Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-22 / 248. szám

1980. október 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ■■■■■■■■■■a•*■■■■' ::r 1 CL ni ■»ni K€P€Rfiyö ___________előtt H ogy a televízió hatása akárcsak mint közvetítő esz­közé is, milyen erőteljes le­het, azt akkor tapasztalhat­juk igazán, amikor olyan mű „sokszorosítására”, népszerű­sítésére kerül sor a képer­nyőn amelyik problematikus- sága nyilvánvaló. Mint pél­dául a Békeidőé is. A Békeidőről Az elmúlt hét, azt hiszem, legizgalmasabb televíziós „eseménye” e játékfilm be­mutatója volt a képernyőn, a Vitézy László rendezte film sugárzása szerda este. A már külföldet is megjárt és sikert aratott filmalkotás váratla­nul nagy visszhangot vert a tévénézők több milliós tábo­rában. Érthetően, mert már sajátos műfajával is meg­oszthatta nézőit. Hiszen le­hetnek, akik egyszerűen az­zal utasítják el a Békeidőt, hogy az csak dokumentum, azaz a valóság ugyan, de na­gyon is a jelenségek szintjén, így hát nem is várható tőle a teljes igazság. Magyarán, a műfajjal szembeni fenntar­tások a tartalmi megítélés és egyben elutasítás szempont­jává lépnek elő. Mások meg épp azt vethetik az alkotók szemére, hogy mindez csak egyszerű kitalálás, fikció, s ha van is ehhez hasonló, a film fantáziás eltúlzása a va­lóságnak. Megint mások sa­ját történelmi tapasztalataik­ra, vagy éppen csak közvet­len munkahelyi ismereteikre — élményeikre alapozva fog­lalhatnak állást, akár érzel­mi alapon is közelítve a film­hez, s aszerint tarthatják he­lyesnek vagy helytelennek a filmben szereplő párttitkár, illetve a téeszelnök ábrázolá­sát; az előbbiben az eltúlzott pipogyaságot érezvén igaz­ságtalannak. az utóbbinak a módszereit bírálván, elutasí­tóan. Megint mások talán nemzeti szeméremből ide­genkednek a filmtől, mond­ván, mire való így kitereget­ni ország-világ előtt a „szennyesünket”, mások vi­szont a könyörtelen szóki­mondásáért lelkesednek érte, — ki-ki vérmérséklete és ideológiai felkészültsége sze­rint. Aztán lehetnek, akiket a filmnek csupán egy-egy részlete fog meg. azon kese­rednek el, vagy épp az hoz­za lázba őket, és már nem is figyelnek az egészre. Mon­dom, mindezek a lehetséges visszhang változataiként fo­gadhatók el. Ami e sorok íróját illeti — az ő véleménye is egy csu­pán a sóik közül —, a film igazi értékének azt tártja minden részletbeli negatívu­mától eltekintve, ideértvén vitatható műfaji problémáit is, hogy a Békeidő vállalja annak az alapvető konflik­tusnak az ábrázolását, ami a fejlődés megkövetelte, egy­re nehezebbé váló feladatok megoldása — mint társadal­mi kihívás —, és a megoldá­sukra ma rendelkezésre ál­ló és mozgósítható erők kö­zött feszül. Annak felveté­sét, hogy miként tudhatunk eleget tenni a mindennapok egyre szigorúbb követelmé­nyeinek, vagy kissé nagyobb szavakkal, képesek lehe­tünk-e a ránkháruló törté­nelmi feladat maradéktalan elvégzésére, ha önmagunkat megújítani nem vagyunk ké­szek. Ezért rokonszenves ne­kem a filmbeli megszállott téeszelnök alakja, aki olykor kényszerűségből, a szabályok szorításában talán olyan eszközökhöz is folyamodik, meg egy kicsit, megmámoro- sodva a cselekvési vágytól is, amelyek ugyan kevésbé von­zóak, de aki lényegében min­den idegszáilával a köz bol­dogulásán fáradozik. A cél, jól tudjuk, nem szentesíthe­ti az eszközt, de olyan