Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-19 / 220. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, szeptember 19. Véres kirakatper Szöulban A dél-koreai katonai diktatúra egy politikai perrel nyíltan kimutatta, hogy nem hajlandó fenntartani még a törvényesség látszatát sem, s nem törődik a hazai és a nemzetközi közvélemény felháborodásával. A szöuli bíróság szerdán halálra ítélte Kim De Dzsungot, a dél-koreai polgári ellenzék vezetőjét. Kimet a diktatúra ellen májusban kirobbant országos diákmegmozdulások és a kvangzsui lázadás véres elfojtásakor tartóztatták le. Nemzetbiztonsági törvények megszegésével, lázítással és „kommunista összeesküvéssel” vádolták a köztiszteletnek örvendő polgári politikust. Vele együtt még 23 ellenzéki személyiséget állítottak bíróság elé. A nyílt bírósági tárgyalás során a vád semmiféle érdemleges bizonyítékot nem tudott felhozni a vádlottak bűnösségére. Az viszont bebizonyosodott, hogy a vizsgálat során a politikai rendőrség nyomozói a vádlottak többségét megkínozták s egyeseket közülük hamis vallomások megtételére kényszerítet-tek. A jogi szempontból bohózatnak tűnő bírósági tárgyalás véres drámává fajult: Kim De Dzsungot halálra ítélték, 23 társát pedig öttől húsz évig terjedő börtönnel sújtottak. Az elítéltek még fellebbezhetnek, de a kegyelemben nemigen bíznak a helyzet ismerői. A katonai diktatúra vasmarkában vergődő dél-koreai lakosságnak kevés módja van arra, hogy nyíltan kifejezésre juttassa a törvénytipró ítéletek feletti felháborodását. Nem így a szomszédos Japánban, ahol a tiltakozás hulláma söpört végig. Tízezrek vettek részt gyűléseken, felvonulásokon. Japánt azért érinti közelről az ügy, mert Kim De Dzsung több éven keresztül ebben az országban élt politikai menekültként. Az üldöztetés elől kellett elhagynia hazáját, mert elnökjelöltként lépett fel a korábbi diktátorral, Pák Csöng Hivel szemben. Kimet 1973-ban Tokióban a dél-koreai titkosszolgálat ügynökei elrabolták és egy szüuli börtönbe hurcolták, ahol a diktátor haláláig sínylődött. A japán közvélemény nyomást gyakorol a kormányra, hogy tegyen lépéseket a szöuli katonai rezsimnél a törvénytelen ítéletek megváltoztatására. Nyitott kérdés, hogy a diktatúra — annak ellenére, hogy szoros gazdasági érdekek fűzik Tokióhoz — mennyire veszi figyelembe az onnan érkező hivatalos neheztelést. Pálfi Viktor A paraguayi hatóságok feltételezése szerint az Argentin Népi Forradalmi Hadsereg gerillái lőtték le szerdán a Paraguayban letelepedett Anastazio Somoza volt nicaraguai diktátort. Managuában a kormányzó tanács rádióközleményben nyomatékosan leszögezte, hogy Nicaraguának nincs köze a Somoza elleni merénylethez. Ugyanakkor az országban „nemzeti örömünnepet” hirdettek a népirtó exdiktátor halálával kapcsolatban. A managuai rádió hangsúlyozta, hogy Somoza elnyerte méltó büntetését. A hír hallatán az emberek ellepték a főváros utcáit, örömtáncot lejtettek, szünet nélkül szóltak az autókürtök. Képünkön: Somoza fehér Mercédese a merénylet után. EISZ-közsYűlés 121 napirendi javaslat Szerdán megtartotta első tanácskozását az ENSZ-közgyűlés általános ügyrendi bizottsága, és azt javasolta, hogy a 35. ülésszak tűzze napirendjére a nukleáris leszerelés, az enyhülés és a nemzetközi biztonság kérdésének megtárgyalását. A bizottság által- javasolt további napirendi pontok között szerepel a közel-keleti helyzet és a palesztin kérdés, a faji megkülönböztetés, a fajüldözés és a gyarmatosítás elleni harc, a namíbiai és a ciprusi probléma, valamint gazdasági és szociális kérdések megvitatása. A bizottság