Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 14. Elintézve Hogyan szépítsük meg házunk udvarát? Házunkban minden nagyszerű : az udvar, a lakók, a lakóbizottság, és különösen annak elnöke, * Arcsarov remek ember.. Nálunk minden nagyszerű. Ez az Arcsarov egyszer összehívott bennünket, és így szólt: — Kedves lakótársak, egy kissé rendeznünk kellene ezt az udvart. Például miért ne létesíthetnénk virágágyakat, ahol glaöióluszok vagy rózsák pompáznának? Képzeljék el, milyen gyönyörű lenne, és mennyi örömöt szerezne mindenkinek! — Helyes, helyes! —harsantak az egyetértő kiáltások. — Köszönöm — mondta Arcsarov — egyetlen pillanatig sem kételkedtem abban, hogy támogatják a jó ötletet. Egy pillanatra elhallgatott, és arca gondterhelt kifejezést öltött. — De, kedves barátaim, vegyük fontolóra azt a körülményt, hogy vajon ki ápolná a mi virágainkat. Nálunk mindenki elfoglalt, egész nap dolgozik. Attól félek, hogy a gyerekek három nap alatt széttaposnák a virágokat. Inkább szereljünk fel védőtetőt az egész udvar fölé, állítsunk alá padokat, asztalokat. Aztán az egészet futtassuk be szőlővel. Képzeljék el, milyen szemet gyönyörködtető lesz! Mert nálunk a fiatal anyák és az Hallotta már? Érdekes szokást jegyeztek fel a történészek a régi kínai császárokról. Eszerint, 'na a császár hetenként (!) ágyasa közül valamelyiket megkívánta, érte küldte a szolgálatot tevő eunuchot. A választottat aztán bevezették a császári hálószobába. Az ajtó előtt egész éjjel két eunuch őrködött, ezek hajnalban felköltötték a nőt és hazaszállították. Amikor a császár felébredt, elébe rakták az ágyasokkal töltött éjszakákról vezetett nyilvántartási naplót. Ebbe már be volt jegyezve, hogy az uralkodó kivel mennyi ideig volt együtt bizalmas éjszaka: meghittségben. A császár pedig aláírásával hitelesítette az adatokat. könyvespultnál álló tömegben láttam meg őt. Egy gyönyörű szőke hajú kék szemű lány. — Bocsánat — szólítottam meg —, nem tudna egy kis időt szentelni nekem? Csodálkozva vonta fel szemöldökét és gyanakodva nézett rám. — Nem, nem — siettem nyugtatni —, nem arról van szó, amire maga gondol. Tisztán irodalmi kérdésről van szó. Tudja, én író vagyok. .. — Maga könyveket ír? — Kíváncsian nézett rám. — Általában igen — mondtam —, de sajnos, az író útja sincs mindig rózsákkal telehintve... — Kijöttünk a könyvesboltból. — A legnagyobb nehézség — folytattam — a papírhiány. Es amíg üzembe nem helyezik a új cellulózkombinátot, aligha fog észrevehetően javulni a helyzet. Egyelőre az alkotóművészeknek évekig kell várniuk műveik megjelenésére. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy lépéseket teszek annak érdekében, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljek az olvasókkal. — Hogy érti ezt a közvetlen kapcsolatot? — csodálkozott. — Ha megengedi. .4 — idős nyugdíjasok nem tudnak leülni az udvarban, hogy pihenjenek egy kicsit. Mit szólnak ehhez az ötlethez? — Helyes, helyes! — harsant több hang. Elnökünk derűsen elmosolyodott és bólintott: — Örülök, kedves barátaim, hogy helyeslik tervemet. Jólesik, amikor az ember könnyűszerrel közös nyelvet talál másokkal. De vizsgáljuk meg ezt a tervet kritikusabb szemmel: hiszen ez a kontár módra összetákolt tető meg az a néhány hevenyészett asztal egyáltalán nem lenne udvarunk legkülönb dísze. Nemrég ért véget a Gyermekév, és az a körülmény, kedves lakótársak, új tervet sugall nekem. A védőtető helyett inkább építsünk közösen, az udvarban homokozókat