Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-07 / 210. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 7. Van néhány dolog, amit szeretek. Például elüldögélni vadidegen társaságban. Ezzel Ljudmil barátom is tisztában van, és folytonosan magával cipel engem is. Most is ez történt. Egy 1ágas teremben üldögélünk, cigarettázunk és Red Stewartot hallgatjuk. A háziasszony, egy velünk egyidős hajadon, gondoskodik rólunk. — Mit iszik az úr? — kérdi tőlem. — Az úr szilvát iszik! — válaszolok, és nem veszem észre, hogy blamálom magam. Ljubomil barátom bokán rúg, és én azonnal helyesbítek: — Természetesen csak akkor, ha a whisky már elfogyott. Kiderült, hogy a whisky, még nem fogyott el. Ülünk, isszuk a whiskyt, és hallgatjuk a zenét. Egy velurzekés fiatalember ül mellettem. Hirtelen felém fordul: — Szabad vagy? — Milyen értelemben? kérdem, és az az érzésem, hogy összetéveszt valakivel. — Ügy általában! Azt csinálsz, amit akarsz? Nagyon ostoba képet vághattam, mert a velurzekés folytatja. Verseket írok... De nem akarja senki se kinyomtatni! Hát miféle szabadság ez?! Kértem, hogy adja elő valamelyik versét. — Ügyse fogsz megérteni. Én máshogy írok! írásjelek nélkül. Akár a franciák ... Rumen Balabanov: V Édes élet De azért csak elszavalt egy verset a város szeméről, a csillagokra néző tetőkről, az égből ömlő esőről. Amikor befejezi, valaki megtapsolja, én azonban sokat sejtetően köhintek. — Vajon nem mered beismerni, hogy tetszik? — szólal meg a velurzakós. «V — Mert valami új? Nem sablonos . .. Ekkor lép hozzánk a háziasszony. — Hogyan vélekedik a szerelemről ? A velurzakóssal lezajlott beszélgetés után ezen a a kérdésen már nem is csodálkoztam. próbáltam meg mellébeszélni. — Jó, ha az ember szeret egy lányt... — Ostobaság! — vág közbe a háziasszony. — Csak valakit nem szeret az ember. Az mindenkit akar szeretni .. . Miért olyan szánalmas bogarak, akik futkosnak haza a munkából, aztán meg vissza ... Miért olyan ostobák? összeszorította a szemét és a száját, és hirtelen a fiú felé fordult. — Te is ostoba vagy! Nem mondasz semmi érdekeset ... Aztán a szoba másik sarkába távozott. Ljudmil ekkor úgy döntött, hogy távoznunk kell. — Good bye! — mondta a háziasszony. — Dolce vita! •— válaszoltam, a hangulatnak megfelelően. — Tessék? — nem értette, de én már leiramodtam a lépcsőn. — Honnan ismered ezt a társaságot? — faggattam az utcán a barátomat. — Tudod ... — felelte. — Az az érzésem, hogy eltévesztettem a házat. Ez komolyan unalmas lehetett neked. Akikhez el kellett volna mennünk, sokkal szabadabban fogják fel az életet. Már későre járt, és az utolsó villamos vezetőjének vörös volt a szeme. Migray Ernőd fordítása Antonio Amurri: A születésnapom Van egy öreg bácsiként, aki minden születésnapomon megajándékoz ötven lírával. Nélküle el is feledkeznék az évfordulóról, és a jeles nap épp úgy telne el, mint bármely másik. Ám a bácsi már évek óta mindig megérkezik, benyit a szobámba, megsimogat, és felébreszt a leglehetetlenebb időpontban, és elégedetten teszi elém a, szép fényes ötvenlírást, amit az Olasz Bank nyugdíjkiuta-_ lásával kapott. Azután siet a család tudomására hozni, hogy „ő már megajándékozott”. Ezzel megkezdődik az ünneplés. Általában Roberta lányom nyitja a sort. Álmosan érkezik, és átad egy könyvet, amit az én polcomról vett el, és sietve begöngyölt egy gyűrött áruházi papírba. — Isten éltessen — mondja. ,— Tetszik ez a könyv? , Olvastad már? — Nem, még nem olvastam. Köszönöm — válaszolok különös érdeklődést színlelve. Amikor az ágy mellett heverő nadrágért nyúlok, hogy kivegyem belőle a pénztárcámat. felcsillan a szeme. — Tessék! — nyújtja felém már nyitva a tárcát, hogy minél gyorsabban elővehessem hálám jelét, az ezer lírát. A másik kettő később jön, látszik, hogy az anyjuk sietve emlékeztette őket az évfordulóra, és leküldte a szemközti virágárushoz nyolc ,<szegfűért. Ez a legszomorúbb és a legziláltabb csokor, amit életemben láttam, dehát a gyerekeim adják, és ettől a legszebb lesz. Háromezer líra. — Most következik a feleségem. — Egy pulóver megfelel? — Ugyan, ne törődi vele. Tudod, hogy nem kell ajándék. — De igen, valami szép ajándékot akarok adni neked. Ez fontos. Legalább a születésnapodon, nem? Egy szép pulóver éppen jó lesz. Vedd