azt indítványozta, hogy vegyék fel a napirendi pontok közé Kambodzsa ENSZ-beli képviseletének ügyét is. A szovjet és a mongol delegátus felszólalásában a Pol Pot-rezsim képviselőinek ENSZ-beli jelenlétét Kambodzsa belügyeibe való beavatkozásnak és az ENSZ-alapokmány megsértésének minősítette. A bizottság megszavazta, hogy vegyék fel a napirendbe azt a szovjet határozati javaslatot, amely az államok történelmi felelősségét hangsúlyozza a föld természeti környezete védelmével kapcsolatban. Kína, Pakisztán és Szenegál képviselőinek javaslatára felvették a napirendi pontok közé az úgynevezett „afganisztáni kérdés” megtárgyalását is. Mohammed Zarif, Afganisztán képviselője tiltakozott az országa belügyeibe való újabb jogellenes beavatkozási kísérlet ellen. Az immáron 121 pontból álló napirendi javaslatot az általános ügyrendi bizottság ma terjeszti elfogadásra a közgyűlés plénáris ülése elé. Magyar javaslat Madridban A Madjridi előkészítő tanácskozás szerda délutáni ülésén a napirendre vonatkozóan előterjesztett magyar javaslat 10 pontból áll. A napirend-tervezet szerint az ünnepélyes megnyitó után, amelyen felszólalna a vendéglátó ország képviselője, valamint az ENSZ-főtitkára, illetve megbízottja, a résztvevő országok küldötteinek bevezető beszédeire kerülne sor. A találkozó ezután meghallgatná az ENSZ európai gadzasági bizottsága, és az UNESCO jelentéseit, a találkozón részt nem vevő Földközi-tenger-menti or szágok nyilatkozatait, valamint jelentéseket a helsinki záróokmány alapján tartott rendezvényekről. Ezután kezdődne a véleménycsere a záróokmány rendelkezéseinek teljesítéséről és a kölcsönös kapcsolatok megjavításának, az európai biztonság és együttműködés elmélyítésének, valamint az enyhülés jövőbeni fejlődésének kérdéseiről. Ezt követné az előzőeknek megfelelő javaslatok beterjesztése és megvitatása. Ezután a helsinki záróokmánynak a konferencia folyamatosságát előirányzó fejezetének megfelelően megvizsgálnák hasonló találkozók lehetőségét, záródokumentumot szerkesztenének és fogadnának el, majd a küldöttségek zárónyilatkozatai után ünnepélyesen befejeződne a találkozó. Az igen tevékeny tegnap délelőtti ülésen 14 küldöttség szólalt fel, közöttük az Egyesült Államok és a Szovjetunió képviselője. A felszólalók építő szellemben fogadták, üdvözölték a magyar javaslatot és a két benyújtott munkaőkmány, a magyar és a spanyol alapján megkezdődött a beható eszmecsere a találkozó napirendijéről. Gromiko elutazott Kubából Nemzetközi kérdésekről, valamint a kubai—szovjet kapcsolatokról folytatott megbeszéléseket Fidel Castro állam- és kormányfővel, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. Andrej Gromiko tegnap, helyi idő szerint a délelőtti órákban elutazott Havannából az ENSZ székhelyére. A repülőtéren Fidel Castro állam- és kormányfő búcsúztatta. Szovjet—kubai páros a világűrben (Folytatás az 1. oldalról) Forradalmi Fegyveres Erőle miniszterének vezetésével. Az űrhajó a hordozórakéta három fokozatának leválása után ráállt a megadott keringési pályára, s irányítását a Moszkva melletti repülésirányító központ szakemberei vették át Az első három földikörüli fordulat során az űrhajósok ellenőrizték az űrhajó különböző berendezéseit és rendszereit, az egyes helyiségek hermetizáltságát, majd levetették szkafanderüket. így már kényelmesebben végezhették el következő feladatukat: a 4—5. fordulat során pályamódosítást hajtottak végre. Az új keringési pálya elérése után, a kora hajnali órákban Jurij Romanyenko és Amaldo Tamayo megkezdte első űrpihenőjét. Kijelölt programjukat pénteken késő délután folytatják: a tervek szerint a további megközelítő manőverek után a késő esti órákban kerül sor a Szojuz—38 és a Szaijut—6—Szojuz—37 űrkomplexum összekapcsolására. Romanyenko és Tamayo életrajza Jurij Romanyenko ezredes, a Szojuz—38 parancsnoka, a Szovjetunió hőse, űrhajós pilóta 36 éves. 1944. augusztus 1-én született az orenburgi terület egy kis falujában. 