Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-03 / 232. szám
1980. október 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Este a szállón A munkásszálló épülete kopott, a falakról hullik a vakolat. A szobák rendezetlenek, koszosak, a zuhanyzóban hol van meleg víz, hol nincs. A tévészoba üres, senki nem kapcsolja be a készüléket. Este a kocsmából hazatérők randalíroznak, felverik az egész épületet. — Túlságosan megszokott, ócska kép ez ahhoz, hogy így igaz legyen. Mégis, a munkásszállókról ez maradt meg bennünk. Pedig nem ez az igazság. Nemcsak ez. Van, ahol másképp csinálják. Az ÁÉV szolnoki, Tisza- parti munkásszállója már az első pillanatban másnak tűnik. A néhány éve épült, impozáns, tízemeletes szálló nemcsak kívülről tetszetős. A földszinten oldalt van a porta, középütt! alacsony asztalka, fotelekkel, az asztalon az Építők című lap néhány példánya. Balra a lift, az emeleti folyosókhoz, szobákhoz, jobbra nyílik a társalgó, ahol tízen-tizenketten nézik a színes készüléken a tévé-híradót. Az emeleteken a szobákban ki-ki éli a maga életét. A 313-asból két férfi jön ki a folyosóra, álldogálnak, tén- feregnek. — Mivel töltik az estéjüket? — lépek hozzájuk. — Unatkozunk — vonja meg a vállát a fiatalabb, Kelemen B'éla. — Asszonyok nélkül — toldja meg idősebb társa, Boros Sándor. — Én elváltam, a barátom még nem nősült meg. Nincs családunk. — A szobába tessékelnek. Kényelmes heverők. taDétá- zott falak, beéoített szekrény. asztal székkel és cigarettafüst. — Nyolc éve dolgozom a vállalatnál, sokáig albérletben laktam, de az rengeteg pénzbe kerül. Mezőtúron élnek a szüleim, néha hazamegyek, de inkább itt vagyok hét végén is a szállón. Azt a kényelmet, 'tisztaságot, ami itt van, másutt nem igen kapnánk meg havi 130 forintéit A festéküzem dolgozói. A szálló nem is második, hanem az e'ső otthonuk. A kapcsolat a szülői házzal már meglazult, új otthon ne- dig még nincs. Amit tehát a szálló nyújt, nekik az minden. Kelemen Béla a munkájáról beszél. Arról, hogy este, amikor hazaérnek, már fáradtak, lezuhanyoznak, tévét néznek, ha izgalmas, jó film megv. aztán lefekszenek. Boros Sándor még hozzáteszi. — Mast épp hó vége van, nincs pénz. nincs mulatság. Azért üldögélünk itthon. Majd akkor jöjjön el. amikor fizetést kapunk, biztosan nem talál itt bennünket. A szálló. 385 embernek ad otthont. Közülük körülbelül százharmincán szinte minden héten más várasbán dolgoznak. csak hét végén jönnek vissza. A 304-es szobába kopogok be. Fiatal, szőkésbarna hajú fiú fekszik az áevban. könwet olvas. — Négvesi Gvörgv ebben az évben végzett a szolnoki Petőfi Sándor Szakmunkásképzőben. Épületasztalos. — Igaz. még csak néhány hónapja vagyok a vállalatnál, de azt hiszem, jól választottam. Háromezerötszáz forint a havi » fizetésem, s rögtön kaptam helyet a szállón. nem kellett albérletbe menni, és ezer forintot fizetni havonta. A kezében lévő könyvről érdeklődöm. — Az enyém — mutatja. — Igaz. hogy itt is van könyvtár, de oda nem járok. Nem is tudom, miért. Inkább otthonról hozok el könyvet, vagy ismerősöktől szerzek. — Van-e barátod it)t, a szállón? Gondolkodik, rázza a fejét. — Nincs. Felkeresem a régi osztálytársakat, elmegyünk együtt moziba. diszkóba. Amíg iskolába jártam, mindig volt színházbérletünk is... — Még ebben az évadban is lehet venni... — Majd meglátjuk, még nem tudom ... A szálló épületében külön kétrészes termet alakítottak ki a könyvtár számára. Az egyik részben az ezerkötetes könyvállomány kapott helyet. a másik szoba folyóirat- olvasó. A könyvtárat társadalmi munkában Körösztös Ágnes adminisztrátor vezeti, hetente két alkalommal, az esti órákban be lehet ülni, olvasgatni. Az állandó tagok száma negyven körül van,s havonta még negyvenen alkalomszerűen be-benéznek. Az ÁÉV főálásban népművelőt