Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
1980. Augusztus 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Ötkötetes magyar zenetörténet SZAKKÖNYV ÉS SZÉPIRODALOM Megférnek egymással Szolnok megye szakszervezeti könyvtári hálózata — annaik ellenére, hogy meglehetősen változatos képet mutat — egyre jobb olvasó- mozgalmi adatokkal jellemezhető. A hálózat szervezettsége, az üzemek dolgozóinak könyv iránti érdeklődése mérhető módon esztendőről esztendőre növekszik, sőt — az üzemek támogatósa Jóvoltából — a könyvvásárlásra fordítható összegek nagysága is. Furcsa helyzet alakult azonban ki a nagyobb üzemekben működő — önálló vagy letéti — közművelődési könyvtárak és a műszaki szakkönyvtárak között. Azaz hogy semmilyen helyzet nem alakult ki, az egy üzemben működő két könyvtár a leggyakrabban semmilyen módon nem működik együtt, igaz, más-más a feladat körük. De' nem homlokegyenest ellenkező. A közművelődési könyvtárak állományát döntő többségben szépirodalmi művek és alap vagy középszintű ismeretterjesztő olvasmányok alkotják. A műszaki könyvtárnak — feladata szerint — a termelést kell szolgálnia, bármilyen termeléssel összefüggő témában friss és megbízható információt kell nyújtania a szakembereknek. A legnagyobb üzemekben — például a Vegyiművekben vagy a Hűtőgépgyárban — gazdag és rendszerezett a műszaki könyvtár állománya. Számos úgynevezett középüzemben azonban nem egészen indokolt a közművelődési és a műszaki könyvtár merev szétválasztása. (Azt a helyzetet, hogy „a főmérnök irodájában- sok szakkönyv, tudományos mű van” — nem tekinthetjük könyvtárnak, bármennyit fordít az üzem könyvvásárlásra). Az SZMT központi könyvtára szerint az együttműködés nemcsak anyagi okokból lenne üd-” vös, hanem a dolgozók korszerű, igényes szakirodalommal való ellátása is ugrásszerűen javulna. A kísérletező,’ újító kedvű munkásoknak is alighanem nagy segítséget nyújthatna az ilyen módon kibővített könyvállomány. Megjegyzésre méltó; hogy a kisebb műszaki könyvtárak, könyvgyűjtemények, szakmai hálózati felügyelete is megoldódna ezzel. Egy-két jó példa — elvétve — akad. Szolnokon a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság könyvtárában együtt van a szépirodalom a magas színvonalú szakkönyvekkel. A könyvtárat a mérnök és a szakmunkás egyaránt használhatja: a nyilvánosság minden könytár működésének alapja bizonyos mértékű zártság csak a nagy üzemek, nagy értékű műveket tartalmazó könyvtárai esetében indokolt. (A könyvtári törvény egyébként elég bőséges „hézagot” hagy erre vonatkozólag). Hasznosítható, jó tapasztalatokkal járt a jászberényi járási könyvtár kezdeményezése is. A könyvtár munkatársai „föltárták” milyen irodalmat tartalmaznak a városban lévő kisebb-ngyobb műszaki könyvtárak, így az egyes üzemek ismerik egymás könyvanyagát, a fölösleges vásárlások, rendelések is megelőzhetők ennek alapján, Szolnoíkon bár a helyzet régen megkövetelné — ilyen központi műszaki katalógus, vagy lelőhelyjegyzék még nem készült. Sz. J. készül Kéziratban már kész, sőt a lektoráláson is túljutott a magyar zenetörténet első kötete. Az öt kötetre tervezett tudományos szintézis a magyar zenekutatás első olyan vállalkozása. amely mind adatanyagában, mind módszerében tudományos igénynyel, de közérthető módon 'tárja fel a magyar zenetörténet korszakait. A nagyszabású munkában a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete munkatársainak irányításával a társtudományok sok szakembere is részt vesz. Az első kötet 1526-ig dolgozza fel a magyar zene történetét, kilenc fejezetben számos jegyzettel, bibliográfiával, forrásanyaggal követi nyomon a hazai zenekultúra kialakulását^ fejlődését. A történeti anyagokat nem lexikonszerűen. címszavakban, hanem elemző tanulmányokkal mutatják be. Először foglalják össze középkori hangjegyes forrásainkat, a hangjegyírás magyar dokumentumait. Nehezíti