1966-ban kitüntetéssel végezte el a szovjet légierők tisztiiskoláját, majd repülőoktató lett. Romanyenko 1970-ben került az űrhajósok egységébe. Elvégezte a Szojuz-típusú űrhajókon és a Szaljut-űrállomásokon való repüléshez szükséges tanfolyamokat, s részt vett a Szojuz—Apolló program előkészítésében: a közös szovjet—amerikai űrkísérlet szovjet tartalék-legénységének parancsnoka volt. A Szojuz—38 parancsnokának ez a második űrrepülése. Elsőízben 1977. december 10. és 1978. március 16. között a Szojuz—26—Szaljut—6 űrkomplexum parancsnokaként, Georgij Grecskóval együtt 96 napot töltött a világűrben. Jurij Romanyenko 1965 óta az SZKP tagja. Jelenleg levelező tagozaton végzi a Gagarin repülőakadémiát, s aktív társadalmi tevékenységet folytat: a Komszomol Központi Bizottságának tagja. Nős, felesége középiskolai zenetanárnő. Két fia van: Roman 9, Artyom pedig 3 éves. * * * Arnaldo Tamayo Mendez alezredes, űrhajós kutató a Kubai Köztársaság, s egyben Latin-Amerika első űrhajósa. Guantanámóban született 1942. január 29-én. Nehéz gyermekkoráról személyesen mesélt az újságíróknak a Bajkonurba indulás előtt Csillagvárosban megrendezett sajtóértekezleten: nagyon szegény színesbőrű családban született, s már tízéves korától dolgoznia kellett. Cipőtisztító, zöldségárus, végül asztalosinas volt, de a munka mellett befejezte az általános iskolát és elkezdte középiskolai tanulmányait is. A forradalom győzelme után, 17 éves korában az első forradalmi ifjúsági szervezetnek: az Ifjú Felkelők Szövetségének tagja lett, ifjúsági munkabrigádokban dolgozott. Tamayo 1961-ben lépett a forradalmi fegyveres erők soraiba, s még abban az évben a Szovjetunióba küldték tanulni. Az egyéves pilótaiskola elvégzése után a légierőknél teljesített szolgálatot. 1968-tól egy évig első osztályú repülőoktató volt. majd elvégezte a kubai légierők parancsnokképzőjét. 1976-ban előléptették alezredessé, s ezredparancsnok-helyettessé nevezték ki. Elsőosztályú pilótaként több mint 1400 órát repült, s kiválóan ismeri a legmodernebb harci gépeket is. 1977-ben lett Kuba egyik űrhajósjelöltje, s 1978 elején kezdte meg felkészülését Csillagvárosban. Utolsó vizsgáit nemrégiben tette le, s az űrhajós-egység parancsnokai szerint az Interkozmoszrepülésiek valamennyi „tantárgyából” alaposan, kiválóan felkészült a kiképzőközpontban töltött két és fél év alatt. Arnaldo Tamayo 1967 óta a Kubai Kommunista Párt tagja, nős, felesége és két fia — a 12 éves Arnaldo és a 10 éves Orlando — jelenleg Csillagvárosban él. TANZÁNIAI EMLÉKEK 3. Autóbusz-premiernek aligha volt még olyan feltűnő közönségsikere, mint amilyen az Ikaruszé Dar es Salaamban! Mlingánóhól visszatérve a janzán főváros főútján nagy ablakú sárga Ikarusz „kerül elénk”. Magyar autóbusz a Függetlenség sugárútján! Gépkocsinkkal szorosan az autóbusz nyomába szegődtünk, s állandóan figyelemmel tartottuk. Vezetője egy fekete legény, s mögötte az ülésen miég legalább hatan, az Ikaruszok jövendőbeli sofőrjei — mint kiderült — ízlelgették a számukra szokatlan bal oldali kormányos — náluk a gépjárművek kormányai jobb oldalon vannak, angol módra. — csuklós Ikaruszt. Peckesen ültek a „nyeregben”, érezték. rajtuk az utca szeme. A jó öreg, eléggé