Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-21 / 222. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 21. CSUPA SPORT A szurkoló és a sztár . /// Ez a csapat csak árnyéka önmagának — barna — Humorszolgálat „És hogyan szoktatta le a feleségét a pontatlanságról?” — „Egész egyszerűen — egyszer csak úgy mellékesen megemlítettem, hogy a pontatlanság az öregedés tipikus jele.” A gépkocsivezetői vizsga sikeres letétele után az úrvezető először vezeti kocsiját egyedül, és egy kissé feltartja a forgalmat. Az egyik kereszteződésnél egy másik autós azt kiáltja neki: „Hülye!” — Az újonc szívélyesen válaszol: „örvendek, Mayer”. Amikor a skót megpillant az utcán egy csomag tyúkszemtapaszt, villámgyorsan reagált: vásárolt magának egy pár túl szoros cipőt. Az apa szitkozódik: „A mindenit, tehát gyereked lesz! És most bizonyára azonnal férjhez akarsz menni. mi?” — „Igen, szívesen”, sóhajtást a lány, „de kihez"? Egy ittas egyén éjszaka nekimegy egy járókelőnek és gagyogva megkérdezi: ..Hány óra van?” — Ez dühében ad neki egy pofont és azt mondja: „A gongütés éppen egy órát jelzett”. — „Nahát”, — mondja a részeg, „milyen szerencse, hogy ezt nem 12 órakor kérdeztem meg Öntől”. Bíró: „Vádlott, ha már nem volt pénze, hogy a számlát kifizesse, akkor miért kellett még osztrigát és pezsgőt is rendelnie?” — „Miért ne, elnök úr? Ismerem a tulajt. Akkor is feljelentett volna, ha csak egy pár virslit rendelek.” A vadnyugaton egy férfi dongó léptekkel bemegy a kocsmába és így kiált fel: „Ebben a kócerájban soha nem történik semmi?” — „Pillanatnyilag nem” — mondja a tulaj. — a fiúk éppen most temetnek el egy vendéget, aki bejött. és megkérdezte, hogy soha nem történik semmi ebben a kócerájban.” A látogatók egyre csak nem akarnak elmenni. Végül nagy nehezen elbúcsúznak és ezt mondják: „Remélhetőleg nem tartottuk fel önöket túlságosan”. „Ó, egyáltalán nem, ilyenkor már úgyis fel szoktunk kelni.” városi tűzoltó-Aság már ötödször vonult ki, majd vissza. Minden alkalommal kiderült, hogy csak a hír terjed futótűzként a térségben. A hír pedig arról szólt, hogy a .hét végén felavatják a Létesítményt. Minden ekörül forgott, kivált, mivel illetékes helyeken a nagy eseményre forgatókönyv is készül. A programfelelős gazdáit külön is jóleső érzéssel töltötte el, hogy a szalag átvágására szóló felkérést elfogadta Vinkó Ivó, a város hajdani szülöttje, a nagyvállalat mai igazgatóhelyettese. Az ünnepi eseményt lebonyolítandó, kezdettől csak az ő neve forgott szóban. Hiszen az előkészítő bizottságba beválasztott könyvelőnő, történetesen a nagy ember egykori felesége, oly meggyőzően hangoztatta: — Átvágásban messzi földön nem találni párját. — És ugye, az asszony, aki lányukat egyedül felnevelte: ezt csak tudhatta ... A forgatókönyvben külön program célozta, hogy Vinkó Ivó minden perce kellemes legyen. Ujjairól méretet venni például külön szakember utazott a fővárosba, nehogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy az oly szeretettel és tisztelettel várt vendég kisebb vagy na gyobb ollót tud hordani annál, mint amekkorát az Ásó-Kapa Művek helyi üzemének brigádja ez alkalomra külön vállalásban elkészített. Az CSALI átvágandó szalagot rendhagyó módon a személyiség kedvenc futballcsapatának színeivel ékítették, miközben a halászati szövetkezet által felkért könnyűbúvárok már egy hete javában trenírozták a legértelmesebb gilisztát, hogyan kell ellenálhatatlan csípőmozdulattal odapattanni a járási bajnok súlyú harcsa szája elé. Magát a halat ezalatt természetesen