Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-02 / 205. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 2. KELETEURÓPA, HAZÁNK A SZABIN NŐK ELRABLÁSA CSEHSZLOVÁKIA Kellemes, szellemes előadás Az iskolai tornaterem elkészültével új helyet kapott a fegyvernek! általános iskolai könyvtár. Néhány szorgos diák a nyári szünet utolsó napjaiban segítkezett az új könyvtárhelyiség berendezésében zetgazdaságokat. Tovább csökkent egymás közötti kereskedelmük, erősödött az autarchia, majd — a válságból való lassú kilábolás során — a külállamoktóli gazdasági függés. Az 1918/19-es forradalmi időszak az egész kelet-európai térségben a demokratikus tendenciák előtérbe kerülését hozta, mindenütt polgári-demökratikus alkotmányokat fogadtak el, radikálisan kiterjesztették a választójogot, földreformok születtek, az emberek öntudatra ébredtek. Még levert forradalmak után is — mint Magyarországon — formálisan demokratikusabb rendszerek jöttek létre, mint amilyenek a háború előttiek voltak. A meghirdetett új elveket azonban képtelenek voltak betartani az új államok. Az eltérő fejlettségű, kultúrájú és (részben) nyelvű területekből egyesülő országokban erősen centralizált állam épült ki, s ez önmaga is sok belső ellentét, tartományi sérelem forrása lett. Az általános választójogon alapuló arányos képviseleti rendszer mindenütt számos pártot, szenvedélyes összecsapásokat hozó parlamenteket, nehezen működő kormánykoalíciókat és nagyarányú választási korrupciót eredményezett. Horthy után Lengyelországban Pilsudski (1926), Litvániában Smetona (1926, előbb Voldemaras-szal közösen), Jugoszláviában Sándor király (1929), Romániában Károly király (1931-től ténylegesen, 1938-tól formálisan is), Lettországban Ulmanis, Észtországban Pats (mindkettő 1934-ben), Görögországban pedig Metaxas (1936) vette kezébe a hatalmat. Az egyetlen kivétel Csehszlovákia, de Masaryk, majd Benes kormányzási rendszerében is sok hatalom összpontosult az elnök kezében. Nemzeti kisebbségek problémája A demokratikus berendezkedéseknek talán a legkritikusabb próbáját jelentette az akaratuk ellenére bekebelezett nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított magatartás. Ebben a kérdésben — ha eltérő mértékben is —, de valamennyi közép-európai állam rosszul vizsgázott a két világháború között. Noha az önrendelkezésért küzdő nemzeti mozgalmak, majd a születő új államok részéről eb8. Az önállóság próbája A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban vasárnap este a Szigligeti Színház művészei bemutatták a Szabin nők elrablása című zenés bohózatot A több, mint egy évvel ezelőtt megnyitott művelődési központban elsőízben szerepelt a szolnoki színház egész estét betöltő előadással. Csalódott, aki látványos operettet remélve váltott jegyet s az is, aki zenei élményre áhítozott, arról nem szóivá, aki — netán — magas esztétikai tartalmakat várt az előadástól. Ám. aki egyszerűen csak szórakozni, nevetni akart, jól járt: aCzibulás Péter rendezte előadás kiellemes-szelilemes közegében fürdőzve felüdülhetett, lazíthatott. A művelődési központ függönyt, kulisszákat, zsinórpadlást egyebeket nélkülöző színpadán egyetlen helyszín (Bányai tanár lakása) éppen csak jelzett díszletei közt játszódik a darab, mindössze nyolc szereplő előadásában. Ez a sűrítés teremtette meg jórészt a lehetőséget a szereplőknek a jókedvű, könnyed — nincs jobb kifejezés — komédiázáshoz. A rendezőt és a szereplőket dicséri, hogy mindez a jó ízlés határain belül történt. Gegekkel, poénokkal, elő- és utójátékokkal alaposan feldúsították az eredeti alapanyagot — előnyére. Volt persze ének és tánc is (zenekar helyett Harányl Márton zongorákísénetével) se itöbb, se kvesebb mint amennyi elengedhetetlenül szükséges volt. Rettegi Fridolin színigazgató szerepében Katona János sok-sok ötlettei fűszerezett játéka mellett Egri Kati és Csák György Irma- Béla kettőse tetszett tán a legjobban. A Szigligeti Színház nyári tájolására (hogy me mondjuk: haknira) készült előadása méltán aratott sikert a nyár végén Szolnokon is. sz—j Rózsa, a rajongó szobalány (Szeli Ildikó) és Bányai Márton tanár, akinek ifjúkori drámája minden bonyodalom okozója (Czibulás Péter). Fotó: Novak Szeptember 13: bélyegnap A függetlenségtől, az állami önállóságtól Kelet-Közép-Európa népei azt várták, hogy minden korábbi gondjukra, bajukra gyógyírt fog hozni. A háborúból győztesként kikerülő államokban jórészt ennek az illúziónak (meg a területi változásokkal való megelégedésnek) tudható be, hogy nem tört ki, illetve nem győzött a sokak által megjósolt forradalom. A lakosság többsége bizalmat előlegezett az újdonsült nemzeti kormányoknak. Az első békeévek Az első békeévek a térség számára igen nehéz időszaknak bizonyultak. A régi gazdasági egységek fölbomlása még a súlyos bel- és külpolitikai feszültségek nélkül is komoly gondot okozott volna az új államoknak. Megnehezültek, vagy megszakadtak a termelés és a felvevő piac között kialakult kapcsolatok, nyersanyaghiány, munkanélküliség, infláció, sőt egyes területeken éhínség lépett föl. A háborús viszonyok sokfelé 1921—23-ig megmaradtak, hiszen egymást követték a forradalmak, intervenciók, ellenforradalmak, puccskísérletek. Garázdálkodtak a különítmények, a szabadcsapatok”, polgárháború dúlt nemcsak Oroszországban, de a balti államokban is, máshol szinte csak egy szikra hiányzott a jobb- és baloldal véres öszszecsapásához. Nyílt háború folyt a Magyar Tanácsköztársaság és rátört szomszédai között. Lengyelország és Szovjet-Oroszország között, de a román—szovjet konfliktus sem állt ettől messze, így a világháború befejeztével a gazdasági helyzet a legtöbb országban tovább romlott (amihez hozzájárult az antant által továbbra is fönntartott blokád is) s a háború előtti termelési színvonalat csak az 1920-as évek derekára sikerült újból elérni — a nemzetgazdaságok erőteljes befelé fordulása és nagyarányú külföldi kölcsönök fölvétele mellett. Ezután pár évig tartó föllendülés következett, amikor a nemzetállam gazdasági előnyei meg tudtak mutatkozni, s különösen a korábban elmaradott iparágak és régiók indultak gyors fejlődésnek. 1929-ben mindez véget ért, a gazdasági világválság ismét a csőd szélére juttatta a zömükben még mindig agrárjellegű, a mezőgazdasági exportra épült nemben a vonatkozásban is gyönyörű ígéretek hangzottak el (pL az 1918. december 1-i gyulafehérvári romén nemzeti gyűlésen), már gyanús jel volt, hogy milyen vonakodva írták alá az egyes államok a békeszerződésekhez csatlakozó ún. kisebbségvédelmi egyezményeket. Nem is igen tartották be az ezekben foglalt rendelkezéseket, a kisebbségeknek biztosított széleskörű jogokat, s a sérelmek, jogtalanságok elleni panaszok hiába jutottak el a Nemzetek Szövetsége genfi