zárt, kis ablakú Leyland buszok vezetői is irigykedve nézték az új jövevényt, amely akkor tette az első lépéseket — kóstolgatta a dar-i kacskaringós utakat. Egy kerékpáros fiú, aki csomagtartóján óriási halat szállít, a hal feje az egyik oldalon, a farka meg a másikon csüngött lefelé, úgy rácsodálkozik a szokatlan látványra, hogy rakományával együtt belefordul az útmenti árokba. Egy szembejövő teherautó veze-Ikaruszok az Independence sugárúton tője pedig annyira „elbámészkodik”, s oly közel jön a buszhoz, hogy egyik visszapillantó tükre bánja a túlzott kíváncsiságot. A végállomásnál, a megállóban gyerekek kiáltják éles hangon, kórust alkotva: Ikalu, ikalu! Az r-rel még nem tudnak megbirkózni, de az új busz nevét már megtanulták.) Mint valami színjáték, fordulatokkal, csattanókkal : színjáték, amelynek egy sárgára festett magyar csuklós a főszereplője ebben a kelet-afrikai fővárosban. Hogy mi követte a premiert? Nyolcvan autóbuszból álló szállítmány, az első üzlet, majd egy újabb. (És most ismét üzletkötésről készülnek a tervek — ahogy az Ikarusz kereskedelmi osztályvezetője elmondta.) Tanzánia az elsők között kötött üzletet hazánkkal a kelet-afrikai országok közül. S ha itt is megszeretik autóbuszainkat, bizonyára a térség más országai is beállhatnak a vásárlók sorába. A végállomáson, amikor átszállók a buszra, s a tanuló vezetőket benyomásaikról faggatom, mzuri, mzuri, bólogatnak elismerően. Ezt a kifejezést már jól ismerem. Mlingánöban a „magyar víz” is az volt. Barátságunkat azzal pecsételjük meg, hogy kivisznek a város szélén működő szobrásztelepre. Már kint járunk a határban, elhagyva Dar negyedeit, amikor a sofőr egy zöldséges területre mutat. Itt lesz piajd a garázs, meg a szerviz — mondja, mert most még a Scania telepén vagyunk a buszokkal albérletben. A szobrászok műhelye nem a nálunk jól ismert atelié, csak afféle szellős kunyhó, pálmaágakból készített fedéllel a tetején, mely napsütésben árnyékot ad, esőben véd a csapadéktól. Alatta a földön ülve tíz-tizenöt faragó ember. Körülöttük művészi rendetlenségben ébenfarönkök A fát egyszerűen a meztelen lábuk közé fogják, s kalapácsszerű, éles szerszámukkal boszorkány-ügyességgel dolgozzák meg, a rönkökből hamarosan fejek, kezek, lábak formálódnak ki. A makonde törzs leszármazottai ezek az ügyes népművészek, náluk ősi szokás a fafara-Magyar szakember oktatja a tanzániai fiatalokat gás. S munkáik kapósak Európa piacain is! (Ügyes kereskedők olykor ki is használják őket.) Kiszemelek egyet az elkészült művek közül. (Nincs könnyű dolgom, mindegyik más és más, és mindegyiknek más és más a varázsa.) A mellett döntök, amelyik egymásba kapaszkodó férfiak, nők felfelé törését ábrázolja. ahogyan a figurák egymást segítve-húzva-kapaszkodva kúsznak feljebb, egyre feljebb és feljebb egy fa törzséből kinőve. Neve nincs, a makonde szobrok névtelenek. akárcsak a szerzőik. Valójában népművészet ez. (Bár akad már egy klasszikusuk is: Pajume Alale nevét az 1970-es oszakai világkiállítás óta a világon mindenfelé ismerik.) Mit szólnának hozzá. Egységben, közösen, ha ezt a nevet kapná — mondom én. Beleegyeznek, legyen. Az ára 50 shilling. Alkudnék, alább nem adják. Menjek az indushoz Dacban, ott legalább a háromszorosát kérik érte. Fizetek, magyar pénzben számolva mindöszsze százötven forint a megvásárolt szobor shilling-ára. Ha itthon bármikor e szoborra nézek, az önmagát kereső. jöbbra-szebbre törő afrikai nép képe villan bennem. egy lassan kibontakozó, ellentmondásokkal küsz= ködő új Kelet-Afrikáé. (Vége) Valkó Mihály Falu születik — épülő házsor