távol tartották az eseményektől, nehogy az véletlenül idő előtt ráharapjon megtisztelő megbízatására. Az egyéb programok sorában külön passzust szenteltek a helyi borbélymester ötletének, amelynek fedőneve „faló” volt. A titulus személyesen a férfifaló Bárházy Jucikát takarta, aki másodállásban énekesnőként üzemelt a lokálpatrióták kedvenc találkozóhelyén a legjobb és egyszersmind egyetlen lokálban. (Arról, hogy Jucikának főállása is lett volna, nemigen tudott senki.) A műsor után neki kellett mintegy spontán odatévednie a nagy ember asztalához, aki a tervek szerint barátságosán elbeszélget vele, majd — ugyancsak az előzetes koncepció értelmében — szó szót követ köztük. A többi jószerével magánügy, hiszen ahogy a tradicionális szólás tartja: híres ember nem vén ember. És elkövetkezett a jeles nap, és hála a minden részletre kiterjedő forgatókönyvnek, az avatás is zökkenőmentesen lezajlott. Az egyéb programok tetőpontján Jucika bizalmasan a díszvendég fülébe rebegte: — Sokat hallottam ám magáról! — Hát igen, mi híres emberek szüntelen reflektorfényben állunk — szerénykedett amaz. — Bocsánat, én egyszerű dalnoklány vagyok. ezt nem tudhatom — susogta vissza a hölgy. — Nekem a lánya mesélt sokat magáról, aki osztálytársam volt a gimnáziumban. S az előzetes elképzelések e pillanatban felborultak. Tudniillik szó szót nem követett. Rác T. János Aggodalom az emberiség jövőjéről Eugenio Flaiano A remekművek elszaporodása A remekművek elszaporodása 1960 körül kezdődött, de már hamarabb is mutatkoztak előjelek. Ha jól emlékszem, azelőtt négy évvel három remekművet találtak a Tirrén-tengcr elhagyatott partvidékén, Grossetónál, s rá egy hétel, meghazudtolva az első feltételezést, mely szerint a tengerből jönnek, ott volt a perugiai eset: éjjel, egy hazafelé tartó tanár lakásának éppen a küszöbén találtak két remekművet. El is felejtettem, másik kettőt is találtak. de már holtan, egy milánói képcsarnokban. Hogy hogyan jutottak be oda, az egyelőre rejtély. Találtak aztán még ötöt, kicsit, rosszul tápláltat egy római moziban. A takarító találta meg őket, és gyűjtést szerveztek a számukra, de nem maradtak életben. Éppen 1960-ban kezdett az újság, is foglalkozni a jelenséggel. A mi környékünk egy különlegesen sújtott terület volt. íme a fotója néhány példánynak, amik nálam voltak a lakásomon. Az az Igazság, hogy ezeket a fényképeket akkor készítettem, amikor Tomy, Bingo és Drulo már egy éve nálam laktak. Önök tudják, hogy ezeknek a lényeknek az a sajátosságuk, hogy lassacskán, az idő előrehaladtával egyre szerényebb, esetenként rendkívül kicsiny méreteket öltenek. De amikor megérkeznek, igazi valóságos remekművek. Remekműhöz méltó súlyuk, termetük, erejük, agresszivitásuk, újdonságuk, pontosságuk és fénylő szőrzetük van. Engem 1960-ban, egy februári éjjelen özönlöttek el. Nyugodtan aludtam, mikor hangokat hallottam a konyhából. Tolvajokra gondoltam, de miután felgyújtottam az összes villanyt, és beléptem a konyhába, a remekművek egy nagyszerű példányát láttam, aki édesen nézett rám, miközben bájosan nyújtózkodott. El voltam tőle bűvölve, megsimogattam, és rögtön barátok lettünk. Flamengónak hívták. Flamengó engedékenysége és bizalmassága hízelgett nekem. Másnap már hárman voltak, és március végén huszonötén. Máig 156 remekmű járt itt, parancsolgattak, az ágyamban aludtak, felélték a készleteimet, eladták a könyveimet, órákra elfoglalták a fürdőszobát, és mulatságokat rendeztek, meghíva rá a szomszédok remekműveit is. Lehetett így aludni? Es a sok