palotájáig. A külpolitikai kudarcok okai Nemcsak a korábban fölül álló, s most nehezen elviselt szerepcserére kényszerült németekkel és magyarokkal szemben mutatkozott meg a szeparatista törekvésektől való rettegés szülte kicsinyes üldözés és az asszimiláló igyekezet, de az etnikailag rokon, esetleg államalkotónak deklarált nemzetiségek is tele voltak sérelmekkel. Pilsudski 1919-ben lengyel— ukrán—litván föderációról ábrándozott, de a lengyel— szovjet háború nyomán Lengyelországhoz került ukrán és fehérorosz, valamint a litván kisebbség jogai jórészt csak papíron voltak meg. A délszláv állam első hivatalos ■neve Szerb-Horvát-Szlovén Királyság volt, de a szerb jellegű, centralizált államot teremtő 1921-es alkotmány elleni tiltakozásul a képviselők 2/5-e bojkottálta a belgrádi parlamentet, a horvátszerb ellentétek betetőzéseként pedig 1928-ban a parlamentben gyilkolták meg a horváth parasztpárt két vezetőjét. Csehszlovákiában a szlovákokat nem ismerték el külön nemzetnek, ezért legerősebb politikai pártjuk ellenzékben maradt, s idővel Hitler eszközévé vált. A külpolitikai mérleg sem túl kedvező. Az egymás közötti ellentétek húsz éven át alig veszítettek hevességükből, a létrejött tömörülések (kisantant, Balkán-blokk) nem a nagyobb (német, olasz), hanem a kisebb ellenfelek (Magyarország, Bulgária (ellen irányultak, s a 30- as évek derekától egyértelműen jelentkező külső fenyegetés hatására sem voltak képesek ezek az államok a józan engedményekre, az észszerű kompromisszumokra. Problémáikra a külső nagyhatalmaktól várták a megoldást. A nyertesek az erejét meghaladó európai vezetőszerepre törekedő Franciaországra támaszkodva próbálták megvédeni pozícióikat, a vesztesek pedig az elégedetlen olasz, majd a megerősödő német nagyhatalomtól várták a területi revízió megvalósítását. A szerencsétlen és kudarc- • eal végződő külpolitika oka nem a függetlenségben, a nemzeti alapú széttagoltságban keresendő, hanem a kelet-közép-európai államok nem eléggé demokratikus, majd nyíltan antidemokratikus társadalmi és politikai berendezkedésében. Ez nem engedte érvényesülni azokat az erőket, amelyek az önző nacionalizmus, az egymás rovására történő térnyerés helyett az együttműködést, a közös érdekeket és mindenekelőtt a társadalmi igazságosságot hirdették. (Folytatjuk) Jeszenszky Géza Nemzetközi bélyegkiállítással, szakmai előadássorozattal ünnepli egyebek között a hazai filatelista mozgalom az 53. bélyegnapot szeptember 13-án. Az ünnepi eseményre a a posta három értékből álló bélyegsorozatot és blokkot bocsát ki. A magyarországi üvegművészet legszebb darabjait bemutató bélyegek Zombory Éva grafikusművész tervei alapján, több színű ofszet nyomással, a Pénzjegynyomdában készültek; a bélyegek 326 300 fogazott, és 7400 fogazatlan, a blokk 269 300 sorszámozott fogazott és 7400 sorszámozott fogazatlan példányban. Az egy forintos bélyeg 1850-ből származó boroskancsót, a két és a három forintos egyegy XIX. századi poharat ábrázol. A blokk bélyegén az 1900-as évek elején Pécsett készült pohár látható. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége a bélyegnap hagyományos eseményeként szeptember 13—21. között rendezi meg az országos bélyegkiállítást, amely ezúttal nemzetközi méretű lesz. A harmincegy kiváló hazai filatelista mellett húsz külföldi — köztük angol, csehszlovák, dán, lengyel. NDK-beli, NSZK-beli, svéd és amerikai — bélyeggyűjtő mutatja be különlegességeit. A kiállítás érdekessége az is, hogy a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Bélyegmúzeum önálló anyaggal vesz részt, bélyegekkel szemlélteti az 1850—1867. közötti időszak postai tarifaváltozásait. RADIO hiiücimhosszán Tagadhatatlan: erős élmény volt a hatvanas évek közepén a tinédzserek (és picit idősebbek) életében a hazai beat-zene (ami nagyon sok tekintetben „import” is volt) megjelenése. Újnak, sőt némiképp lázadásnak tűnt az Illés, az Omega, a Metró és más együttesek zenéje — pedig hát valódi tartalmát tekintve, szó sem volt lázadásról. Ám ez a zene — akárhogyan is volt — az újdonság erejével, a közösségi élmény erejével hatott. „Nem akarok állni, ha futnak a percek, nem akarok állni, ha fordul a Föld” — énekelte Szörényi Levente, s mi — akkori középiskolások vele énekeltük. Azóta a beatzene hazánkban polgárjogot nyert, Koncz Zsuzsa és Presser Gábor zenei művészeti díjat kapott, a hanglemezgyár, a koncertiroda nem kis üzletet talált a magyar beatpop-rock zenében, a színház és az amatőr színjátszás egyaránt „fölfedezte” magának, s ez a zene volt az, amely előkészítette a talajt a folknak, a táncmozgalomnak, a politikai dalnak. A magyar beat-zene másfél évtizedes történetében, átalakulásaiban — vélhetjük — benne vannak a társadalmi folyamatok lenyomatai is. Kerestük a szót, kerestük a hangot című műsor készítői más véleményen voltak. Pontosabban szólva: a véleménynyilvánítás jogát meghagyták a műsorban megszólaló beatzenészeknek, énekeseknek. A több, mint. egyórás adás így lett egyszerű füzére nyilatkozatoknak, a riportereknek, néhány semmitmondó kérdésen kívül, a mikrofontartás nem túl nehéz feladata jutott. A nyilatkozatok jobbjai pedig valahogy így hangzottak : „amit mi megcsináltunk, az szerves része a mai magyar kultúrának”. Szóba kerültek a kezdetek nehézségei, a jelenlegi érvényesülési gondok, az utánpótlás zenekarok színvonala, mindez természetesen meg-megszakítva zenével, régebbi és újabb számokkal. A megszólalók névsora rangosnak tekintendő: Keresztes Tibor, Presser Gábor, Kovács Kati, Fodor András, Benkő László, Demjén Ferenc, Sztevanovity Zorán. Amit mondtak: nem volt sok. Egyikőjük — a beat-nemzedékről szólva — megkísérelt némi hátteret varázsolni a dolgoknak, nem túl sok sikerrel. (Hajuknál fogva előráncigált távoli példák helyett — a magam részéről — inkább olvasom Allen Ginsberg és Gregory Corso verseit, vagy a hatvanas évek közepén kiadott „Üvöltés” című antológiát.) Sajnos, a műsor zenei válogatása sem nyújtott maradéktalan élvezetet: semmivel sem volt átgondoltabb, mint — mondjuk — egy „A tegnap slágereiből” című, gyakorta jelentkező összeállítás. Röviden Az Ifjúsági Rádió Tinitonik című pénteki műsora — „tiniknek” készült, amolyan mindenféléről szóló, magazinszerű színes adás volt. A nem ötlettelen, nem is gondolattalan műsor afféle kamaszos, mutáló hangon igyekezett szólni feltételezett hallgatóihoz. Azt hiszem, ez alapjában rossz elképzelés: a kisgyerekhez sem okos dolog gügyögve közeledni... Kondor Katalin és M. Szabó Imre precíz, alapos riportot készített a békásmegyeri lakótelep építéséről, leltárba véve az új lakótelepen élők minden keserűségét. Gondolom, a nem békásmegyeri lakótelepiek is tanúsíthatják: tipikus urbanizációs problémákat feszegetett a műsor. — eszjé —
