Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. október 19. HALLOTTA MÁR? Furcsaságok — hazai szemmel A Magyar Nemzet egyik augusztusi számában olvas­ható: „Három világhírű filmsztár kapta meg az „Arany pulyka” kitüntetést az amerikai filmkritiku­soktól, Az „Arany pulyka” az Oscar-díj ellentéte, egy- egy film legrosszabb alakí­tásáért adományozzák. Az idei kitüntetettek: Richard Burton, aki több filmjével is „kiérdemelte” az Arany pulykát, Raquel Welch, mint. minden idők legrosszabb filmszínésznője és végül Marlon Brando, aki a Kis teaház című filmet állító­lag teljesen nevetségessé tet­te". Mi lenne, ha nálunk is alapítanának ilyen kitünte­tést? Persze nemcsak színé­szeknek, hanem gazdasági, ipari szakembereknek is. A díj átvételekor az illető kö­teles lenne visszafizetni az állampénztárba elfuserált ala­kítás, téves ' döntés alapján keletkezett gazdasági kár összegét a saját zsebéből. Ál­lítom, néhány év alatt a film- és egyéb iparágakban Európa élvonalába tartoz­nánk és hazánk lenne a kon­tinens leggazdagabb állama! Valóban? * * * Megyei lap adta hírül: „Mi mindenféle foglalko- ' zást iki nem eszel találé­kony korunk! Például egy ilyet: „szimatoló”. E szak­ma .művelőjének az to köte­lessége. hogy mindenüvé be­leüsse az orrát, és a felis­mert szagok alapján követ­keztessen arra. milyen mér­tékben szennyezett a leve­gő, a légkör az ipari üze­mek. a munkahelyek kör­nyékén. Ezt az új állást a japán kormány rendszeresí­tette a hivatalnoki karban”. Főnökeim nem tartanak szimatolót, mert szerintük nálunk ,kitűnő a munkahe­lyi légkör. Persze, biztos, ami biztos: amikor nem néz­nek oda, én azért szellőztet­ni is szoktam! * * * Szerb Antal írta a má­sodik világháború előtti években: „A középkor aszkétái, szentjei és önmegtagadást hirdető irodalma dacára, a hétköznapi valóságban tá­volról sem volt olyan szi­gorú erkölcsű, mint a múlt század vagy akár a mi ko­runk. A nagy aszkétikus irodalomra éppen azért volt szükség, hogy egy kissé rendben tartsák e félbarbár népek nemi anarchiáját. Amiket például a humanis­ta Poggio az akkori délné­met fürdők szokásairól ír — felülmúlja a mai strand­élet legszélsőségesebb me­részségeit is;” Megint bebizonyosodott: nincs új a nap alatt. A kül­földön gombamódra szapo­rodó nudista strandok és szexfürdők ..feltalálói” nem eredeti ötletet valósítottak meg, hanem középkori szo­kásokat elevenítettek fel. Ezek szerint várható az asz­kétikus irodalom megjelené­se is? * * * Sajátos módon küzdenek a bürokrácia ellen a brazil hi­vatalnokok: az év végén egyszerűen kihajítják az irodák ablakain a fölösle­gessé vált iratokat. Szilvesz­terkor az utcákat valóság­gal elborítják a különböző dossziék, feljegyzések, átira­tok. Nálunk ilyen „ügyirat-se­lejtezés” nem célravezető, mert a következő évben még több papírt gyártanak bü­rokratáink. Radikálisabb gyógymód lenne, ha azokat' az íróasztalokat dobálnák ki az irodákból, amelyeken a fölösleges át- és leiratok, fjsiljegyzések születnek. Na de-Iki mer ilyen íróasztal- dobálásra vállalkozni? Plá­ne szilveszterkor, amikor annyi ember van az utcán! * * * Külföldi sporthír a Nép­szava 1980. március 19-i számában: A Central-Espanyol má­sodosztályú uruguayi labda­rúgóklub a legjobb játéko­sát, Daniel Allendét 550 sertésbordaszeletért adta el az első ligás Rentistas csa­patának. A szerződésben azt is kikötötték, hogy a követ­kezőkben az első osztályú klub mérkőzésenként még huszonöt szelet sertéshúst ad a kis csapatnak, hogy mérkőzéseik után össze tud­janak ülni a közös vacso­rára. A közelmúltban néhány ma­gyar labdarúgó külföldi klub­hoz szerződött. Sajtónk sze- mérmetességét dicséri, hogy a szerződések anyagi olda­linak részleteit nen\ kür­tölte világgá. Így aztán egyik roszmájú ismerősöm most kénytelen azt számolgatni, hogy ezek a játékoscserék hány sertésbordaszeletet hozhatnak a mi konyhánk­ra! Kiss György Mihály Iván Bugyin meglepetten kapta fel a fejét. Natasa Ne- madova lágyan elringott előtte. A férfi kicsinyre húz­ta magát a szalon sarkában, de nem kerülhette el Anton Szpokics fürkésző tekintetét. — Maga az, kedves Iván Bugyin? — kérdezte a házi­gazda fakó hangon és hosz- szasan morzsolgatta a fiatal­ember izzadt ujjait. — Hát mii járatban van. nálunk, hogy kedvünkért odahagyta a társasági