bosszúság! Amikor a városban megértettük, hogy semmilyen segítséget nem várhatunk, beletörődtünk. Nézzék, nekem semmi kifogásom nincs a remekművek ellen, de igen nehezen lehet elviselni a nagyképűségüket, végtelen hiúságukat. Semmi rosszat nem tesznek, de megnehezítik az életet. Dicsérni kell őket, minden csekélységért megtapsolni, becézni, magasztalni, folytonosan jutalmazni. Es ők, köszönetképpen, róssz útra térítik a gyerekeket, rábeszélve őket az utánzásra, akik így szintén remekműveket akarnak létrehozni. Nem hallgatnak az okos szóra, csak a remekművekkel törődnek, semmi más nem érdekli őket. Ne is beszéljünk aztán a remekművek okozta károkról: mindent beszennyeznek. Legszívesebben a képeket, könyveket és a hangszereket. Viszont sokan közülük eltűntek a házból, egyiknek-másiknak a holttestét is megtaláltuk, Az a helyzet, hogy egy új példány érkeztekor az otthon lévők elnémulnak, elvesztik az étvágyukat, összeráncosodik a bőrük, összezsugorodnak, mígnem el nem tűnnek egészen. Egyikükből könyvjelző lesz, másikuk az új, nagyszabású, mindenféle tiszteletet és csodálatot követelő remekmű hatása alatt múlik ki. Szerintem létrejött egy érdekhálózat (ez, hangsúlyozom, csak az én feltételezésem, ne terjesszék, nem akarok botrányt), melynek következtében a remekművek hiánya sok más tevékenység pangásához vezetne, és gazdasági károkat okozna. Márcsak azért is, mert a lakosság már megszokta őket, és ki sem bírná nélkülük, még ha mondja is, hogy elege van belőlük. Így a szűkösebb időkben, amikor a remekművek áradata csökken, a tartalékok bevetésével élénkítik meg a piacot. Fönt, északon, már elemes remekmű-tenyésztéssel megpróbálkoztak. Végül is ez helyes: mindenkinek joga van a mag remekművéhez. Gondolják csak el, úgy szaporodnak, mint a nyulak. Szerencse, hogy rövid életűek és természetes hajlamuk szerint egymást pusztítják. Ha mind életben maradnának, az ország már remekmű-mocsárrá változott volna. Csak egyféleképpen védekezhetünk ellenük. Hagyni kell, szidás vagy dicséret nélkül, csináljanak, amit akarnak. Akkor ha látják, hogy nem törődünk velük, lassacskán eltűnnek. Rosszul bánni velük nem érdemes, elég megsérteni a büszkeségüket. Mi lesz velük, amikor eltűnnek? Megkockáztatnék egy feltételezést: Nem tűnnek el, bekebelezik őket a többiek. Tudják, ahogy két vízcsepp egybeolvad, ha öszszeérnek. Szóval, a remekműveket, ha már vannak meg kell tartanunk. Elpusztításuk nem volna bölcs dolog, különben is, a törvény tiltja. Eltűnésük új, másfajtájú remekművek létrejöttét eredményezhetné és ki biztosítana arról, hogy azok nem viselkednének kannibálok módjára velünk szemben. Nem, hagyjuk csak élni őket, bátorítás nélkül. így is élvezik az aktualitásukat a sajtóban, a sok szabadidőt, a közvélemény felháborodását, a jólétet. Ehhez vegyék hozzá, hogy ma már nincs irónia, az emberekben nem tudnak nevetni, mert nem ismerik a helyes arányokat, és a kényszeredett gondolkodás gondolkodásképtelenséggé változik... de milyen nehéz is megértenie magát az embernek manapság! Egyszer, egyetlen nevetéssel megöltem egy remekművet, ami megpróbált elcsábítani: Komolyan! Így csináltam: Ha, ha, hahaha! És holtan terült el. Talán véletlen volt. Megaztán. .. az embernek nincs mindig nevethetnékje. Nem a komolyság hanem a légkör kedvez a remekműveknek: az irónia, a helyes ítélkezés hiánya, a. .. Csss. csönd! Lépéseket hallok, .. .0, egy újabb remekmű! Jöjjenek, csodáljuk körül. Milyen nagyszerű példány! Micsoda erő, micsoda termet, micsoda vonzerő! Fordította: Bangó Beáta
