Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-26 / 226. szám

MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSSZAKA (Folytatás az 1. oldalról) végbemenő változás — vagy ahogyan egyes tekintélyes közgazdászaink fogalmaznak: világgazdasági korszakvál­tás —, amelynek hatása alól egyetlen ország sem vonhat­ja ki magát. Számunkra is parancsoló szükségesség, hogy mielőbb olyan minősé­get érjünk el a termelésben, amit ma még csak az élen járók tudnak teljesíteni. Más szóval, a mi gazdaságunkban is gyökeres változásra van szükség. Módosítottuk gazdaságpolitikai gyakorlatunkat Pártunk időben felismerte, hogy a fejlődés természetes velejárójaként kimerülőben vannak az extenzív növeke­dés forrásai, s mind fonto­sabb szerephez jutnak a hatékonysági követelmények. Többek között — az 1957 óta követett gazdaságpolitikát folytatva és továbbfejleszt­ve — ezért döntött úgy már több mint tíz éve, hogy irá­nyítási rendszerünk átfogó korszerűsítésével is támogat­ni kell az intenzív fejlődés útjára való átállást. Ezt az önmagában sem egyszerű feladatot még ne­hezebbé, megoldását pedig még sürgetőbbé tették azok a fejlemények, amelyek 1963- ban robbanásszerűen meg­változtatták a külpiaci fel­tételeket, s amelyeknek szá­munkra hátrányos gazdasági következményeit mindmáig nem sikerült kielégítő mér­tékben ellensúlyozni. Annak ellenére így van ez, hogy az V. ötéves terv készítésekor helyesen ismer­tük fel — sőt a tervben meg is fogalmaztuk — a haté­konyság növelésének, a mi­nőség és az egyensúly javí­tásának feladatait. E köve­telményeknek még rango­sabb hangsúlyt és külön is nagy nyomatékot adott a Központi Bizottság 1977 ok­tóberi határozata, amely hosszú távra érvényes irányt szabott a külgazdasági kap­csolatok fejlesztése és a ter­melési szerkezet korszerűsí­tése számára. Nem a felis­merések és az iránymutatá­sok hiányoztak tehát. A vég­rehajtásban mutatkozó elma­radás okai között jelentős szerepe van annak, hogy a tervben előirányzott célok teljesítéséhez megkésve dol­goztuk ki, ennélfogva nem is alkalmazhattuk kellő ha­tásfokkal az új helyzethez való gyorsabb alkalmazkodás közgazdasági eszközrendsze­rét, de annak is, hogy a fel­adatok nehezebbnek bizo­nyultak, a világgazdasági kö­rülmények pedig kedvezőt­lenebbül alakultak, mint hit­tük. Nem csodálkozhatunk te­hát, ha — miközben gazda­ságpolitikai elveink már az új követelményeket fejezték ki — a gyakorlat lassan vál­tozott, a gazdasági teljesít­mények megítélésében pedig nagyrészt a régi, beidegzett — a maga idejében elfogad­ható, de az új viszonyok kö­zött már túlhaladott érték­rend uralkodott. Mint más alkalommal már elmondottam, most is megis­métlem: a helyzet ilyen ala­kulásában komoly- fe’elősség terheli a kormányt. Minde­nek előtt azért, mert nem volt kellően következetes azoknak a változásoknak a keresztülvitelében, amelyek a felismert új követelmények teljesítéséhez szükségesek. Csak ennek a megállapításá­val együtt van erkölcsi ala­punk arra, hogy bíráljuk a gazdálkodó szervezetek mun­kájában megtalálható, ugyan­csak nem kevés gyengesé­get. A hatékonysági követel­mények és a gazdaság tény­leges teljesítménye között keletkezett ellentmondás, különösen pedig a külkeres­kedelmi mérleg egyensúlyá­nak megbomlása sürgetővé tette, hogy alaposan elemez­zük. újra értékeljük és mó­dosítsuk