foglalkoztat, aki a programokat szervezi. Hétfőnként például filmvetítést rendeznek. A látogatottság -változó, legutóbb a Banditák című filmet „telt házzal” játszották, átlagosan pedig hatvan-nyolcvan ember ül hétfőnként a vetítővászon elé. Az egyik folyosón bepillantok a közös helyiségekbe. Tiszta, jól felszerelt főzőkonyhák, mosókonyhák, zuhanyozók egészítik ki a szobák kényelmét. Az egyik szobából beatzene szűrődik ki. Egy fiatal barna fiú fürdőnadrágban a heverőjén térdepel és a kazettás magnóról az orsósra vesz át egy számot. — Alig egy hete vettem — mutatja büszkén masináját Bollók László. — Most aztán minden időm arra megy el, hogy „beszerezzek” pár menő beatszámot. Házibulira jó lesz, de ha itthon vagyok, akkor is szívesen hallgatom majd. Amíg Bollók László a magnójával bíbelődik, társa veszi át a szót. Bende József, a .szőkésbarna, izmos, fiatal srác hetente többször testfejlesztő edzésre jár a MÁV- pályára. — A maradék estéimet is kihasználom. Moziba, diszkóba járok a barátokkal. Olvasok, nagyon szeretem Agatha Christit, rejtvényt fejtek. Mindig be is küldöm a megfejtést, de eddig még nem nyertem semmit... A baráti társasága Jóskának sem a szállón van, hanem kint a városban, régi ismerősök, osztálytársak. — Itt, a szállón nem foglalkoznak az emberek egymással. Ugyanaz az elkülönülés van, mint a bérházakban. Senki nem törődik a másikkal. Nem ismerjük egymást, de talán nem is akarjuk. — Ha a szállón van szervezett program, megnézitek? — Amikor nincs más dolgunk ... A vállalat népművelője előadásokat, műsorokat szervez. Hofi Géza visszatérő estjei nagyon népszerűek, Madarász Katalin és a Hobo Blues Band sem panaszkodhat, mindig van közönségük. Faragó Tamásra viszont ugyanúgy nem voltak kiváncsiak, mint az egyikj író- olvasó találkozóra, alhová hárman mentek el. Este fél tíz. A portán kis csoport beszélget. A földszinti társalgó üres már, a cirkuszi programot akarták nézni, de elromlott a tévé, szétoszlott a nézőközönség. Kocsis Anna érkezik, fáradtan, tömött. szatyorral kezében. Lendületes, rövid, barna hajú lány. Gyors- és gépíróként dolgozik, most munkaidőn túl is vállal munkát. Kell a pénz, jövőre megkapja egyszobás szövetkezeti lakását, s több, mint nyolcvan- ezer forintot kell befizetnie. — Három éve vagyok a szállón. Azelőtt albérletben laktam. Nem tudtam volna összegyűjteni a pénzt a lakásra, ha ottmaradok. Hogy mit lehet itt csinálni? Semmit. Nyolc lány van a szállón, s eddig volt az emeletünkön a társalgóban tévé, de iehozták idei a földszintre. Azóta nem nézünk tévét. Lejöhetnénk ide, a férfiak közé, de — tisztelet a kivételnek — piszkálgatnak bennünket. A közös programok alig érdekelnek valakit. Nem is nagyon hirdetik, hogy mi lesz. Kiragasztanak egy gépelt fél papírlapot az ajtóra, és aki látja, jól van, ha nem, úgy is jól van. Én 28 éves vagyok, ilyen korban az em- .ber már nem igen jár presz- szókba... Esténként, ha marad ideje az embernek, olvasgathat. Ha jó viszonyban van a, szobatársaival, beszélgetnek, ha nem, befordul a fal felé és alszik. Könyvtár, napilapok, folyóiratok. klubszoba, tévé, filmvetítés, rendezvények ... lehetne itt élet. S -hogy miért nincs? Ez már nemcsak ennek a munkásszállónak a problémája. A közömbösséggel. érdektelenséggel találkozhatunk a diákkollégiumban, főiskolákon, bérházakban. Kulturális programok, író—olvasó találkozók másutt is fulladtak már kudarcba. Az ÁÉV munkásszállója nem alanvető problémákkal küszködik, nem a tisztasággal, renddel, fegyelemmel van baj. hanem a szellemi pezsgés hiányzik. Este tíz óra van, még mindig beszélget a földszinti nortán egy kis csooort. Fiatalok. idősek egyaránt. A szálló életéről. Arról, hogy mit kellene, lehetne tenni... Paulina Éva ősz a Holt-Tfszán. Felvételünk a tiszafüredi holt-ágról készült (Fotó: Nagy Zsolt) Kakaskukorékolástól tücsökmuzsikáig Az esztendő legelső „ember” hónapjának ez a reggele már dérrel köszönött a karcagi Kossuth térre. Igaz, ereje féllábszárig se ért: ezért rákapaszkodott a park pázsitjára, bebújt a sétány lucskos levelei közé, meglapult a házak tövében, a kerítések éjszínű zugában. Elhagyta az ötöt a kismutató. Régen elzengett a hidegben ide hallatszó távoli hajnali kakasszó, még csillogó gyöngyfüzérként tapétázzák a sötétséget a főtéri lámpasorok,* amikor már megtelik a tér koppal, sietős léptek zajával, munkásszállitó autóbuszok darabos morgásával. Mindenki iparkodik: fázósan, krá- kogva, köhögve igyekszik a munkahelyére. Felhúzott rollók géppuskaropogása üzeni: lehet reggelizni, kinyílt a bolt, friss a tej, a kalács, a kifli. Negyed nyolc. Diákok sza- porázzák az iskolák felé: zordak a tekintetek, viccelni senkinek nincs kedve. Hiába, ilyenkor komor a diákélet, elvégre az ember sohasem tudhatja mit hoz a nap. Az autóbuszmegállóval át- ellenben apró. kerti traktor püfog, mögé akasztva egyszál eke harapja a földet. — Felszántom a park közepére taposott kőkemény Reggel sietős TANYA 39. nyughatatlan ember A falu utolsó házaitól csak egy földút választja el a Tanya 39-es számú házat. Mesterszálláson. Körben nagy terebélyes akácfák lombjai adnak a nyári melegben árnyékot. Az udvarban gazdasági épületek, fészer, ól. itató, konyhakert, egy nagyobbacska pocsolya a disznóknak, és szalmakazlak. Esteledik. Horpácsi Imre bácsit keresem —szólok egy néninek aki épp etetéshez hívja a jószágokat. — Bent van a műhelyben, menjen be. — válaszolja. A műhely telistele van szerszámokkal, rajzokkal. Éppen egy nagyméretű szobron dolgozik. Ősz, szikár, magas, jókötésű ember, s alig látszik rajta, hogy már 75 éves. — Mesterszálláson születtem. Gyermekkorom óta szeretek barkácsolni. Tulajdonképpen 1952-ben, amikor beléptem itt a helyi Úttörő Tsz-be, majd néhány évvel később a Héki Állami Gazdaságba, akkor kezdtem el faragással jobban foglalkozni. Az 53—54-es években a gazdaságban szénporos tégA műhelyben ... Iákat égettünk. Ez öt rész agyag és 1 rész szénporból állt, amelyet összekevertünk. A kemencében önmagától égett ki. Ekkor csináltam néhány szobrot is. Sikerült. Emlékszem egy szép ugró oroszlánt formáltam, de a kemencéből valaki el" lopta. 1970 óta nyugdíjas. Így több ideje jut a faragásokra. Nemrég a ház oldalát 50 centiméter magasságban mozaikkal borította be. A lapokra a régi paraszti élet szokásait rakta ki. A kertben cementből, fából készült figurák láthatók. Odébb méhkaptárak. Ezzel is foglalkozik Imre bácsi. — A legtöbb szobromat akácfából faragtam ki. Nézzen körül, tele vagyok itt akácfával, s amelyik öreg, azt használom fel. De ha kerül például gesztenye vagy gyümölcsfa, akkor azokból próbálok fabrikálni. A két nagy műhelyben nagyrészt maga készítette szerszámokkal dolgozik. - A megye több városában volt már _ kiállítása. Miskolcon részt vett a II. országos fa" faragó konferencián is. Több mint háromszáz különböző tárgyat faragott már. Foglalkozik fémdomborítással, mozaikkészítéssel, de nemrég festészettel is próbálkozott. Nyaranta Tiszakürtön, az alkotótáborban is dolgozik. Nyughatatlan természetű ember. Mindig akar valamit, mindig érdekli valami. — Tarpai — földutat, így mától kezdve itt megszűnik a toronyiránt. Aztán bevetjük a területet fűvel, hogy szebb, csinosabb legyen a környék — magyarázza Borók Károly traktor- vezető. A főtér keleti szelén toronydaru. Teherautók érkeznek, indulnak: a többszintes, épülő lakások emeletén már a falazást végzik a munkások. Tíz óra. A tér megtelik csomagokat cipelő, autóbuszokra váró férfiakkal, nőkkel. Ez az időszak a vásárlásé, az ügyesbajos dolgaikat intéző környékbelieké. Igaz, Sárközi Károly messzebbről érkezett. — Szolnokon