a tudósok munkáját. hogy hasonló jellegű sorozatokkal szemben a zenetörténeti kutatásokban csaknem egyszerre kell elvégezni a forráskutatást és az összegző munka megírását. Évente mintegy hatezer kartonnal gyarapodnak a magyar zene történetére vonatkozó adatok. A legtöbb adatott a XIX. és a XX. századi kötetekhez kell összegyűjteni. Az elképzelések szerint a második és a harmadik kötet foglalkozik majd a XVI. —• XVII. századi zenekultúrával, a negyedik kötet a XIX. századi, az ötödik pedig a XX. századi zenetörténeti adatokat, értékeléseket foglalja össze. NYELVÜNK JÖVŐJE Változások francia, angol mintára „Nyelvében él a nemzet!” Az Arany Jánosnak tulajdonított szállóige napjaink nyelvtudósait is foglalkoztatja. A nyelvünk jövőjét firtató legfrissebb töprengéseket épp úgy az ünnepi könyvhétre megjelent kis könyvecske, az „Új anyanyelvi kaleidoszkóp” gyűjtötte össze. A végső következtetés nem valami szívderítő Kelecsényi Gábor bár nyíltan bevallja, hogy nem csapott fel futurológusnak, együtt gondolkodott a jövőt fürkészőkkel. Első súlyos megállapítása: az ezredfordulóig „európaiul fogunk beszélni, összezagyválva különféle európai nyelveknek a magyartól elütő sajátosságait”. Az egyik ilyen veszélyes változás, hogy a mondat végi mássalhangzóra tesszük a hangsúlyt, francia mintára. Az angólból a szótagrövi- dítés rossz szokásait „menekítjük át”. A szakíró néhány hatásos példát is felvillant:... a szakmai zsargonban az általános iskola 7 szótagja már 3 szótagú át- iska fokra érkezett... s hasonlóan kurtulnak más szavaink, egyre jobban megközelítvén az egyszótagos társaikat: a termelőszövetkezetből már napjainkban is sokhelyütt termoszét, a vállalati szavunkból pedig vá- ti lett. Számolni kell a hosszú mássalhangzók elvékonyodá- sával is. Ehhez talán az angolt vagy a németet vesszük követendőnek. E jelenség máris nyakon ragadható a foradalöm, az uzsona. a komunizmus szavaknál. De nem mindenben érjük be a soványítással. Míg a hosszú mássalhangzókat karcsúsítjuk. addig a magánhangzók némelyikét hizlal- j uik. így született a kormány, a kör, az őv, a dícsér, a bíztat, a hizlal, az iroda, a Tibor, a Mónika — ez utóbbi már hivatalosan is hosszú formában az elfogadott. Stílusunk eldurvulásának rémeit vetíti az olvasó elé Ferenczy Géza. Többen panaszkodnak, hogy egyre szabadosabb az író szóhasználata, „eljasszosodik a magyar nyelv”. Tévedés azonban azt hinni, hogy „nyelvünk bárdolatlanná, nyerssé „al- jasodik”. A kor egyik fő jellemzője a nyers őszinteség: ennek lecsapódása az irodalomban, a közízlésben a kevésbé válogatós stílus. Rohanó napjaink nem adnák időt a kerek, ép mondatok megfogalmazására? — teszi fel a kérdést Költői Ádám. aki hüm-hüm nyelvnek keresztelte a következőkhöz hasonló nyegle beszédcsonkításokat : ,,— Üdv. — Cső! — Mi- zujs? — Kösz. — Nej? — Hm. — Meló? — Hát... ” És így tovább, mintegy bizonyságul arra, hogy jogos a kérdés: Hát miben is élünk? K. M. Beszélő anyagok Tízezer fotóból válogatta kiállításának anyagát, alig több mint száz képet — hagyományos népi építészetet megörökítő pécsi építész, Lantos Miklós. Fából, köböl, sárból a címe a budapesti Néprajzi Múzeum kiállításának, amely a falusi életforma változásait az épületek változásában tükrözi. A fotós-építész felfedezteti a célszerűség szépségét, harmóniáját, s benne a művészetet; a vidéki ember otthonának kialakításában fejezte ki önmagát, és a mértéktartó díszítések sohasem zavarják meg a gazdaságosságtól feszes rendet. A tájak és korok jellegzetességei az alkalmazott eljárásokban, anyagokban, fában, kőben sárban. . SZOLNOKI Örömmel olvastuk a lapok tudósításaiban, kritikáiban, hogy sikeres, szép előadást tartottak a Szigligeti Színház művészei — néhány fővárosi közreműködővel — Tác-Sor- siumban. Jobban már csak annak örültünk volna, ha Szophoklész Elektráját Szolnokon mutatják be. A művészekből bizonyára