Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-25 / 225. szám
1980. szeptember 25. SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 5 A szarmaták egykori lakhelyén Egyedülálló leletre bukkantak ÁSATÁSOK TISZAFÖLDVÁRON Befejezéséhez közeledik az idei ásatási idény a megye egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyén, Tiszaföldváron, a régi téglagyár közelében, ahol a szakemberek ötödik éve kutatják az egykor szarmaták lakta római kori barbár település és a hozzátartozó temető titkait. Az ásatásokat Vaday Anna, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa vezeti. — A tiszaföldvári ásatások milyen tudományos érdekességeket tartalmaznak? — Római kori barbád településeket és temetőket már tártak fel az ország területén, de olyan lelőhelyre még, nem bukkantak, ahol a falu és a temető együtt élte volna túl az évszázadokat. A tiszaföldvári ásatások színhelye ilyen, így lehetővé vált. hoyv a hétköznapi életre és a halotti rítusra, viseletekre egyaránt következtetni tudjunk. A legkorábbi leletek a III. századból származnak, de megállapítható, hogy a falut még az V. században is lakták, túlélve a hun támadásokat, Erre utal az is( hogy pusztításnak nem találtunk nyomát. A temetőt viszont egy ízben, fellehetőén a közéDkorban kirabolták. Ennek ellenére az ezidáls feltárt kilencvenkilenc sírból igen gazdag leletanyagot sikerült a felszínre hozni. — Melyek ezek? — Tudni kell, hogy a szarmaták családi csoportokban temetkeztek, a csoport közepén a családfő sírja található, A holttesteket ló- vagy marhabőrbe csavarták, lábuknál élelemmel teli edényt helyeztek el. A férfi sírokban hétköznapi használati eszközöket — tűzsZerszámot, csiszolókőt, vasárt, vastűt — fegyvereket; lándzsát vagy hosszú kétélű kardot találtunk. A férfiak ruházatát a lábszáron és a derékon ezüst csattok fogták össze, különböző ruhakapcsoló tűk, fibulák kerültek a felszínre. A női sírok, a női viseletek sokkal gazdagabb volt. Egy ruhán 900—1500 gyöngyöt is találtunk, amelyek üvegből, féldrágakőből készültek. A nyakon ezüst, félhold vagy balta alakú csüngőt viseltek. Ezüst és bronz karperecek fülbevalók gyöngyös függők Egyedülálló lelet a Tiszaföldváron talált csontsíp Az V. századi csiszolt római üvegpohár egy darabja kerültek elő a sírokból. Ezen kívül a hétköznapi életre utaló használati eszközöket — varrótűt, orsógombot, orsókarikát — is elhelyezték a halott mellett egy fatokban. Rendkívül gazdagok a gyermeksírik is, a ruházaton megtaláltuk azokat a kis csengőket, amelyeket azért varrtak fel, hogy a gyermek kóborlásairól hírt adjanak. — A település feltárása még milyen eredményeket hozott? — Egy szarmatakori ház nyomaira bukkantunk ezidáig. Az élelmiszert tároló gödrökben — amelyeknek másodlagos funkciója szemétgyűjtőhely volt — viszont rengeteg edény- és állatmaradványt találtunk. Ezekből arra következtethettünk, hogy a kutya, a ló, a juh, a kecske egyaránt honos volt a telepen, a madarak maradványai és a rengeteg madártojás pedig a szárnyasok bizonyos háziasítására utal, amely a barbár területeken, a kevésbé gazdag kultúrájú népeknél igen szembetűnő. A nagyon gazdag cseréplelet arra enged következtetni, hogy a telepen fazekas dolgozott, a falu fazekasközpont volt. Most elsősorban a telepen ástunk. A gödrökben teljes edényeket találtunk, összetört állapotban, amely megerősítette azt a feltevésünket, hogy fazekasműhely után kell kutatnunk. Emellett szól az is, hogy sokkal több korongalt kerámiát, mint kézzel formált edényt találtunk. Előkerült egy V. századi csiszolt római üvegpohár maradványa, amely szintén nagy jelentőséggel bír, de talán a legértékesebb az a csontsíp. amely a szarmatakori anyagban egyedülálló leletnek számít. — A tiszaföldvári ásatásokat előreláthatólag mikor fejezik he? — Bizonyosat nem tudok mondani, de a jövő évben még feltétlenül folytatjuk a munkát. A leleteket az MTA Régészeti Intézetében restaurál iák. az anyag azonban a szolnoki múzeumba kerül