gazdaságpolitikai gyakorlatunkat. Ezt a mun­kát a Központi Bizottság, 1978 decemberi ülésén.végez­te el, majd az ott kialakított irányvonalat a XII. kong­resszus határozata is meg­erősítette. A Központi Bizottság ha­tározata alapján lényegesen — de az alapvető társadalmi érdekek szempontjából át­menetileg már elfogadható szintre — csökkentettük a növekedés ütemét, a felhal­mozás és a fogyasztás elői­rányzatait, s a feladatok kö­zött első helyre tettük az egyensúly fokozatos helyre­­állítását. Egyidejűleg meg­gyorsítottuk azoknak a köz­­gazdasági viszonyoknak a ki­alakítását, amelyek átgon­doltabb, jövedelmezőbb, il­letve takarékosabb gazdálko­dásra késztetik a vállalato­kat és intézményeket. Az előbbiek jegyében ke­rült sor az árrendszer és a közgazdasági szabályozók más elemeinek ismert átala­kítására, a termelési szerke­zet korszerűsítését, a gazda­ságosság fokozását ösztönző olyan intézkedésekre, mint a hitelrendszer szerepének nö­velése, az állami támogatá­sok megszigorítása, a költ­ségvetés igazgatási kiadásai­nak csökkentése. Intézkedéseink hatására kedvező folyamatok indultak el. Ez legkézzelfoghatóbban a külkereskedelmi mérleg hi­ányának csökkenésében mu­tatkozik meg, amit jól szem­léltet, hogy a tőkés valuták­ban számolt behozatali több­let ez év első nyolc hónapjá­ban az 1978. évinek mintegy ötödére esett vissza. Az elő­relépés számottevő, de még nem elegendő. Azt azonban már elmondhatjuk, gazdasá­gunkat ráállítottuk arra a fejlődési pályára, amely ki­vezethet az ismert nehézsé­gekből. Ennek érdekében vállalnunk kellett az V. öt­éves terv fő mutatóinak tu­datos csökkentését is. 1976— 1980 között a tervezettnél ki­sebb mértékben növekszik a termelés, a nemzeti jövede­lem, és ennek következtében — bár a szociálpolitika te­rén vállalt kötelezettségein­ket teljesítjük — a lakosság életszínvonala sem éri el a tervezett mértéket. Népszerűtlen, de szükségszerű intézkedések Az egyensúly helyreállítá­sát elindító folyamatokat ne­héz, nem kevés esetben az egész társadalmat érzéke­nyen érintő döntések végre­hajtása árán értük el. Ismét­lődően és sokakban felme­rül a kérdés, vajon valóban szükség volt-e a közgazda­­sági viszonyok — főleg a termelői és fogyasztói árak radikális módosítására? Meg­győződéssel és jó lelkiisme­rettel mondhatom: igen, szükség volt. Mindenekelőtt azért, mert ha a termelést és a fogyasztást továbbra is elszigeteljük a valóságos ér­ték- és érdekviszonyoktól, ez nem jelentett volna mást, mint a halmozódó ellentmon­dások feloldásának elodázá­sát. Átmenetileg bizonyára köny­­nyebb lett volna a kormány dolga, ha nem hozza meg eze­ket a - valljuk be - népszerűt­len, de gazdaságilag elkerül­hetetlen, szükségszerű intéz­kedéseket. A kormánynak azonban a jövőben sem sza­bad kitérnie a nehéz dönté­sek elől, ha ezzel megakadá­lyozhatja a helyzet romlását, s megteremtheti a javulás feltételeit. Ez alkalommal is köszöne­tét mondok népünknek, mert az ország gondjait megért­ve támogatta és támogatja a sokszor nehéz szívvel elha­tározott, de elkerülhetetlen lépéseket. Külön is köszöne­tét mondok azoknak a gaz­dasági vezetőknek, munká­soknak. termelőszövetkezeti dolgozóknak, közgazdászok­nak, műszakiaknak, párt- és társadalmi aktivistáknak, akik a helyzet ismeretében gondolkozva, nem meg­gondolatlanul, késlekedés nélkül az új