nem hiányzott erre a hajlandóság, ám az eredendően is szabadtéri színpadon előadott görög dráma ilyen formájú eljátszására a megyeszékhelyen nincs lehetőség. A Tisza-par- ti szabadtéri színpadon hosz- szű ideje nem fordult meg Thália, de a többi múzsa is elkerülte a kultúra e gazzal benőtt, elhanyagolt „szentélyét”. * A szolnoki szabadtéri színpadot 1978 nyarán zárták be. Ekkorra már olyan állapotban volt, hogy az Állami Népiegyüttes táncosai nem vállalták a fellépést. Tönkrement a színpad, a világítás, az öltözők, a mellékhelyiségek életveszélyesek. Ahova egykor folklór estekre, koncertekre, operákra, operettekre, invitálták a szolnokiakat, most mélységes csend honol, semmi sem zavarja meg a természet burjánzását. A színpad — amelynek fenntartója a városi tanács, működtetője pedig az ú* Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ lenne — sorsa nem mondható, hogy boszorkányos gyorsasággal alakult a két év alatt. Viszont jelenleg már a tervező iroda mérnökeinek okoz • fejtörést, hogyan lehetne minél olcsóbban. minél gyorsabban felújítani. Minden törekvés ellenére annyi már bizonyos, hogy ami az olcsóságot illeti, megmarad az ábránd szintjén. A városi tanács művelődésügyi osztályán — anyagi okokból is — szakaszosan képzelik el a majdani felújítást. A szabadtéri színpad felett évekkel ezelőtt védnökséget vállalt a KISZ városi Bizottsága. 1975-ben jelentős társadalmi munkát végeztek a fiatalok, igaz, akkor arról volt szó, hogy ifjúsági park lesz a szabadtériből. Most se nem park, se nem színpad, a védnökség egyes vélemények szerint viszont továbbra is áll. A városi bizottság új titkára azonban ezt nem tudja megerősíteni. Bizonyára, mert nem tájékoztatták erről, hiszen ahogy szóba kerül a színpad, a fiataloktól megszokott lelkesedéssel, lendülettel újabb társadalmi munkaakciót helyez kilátásba: „Csak szóljanak, mikor, mit kell elvégezni”. Egyelőre nem szólnak se nekik, sem a szocialista brigádoknak, akik szintén szívesen részt vennének a felújításában a szakmájuknak megfelelő munkát elvégeznék társadalmi munkában. Ehelyett gereblyéznek, parkosítanak a lakatos, esztergályos brigádok ... Hogy mikor oldódik meg a szabadtéri sorsa; erről úgy tűnik, ma még jóslatot mondani is nehéz. Nem különben a múzeumudvarról, ahol egyMi lesz veled, szabadtéri? Tallózva a műsorkalauzban Mindenható a koordináció? kor szintén művészek, zenészek sok szép kellemes estét szereztek a szolnokiaknak. Az udvart életveszélyesnek minősítették, már a könyvheti rendezvényeket sem itt tartották meg... A nyári szabad ég alatti szórakozásban, művészeti élményekben így az idén sem volt részük a megyeszékhely lakóinak, de a Tisza-parti városban megpihenő kirándulóknak, turistáknak sem. A város 138 főhivatású népművelője — közülük negyvenhetén művelődési otthon jellegű intézményben dolgoznak — másmilyen programból sem nyújtottak igazán bőséges kínálatot a nyárra. A könyvhét rendezvényei után júniusban még csak akadt egy-két csemege a művészetek barátainak. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartották meg Horusitzky Zoltán kantátájának bemutatóját, a „Maszk nélkül'’ sorozatban Mensáros László lépett pódiumra, vendégszerepeit a Radnóti Miklós Színpad, s Rodolfo és Gálvölgyi János is itt adott műsort. A júliusi program már jóval szerényebb, az augusztusi szolnoki műsorkalauz pedig már jobbára az őszi rendezvényekre, bérleti hangverseny- és pódiumsorozatra invitál. Kiállításokban viszont nem volt hiány a nyáron sem. A múzeumban, a Galériában, s a művelődési házakban egyaránt egymást Váltották a különböző tárlatok. Igaz, a megnyitó gyakran érdektelenségbe fulladt, ami — a későbbi magas látogatószám szerint is — a lehetetlen időpont következménye. Úgy tűnik, már hagyomány, hogy Szolnokon vasárnap 11 óra a kiállítások megnyitójának időpontja. A lakosság számára viszont már az hagyomány, hogy