majd. T. E. Fotó: N. Zs. Népszerű a fodrász és a felszolgáló szakma, kevés a hegesztő és a géplakatos A megye szakmunkásképző intézeteinek beiskolázási helyzetéről Bár több szakmunkásképző Intézet tanulói ezekben a napokban őszi mezőgazdasági munkán szorgoskodnak a földeken, azonban a tanműhelyekben, osztálytermekben már elkezdődött az 1980—81-es tanév. Az előző évekhez viszonyítva minden intézményben javultak a felvételi arányok, jól sikerült a beiskolázás. Kettőezernégyszáz első éves jelentkezését várta a megye 14 szakmukásképző intézete, azonban a nagyszámú érdeklődés folytán a tervet 4 és fél százalékkal túlteljesítették. De még ez sem jelenti az igények teljes kielégítését. A szakmunkásképző intézmények fokozódó népszerűsége nagymértékben összefügg az általános iskolákban történő pályairányítási munka fejlődésével, ahol már az ötödik osztályból tervszerű és folyamatos a pályaválasztásra való felkészítés. A pályairányítás szinterei a tanítási és osztályfőnöki órák mellett a szervezett tanórán kívüli tevékenységek. A pályaválasztás elősegítésére az intézmények vetélkedőket, kiállításokat szerveznek, egyegy szakmával üzemlátogatásokon ismerkednek meg a diákok. Az „egy iskola — egy üzem” mozgalom lehetőségét biztosít arra,hogy a továbbtanulás előtt álló hetedik, nyolcadik osztályos tanulók prospektusok, film és magnószalag segítségével valamint a dolgozókkal történő beszélgetésekben közelebbről is megismerjék az üzemben folyó munkákat, s tehetségük Szerint válaszhassanak. Minden tanévnek megvannak az úgynevezett divatszakmái. Az utóbbi években főként az autószerelői pálya vonzotta a fiatalokat. Az idén is általában kétszeres túljelentkezés volt ebben a szakmában, de népszerűségében — a számadatok alapján — megelőzte a ruházati-eladó, a felszolgáló és a fodrász is. Szolnokon a 633. számú Szakmunkásképző Intézetben például 30 első éves fodrásztanulót vártak, s 122-en jelentkeztek. Felszolgáló és ruházati-eladó tanulónak is a beiskolázható létszám közel háromszorosa. A divatszakmák mellett az idén is megtalálhatók a kevésbé népszerűek. Törökszentmiklóson a hegesztő, Jászberényben a marós. Kunhegyesen pedig a vas- és fémszerkezet lakatos szakmára senki nem jelentkezett. Nem ilyen rossz az összkép, de ebben az évben is a hiányszakmák közé tartozik a hegesztő, a géplakatos és az ácsállványozó. Érdekes, hogy városonként is megváltozik egyes szakmák népszerűesége. Míg a megye intézeteiben általában nem akadt elég kőműves tanuló, addig Mezőtúron több mint kétszeres volt a túljelentkezés. örvendetes, hogy a mezőgazdasági szakmunkásképzőkben — bár még mindig akadnak betöltetlen helyek — jelentősen javult a beiskolázás, amely folyamat évről évre kedvezőbbnek mondható. EMLÉKFÜZÉR kiadású, A szolnoki Közös úton című könyvet ezt az emlékfüzért tartom a kezemben, amely azt mondja el, miként indult meg ebben az alföldi megyében a szövetkezés, fejlődött és terebélyesedett bőven termő gyümölcsfává. Azok az emberek beszélnek múltjukról, akik együtt indultak el és együtt mőttek fel a mozgalommal, miközben átalakították környezetüket, maguk is megváltoztak: teljes emberekké váltak, akik végigjárták á mesebeli hétimérföldes utat, s eljutottak a magaslatra. A magasból már könnyebb széttekinteni, de feljutni oda nagyon nehéz; főleg, ha az út kanyargós, és ismeretlen kátyúval, zökkenővel volt teli, gyötrelmesen nehéz volt, mert egyszerre kellett elvégezni mindent — a földosztástól a nagyüzem megteremtéséig — megvívni az agrárforradailmat, s magukat is átformálni. Erre emlékeznek ennek a kötetnek a szereplői, akik áradóan mesélnek az igazságról, a valóságról, a kegyetlenül gondterhelt, mégis boldog időkről, amikor meghódították az új világot. A közelmúlt történelme szól általuk, az az időszak, amikor „fényes szellők” fújtak. és úgy éreztük, hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot”. Nehéz sorsú, nagyon messziről jött emberek — Hódos János, Csótó István. Bódi Imre, özse János és mások — beszélnek életükről munkájukról, a kialakuló új rendről, amelynek megszilárdításához maguk is hozzájárultak. A történelem részesei és tanúi ők, szövetkezetalapítók, a szövetkezetek egykori és mai vezetői, tagjai, akik dokumentumértékű ' visszaemlékezéseikben idézik fel a magyar szövetkezeti mozgalom három és fél évtizedes történetének talán a legizgalmasabb szakaszát; Szolnok megyében, ahol a párt hívó szavára elsőként indultak el erre az ismeretlen útra, többen agrárproletárok, egykori kubikosok, cselédek és kis földű parasztok voltak, akik a közösben keresték és megtalálták a boldogulást. Miért van mindennek ma felbecsülhetetlen értéke? Azért, mert — ezt tudni kell — minden magasabb iskolai végzettség és tapasztalat nélkül vágtak bele az új gazdálkodási formába. Szegények és elesettek voltak. akikben csak az az eltökéltség és a párt iránti bizalom munkált, hogy másképpen kellene élni. gazdálkodni. „Hárommillió koldus” fogott össze, a tanyák, a majorok népének fiai, akiknek az ezeréves Magyarországon egyéb nem jutott mint a szüntelen robot, az éhség, holott az a zsíros, fekete föld az övéké is volt, még ha az urak birtokolták is a tulajdonosi jogokát. Érdemes meghallgatni, miről vall özse János 1926. évi születésű kenderes! nyugdíjas, akinek a felszabadulás előtt egy talpalatnyi föld se jutott, ott. ahol Horthy Miklós kormányzónak kétezer holdas birtoka volt. A Horthy-birtokon alakították meg a nincstelenek még 1948-ban a szövetkezetek de eleinte nagyon kínlódva ment minden, mert „elég vegyes tagság verődött öszsze. A jóindulatú vezetőgárda nehezen tudott ezekkel aa emberekkel boldogulni, szakember se volt, de aki lett volna, azt sem hagyták úgy gazdálkodni, ahogyan akart... S aztán mégis megbirkóztunk a lehetetlennel, mert 1959 őszére elértük azt, hogy községünkben négy paraszt kivételével mindenki belépett a szövetkezetbe...” özse Jánost, a tsz-közösség párttitkárának választotta, s az maradt 1966-ig, amíg betegség miatt nem nyugdíjazták. „Rengeteg gond és probléma volt, de megmondom őszintén, hogy életemben még úgy nem szerettem munkakört, mint azt. A párttitkámak mindennel foglalkoznia kellett. Még magánügyekkel is. Az emberek szinte várták, hogy megjelenjek, szívesen elbeszélgettek velem, felvetették a gondjaikat, problémáikat. Magam is szívesen jártam közéjük. Ha újra kezdeném, ugyanúgy élnék, mint. tettem az elmúlt évtizedekben.” Egyszerű mélyről jövő, igaz szavak. Egy olyan ember vallomása, akinek az egészsége ment rá a közösség gondjaira, bajaira. bajaira és felemelkedésére, s mégis úgy érzi: érdemes volt, mert ez az új élek amelyben Kenderes is el. megérte. Ki ne ismerné legalább hírből Bódi Imrét, a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet állami díjas elnökét, aki csaknem két évtizede áll az országos hírű szövetkezet élén? „A fólszabadulás előtt én cseléd, majd arató- és napszámos munkás voltam uraságnál, mint minden más ember Besenyszögön, akinek nem volt földterülete.” Mint új földhözjuttatott. DÉFOSZ- elnökként kezdte falujában, s jutott el a tsz-elnöki tisztségig. Dr. Nyíri Béla ma a TOT főtitkárhelyettese, sokáig dolgozott Szolnok megyében. Szatmárból indult el mint kisparaszt, sokszor még az apjával is szembe került de hittel hitte, hogy a szövetkezés, a nagyüzem emeli fel a parasztságot, s ezért fáradhatatlanul dolgozott. miközben tanult, elvégezte az agrártudományi egyetemet. Az ő életében benne van az egész parasztság felszabadulás utáni élete. Nem elégedni meg azzal, ami van, volt, többre törni, megmutatni mire képes az ember, ha szabad, ha magának dolgozik, ha végre van módja tanulni, s ha segítik — így és ekkor a csúcsra is el tud jutni. is szeren-Emberileg cs®TMvolt — írja, mert egy olyan munkaközösségbe kerültem, ahol a velem együtt dolgozók maradéktalanul hittek abban, amit csináltak, hogy munkájukkal hozzájáruljanak egy új világ építéséhez, és ebben az új világban, a mezőgazdaságban is a nagyüzemeké a jövő. De nemcsak hittek, hanem