Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-27 / 227. szám
XXXI. évf. 227. «óm, 1980. szeptember 27., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Visszatért a szovjet—kubai űrexpedíció Sport # 4. oldal (7. oldal) Az országgyűlés elfogadta a kormány ötéves munkaprogramját Jóváhagyták a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot Befejeződött az őszi ülésszak Tegnap délelőtt a napirend szerint, a kormányprogram megvitatásával folytatta munkáját az országgyűlés őszi ülésszaka. A tanácskozáson részt vett Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, a Politikai Bizottság más tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság titkárai, valamint az Elnöki Tanács és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti külképviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Az első felszólaló Kádár János (Budapest, 38. vk.), az MSZMP Központi Bizottságának első titkára volt. Előrehaladásunk záloga az alkotó munka Kádár János felszólalása A kormányprogram feletti vitában felszólalt Kádár János, az MSZMP KB első titkára Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Kedves Elvtársak! A kormány munkaprogramja elvi, reális, előremutató, megfelel a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa útmutatásainak és a Hazafias Népfront választási felhívásában megfogalmazott céloknak. Ezért a Lázár elvtárs által előterjesztett programmal egyetértek. Amikor a tisztelt országgyűlés a Magyar Népköztársaság kormányának programját tárgyalja, valójában politikánk, sziocialista építésünk, jövőnk alapkérdéseit vitatja meg. Ezekhez kívánok — az előttem szólókhoz hasonlóan — én is hozzászólni. A programbeszéd fölvázolta a nemzetközi helyzetet, a világ jelenlegi politikai állapotát. A nemzetközi események közül kiemelhetjük az öt évvel ezelőtt Helsinkiben tartott európai biztonsági és együttműködési értekezletet, amely bizonyos tekintetben új szakaszt nyitott földrészünk politikai életében. Befejezését jelentette a hidegháború kiélezett szakaszának, s egyben kezdete is volt egy pozitív folyamatnak, amelynek során a Helsinkiben elfogadott elvek nagy hatással voltak a világ, s különösképpen Európa politikai helyzetére. E folyamat eredményeképpen erősödtek az európai országok — közöttük természetesen a különböző társadalmi rendszerű államok —, politikai kapcsolatai, és kedvező változások következtek be a világpolitikai helyzet alakulásában is. Ezzel magyarázható, hogy a különböző társadalmi rendszerű országokban élő emberek, a népek világszerte üdvözölték a helsinki értekezletet és annak kedvező nemzetközi kihatását. A nemzetközi helyzetben időközben változás következett be. Megítélésünk szerint ezt az Egyesült Államok, a NATO lépései idézték elő. Ide soroljuk az 1978. évi washingtoni NATO-döntést, amely a fegyverkezés úi hullámát indította el és a NATO múlt év decemberi brüsszeli ülésének határozatát az új típusú amerikai középhatósugarú nukleáris rakéták gyártásáról és Nyugat-Európába történő telepítéséről. De sok más hasonló, kedvezőtlen fejlemény is hozzájárult ahhoz, hogy újból hidegháborús szelek fújnak S világon. Ilyen körülmények között joggal állíthatjuk. hogy a nemzetközi helyzetben egyidejűleg vannak jelen az enyhülés és a feszültség tényezői. Nem javult a helyzet a világ különböző feszültséggócaiban sem. A közel-keleti problémák továbbra is megoldatlanok és veszélyesek. Közép-Keleten sem rendeződtek a viszonyok, sőt, ezt sajnálattal kell- említenem, Irak és Irán fegyveres konfliktusa tovább élezi a helyzetet a Perzsa-öbölben és környékén. Ez nem szolgálja Irak és Irán népeinek javát, ezzel szemben a nemzetközi imperializmus malmára hajtja a vizet. Éppen ezért őszintén helyeselj ük az ENSZ Biztonsági Tanácsának felszólítását a fegyverszünetre. Azt kívánjuk, hogy Irak és Irán tárgyalások útján találjon politikai megoldást a közöttük fennálló vitás kérdések rendezésére. Délkelet-Ázsiában is csak lassan és nehezen oldódnak a feszültségek. Növeli a helyzet bonyolultságát a jelenlegi kínai külpolitika, amely alapvetően - szocialistaellenes, szovjetellenes, s ebből