lakom, és a kisunokámat látogattam meg, most múlt egyhónapos. Hazatérőben vettem az üzletben négy rúd turistaszalámit, mert jópár éve egyszer azt olvastuk az újságban, Karcagon csinálják a megyében a legjobbat. Nem csalódtunk, tényleg így igaz, és azóta a látogatásaink során mindig viszünk magunkkal néhány rudat — mutat a táskára. Délelőtti vásárlók Fél tizenkettő : melegen tüzel a nap, talán hajnali bágyadtságát szeretné pótolni. Borók Karoly már felszántotta az illegális átjárókat, a daru környékén újabb nyílásokat falaztak be a kőművesek. A dohánybolt évek óta „tanúja” a főtér mindennapjának. Sarkig tárt ajtaja a teret vizslantja, a pult elől soha nem fogynak ki a vá-- sárlók. Szabó Istvánná boltvezető kiszolgálás közben sorolja: — Reggel fél héttől este hétig tartunk nyitva Reggel a napilapok, a képes újságok, a cigaretták a kelendőek. Napközben már változóbb a kereslet: jobban veszik a borotvapengéket, az édességeket, az ajándékokat is. Háromnegyed három. A tér újra a diákoké. Temérdek a lány, fiú mutatóba akad. Közülük a bátrabbak már randevúzgatnak, a kezdők viszont csoportosan ücsörögnek a padokon, és must- rálgatják a tüntetőleg elhaladó fruskákat. Tekintet se rebben, edzett a szem, edzett a fül, pedig néhány „észrevételre” ráillik a „Csak 18 éven felülieknek!” minősítés. Szatyros, kosaras órák Fél öt a „cekker- invázió” kezdete. Anyukák egyedül, gyerekkel. Zsúfoltak az üzletek. A sorbanál- lók zöme nő, úgy tűnik a koraesti vásárlás terén a nemek közötti egyenjogúság fáziskésést szenved. Munkások, munkásnők lépkednek hazafelé. A buszmegállóban jókora tömeg. Közöttük magas, fekete hajú lány várakozik. — Karsai Sarolta vagyok, már két éve, hogy naponta bejárok Kisújszállásról a karcagi OTP-be dolgozni. Ilyenkor érdekes a környék, de reggel mindenki rohan, siet, mit se látunk a Kossuth térből. Szabó Sándor tanácselnökhelyettes is, néhányadmagá- val a teret szemléli. — Kinőttük már a buszvárót, és tudom: sok a panasz a zsúfoltság miatt. Az a kérdés: mikorra lesz már szép, gondozott főterünk? Ha a keleti oldalon befejeződik az építkezés, azonnal szedjük onnan is a macskaköveket, parkosítun«. csinosítunk. Szeretnénk ezt a területet csendes, zöld, városi pihenőparkká alakítani. Ehhez azonban még az egy-két éven kívül pénz és a lakosságtól temérdek segítség szükséges. Hét óra, hűvösödik az este. Ifjú motoros titánok bőgetik a masinájukat, hátukon flit- teres ing, angol nyelvű feliratok. fejükön foszforeszká- ló bukósisak. A presszóból zene szűrődik ki, dolgozik a Rácz—Kiss duó. A közönség alig felül és innen a húszon. Akad. aki malteros ruhában „tündököl”, májsok olajos szerelésben „díszelegnek” vagy éppen kigombolt ingüket szellőztetik. Odakinn is zajlik az élet: az ifjak csooortokba verődve szidják a focistákat, vitatkoznak, beszélgetnek. Ki halkabban, ki hangosabban, elvégre néhány üveg sör, bor után mindenki erősnek érzi magát. Az is előfordul, hogy a „magvas” gondolatok megvédésére az egyik közeli, sö- tétebb mellékutcában kerül sor. Fél tizenegy. A rendőrségi autó már sokadszor cammog át a téren, ahol néhány elkésett járókelő kopog hazafelé. Busz fékez: tízen, tizenöten szállnak le, befejeződött a délutáni műszak. Az éjszakai hazatérők sietős kopp iái gyorsan elhalnak a környező utcákban. Már újra csillogó gyöngyfüzérként virítanak a lámpasorok, köd gomolyodik a bokrok közé, és pihenni küldi áz égi vándorokat. Éjfél múlt. Egyetlen ablakból szűrődik csak halvány fénysugár az utcára, majd valaju eloltja odabenn a villanyt. Álomba szenderült a tér, hallgatnak a kuporgó bokrok, mozdulatlanul bóbiskol a toronydaru, alszanak az emberek. A sűrűben valahol tücsök ciripel — hasztalan, őszi, fázós nótájára majd csak a kakas válaszol. Valamikor, hajnal felé. D. Szabó Miklós Tücsökzene éjfélkor
