Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-30 / 203. szám
4 SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 1980. augusztus 30. tudomány vb Ifil m 77 Ezerkezű” szerszámgép Az elmúlt évtizedben a szerszámgépek tökéletesítésében két olyan irányzat volt megfigyelhető, amelynek célja az üresjárati idő csökkentése. Az egyik irányzat a vezérlő rendszerek mind nagyobb arányú elterjesztését tűzte ki célul, a másik a munkadarabok gépi behelyezésére és kivitelezésére, illetve továbbítására szolgáló mechanizmusok, valamint a szerszámváltó szerkezetek elterjesztésére vállalkozott. Azokat a bonyolult és drága gépeket, amelyeken mindkét irányzat célkitűzései megvalósulnak, megmunkáló központoknak nevezik. A számítógépes vezérlésű, automatikus szerszámváltójű megmunkáló központok anélkül végzik el a műveletek egész sorát, hogy a munkadarabok más géphez kellene továbbítani. E géptípus megkonstruálásával tulajdonképpen óriási lépést tettek a szakemberek a teljesen automatizált géppark megteremtésének irányába. A képünkön látható amerikai gyártmányú „Mibwau- kee-Matic—200” típusú megmunkáló központ iskolapéldája a fejlesztési célok következetes érvényesítésének. Az egyszerre több műveleteit is elvégző számítógépes, numerikus vezérlésű gépmonstrum szerszámtárában 28. 40 vagy 52 szerszám részére van hely. A 457x457 milliméter méretű forgatható gépasztal 72 helyzetbe állítható. Palettacserélő berendezéssel kiegészítve rendkívül sok mellékidő takarítható meg e géppel: míg az egyik palettán folyik a megmunkálás, a másikon a következő munkadarabot lehet beállítani. A megmunkálási programokat ez a „sokoldalú” gép memóriában tárolja, ahonnan azok bármikor lehívhatók. A programok esetleges hibáit egy diagnosztikus berendezés keresi meg, és javítja ki. A gép reagálása a hibára annak nagyságától függ. Nagy hiba esetén az egész gép leáll, közepes jelentőségű hiba a főtengelyt állítja le, egészen kis hiba előfordulásakor pedig a gép csak jelez, de folytatja a munkát (a hiba kódszámát a gép természetesen minden esetben jelzi). A tudósok úgy vélik, hogy az automatizált géppark megteremtésének ma már voltaképpen valamennyi lényeges feltétele adott, de e gépek tömeges „bevezetése” olyan társadalmi-lélektani problémák egész sorát vetheti fel, amelyek megoldása nehezebb lehet, mint az elektronikai vagy mechanikai elvárások teljesítéséé volt. Nagypentosságú köszörülés A világhírű svájci MAAG-fogköszörűk egyik legújabb típusa. A „mindentudó” gépen megköszörülhető legnagyobb fejátmérő 320 mm, a fogak száma 10—180 között lehet, a köszörülhető modultartomány 1-től 12-ig terjed Az abrazív megmunkálások ipari alkalmazása világszerte gyorsan növekszik (az olyan fémleválasztó eljárásokat illetjük ezzel a névvel, amelyeknél szabálytalan formájú csiszolószemcsék végzik a felesleges anyagréteg leválasztását a munkadarabról). Különösen a fémmegmunkálásban szembetűnő a köszörülő és más finomfelületi megmunkáló eljárások elterjedése, szoros összefüggésben a munkadarabok megmunkálási pontosságának növekedésével. Az abrazív megmunkálás előretörését azok az utóbbi évtizedben kifejlesztett köszörűszerszámok, gépek és technológiák tették lehetővé, amelyek a hagyományos kö- szörülési módoknál lényegesen termelékenyebbek, és kielégítik a megnövekedett méter- és alak-pontossági igényeket is. Ma már számos cég kínál eladásra új felépítésű és rendszerű köszörűgépeket, mint például a numerikus vezérlésű (NC), az. adaptív vezérlésű (ACC és ACO), az egy-, vagy többkorongos nagy tervelékenységű beszúró és a különféle típusú nagy sebességű- köszörűgépeket. Űj szerszámanyagok is megjelentek (pl. az ipari műgyémánt. a borazon, a nemes elektrokorung szemcsék), melyek élettartama és termelékenysége többszöröse a hagyományos szerszámokénak. így az esetek többségében lehetővé vált a köszörülést megelőző művelet (esz- tergálás. marás, gyalulás. stb.) kiiktatása a forgácsoló műveletek közül, és a nyers előgyártmány készremunká- lása kizárólag köszörüléssel végezhető el. A gyártástechnológiai fejlődési az előre- gyártási technológiák (hideg- és melegalakítás) gyors ütemű fejlődése is elősegítette, így ma már az öntött, kovácsolt vagy folyatással előállított munkadarabok a korábbinál lényegesen kisebb ráhatást igényelnek. A lengyelországi Kólóban készült porcelántárgyak nagy részét kézzel festik Porcelánsztori Valószínűleg kevesen tudják, hogy a háztartásokban vagy a technikában oly gyakran használt porcelán a Földközi-tengerben élő porcelánrákról nevezték el. A porcelán hosszú története egyébként egészen az i. sz. 7. századig nyúlik vissza, amikor is Kínában feltalálták. Ismerték Japánban is. A kínai kék-fehér és a japán virágos porcelánok nagy hatással voltak a későbbi európai porcelánkészítésre. Európába a portugálok hozták be a kínai porcelánt 1500 körül, és a XVI. század második felétől velencei, majd holland kereskedők rendszeresen importálták. Készítésével