életet? — Csupa jó hír! Megpá­lyáztam a pétervári közjegy­zői hivatalt, és hála Nyikon Nyekrics főfőülnök pártfo­gásának, még is kaptam. Ilyen fiatalon nem kis dolog! Apró sóhajtással Natasa vizenyős szemébe meredt. Anton Szpokics alattomos mosollyal megtapogatta a hátát. — Á, fényes jövő előtt áll a mi Bugyinunk! Fő a biztos jövedelem. De hát ezért uta­zott 557 versztét, hogy mind­ezt közölje? — horkant fel a vén csont, ikabátújjával kö­zönyösen dörgölve a kandal­lópárkányt. Iván Bugyin sápadtan kö­zeledett hozzá; — Natasácska kezéért jöt­tem, mert úgy gondoltam, hogy most végre... — Apácska! — sikoltott boldogan a termetes lány, és pilledten lerogyott a XXIV. Louis korabeli kana­péra. Az újdonsült kérő hozzá­rohant és kopott felöltője zsebéből nagy adag tökma­got szórt jövendőbelije ölé­be. Az apa ellágyultan pis­logott, majd erőt vett ma­gán: — Natasenyka harmincegy éves, itt az ideje, hogy egye­dül döntsön! Szegény anyád, ha ezt megérhette volna... Kitörölt egy kóbor könny­cseppet a szeme sarkából és a Biblia után nyúlt. Iván Bugyin se tétovázott, a kínai vázához lépett egy szál fonnyadt krizantémot, és el­szánt arccal letérdelt Nata­sa elé. A lány szégyenlősen babrált a fiú mellényzsebé­ben, majd lesütött szemmel „igent” mondott. Iván a kanapé fölé emel­kedett, leírt pár kört a XII. századi puritán faburkolatú mennyezet alatt, és a fran­cia négyes ütemére kilibe­gett az ablakon, hogy túl­csordult lelkét a Nagy Orosz Sztyeppén kilehelje. — Soha többé nem jön vissza! — nézett a mélybe Natasa, és bársonyos, kövér kezeivel bereteszelte az ab­lakot. — Ö volt a tizenkettedik kérőd — szólt Anton Szpo­kics és elcsoszogott. Natasa Nemadova bárány­bőrkötésű naplójához lépett, és mélán, lassú percegéssel beírta újabb áldozatát. r Ú gy döntöttünk, hogy odahaza, a TV előtt töltjük Szilveszter éj­szakáját. Már éjfél felé, ami­kor a népszerű énekesnő rá­kezdett a Tábortűz című dalra, elhallgatott a televí­ziónk. Elment a hang. A lá­nyom forgatni kezdte az an­tennát, a fiam á tenyerével ütögette a készülék tetejét, de semmit sem segítettek ezek a jámbor praktikák. Az énekesnő tátogott, de egyet­len hang sem jött a torká­ból. A feleségem majd elsír­ta magát, de én megőriztem a nyugalmam. — Ugyan, semmi baj — mondtam és átkopogtam a szomszédba. — Hallod-e, Kosztya — mondtam, hango- sítsd föl a televíziótokat! Néhány másodperc múlva megkönnyebülten sóhajtot­tam föl: a képet a saját ké­szülékünkön láttuk, a hang meg áthal'latszott a szom­szédból, — Köszönöm — mondtam —, köszönöm, Kosztya, és boldog újévet! — Azt nem lehetne mon­dani, hogy boldog — mondta —. éppen most ment el a kép a televíziónkból. — Ezek szerint az én tele­vízióm megsüketült, a tied­nél meg a kép ment el — mondtam. — Sebaj, jó tett helyébe jót várj! Mi halljuk a te készülékedet, én meg majd közvetítem, hogy mit látunk. Figyelj: a táncos föl­lendíti a lábát, a partnere is, a másik lábán megpördül, gyorsan pörög, mint a motol­la. .. — Na várj csak, ne eről­ködj ! — szakított félbe Kosz­tya. — Hiszen látom a tele­víziótokat, csak egy kicsit homályosan. Valami útban van. — Talán a falvédő. Nem­rég vettük; nagyon vastag, egyedi darab. — Miért vettél ilyen drá­gát? — Ez a legvastagabb. Ti későn szoktatok lefeküdni, mi viszont korán. Átszűrő­dik a fény, és a feleségem csak sötétben tud aludni. Levettük a szőnyeget, a TV képernyőjét a fal felé fordítottuk. — Na? — Jó csak az baj, hogy a színek nem jönnek ki, csak fekete-fehér a kép. — Talán a fal szűri ki a színeket. — Ne haragudjatok, hogy hátat fordítunk! — mondta a feleségem. — Semmi baj, csak a ké­pet ne takarjátok el! Hát így néztük a TV-t, így vártuk az új esztendőt, egye­sült erővel. Amikor lefeküdtünk, egy­szerre kapcsoltuk le a lám­pát, hiszen szőnyeg nélkül, idegenek előtt... Másnap elhatároztuk, hogy levelet írunk, úgy fejezzük ki hálánkat a vállalatnak, amelyik a házat építette. Én írtam a levelet, de aláfirkan- tani Kosztya is aláfirkantot- ta. A falon keresztül. Oroszból fordította: Bratka László A falon keresztül IRODALOM •Ihlet — Szociográfiát pedig írjon az írószövetségről U'. Hí, * * UK ­\4t ** Nyugdíjban Grafomániás Izsák Jenő rajzai Soltész Éva: A KÉRŐ Enyhe célzás Formatervezett eligazító tábla Eredménylista

Next

/
Oldalképek
Tartalom