és hintákat a kis lurkók számára. Képzeljék el. mekkora örömöt szerzenek majd ezek! — Helyes, helyes! — hallatszottak az egybegyűltek kiáltásai. — De ez még nem minden, kedves lakótársak — folytatta Arcsarov. — Az udvar közepén mesterséges dombocskát építünk kis vízeséssel és titokzatos, sötét barlanggal. Ilyet még senki sem csinált! — Helyes, helyes! — rikoltották valamennyien. — Persze, hogy helyes — Lám, a túlzott adminisztráció nemcsak napjaink, régebbi korok betegsége is. Ráadásul az idősebb császárok csalhattak is: hamis, valótlan, „kozmetikázott” adatokat diktálhattak be reggel a teljesítményükről! * * * Törvény készül a felesleges üzemek megszüntetésére című újsághírben az alábbiakat olvasom: „Az öncélú üzemek leépítéséről szóló törvényjavaslat decemberben kerül a parlament elé. A kormány törvényhozási úton belenyúl az üzemek kérdésébe, hogy leépítse és leépíttesse mindazokat az üzemeket, amelyek közszükségletet nem jelentenek.” A hírt 1929 őszén közölte a 8 Órai Újság. Lám, lám, már elődeink is megpróbálták szanálni a gazdaságtalanul termelő, „öncélú” vállalatokat, de úgy látszik, motyogtam —, most éppen a házam előtt vagyunk... Talán, ha bemennénk egy percre, és ott bent nyugodtan ki tudnám fejteni módszererem lényegét. Ismétlem, a papírinség miatt van az egész. ’ — És ez illő? — ijedt meg a lány. — Nem értem, mi zavarhatná magát — siettem megnyugtatni. — Hiszen csak a kiadók papírellátási zavarairól van szó. Néhány perccel később már a kabátját segítettem le róla kis lakásom előszobájában. Szemmel látható megkönnyebbüléssel engedte. — No és mit fogunk csinálni? — kérdezte gyanakodva. — Hát tudja, valahogy szeretnék a papírhiány ellen harcbaszállni. És ezért elhatároztam, hogy szóbelileg mondom el az olvasóknak, azt, amit a könyvemben kellett volna megírnom. — A, igen... — Hangjába némi csodálkozás vegyült. — Ez bizonyára nagyon nehéz... — Igen, kedves olvasó. De nem titkolom: a kiadókkal sem mennek valami túlsábólintott elégedetten Arcsarov. — De tegyék kezüket a szívükre, és kérdezzék meg önmaguktól: nem lesz ez túlbuzgóság részünkről? Nem tűnik majd ez a terv -túlságosan szerénytelennek? Ráadásul, mint tudják, jelenleg mindenütt széles körben terjed a természetvédelmi mozgalom, és én arra a felfogásra hajlok, talán mégis jobb volna, ha meghagynánk udvarunkat a maga ökológiai természetességében? —• Helyes, helyes! — Tisztelt lakótársak — komorodott el Arcsarov — magatartásuk kissé zavarba ejt. Azt javasoltam, létesítsünk virágoskertet — és önök beleegyeztek. Azután virágoskert helyett véd,etetőt meg asztalokat javasoltam — és önök ebbe is beleegyeztek. A dombocskába meg a vízesésbe is beleegyeztek. És most ugyanilyen lelkesen beleegyeztek abba, hogy ne legyen se domb, se vízesés. Hogyan értsem ezt? — Hát akkor csináljunk autóparkolót az egész udvarból! — hallatszott egy hang. Erre az egybegyűltek nemcsak egy emberként „helyes”-t kiáltottak, hanem még tapsoltak is. És ebben maradtak. Irta: Jordan Popov Fordította: Gellért György azóta ismét elszaporodtak. Vajon nekünk most sikerül-e? * * * Kosztolányi Dezső írja: „Montalto bíborosnaknem volt jártányi ereje. Mindig két mankón sántikált. Mihelyt meghallotta, hogy pápának választották és már nem Montalto bíboros, hanem V. Sixtus pápa, eldobta mankóját, lábára állt, egyenesen, délcegen lépett az emelvényre, mint geyházfejedelem leült trónszékére és többé sohase volt szüksége mankóra.” Nekem is van egy „bíboros” ismerősöm. Együtt gyerekeskedtünk, de ő szép lassan elég magas „emelvényre” küzdötte jel magát, és ma már nem ismer meg. Bezzeg régen’ Emlékszem, olyan szegények voltunk, hogy még ryankóra sem tellett! Kiss György Mihály gosan könnyen a dolgok. Maga el sem tudja képzelni, hogy mennyit tudnak vacakolni a szerkesztők, belekötnek mindenbe, és kínozzák az embert... Remélem, nem utasít vissza egy kupica konyakot? — Inni fogunk? — ijedt meg a lány. — Ki beszél itt ivásról? — csodálkoztam, miközben kitöltöttem a konyakot. — Csupán az irodalmi folyamat kedvező körülményeinek a megteremtéséről van szó. Mint bizonyára sejti, egy olyan író anyagi helyzete — aki szóbeli módszert kénytelen alkalmazni — elég nehéz. No de én nem spórolok az irodalmi folyamaton. Éppen ezért — ne vegye hencegésnek — csak Napóleon konyakot veszek... — És mondja — kérdezte váratlanul a lány —, férfiaknak is el szokta meséini a műveit? — Megpróbáltam — vallottam be. De nem bírtam anyagilag. Egy női olvasó megiszik egy pohárkával. Mondjuk kettővel. Ritkán hárommal. Ám egy férfinembéli olvasó úgy szívja magába a szeszt, mint a szivacs. Ezt egyetlen irodaiTRÉFÁK A kapuban egy fiatal pár csókolózik. Hirtelen megszólal a lány: — Most gyorsan el kell tűnnöd, jön a papa! — És nem mondhatnám neki azt, hogy a testvéred • vagyok? — kérdezi a fiú. * * * — Tegnap betörtek hozzánk a lakásba. — Ne mondd! És mi történt? — Miután átkutatták az egész lakást, megsajnáltak bennünket, és 200 forintot hagytak nekünk az asztalon. * * * — Jól tetted, hogy otthagytad ezt a nőt. Ne félj, nemsokára elfelejted! — Nem hinném, papa. Ugyanis még öt évig kell fizetnem a részleteket azért a bundáért, amit ajándékba vettem neki! » * * — Hogy lehet az, hogy maguknál mindig működik a lift? — Ügy, hogy a házmester a 12. emeleten lakik. * * * — Ismeri a kottát? — kérdezi a fiatal pop-énekesnőt. — Igen. Már láttam. * * * Az üzemvezető látja, hogy a portás mélyen alszik a portásfülke sarkában. Felébreszti és megkérdezi tőle: — Miért nem inkább otthon alszik? — Hazamennék én, vezető elvtárs, de tudja... A szolgálat, az szolgálat! * * * — Ezt a jobb felső ötöst feltétlenül el kell távolítani! — mondja a fogorvos. — Rendben van, doktor úr... De én is vele megyek! — válaszolja a páciens. * * • / — Tehát ön az új gépírónő. Mennyit tud leütni egy perc alatt? — Önök gépírónőt keresnek, vagy karate-bajnokot? mi költségvetés sem bírja ki. Kiváltképp — mint már mondtam — a mai papírgondok közepette... És aztán, benyakalvár. egy fiaskóval, a férfi elveszíti a cselekmény fonalát, és teljesen közömbös számára, hogy miről mesélek... — Egyszerűen el vagyok ragadtatva magától! — Kiáltott fel lelkendezve a nő. — Hát akkor engedelmével, kezdjük el az irodalmi folyamatot — mondtam, és közelebb húzódtam hozzá. — íme az elbeszélésem témája: a férfi író. A nő olvasó. Találkoznak egy könyvesboltban egy papírinséges időszakban. A férfi lefizetvén a maga obulusát, azon buzgólkodik, hogy harcba szálljon a.. . Amikor kikísértem a taxihoz, már késő éjszaka volt. Felsóhajtottam, és előre kifizettem a taxit. Másnap újra elmentem a könyvesboltba. S miközben a tömegben egy könyvbarát, egy új női olvasó után kutattam, arra gondoltam, hogy minden író arról ábrándozik, hogy művét sok példányszámban adják ki. Sajnos, az én módszeremmel sokról szó sem lehet... Janusz Oseka karcolatét Juhász László fordította a Krokodil 1980. 15. számából Az elbeszélés témája Kezdőknek A zebrán Kezdfrácű