meg. fizesd ki. és hó végén vond le a kosztpénzből. Sőt, ne is vond le, mivel nemsokára nekem is születésnapom lesz. elég, ha megmondod, hogy mennyit költöttéi. Veszek magamnak egy táskát ugyanennyiért, és majd a te ajándékodnak tekintem. Rendben? Így kvittek, vagyunk, és a kosztpénzből sem kell elvenni. Nyugodtan és boldogan kelek fel, és megszámolom a bácsi ötvenlírásait. Egy skatulyában tartom. Minden születésnapomon megszámolom őket, ez ad erőt, hogy tovább gyűjtsem. Fordította: Csantavéri Júlia — Nem túlzottan? Én se! De nem mered kimondani. Én költő vagyok! — Demokratikusan! — Reklám helyett Nyugdíj felé n szuperragasztó Még szegény, halhatatlanságban boldogult barátom, Örkény István figyelmeztetett rá, hogy agárversenyen arra a versenykutyára tanácsos tenni, athelyik közvetlenül indítás előtt, izgalmában, megkönnyebbül. Örkény mindenhez értett, és én megfogadtam a tanácsát. Maradék vagyonomat tettem fel egy olyan agárra, amelyik egy kobrahosszúságú kígyót eresztett ki magából, közvetlenül a startpisztoly eldördülése előtt. Mondanom sem kell, vesztettem. Azóta szent gyűlölettel figyelem az angol agárversenyeket. Az elégtétel esztendők múltán érkezett, hír formájában. Baj van az agárversenyeken. A fogadók amolyan szakszervezetbe tömörültek a fogadóirodák ellen, és csaknem meghiúsítják működésüket. Megjegyzem: az agárversenyeken nem az agár a főszereplő. Még csak nem is az az árva műnyúl, melyet egy elektromos szerkezet húz el épp a szaladó és bizonyára jóhiszemű agár előtt. Ö is csak áldozat, miként mi, fogadók. .A főszereplő itt a bookie, azaz a fogadóirodás. A kezében vagyunk, mert ő szabja meg az odds-okat, azt a tétet, melyet a befutó agárra fizet. Mondanom sem kell, hogy a tétek aránya még csak nem is a versenyeken dől el, hiszen ott csupán a fogadók egy része van jelen. A bookie-nak országos a hálózata, telex, telefon, s minden egyéb ravasz elektronika áll a rendelkezésére, hogy többszáz kilométerről is ellenőrizze az odds-okat. s ö egykompjuter biztonságával határozza meg, hogy kedvenc agaram mennyit fizet a győzelem esetén. Így ment ez régen, így ment ez egy ideig. Egyszer azonban Rochester várbsában a fogadók szakszervezete rádöbbent arra, hogy van az évnek egy-két napja, amikor agárversenyt rendeznek ugyan, de minden közhivatal, így a telex és telefonközpont is zárva tart. Nem tudhatja ilyenkor a bookie, mit fogadtak odaát, a szomszédos városban, csak azt tudja, mi történik a versenyen. Így indult el Rochesterben két agár. Mindkettő — ahogy a zöld gyep nyelvén mondják — megpakolva, s 'hatalmas, mert előzetesen lekötött oddsokkal. A bookie-k milliókat vesztettek és — ilyenek ezek — nem fizettek. A törvény a szerencsejátékból fennálló adósságot nem hajtja be: hiába jártak túl a bookie-k eszén a fogadók: a pénz ott cincog az ablakban. Idáig mindez technikai részlet. Az elbeszélés előkészítése. Nagy poén következik rá. Mit csináltak hát a fogadók a bookie-kal, amikor azok nem fizettek? Előbb kérvényeztek és könyörögtek. Amikor ez sem használt, egy apró kis szerhez — csodaszerhez — folyamodtak, amely néhány cseppjével megakadályozta a bookie-k irodáinak működését. A szer neve: superqlue. Afféle univerzális ragasztó, de amint a neve is elárulja, superuniverzális ragasztó: fémet és fát és műanyagot egyaránt öszszecsirizel. A fogadók nem tettek müßt, minthogy ebből az új gumiarábikumból belecsurgattak egy keveset a fogadóirodák ajtajának kulcslyukába. S a fogadóiroda egyszerűen nem tudott kinyitni. Hiába szerveztek tüstént az irodák repülő lakatosbrigádot, nem boldogultak a csodaszerrel. S most, amire műnyúl, ember és agár együtt nem volt képes: — meghátrálásra kényszerülnek a fogadóirodák. A bookie-kat legyőzte az emberi lelemény, ragasztó formájában. Kell-e még folytatnom a példázatot? Mert a műnyúl. az agár és a bookie esete nyilvánvalóan az. Nem őróluk van szó. hanem végülis a szuperragasztóról. Arról a csodaszerről, mely hivatalokat meghátrálásra kényszerít, eltgm bizonyos kulcslyukakat — egyszóval bosszuló álmaikról, melyeket az emberi lelemény színez széppé, hogy a tisztességtelenséget büntesse. Én a szuperragasztó híve leszek most már mindhalálig. Ungvári Tamás UsNE Reggel Szöveg nélkül Memória Megszokás Bele kell jönni Berki Imre rajzai