kény­szerhelyzetekben amilyenek­be a téeszelnök is kerül, az eredmény értelmezheti a használt eszköz jogosságát. A film szemet-lelket gyönyör­ködtető befejező képsorai, a virágzó gazdálkodás távlatos képei egyértelműen utalnak is rá. hogy nagyon is reális és eredményes szükségszerű­ség az a fajta bátort okos, szenvedélyes új keresés, amit a filmbeli téeszelnök akár környezetével is szembeszáll- va képvisel. Elszoktunk attól a kifeje­zéstől, hogy pozitív hős. Nem szívesen emlegetjük, mert volt idő, amikor kissé lejá­rattuk, nem a tartalmát, csu­pán az elnevezést. A téeszel­nök szerintem napjainknak olyan pozitív hőse, akiben bonyolult társadalmi felada­tok közepette bonyolult egy­ségben jelentkezik a döntően jó, az eredményesen hasznos. Ami kevésbé rokonszenves, és ez szerintem a film egyik tartalmi gyengéje, hogy nem érezteti meg velünk: a kö­zösség boldogítása és boldo­gulása csak e közösség aktív közreműködésével érhető el. Magyarán: hol maradtak a filmből azok akik a téeszel­nök magányosnak tűnő har­cához a bátorító, lelkesítő, hátteret adták: a dolgozó, fa­lusi nép. Bizonyára még to­vább folyik majd a Békeidő­ről a vita. A KISZ-szerveze­tékben a tervek szerint rend­szeresen eszmecseréket ren­deznek belőle, s bizony jó lenne, ha ezekről is tudósí­tana majd a televízió. Danton-ügy Ismét egy értékes bemutató a művészeti hetek program­jában. Horváth Z. Gergely kitűnően alkalmazta televí­zióra a lengyel Stanislawa Przybyszewska drámáját, a Danton-ügyet. Talán a ren­dező eddigi legerőteljesebb munkája. Nemcsak híven, de nagyon is mához szólóan tud­ta kifejezni azt az igen fontos gondolatot, hogy mivé fajul­hat, hová vezethet akár a szélsőségesen dogmatista, akár a végletesen túlzó for­radalmi magatartás. Danton ellenében, aki megannyi em­beri gyengeség hordozója, nem egy makulátlan tiszta­ságú tisztító Robespierre-t állít szembe, hanem e két magatartás ütköztetésében a józan, teremtő gondolkodás­ra figyelmeztet. A hangsú­lyossá tett guillotin, — bizarr látvány a vértől csöpögő em­bermészárszék — a dráma elején, majd visszatérve a dráma végén épp e józanság­ra intő tanulság érzékletes felkiáltójele. Jó színészi tel­jesítmény, kemény, feszített ritmus, egységes játék, kife­jező képek. (Operatőr Cza- barka György). Röviden Sorozat kezdődött: hatré­szes svéd film az újabb kedd esti szórakozás. Ártatlan kék szemek, ezt a címet viseli, s főszereplője egy furcsa, ket­tős életet élő diáklány. Amit eddig láttunk a filmből, s természetesen a lányból is, nem igen vezethet félre ben­nünket: erőltetett és szellem­telen, gyengécske játék ez, méltatlanul kerül a többnyi­re érdekes keddi sorozatok bérelt helyére. Újra vasárnap délelőtt, hosszú kihagyás után és akárcsak régebben, ismét kellemes, idegnyugtató idő­töltés. Már önálló zenekara is van a műsornak, aztán idegenforgalmi feladatokat is vállalnak, sőt most a lakás­közvetítő szerepére is pályáz­nak, és mellesleg szórakoz­tatnak. Mi minden nem te­lik ki az ereiükből? Kár, hogy mindezt csak akkor él­vezheti az ember, ha mond­juk egy kellemes kirándulás­ról mond le. vagy más egész­séges szórakozását adja fel érté. Nem lehetne ez a Va­sárnap délelőtt szombat este? V. M. A jászberényi Tanítóképző Főiskola oktatóinak és a gyakorló iskola nevelőinek munkái' ból képzőművészeti kiállítás nyílt a főiskola dísztermében. Képünkön