sokan próbálkoztak, de a titkát nem sikerült ellesni a kínaiaktól. Eredménytelen olasz és francia kísérletek után a német Böttger találta fel végül is az európai porcelánt. Az első gyár is Európában, a németországi Meissenben létesült; egymás után jöttek létre a jelentősebb európai gyárak, amelyekben kialakult a rokokó szelemében fogant európai stílus. A porcelán nyersanyaga a kaolin, a föld- pát és a kvarc, ezekből nagy hőfokon történő égéssel készül. A termékek minősége és felhasználása szerint a gyárak háztartási-, dísz- és műszaki porcelánt gyártanak. Az alkotó anyagok mennyiségének a változtatásával alakítható a termék tulajdonsága. A nyersanyagokat golyós malmokban őrlik, szűrősajtón víztelenítik, majd formázzák, korongolás, nedves sajtolás, vagy öntés útján. Formázás után égetés következik szén-, olaj vagy elektromos fűtésű kemencében, amelyet a mázas termékekkel kétszer végeznek el. A háztartási és díszporcclánok készítésének fontos lépése a festés. A tömegárunál ez matricázás vagy egyéb gyorsabb módszerekkel történik, de az igényesebb termékeket ma is egyénileg, kézzel festik. Az egyik legfontosabb nyersanyag, a fa Papírgyártás - régi módon Aggódva vagy bizakodva, szomorúan vagy elégedetten beszélünk a mezőgazdaság várható és már elért eredményeiről. Az avatatlanok és a szakemberek egyaránt számon tartják az újabb meg újabb rekordokat, a terméshozamok növekedését. Tudjuk, mennyi búza, kukorica, cukorrépa, szőlő vagy alma termett és ez mennyivel több vagy kevesebb a tavalyinál. Van azonban olyan termőterületünk is, amelynek a hozamát még a szakemberek sem ismerik pontosan. Ök is csak becsléssel tudják megállapítani, hogy mennyi termést érlelnek be évente er- deink leggyakoribb fái: a bükk, a tölgy, a cser, a gyertyán és a többi lombos fa, meg a különféle fenyők. A fa a legfontosabb nyersanyagok közé tartozik. Az építőipar, a bányászat, a közlekedés, a bútoripar nagy mennyiségű fát és faterméket használ fel, az áruforgalom mind több fa alapanyagú csomagolóanyagot igényel, a kulturális élet nem képzelhető el papír nélkül. A világ fa- és fatermék-termelésének az értéke ma meghaladja a 40 milliárd dollárt. A statisztikai adatok szerint az iparifa-fogyasztás az évszázad végére megkétszereződik, a tűzifa-fogyasztás pedig mintegy 20 százalékkal növekszik. Ez arra utal, hogy a fa mindinkább megszűnik tüzelőanyag lenni, s egyre jobban ipari nyersanyag lesz. Az. ipari fából készült termékek csoportjait tekintve a legnagyobb növekedés forgácslapban, farostlemezben és papíripari termékekben várható. A fűrészáru-szükséglet aránylag kis mértékben nő. A fűrészelés ma már elavult technológia, a jövő az új termékeknek kedvez. Hazánkban a fakitermelés úgy alakul, hogy a kitermelt nettó fatömeg 79.0 százaléka kemény lombfa. Iá százaléka lágy lombfa és csak 7.4 százaléka fenyőfa. Ez az arány az ipari nyersanyagellátás szempont iából kedvezőtlen. Hagyományos faina- runk elsősorban fenyőfát dolgoz fel. a korszerű faipar periig főként lombfát igényel. A papírgyártás történetét az alapanyag szüntelen keresése jellemzi. Kezdetben kizárólag rongyból készült a papír. A rongyokat elősző'- vízben áztatták, majd — fehérítés céljából — mészol- datban addig főzték és kalapálták, amíg minden rostjuk különvált, és sűrű tejszerű pép lett belőlük. Ebből a pépből a papírkészítő mester egy farámával meregetett, amelyre rézdrótból készített szita volt feszítve. A rámának fedele is volt. Amikor a mester a rámát kihúzta a folyadékból és ráhajtotta fedelét. a szita alján kicsurgott a felesleges víz. Az így nyert papírost lepréselte, hogy nedvességét teljesen eltávolítsa. majd kiteregette száradásra. Száradás után enyvvel vagy keményítővel kezelte, hogy csökkentse a papír vízfelvételét. A készített papír nagysága az alkalmazott ráma nagyságától függött. Az- igények növekedésével egyre kevesebb lett a papír- gyártásra felhasználható rongy, ezért új alapanyag után néztek a szakemberek. Az 1800-as évek eleién egy német szövőmester arra lett figyelmes, hogy a facsiszo- lattól zavaros lesz a víz. Rövidesen kiderült, hogy a köszörűkővel előállított, vízzel vegyített fareszelék ahhoz hasonló pépet ad, mint a foszlatott rongy. így lett az asztalkendőre terített, majd megszárított, s lepréselt fa- köszörületből papír. A fa már olyan papíralapanyagnak bizonyult, amelyből jóval több állt rendelkezésre, mint rongyból. Persze idők során a gyártástechonológia modernizálódott, s a papír- gyártás hatalmas kapacitású iparággá vált. Am van még a világnak néhány olyan üzeme, ahol — restaurációk és múzeológiai célokra, illetve érdekességként, különlegességként — ma is a régen volt módszerrel készítik a papírt. Egy ilyen manufaktúra található 'például az NDK-béli Ebers- walde-ban. Képünk: e kis üzembe nyújt bepillantást, az előtérben a fa keverőkádak, a háttérben pedig a rostanyagot elernii. szálakká szétbontó un. hollandi (foszlató) látható.