képesek voltak és voltunk ezért nagyon sokat tenni. Sokat tettek s az eredmény ismert: ma a magyar mezőgazdaság és az ehhez kapcsolódó élelmiszeripar bőségesen ellátja a lakosságot. termékeinek nemcsak idehaza, hanem szerte a világon jó híre van. S ez azoknak az embereknek is köszönhető, akik minden nehézséget legyűrve teremtették meg a szocialista nagyüzemi gazdaságot. , méretű a Hogy milyen változás. arra hadd idézzek Andrikó Miklósnak, a Szolnok megyei pártbizotság első titkárának a kötethez írt előszavából egy passzust: „Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az 1893. évi adatok szerint 7 gőzeke, 18 443 faeke szolgálta a mezőgazdasági termelést. 1935-ben már 661 traktor is dolgozott, elsősorban a nagybirtokokon. 1978- ban 3990 traktor. 1068 kombájn. 224 rizskombájn. 1302 tehergépkocsi, hat termelőszövetkezeti tulajdont képező növényvédő repülőgép és sok ezer más korszerű termelőeszköz szolgálja megyénk mezőgazdaságát. A századforduló idején a megye lakosságának 71 százaléka. 1945-ben 63 százaléka és 1978-ban már csak 21 százaléka foglalkozott mezőgazdasági munkával. Hasonló fejlődés a termésátlag növekedése terén is tapasztalható. Ennek illusztrálására elegendő, ha csak a búza termésátlagának alakulását említjük ezúttal. A századfordulón 6,8 mázsa termett holdanként. 1978-ban 45,9 mázsa hektáronként.” Bár ehhez nem kell kommentár, mégis hadd tegyem hozzá, hogy a Szolnok megyei fejlődés az egész országra kivetíthető. S amikor a Közös úton című viszszaemlékező-füzetet lapozgatom. magam előtt látom az egész országot: ilyen volt a magyar falu, a mezőgazdaság. Ezt az utat tettük meg. Persze, gondok ma is vannak, de azok egészen más jellegűek, mint amikről ez a kötet beszámol. Jó szolgálatot tettek a kötet munkatársai. akik összegyűjtötték. válogatták és feldolgozták a visszaemlékezéseket. a szerkesztő, aki sajtó alá rendezte a kötetet. Olyan dokumentumkötet a Közös úton, amely okulásul szolgál a mai fiataloknak. a következő nemzedékeknek, s egyben tükröt tart az olvasó elé: íme, három és fél évtizede innen indultunk, és mára idáig jutottunk. Bármilyen rögös volt az út, végigjártuk, és a célt elértük: a szövetkezés alapjában formálta át a mezőgazdasági termelést és a parasztságot. Nagyot változtak a mezőgazdaságban dolgozó emberek élet- és munkakörülményei, gazdagodtak a művelődés lehetőségei, a falusi gyerekek jól felszerelt iskolákban tanulhatnak, a legjobb képességűeknek egyetemekre, főiskolákra visz az útja. Az egészségügyi alapellátás is megoldódott. Sokat fejlődtek, szépültek a települések is — egyszóval egyre jobb viszonyok között élnek a falusi emberek. Ha csak ennyit mond el ez a könyv, nem többet, már megérte, hogy napvilágot lásson. S túl ezen, csak hálával tudunk gondolni arra a nemzedékre, amely vállalta az úttörők nem kevés gonddal, megpróbáltatásokkal járó felelősségteljes munkáját. G.S. Kétnyelvű irodalmi estek a rádióban Bábolna ’80 A mezőtúri főiskola is részt vesz a kiállításon Több mint félszáz hazai, és harmincöt külföldi mezőgazdasági vagy azzal kapcsolatos kutatóintézet, egyetem, gépgyártó vállalat társaságában a DATE mezőtúri Mezőgazdasági Gépészeti főiskolai kara is részt vesz a Bábolnai Napok ’80 elnevezésű nagyszabású kiállításon. A mezőtúri főiskola tudományos kutatómunkájának eredményeit mutatja be. A magyar rádió és a hollandiai Nos Rádió első alkalommal rendez közös, kétnyelvű irodalmi estet. Ma a Radnóti Miklós színpadon rögzítik hangszalagra a „Plusz és mínusz együtt teremti a fényt...” című műsort. A rendezvényen öt holland költő mutatkozik be a magyar közönségnek: Az év hátralévő részében további kétnyelvű irodalmi esteket is rendez a rádió. Az NDK Rádióval — a Stimme Der DDR és a Berliner Rundfunk szerkesztőségével — Szentesen, illetve Bonyhádon népszerűsítik a Német Demokratikus Köztársaság költőinek alkotásait. A tervek között szerepel az Újvidéki Szerb Rádió irodalmi szerkesztőségével készítendő kétnyelvű műsor.