Máté György kis­plasztikái és Telek Béla képei láthatók — nzs — Szombaton a megyei művelődési központban Lézer, elektronikus zene, képzőművészet Bibliográfia Baranyó Sándor munkásságáról Baranyó Sándor festőmű­vész hatvan éves. Ez alka­lomból — s a Szolnoki Ga­lériában megrendezett gyűj­teményes kiállításával csak­nem egyidőben — jelent meg — a Verseghy Ferenc megyei könyvtár • gondozá-" sában — a művész bibliog­ráfiája, amely közel négy évtizedes munkásságának írásos visszhangjáról ad át­tekintést. A bibliográfiába felvett írások, tudósítások, műbírálatok és az egyes írá­sokból kiemelt szemelvények segítségével nyomon követ­hetők a művész pályájának jelentősebb állomásai, össze­gezhető műveinek kritikai fogadtatása, művészetének eddigi értékelése is. A szerző, Bálintné, Hegye- si Júlia a Verseghy Ferenc megyei Könyvtár és a Dam­janich János Múzeum könyv­tára helyismereti gyűjtemé­nyében fellelhető kiadványo­kat, kiállítási katalógusokat, az országos- és a megyei sajtó cikkeit, tanulmányait használta fel az anyaggyűj­tés során. Áttanulmányozta az MTA Művészettörténeti Kutató- csoportja dokumentációjá­ban és a Magyar Nemzeti Galéria könyvtárában meg­levő írásos forrásokat, a mű­vész külföldi kiállításairól szóló, főként napilapok ha­sábjain megjelent kritikákat is. A kiadványba a pályakép és a művészettörténeti érté­kelés szempontjából legfon­tosabb bibliográfiai adatok kerültek. A bibliográfiai tételek a fejezeteken belül időrendi sorrendben találhatók, a bib­liográfiát név és földrajzi mutató egészíti ki. Az „Űropera” első vidéki előadása Mire képes a lézerfény: íme egy „lézerogram” Utazó tárlat érkezett Jászberénybe Kalocsa és Szolnok után Jászberényben látható teg­nap óta az alföldi képzőmű­vészek tárlata. A Hűtőgép­gyár művelődési házában rendezett kiállításra 13 Bács- Kiskun és Szolnok megyei művész 27 alkotása érke­zett. A- szolnoki Művészte­lep alkotói közül Baranyó Sándor. Berényi Fejenc és Chiovini Ferenc munkái lát­hatók. A november elsejéig nyitva tartó tárlaton helyet kaptak jászberényi művé­szek is, mint például Benke László. Sáros András és Vuics István. A budapesti Planetárium­ban nagy érdeklődés mellett bemutatott „Üropera—Lézer- show” egyik alkotója, Hege­dűs László így ajánlja a pro­dukciót: „... szól minden­kihez, aki egyszer is járt ál­mában idegen világban, aki tud vagy szeretne nyitott szemmel járni a Föl­dön, aki úgy érzi, lehet­ne és kell valamit tennünk azért, hogy ha valaha vala­kik eljönnének hozzánk egy távoli világból, ne kelljen szégyenkeznünk azért, hogy emberek vagyunk”. Tegnap délelőtt a Kossuth Könyvkiadóban Bassa Endre főszerkesztő tájékoztatta a sajtó munkatársait a politi­kai könyvnapokra megjelent új kiadványokról. Ismét közreadták Lenin Az első magyar „multi­média játék” létrehozói között egyaránt vannak képzőművészek, tudósok, mérnökök, technikusok, színészek, pop-zenészek. A lézerfény különleges tu­lajdonságaira, hatásaira épülő, térben és több síkon „játszódó” űropera első vidéki bemutatója szombaton Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központban lesz. A né­zők két előadáson — 17 óra 30 és 20 óra 30-tól láthatják a különleges produkciót. válogatott műveit három kö­tetben. Érdekes új összeállí­tás is napvilágot lát Lenin műveiből. A pártprogramról címmel, amely magyar nyel­ven az első