kiindulva a legkülönbözőbb kérdésekben és területeken a feszültség növelésére törekvő imperialista körök kezére játszik. Ilyen a mai világ, amelyben élünk, dolgozunk és harcolunk. Célunk világos, a fő nemzetközi kérdésekben álláspontunk közérthető: az enyhülésért, egy békésebb világért küzdünk. A fegyverzet alacsonyabb szintjén megvalósuló egyenlő biztonság hívei vagyunk. Változatlanul az a nézetünk, hogy a nemzetközi életben szükségszerűen jelentkező minden vitás kérdést tárgyalásos, politikai úton kell megoldani. Pártunk és kormányunk külpolitikai tevékenységét ebben a bonyolult helyzetben is az a törekvés vezeti, hogy megőrizzük az enyhülés vívmányait, fenntartsuk nemzetközi kapcsolataink kialakult rendszerét. Rendkívül fontos eseményként tartjuk számon Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének találkozóját Giscard d’Estaing-nel. a Francia Köztársaság elnökével Varsóban, valamint Helmut Schimidt-tel, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjával Moszkvában. Ugyanígy üdvözöljük a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterének csütörtökön megtartott tárgyalásait is. A magyar diplomácia is ugyanezen célokért, a kapcsolatok fenntartásáért és a további eszmecserék folytatásáért dolgozott az elmúlt hónapokban. Ezt szolgálta külügyminiszterünk látogatása, tárgyalása a Német Szövetségi Köztársaságban. Mi a békés tárgyalások útját járjuk a jövőben is. Sokat várunk az Egyesült Nemzetek Szervezetének most folyó ülésszakától. Reméljük, hogy az ott napirenden levő legfontosabb kérdésekben, így a leszerelés ügyében hozzájárul az érdemi előrehaladáshoz. Meggyőződésünk, hogy ezt nagyban elősegíti Gromiko elvtárs beszéde, amely a legfontosabb nemzetközi kérdésekben a szovjet álláspontot kifejtve, a Varsói Szerződés tagállamainak nézeteit is képviselve, a reálisan gondolkozó emberek által elfogadható javaslatokat tett. Hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés országai nem törekednek katonai fölényre. és senkire sem kívánják rákényszeríteni az akaratukat. Készek együttműködni a leszerelés megoldásában, a feszültség csökkentésében, elmenve egészen odáig, hogy — amennyiben a NATO-országok részéről is megvan rá a készség — hajlandók akár a két szervezet egyidejű feloszlatására is. Ugyancsak üdvözöljük a szovjet külügyminiszter azon javaslatát, hogy valamennyi állam, de legfőképpen a Biztonsági Tanács állandó tagjai és a hozzájuk katonai szerződéssel kötődő országok, 1981. január 1-től ne növeljék fegyveres erőiket és fegyverzetüket. A közelmúltban megkezdődtek a helsinki értekezleten részt vevő áílamok madridi találkozójának az előkészületei. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy mi a helsinki értekezleten elfogadott ajánlások teljes körének tényleges érvényesítéséért dolgozunk. Az a Losonczi Pál hazaindult Losonczi Pál befejezte zambiai látogatását. Megbeszéléseiről közös közlemény jelenik meg. Az Elnöki Tanács elnökét, feleségét és kíséretét tegnap reggel Lusaka nemzetközi " repülőterén Kenneth Kaunda elnök és felesége, valamint a zambiai kormány számos tagja, lusakaiak sokasága búcsúztatta. A TU—154-es gép a levegőbe emelkedett: négy afrikai országban — Etiópiában, Tanzániában, Mozambikban és Zambiában — tett hivatalos, baráti látogatás után Losonczi Pál hazafelé indult. Az éjszakát Algírban töltötte az Elnöki Tanács elnöke, s várhatóan ma dél körül érkezik meg Budapestre. véleményünk, hogy a madridi tanácskozásnak is konstruktív munkával elő kell segíteni a záróokmány megvalósulását. Ez a célja az előkészítő értekezleten beterjesztett magyar napirendi javaslatnak is. Véleményünk szerint a madridi tanácskozáson tárgyalni kell a helsinki értekezlet részvevőit érintő összes fontos kérdésről. Ezen belül kiemelten üdvözölnénk, ha Madridban egyetértés születne abban a nagy fontosságú kérdésben, hogy 1981- ben megtartsák a katonai enyhülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó európai konferenciát. Támogatjuk a Szovjetuniónak azt a rendkívül (fontos döntését — amelyet Leonyid Brezsnyev a Schmidt kancellárral folyfartott tárgyalások során ismertetett —, hogy minden előfeltétel nélikül kész tárgyalni a középhatótávoiságú nukleáris fegyverekről és az előretolt állomásoztatiású amerikai fegyverrendszerekről, minthogy ezek a kérdések szükségszerűen összetartoznak. Számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy ugyancsak hívei vagyunk a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői által Bécsben aláírt SALT—II szerződés hatályba léptetésének, amellyel megnyílhatna az út a más fegyverekre is vonatkozó SALT—III szerződés megtárgyalása előtt. Ezek a mi alapvető külpolitikai .törekvéseink, amelyekről nyugodtan elmondhatjuk. hogy bennük nemcsak pártunk és kormányunk hivatalos álláspontja, hanem egész népünk őszinte óhaja is kifejezésre jut. Mi, a szocializmust építő magyar nép a világtól semmi mást nem kívánunk, mint azt. hogy béke legyen és folytathassuk építőmun-. kánkat. Mindaz, amiről eddig szóltam, természetesen magyar állásfoglalások, de nemcsak egyedül a mieink, hanem ki. fejezik szövetségeseinkkel azonos platformunkat is. Nagyra értékeljük a Varsói Szerződést, amely a mi védőpajzsunk, de még ennél is több: a világimperializmust féken tartó leghatalmasabb erő, amely ma létezik. Ennek megfelelően mi a Varsói Szerződés országaival külTegnap a Kőbányai Vásárközpontban a résztvevő 36 ország, valamint Hongkong és a Nemzetközi Vásárok Szövetségének zászlójával feldíszített főtéren mint 1200 hazai és külföldi kiállító képviselőinek jelenlétében ünnepélyesen megnyitották az Őszi BNV-t, a fogyasztási cikkek hetedik alkalommal szakosított bemutatóját. A megnyitó ünnepségen részt vett Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese s a kormány több tagja. Ott voltak a vásárra politikai kérdésekben tanácskozunk, és széles körű összehangolt együttműködésre törekszünk. Együttműködésre, álláspontunk egyeztetésére törekszünk kivétel nélkül az összes szocialista országgal is. Ez a szocialista országok nagy többségével meg is valósul, és ahol nem így van, az nem a mi hibánk. A szocialista országok közül kettőről külön is szeretnék szólni. Lengyelországról, amellyel az utóbbi időben a nemzetközi és a magyar közvélemény is sokat foglalkozik. Mint ismeretes, Lengyelországban a társadalom életében felhalmozódott különböző problémák miatt július végén, augusztusban széles körű munkabeszüntetésekre, sztrájkokra került sor, politikai konfliktusok támadtak. Ezeket az eseményeket egész népünk nagy figyelemmel és bizonyos aggodalommal kísérte. Mi szolidárisak vagyunk a testvéri lengyel néppel, lengyel testvérpártunkkal, a Lengyel Népköztársasággal, s ennek több oka is van. Egyrészt a történelmi, hagyományos lengyel—magyar barátság, mely az utóbbi évtizedekben szocialista alapon tovább erősödött, és szilárdult'. A lengyel nép nehéz történelmi útján — a mi népünkhöz hasonlóan — sokat szenvedett, és alapvető törekvése, hogy a megtalált igaz úton, a szocialista építés útján békében haladhasson előre. A Lengyel Népköztársaság és a Magvar Népköztársaság között sokoldalú együttműködés van. Politikai, gazdasági és kulturális kapcsolataink, a tömegek széles körű érintkezésének .révén mint partnerek is érdekelve vagyunk abban, hogy a Lengyel Népköztársaság helyzete szilárd legyen. Ezt az elvtársi, testvéri kapcsolatrendszert, sokoldalú együttműködést a jövőben még tovább akarjuk fejleszteni. Hazánk és Lengyelország a Varsói Szerződés szervezetének tagállama. A Varsói Szerződés egysége, ereje létfontosságú a magyar és a lengyel nép, valamennyi tagállam népének, sőt a világ népeinek szempontjából is. Szolidaritással, együttérzés(Folytatás a 2. oldalon) érkezett külföldi vendégek, a diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai, a külföldi üzleti partnerek. A Himnusz elhangzása után Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter mondott beszédet. A miniszter ünnepi megnyitója után a vendégek körsétán tekintették meg az árubemutatót. A körséta befejeztével 13 órakor a nagyközönség előtt is megnyitották a kapukat az Őszi BNV-n, amely délutánra benépesült. Megkezdődött a nemzetközi árube« mutató látványos élete. Megnyílt az őszi BNV