követelmények­hez igazították munkájukat. Ez évi tervünk végrehaj­tása — habár a külső körül­mények most is megnehezí­tik dolgunkat ;— jó irányba halad. A még előttünk álló hónapokban az a legfonto­sabb feladatunk, hogy to­vább erősítsük, még határo­­zottabbá tegyük a kedvező folyamatok kibontakozását. Ha mind több helyen az a példamutató helytállás válik jellemzővé, amiről az árvi­zek ellen küzdők, az idei ne­héz aratás résztvevői, a fel­­szabadulási és kongresszusi munkaversenyben példát mutató szocialista brigádok tettek és tesznek napról nap­ra tanúságot, bizonyos, hogy az eredmény sem fog elma­radni. A kormány szoros tenni­valói közé tartozik a nép­gazdaság VI. ötéves tervé­nek előkészítése. Arról adha­tok számot, hogy mind a ha­zai munkálatok, mind a KGST keretében folyó egyez­tető tárgyalások ütemszerű­­en haladnak. Ebből kiindul­va, az a szándékunk, hogy a VI. ötéves tervről szóló tör­vényjavaslatot megvitatásra és jóváhagyásra még ebben az évben a tisztelt ország­­gyűlés elé terjesztjük. Olyan ötéves tervet kívá­nunk kidolgozni, amely a XII. kongresszus határozatá­nak szellemében — folytat­va és továbbfejlesztve az 1979-ben megkezdett gazda­ságpolitikai gyakorlatot — lehetővé teszi a népgazdasá­gi egyensúly megteremtését, elért vívmányaink megőrzé­sét és egy későbbi, némileg gyorsabb ütemű fejlődés fel­tételeinek előkészítését. Ezek szerénynek látszó, de nem könnyen elérhető célok. Amikor azt mérlegeljük, milyen célokat tűzhetünk magunk elé, legalábbis a kö­vetkezőket kell figyelembe venni: az egyensúly megte­remtésében az utolsó két év­ben jelentősen előrehalad­tunk, de a folyamatnak még csak a kezdetén tartunk, s az egyensúly megszilárdítása még előttünk álló feladat. A számításba vehető energia- és nyersanyagforrások meny­­nyiségileg alig növelhetők, viszont tetemesen nőnek megszerzésük költségei. A világgazdasági helyzet ala­kulásában — bár ezt több oknál fogva nehéz előre lát­ni — nem számíthatunk olyan fordulatra, ami szá­munkra a mainál könnyebb helyzetet teremtene. Ilyen feltételek mellett a mennyiségileg mérhető glo­bális növekedésnél sokszorta nagyobb a jelentősége an­nak, hogy szellemi erőink jobb kihasználásával, a mun­ka minőségének és szerve­zettségének javításával, a termelési költségek fajlagos csökkentésével, a szocialista gazdasági integráció előnyei­nek kihasználásával meny­nyire és milyen ütemben tudjuk fokozni gazdaságunk értékalkotó képességét. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a jövőben sokkal in­kább, mint valaha éppen ezt: az értékalkotó folyamat meggyorsítását kell a gya­korlati munka középpontjá­ba állítani. A következő évekre ter­vezhető mérsékelt növeke­dés nem távlati cél, hanem szükségszerűség az egyen­súly megteremtéséhez, a gazdaság megújításához, a gyorsabb fejlődéshez vezető úton. De nem is egy helyben topogás, mert a minőség, a korszerűség, a gazdaságos­ság magas szintre emelése, a nemzetközi versenyképes­ség javítása maga is fejlődés, és nem kisebb feladat — az igényes ember számára nem kevésbé mozgósító cél, mint egy mennyiségileg gyors, de minőségében közepes színvo­nalú növekedés megvalósí­tása. Nagyobb vállalati önállóság „Céljaink elérésében, törek­véseink valóra váltásában növekvő szerepe lesz annak, hogy az állami irányítás minden lépcsőfokán — de elsősorban a kormányban — emeljük a vezetés színvona­lát, előrelátóbbá és összehan­­goltabbá tegyük a tervezést, javítsuk a gazdasági szabá­lyozást, fokozzuk az ellenőr­zést és következetesebben érvényesítsük a felelősséget. További intézkedéseket kí­vánunk tenni azért, hogy még inkább érvényt szerez­zünk annak az elvünknek, amely szerint a döntéseket akkor és ott kell meghozni, amikor és ahol azt az ügy természete indokolja. Más szóval, hogy a minisztériu­mok és a főhatóságok a gaz­daság fő folyamataira össz­pontosítsák figyelmüket, na­gyobb teret adva ezzel a vállalati önállóság érvénye­sülésének, s hogy a vállalati vezetésre tartozó ügyekbe csak akkor avatkozzanak be, ha azt valamely fontos tár­sadalmi érdek elengedhetet­lenül megkívánja. Az irányítás eszköztárá­ban fontos szerepet betöltő közgazdasági szabályozó rendszerben, amelyet az év elején módosítottunk, most nem tervezünk nagyobb ará­nyú változtatást. A folya­matos továbbfejlesztésre azonban természetesen szük­ség van. A továbbiakban is arra törekszünk, hogy a vál­lalati gazdálkodásban növel­jük a nyereségérdekeltség szerepét. Célunk, hogy a gazdasági szabályozók, ezen belül az árak és a valutaár­folyamok, mindinkább kife­jezzék a hatékonyság nem­zetközi követelményeit, érzé­kelhető ösztönzést és tág te­ret adjanak a kezdeménye­ző-vállalkozó kedv számára, a jövedelmező tevékenység fejlesztésére, s egyidejűleg jobban rászorítsanak a gaz­daságtalan termelés meg­szüntetésére. Ehhez igazít­juk a támogatások rendsze­rét, valamint a hitelpoliti­kát, amelynek növekvő sze­repet szánunk a gazdaságo­sabb termelési szerkezet ki­alakításának ösztönzésére. A tapasztalatok szerint az érdekeltségi viszonyok meg­felelő alakítása mellett több figyelmet szükséges fordíta­ni a vállalatok szervezeti rendszerének folyamatos korszerűsítésére. A kormány munkaprogramjában 'e fel­adat is szerepel, amit a vál­lalati törvény szellemében kívánunk megoldani A már megkezdett előkészítő vizs­gálatok alapján úgy látjuk, az ügyhöz igen nagy körül­tekintéssel kell hozzányúlni. El kell kerülni minden ön­­célúságot, a vezérlő elv csak a társadalmi és gazdasági célszerűség lehet. A hatékonyság növelése, a társadalmi szükségletek jobb kielégítése egy sor területen a kutatás, a fejlesztés, a termelés és az értékesítés folyamatának szorosabb szer­vezeti és érdekeltségi egy­bekapcsolását kívánja meg. Több esetben pedig éppen arra van szükség, hogv meg­szüntessük a termelés túl­zott szervezeti centralizáci­óját, a követelményekhez és a lehetőségekhez jobban hozzáigazítsuk a vállalati kereteket. A trösztökön, il­letve a nagyvállalatokon be­lül fokozni kívánjuk az egyes vállalatok, gyáregysé­gek önállóságát, hogy ezzel a maihoz képest lényegesen javítsuk érdekeltségüket a nagyobb teljesítmények és jövedelmezőbb termelés el­érésében. Megfelelő közgazdasági és jogi keretek kialakításával élővé kívánjuk tenni azt az elvileg ma is létező lehető­séget, hogy a gazdaságtala­nul működő vállalatokat, te­lepeket vagy részlegeket ter­melési profitjuk gyökeres módosításával tegyük jöve­delmezővé, vagy végső eset­ben — ha más megoldás nincs — megszüntessük Másrészt ösztönözni akarjuk az olyan vállalkozási formák elterjedését — köztük kis- és középvállalatok alakítá­sát —, amelyek rugalmasab­ban tudnak alkalmazkodni a piaci igényekhez, kisebb re­zsivel