gyűjtemény er­ről a témáról. POLITIKAI KÖNYVNAPOK Krakkóiak Szolnokon Mi keli a jó színházhoz, a jó előadáshoz? Kell egy jó szerző, kell egy jó ren­dező, s kell néhány jó szí­nész, s a többi már magától megy. Mindenekelőtt ezt a nyilvánvaló igazságot fedez­hettük f«i hétfőn este a krakkóiak vendégjátékán a Szigligetiben. ahogy Mrozek Emigránsok című drámáját Andrzej Wajda rendezésében két kitűnő színész, a Stary Teatr művészei. Jerzy Stuhr és Jerzy Binczycki eljátszot­ta. Két ember beszélgetése két órán keresztül, valójában ennyi az egész, egy mackós külsejű munkás és egy meg- i'iseltebb. vékonyabb dotigá- jú, ziláltabb értelmiségi — gyömöszkölik egymást, kép­letesen szólva, de ahogy hallgatjuk őket. mindegyre izgatóbbá. rejtélyesebbé vá­lik párbeszédük: mert a mű­vészet varázsa van jelen. Andrzej Wajda „szélesvász­nú” színpadán a kétszemé­lyes kamaradráma dimenziói eyszerűen kitágulnak, és a két, kényszerű összezártság­ban élő ember szűnni nem akaró párbeszédébe sűrítve morális és intellektuális problémával egész Lengyel- ország belefér, a tegnavi és a mai, talán még a holnapi is. Alig szakítja meg egy- egy hosszabb hallgatás vagy néhány apró-cseprő cselek­vés ezt a hatalmas párbeszé­det. és mégsem unalmas, hogy csupán ketten vannak és hogy iószerivei csak be­szélnek. Sőt lebilincsel! Hát ilyen egyszerű is tud lenni a színház? Igen, ha jó. Ha tisztán és természetesen él minden a színpadon. Ha az eszközök nem hivalkodnak. hanem észrevétlenül illeszkednek a játékba. Ha semmiféle mo- derneskedő hókusz-pókusz. megfejthetetlennek tűnő rejtelmesség nem tolakszik a mondanivaló elébe. Itt lé­nyegtelen. hogy Mrozek gro­teszk-e, avagy abszurd felé hajlik, hogy mennyire jel­képes és mennyire konkré­tan realista. Ez csak a szín­ház, az érthető és élvezhető, ahoi minden kimondott szó­nak súlya van, ahol még a hangok színei is jelentést hordoznak. Vagy talán mind­ez attól van. hogy saját nyelvén minden egyszerűbb és világosabb, még a művé­szet is? (S ez korántsem nyelvi, sokkal inkább látás­mód-; szemléletbeli anya­nyelvűséget jelent.) Nem valami vidám kép, de nem is elszomorító, ahogy két idegenbe szakadt ember — emigránsok — bár egy fedél alatt él, ugyanazt a teát issza, egy W. C.-re jár, egy asztalnál eszik, ugyan­azt a levegőt szívja, és se- hogysem tudja megérteni egymást, holott nemcsak egymásra vannak utalva, célúk is közös lehetne. Ahogy hallgattuk őket. úgy érez­hettük, mintha keserű piru­lát tartogatnánk a szánkban, amelyet le kellene nyelnünk, de félünk, hogy elrontja majd az étvágyunkat. S ami gondolati mélysé­gein túl az előadás varázsá­hoz tartozik: a színpadon a legnemesebb játék formájá­ban öltenek testet a gondo­latok. Mondhatni a gondo­lat keserűsége és a játék édessége van itt együtt je­len, amely végül is sajátos ízt hagy a nézőben. S a különböző szólamok elégikus harmóniába olvadva válnak tartalmas „üzenetté”: „Ha mindannyiunknak egy a cé­lunk, ha mindannyian egyet akarunk, mi gátolja meg, hogy jó és értelmes közös­séget alkossunk?” S ez már oly üzenet, amely Krakkó­ban éppoly időszerű, mint másutt, benne az időszerű mondandón túl általánosan érvényes emberi igazság is kimondatik. Szép színházi este voit, emelkedett, komoly és még­is játékos, megérdemzlten szólt a vastaps a Stary Teatr művészeinek. — valkó —

Next

/
Oldalképek
Tartalom