nem megy el a megnyitóra, mert vasárnap kirándul, pihen a hobbin, strandol. A művelődési intézmények a gyerekek nyári szórakoztatásának megszervezésében igazán ki tettek magukért. A napközisek, program nélküli vakációzó diákok találhatnak érdeklődésüknek megfelelő elfoglaltságot. Nem így a felnőttek. Az augusztus 20-i rendezvények kivételével, s leszámítva a néhány nyáron is működő klub foglalkozásait — néhány discót. könnyűzenei koncertet kínálnak a művelődési házak esti szóNYÁR rakozásra. A komolyabb műfajok kedvelőinek pedig Pso- ta Irén műsorát, a Szigligeti Színház előadását, s egy táncestet ajánlanak. Őszintén szólva meglehetősen gyér program, nem csoda, ha arra panaszkodnak a szolnokiak, hogy „üresek” az esték. Ráadásul a népszerű Pelikán pódium is szünetel a nyáron, de még a vendéglők sem invitálnak népdalvagy nótaestre. „Későn sötétedik, az ember nem bújhat ágyba 9-kor, fél 10-kor, hiszen még világos van. Mit tegyen? — tárja szét karját egy fiatal szolnoki mérnök. — Nézi az olimpiát a televízióban”. A népművelők egy része úgy vélekedik, hogy nyáron a lelkét is kitehetné, mégsem tudná felszámolni az uborka- szezont. Mindenki nyaral, kirándul. Ez utóbbi feltétlenül igaz, hiszen mikor nyaraljunk, ha nem nyáron? A szabadság viszont /rövidebb a nyárnál. Másrészt nem véletlen, hogy az ember oda utazik, ahová. Vagy a víz, a hegyek kedvéért, vagy a szabadtéri játékokért. Szolnokról is több ezren kelnek útra. Szegedre, Gyulára, Egerbe, megnézni egy-egy előadást nem sajnálva a vonatozás, autózás fáradalmait, oda- vissza. Amelyik város hagyományt teremtett, kitalálta az adott lehetőségein belül, miként szórakoztathatja, művelheti a helybelieket, s az odalátogatókat, ott nem panaszkodnak uborkaszezonra’ a népművelők. — Csak igazi „csemegét” kellene adni — vélekedik Várszegi Mártonná, a zeneiskola igazgatónője. — Az Országos Filharmóniánál nincs nyári szünet, de szívesen adna estet a Szolnoki Fúvósötös, a szimfonikusok kamaraegyüttese, s a zeneiskola tanárainak kvartettje is. A zeneiskola — bár nem ez a feladata — még közönséget is szervezne a bérletesek közül. — Még a meglevő lehetőségeinket sem tudjuk ésszerűen kihasználni — mondja Horváth Attila, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatóhelyettese is. — A jó ötletek nem bukhatnak meg a tárgyi feltételeken. A művelődés, a szórakoztatás nem elsősorban pénz kérdése. Koordinálni kellene a művelődési intézmények között, meg kellene osztani a feladatokat. S mint ahogy sikerült megoldani a gyerekek nyári foglalkoztatását, s útjára indítani néhány jó kezdeményezést — példgul a népművészeti kirakodó vásárokat — úgy kellene kitalálni a felnőttek speciális nyári szórakoztatását is. A művelődési központ persze mindezt nem vállalhatja magára, hiszen nemcsak a szolnoki közönség kulturális igényeinek kielégítése a feladata, s á több mint száz népművelőből is csak 21-en dolgoznak az „üvegházban”. Így is több rendezvényt, programot kínál, mint amennyi az arányokból adódna. Mindenesetre valami már azért elkezdődött a koordinálásban. Az idén az első sikertelen „randevú” — mindössze egy művelődési ház . igazgató jelent meg — után másodszorra már összeültek az intézményvezetők. A közös gondolkodás persze még nem valósult meg — „a mi feladatunk a munkásművelődés,” — hangoztatta némelyikük, mintha azt csak üzemekben, gyárakban lehetne megvalósítani — de talán majd erre is sor kerül. S talán sikerül felállítani valahol a városban netán egy középület udvarán egy alkalmi szabadtéri színpadot, addig is, amíg a régi vagy a múzeumudvar sorsa megoldódik. De miért ne lehetne például egy koncertet megtartani a Galériában, vagy másutt nyáron is? Ezt is majd a koordináció oldja meg? A szórakozni, kikapcsolódni vágyó szolnokiakat ez aligha nyugtatja meg, miközben nézik a televízióban az olimpát. Jövőre viszont már az sem lesz. Tál Gizella