dolgoznak, jobban áll­ják a versenyt, s részben az úgynevezett háttéripar sze­repét is betöltik. Főleg a szolgáltató ágazatokban és a kereskedelemben nagyobb teret szánunk a kisiparnak — munkaközösségeknek és a különböző bérleti formák­nak. A szervezeti rendszer kor­szerűsítése, a lehetséges for­mák gazdagítása a mainál minden bizonnyal jobban felszínre fogja hozni az egyes vállalatok gazdasági helyzetében, fejlődésének le­hetőségében, irányításának színvonalában ma is létező, de gyakran mesterségesen elkendőzött különbségeket. Ez azonban egybevág azzal a szándékunkkal, hogy mind­inkább olyan közgazdasági körülményeket teremtsünk, amelyek elősegítik a tartó­san jól gazdálkodó, a hazai és a nemzetközi piacon ver­senyképes vállalatok lendü­letes fejlődését, de korlátoz­zák a gazdaságtalan terme­lés növelésének lehetőségét. Növekszik a demokratikus fórumok szerepe Tudatában vagyunk, hogy a vállalati szervezet korsze­rűsítése adott esetben sok — szándékaiban becsületes és igyekvő — embertől is azt fogja kívánni, hogy a meg­szokott, a megszeretett, de a társadalomnak hasznot nem hajtó vállalatát, munkáját újjal cserélje fel. Azon le­szünk, hogy minden ilyen esetben szocialista normáink szerint, humánusan járjunk el — úgy, hogy az egyén is és a társadalom is megta­lálja számítását. Pártunk XII. kongresszu­sán nagy hangsúlyt kapott az emberi tényező növekvő szerepe. A tudás, a szorga­lom, a felelősségérzet kama. toztatása azonban nemcsak az egyéni szándékokon, ha­nem a körülményeken is múlik. Ennek egyik eleme — az értelmes munka lehető­ségének feltétele — a célra alkalmas szervezet. Ez azon­ban önmagában még kevés. A gazdálkodás hatásfokának növeléséhez olyan vezetőkre van szükség, akikben meg­van a képesség, hogy felis­merjék a fejlődés követel­ményeit, akik vállalják a döntéssel járó kockázatot, és munkatársaikat is alkotó gondolkodásra, a jobb, a magasabb színvonalú telej­­sítmények elérésére serken­tik. Mint annyiszor elmon­dottuk, most is hangsúlyo­zom: az egész társadalom elemi érdeke, sőt kötelessé­ge, hogy támogassa, és meg­becsülje az ilyen vezetőket. A vezetők személyes fe­lelősségének és önállóságá­nak erősítésével párhuzamo­san minden vállalati szerve­zeti formációban, a mező­gazdasági, az ipari, a fo­gyasztási szövetkezetekben is fokozatosan tovább kívánjuk növelni a demokratikus fó­rumok szerepet a' kollektíva sorsát lényegesen befolyáso­ló gazdasági tervek, dönté­sek előkészítésében, a mun­kahelyi és az életkörülmé­nyek javítására hivatott esz­közök elosztásában, a veze­tők munkájának megítélésé­ben A folyton változó és oly­kor nehezen kiszámítható nemzetközi feltételeket, az előttünk álló feladatok új­szerűségét én bonyolultsá­gát figyelembe véve a kor­mánynak az a véleménye, hogy a következő ötéves terv törvénybe foglalásakor a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel kell eljárni. Másképpen kifejezve, úgy látjuk, az ötéves tervet olyan módon kell kidolgozni, majd a törvényt megalkotni, hogy világos, határozott legyen az irányvonal és a gazda­ságpolitikai követelmény­­rendszer, ugyanakkor a ko­rábban szokásosnál kevesebb részletet határozzunk meg. Ez fontos feltétele annak, hogy éppen a fő cél érde­kében kellő mozgásteret biz­tosítsunk a mindenkori hely­zet követelményeihez igazo­dó irányítás és cselekvés számára. Ez természetesen nem azt jelenti, mintha valamiféle „egyik napról a másikra élő” rögtönző irányítási gyakor­latra kívánnánk berendez­kedni. Ellenkezőleg: a terv gazdaságpolitikai vonalának alátámasztására és a céltu­datos cselekvés, biztosításá­ra megfelelő programokat is kidolgozunk, mindenek­előtt az ipar és a mezőgaz­daság termelési szerkezeté­nek korszerűsítésében kulcs­szerepet betöltő műszaki fejlesztési, az adottságaink jobb kihasználását elősegí­tő agroteéhnikai és biológiai feladatok megoldására, az energiapolitikára, az anyag­takarékosságra, a másodla­gos nyersanyagok hasznosí­tására, a munkakultúra és a piaci alkalmazkodó képes­ség fokozására. A készülő terv részletei­ről még korai lenne szólni, de a főbb gazdaságpolitikai követelmények és az általá­nos keretek már körvona­lazhatók- Mai ismereteink alapján úgy látjuk, hogy 1981—85 között a nemzeti jövedelem évi, körülbelül 3 százalékos növelésére lesz lehetőség. Ez arra a felté­telezésre épül, hogy képe­sek leszünk meggyorsítani a munka hatékonyságának ja­vítását, ésszerűbben és gaz­daságosabban használjuk fel a rendelkezésre álló erőfor­rásokat. A nemzeti jövedelem el­osztásának tervezésekor ab­ból kel kiindulnunk, hogy a belföldi felhasználás csak kisebb mértékben emelked­het, mint maga a nemzeti jövedelem. Közelebbről ez azt jelenti, hogy a lakos­ság fogyasztása évről éyre némileg növelhető lesz. de beruházásokra nem fordít­hatunk ítöbbet, mint a je­lenlegi ötéves terv idősza­kában. ü nemzetközi élvonal követelményei a mérvadók A következő öt évben az ipari termelés átlagosan évi 3—4 százalékos emelését látjuk tervezhetőnek. Fon­tos követelménynek tartjuk, hogy a termelés bővítését teljes egészében a munka­termelékenység növelése alapozza meg, és javuljon az eszközök kihasználása. Iparpolitikánkban — a ha­zai energiaforrások, minde­nekelőtt a szén, valamint a gazdaságosan kitermelhető ásványvagyon hasznosítása mellett — továbbra is mind a központi döntésekfoen, mind a vállalati vonalon a termelési szerkezet javítá­sára. a feldolgozóipar ter­mékei versenyképességének növelésére helyezzük a hangsúlyt. Ennek jegyében — a gyártási eljárások, az alkatrész- és részegységter­melés korszerűsítésén túl — többek között azt tervez­zük hogy a gyógyszer-, a növény védősze-- és az ezek­hez felhasznált hatóanyagok — szaknyelven az úgyneve­zett intermedierek — gyár­tásának fejlesztésére, to­vábbá az elektronikai ipar fejlesztésére új központi programokat dolgozunk ki. A vállalati forrásokból meg­valósuló fejlesztések közül elsősorban azokat fogjuk tá­mogatná. amelyek kielégí­tik a nemzetközi élvonal követelményeit. jövedelme­­zőek és exportképesek. Az alacsony hatásfokú és a hosszabb távon is gazdaság­talan termelést pedig — ahogyan erről korábban már szóltam — fokozatosan és, következetesen visszaszorít­juk, illetve felszámoljuk. Az ipar termelési szerke­zetének korszerűsítésében változatlanul megkülönböz­tetett fontosságot tulajdoní­tunk a nemzetközi szakosí­tásból adódó előnyök ki­használásának. Ezért terme­lési és kooperációs kapcso­latainkat, a műszaki-tudo­mányos együttműködést el­sősorban a Szovjetunióval és a többi -KGST-partne­­rünkkel. de más országok­kal is tovább kívánjuk bő­víteni. A jövőben is tevé­keny részt vállalunk a kö­(Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom