Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-27 / 200. szám

1980. augusztus 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 K€P€Rfiyö ____________elott 3 . A nemzetté válás nyelvi-kulturális szakasza A múlt héten: csalódtam a Szerelemben, unatkoztam a Wiener Walzeren, élveztem Zoránékat. Ennyit mintegy elöljáróban. Nem ritka eset, hogy egy- egy színházi vagy könyvsi­ker frissen magára vonja a televíziós alkotók figyelmét is, s egy-egy mű újabb alak­ban a képernyőn is megjele­nik. (Már amennyire ezt a gyorsaságot a hosszadalmas televíziós átfutási idő meg­engedi.) És ez érthető, sőt szükségszerű, hisz az érté­kek népszerűsítése televízi­ónk kutyakötelessége, és eb­ben valóban elévülhetetlen érdemei is vannak. Ahhoz azonban, hogy egy-egy ilyen vállalkozás valóban si­kerrel is járjon, a vállalko­zókedven túl az is szüksé­ges, hogy a televízió a ma­ga eszközeivel alkotó módon igyekezzék felfedezni, fel­fedni a kiemelt mű újabb és újabb értékeit, a népszerű­sítendő alkotást új oldaláról is bemutatni, megismertet­ni. Szerelem Ha egy dráma ugyanis egyszerűen csak úgy jelenik meg a képernyőn, hogy a színpadról mintegy átültetik a képernyőre, azaz színházi előadás marad, az többnyi­re — még megbízható szín­vonalú színészi játék eseté­ben is — csalódással jár. Mert mit vár az ember a tévésítéstől ? Az élmény in­tenzitásának erősítését, hogy a tévéjátékká vagy tévéfilmé átszabott drama hordja ma­gán fokozottan a maiság bé­lyegét, hogy szemléletben tükröződjék érzékletesen a mai néző viszonya a meg­szólaltatott mű mondanivaló­jában. Lényegében ez hiány­zott Barta Lajos Szerelem című színművének televízi­ós átdolgozásából, ugyanis az eredetileg színpadra készült zenés változatot szinte min­den nagyobb megerőltetés nélkül alkalmazták képer­nyőre a tévéjáték alkotói. Külön bonyolította az ügyet a drámához hozzáadott ze­ne, amelytől nem több, sőt kevesebb lett maga a dráma. Kiderült, hogy érzelmileg a zené nem mélyítette el a dráma tartalmát, ellenkező­leg, a három lány boldog­ságáért folyó elkeseredett küzdelme, majd keserű bele­nyugvása a megváltoztatha- tatlanba, a kissé édelgő da­loktól felhígult, helyenként már-már operettes ízeket kapott. De más szempontból is akadályá\á vált a zene a dráma kiteljesedésének. Somikor megszólalt, azokon a pontokon nem előrelendí­tette, hanem megakasztotta a folyamatokat, így egysze­rűen feleslegesnek érezhet­tük. Édeskés zenét említet­tem, pedig a Szerelem kese­rű, fanyar mű, nincs abban semmi az edes szerelem ízé­ből. A három leánytestvér kilátástalan boldogsága jel­képes értelemben egy bol­dogtalan világ képe. Ebben rokon igazán Barta drámája Csehov Három nővérével, s nem pusztán emlékeztet rá bizonyos formai jegyeivel. Ha a ftévéváltozat alkotói akár a muzsikában, de ma­gában a játékban ennek hangsúlyait bontják ki, ha a savanyú vidéki életben megsavanyodó lányok tragi­kumát erősítik* ahogy az például Almási Éva játéká­ban olyan jól érvényesült, vagy a Körmendi János ala­kította temetkezési vállalko­zó figurájának groteszkségé- ben, akkor bizony erőtelje­sebben hatott volna ránk a Szerelem a képernyőről is. Egyébként a színészekre nem lehet panasz, valamennyien kitűnően játszottak, bár az ugyancsak nagyszerűen ko- médiázó Haumann Péter ki­választása a göthös, minden légáramlatra beijedő adó­tiszt szerepére, alkatilag nem volt épp szerencsés. Csak gyanítom, hogy zene nélkül, megzenésítés nélkül, pusztán a dráma melódiájá­ra építve és jobban alkal­mazva a sűrítés és a kieme­lés televíziós eszközeit em­lékezetesebbé válhatott vol­na a Szerelem premierje a képernyőn. Wiener Walzer S ahogy tapasztalhatóan általában baj van a drámák megzenésítésével, a zenés játékokkal, azok színvonalá­val, éppúgy gyakorta baj­ban vagyunk a hazai bűn­ügyi játékokkal a tévében. Többnyire nehézkesek, mert elhúzza őket a túlzottan konkrét társadalmi tartalom. Nálunk ugyanis illik, hogy a krimiknek is kellő és megfelelő mondandójuk le­gyen. Most azonban láthat­tunk példát az ellenkező végletre is. Görgey Gábor Wiener Walzer címmel ugyanis olyan bűnügyi tör­ténetet adott közre, amelyik teljesen semleges, steril tör­ténet. Nem tudni hol, s mikor-' játszódik, jóformán egyetlen társadalmi konkré­tum az utasokat szállító közismert expressz. Itt te­hát igazán nem terhelik az említett társadalmi vonatko­zások a játék világát. És mégsem vált élvezetes szó­rakozássá, afféle szellemes kikapcsolódássá az egyetlen vasúti fülkébe összpontosí­tott, csattanóként gyilkos­sággal végződő játék. Pedig az egyes szerepekben kitűnő színészek vonultak fel. Szir­tes Ádám személyében egy alig néhány szavas szerepre, egy tetszhalott utitárs figu­rájának megformálására is igazán rangos művész jutott. Hol keressük hát a hibát a történet kisebb-nagyobb lo­gikátlanságától eltekintve. Mindenképp a megfilmesítés módjában, Szálkái Sándor rendező munkájában, aki a Rakéta újságban megjelenő Görgey írásra szinte lecsa­pott. Az előadásmódból hi­ányzott az a könnyedség, az a magabiztos szellemesség, ami hasonló téma francia megfilmesítésében (természe­tesen jobb esetben) minden­kor megtalálható. A váratlan fordulatokkal teli cselek­mény tálalásának játékos eleganciája, a szinte észre­vétlen, de mégis sodró, erő­teljes ritmus. A sziporkázás, ami elengedhetetlen az efféle szórakoztató művek­nél. (Csak megjegyzem, a vasárnap műsorában két vo­nat is szerepelt, délután a Sanghaj expressz, este a Wiener Walzer.) Röviden Sokáig, egyes produkciók­ban még rria is, a képernyőn a könnyűzene a rendezői ön­magamutogatás alkalma és lehetősége volt. Az Egy-két- Há-négy,... zene! (micsoda cím!) sorozat ebből a szem­pontból különösképp figye­lemre méltó. Itt valóban a zene a fontos és mellékes látványmozzanatok nem de­korálják feleslegesen a mu­zsikát. Apró Attila, aki a zenei műsorok rendezésének avatott mestere, példás ön­fegyelemmel közvetítette el a Zorán-koncertet. Jól érez­te meg: ha a zenének van mondanivalója, nem kell ug­rálnia a- kamerának. Egyéb­ként a sorozat igazi érdeme: a színvonalas muzsika. Mind a Zorán-koncertet, mind a sorozat előző adását hallgat­va önkéntelenül is megfo­galmazódhat az emberben: valóban felnőtté vált a ko­moly zene mellett a magyar könnyű zene is. Jó, hogy ezt a kellemes tényt most a te­levízió is rokonszenvesen dokumentálja. V. M. Széchenyi- emlékülés az akadémián Hazánkban a kor köve­telményeihez igazodó, a mo­dern közgazdasági gondolko­dás alapjait megteremtő mű­nek tartják a szakemberek Széchenyi István „Hitel” cí­mű munkáját, amely 150 év­vel ezelőtt jelent meg. Az évforduló alkalmából a ma­gyar közgazdasági társaság Széchenyi-emléknapokat szervezett, s a rendezvényso­rozat fő eseményeként teg­nap tudományos ülésszak kezdődött a Magyar Tudo­mányos Akadémián. A háromnapos tanácsko­zás, programba vett előadá­sai közgazdaságtöréneti té­mákat taglalnak, méltatják Széchenyi életművét, illetve gazdálkodásunk mai meg holnapi teendőit elemzik. A délelőtti megnyitó ülésen előbb Magyarország másfél évszázaddal ezelőtti gazda­sági fejlődésének Széchenyi által elemzett problémáit idézték fel, majd Széchenyi közlekedésfejlesztési koncep­ciójának motívumairól és perspektíváiról hangzott el előadás. Délután a világgaz­dasági korszakváltásról és az 1980-as évek magyar gaz­daságáról lesz szó. Az akadémiai tanácskozás­ra 11 országból több mint 30, nemzetközileg ismert köz- gazdasági szaktekintély is érkezett — valamennyien magyar származásúak, meg­hívásukat a magyarok világ- szövetsége kezdeményezte. Irodalmi kézfogás Sajátos és újszerű kezde­ményezésként, négy város: Szabadka, Zombor, Eszék és Szeged „irodalmi kézfogás­nak” szentelte ez év július— augusztusi kettős számát az „Üzenet” című szabadkai, magyar nyelvű irodalmi, mű­vészeti, társadalomtudomá­nyi és kritikai folyóirat. Versek, versfordítások, novellák és novellafordítá­sok, tanulmányok és könyv­szemlék révén bepillantást nyújt e négy város íróinak és költőinek műhelyébe. Ma­gyar átültetésben közli Petar Vukov, Zoran Dics, Zdenka Fegyver, Milivoje Polics és mások verseit, David Dako és Anton Gardas egy-egy el­beszélését. A jugoszláviai magyar írókat ezúttal többek között Herceg János, Péter László, Dér Zoltán és Var­ga Zoltán, a szegedieket pe­dig Simái Mihály, Andrássy Lajos, Tóth Béla és Lengyel András képviseli. A polgári nemzet kialaku­lásának folyamatában Kö­zép- és Kelet-Európábán a nyelvi-kulturális tényező­nek jóval fontosabb szerep jutott, mint kontinensünk nyugati részén. Nem vélet­len, hogy Herder és a német romantikusok nemzetfogal­ma (amely az anyanyelvre, a sajátos kultúrára, a nép- költészetre helyezte a hang­súlyt) sok követőre talált térségünkben. Fontos politi­kai kérdés lett a nyelv; írók, tudósok (főleg történészekés néprajzosok) munkája poli­tikai következményekkel járt, a kulturális és irodal­mi élet folyamatai nagy je­lentőséggel bírtak a nem­zetté válás szempontjából. Természetesen a társadalmi viszonyoktól sem függetle­nül, hiszen az egységes iro­dalmi nyelv, a polgári kul­turális élet megteremtése közben kevesebb akadályt kellett legyűrni a viszonylag polgárosult német államok­ban, cseh tartományokban, mint például a balkáni szláv népek körében. Nyelvújítás A polgári fejlődés, az ide­gen államkeret fölidézte a nyelvi-kulturális asszimilá­ció, a „nemzethaláil” veszé­lyét, Mindenütt középpontba került az egységes nemzeti nyelv kérdése. A XVIII. szá­zad végétől szinte az egész XIX. századon keresztül tart a térség népeinél a nyelv­újítás mozgalma. Az egész etnikumot átsugárzó korsze­rű közvetítő eszközre, anya- nyelvre volt szükség, amely alkalmas lehetett a társa­dalmi kommunikációra épp­úgy, mint szépirodalom és tudomány művelésére. Köny- nyebb volt ott megteremte­ni a modern nemzeti nyel­vet, ahol az egységes irodal­mi nyelvnek már voltak ha­gyományai. A lengyel, a cseh, és a magyar nyelv a múlt század elején több év­százados irodalmi hagyo­mányra tekinthetett vissza. A nyelvújítás itt elsősorban a nyelv korszerűsítését, szó­kincsének bővítését jelentet­te. Közép-Európa keleti fe­lén és Kelet-Európábán azonban népek sora élt igen sovány vagy nem egységes irodalmi nyelv hagyományá­val. A szlovákok körében a XVIII. és XIX. század for­dulóján két irodalmi nyelvi változat élt: az evangéliku­sok a XVI. századi ún. krá- licei cseh biblia nyelvén ír­tak, a katolikusok egy része a nyugat-szlovák nyelvjárás alapján kialakított Bernolák -féle normát követte. A moldvai és havasföldi román értelmiség a görög, illetőleg az egyházi szláv nyelvet használta. A három fő hor- vát nyelvjárás mindegyiké­nek volt külön irodalmi ha­gyománya. Számos népnek tehát ekkor kellett megte­remtenie, kodifikálnia egy­séges irodalmi nyelvét. A nyelvi változatok melletti döntés nemcsak a nyelvjárá­sok „fölötti” köznyelv elfo­gadását jelentette; a válasz­tásnak komoly politikai kon­zekvenciái lettek. 1843-ban a szlovákok a közép-szlovák nyelven alapuló. L. Stúr ál­tal kialakított normát fogad­ták el, ami véglegessé tette a cseh és a szlovák nemzet­té válás külön útját. A hor- vátok és a szerbek olyan dialektust fogadtak el közö- zösen alapul, amely a két rokon délszláv nyelv majd­nem egybeeső változata, úgyhogy mindmáig a két népnek közös az irodalmi nyelve. A szlovénok viszont saját, a horváttól eltérő nyelvi forma kialakítása mellett döntöttek. Ehhez persze magyarázatul hozzá kell tenni, hogy a nyelvi kü- lönülés és egységesülés kér­dései másként vetődnek fel az egymáshoz igen közel álló szláv népek, illetve a más-más nyelvcsaládhoz tar­tozó népek között. Romantikus történelemszemlélet A nemzeti célok megfo­galmazása és az érettük in­dított harc Közép- és Ke­let-Európábán a romantika karára esett. így még erő­sebb hangsúlyt kaptak a nemzeti sajátosságok a kor irodalmában, mint Nyugat- Európában. A múlt kultu­sza, a történelem és a népi kultúra iránti érdeklődés szorosan kapcsolódott a nem­zeti ideológiához. A roman­tika eszméi hatékonyan szol­gálták a nemzetté válás cél­jait. A nemzeti romantika nagy írói-költői máig ható érvénnyel a közép- és kelet- európai népek identitásának szimbólumai. A lengyel MiLckiemicz, a szlovák Lu- dovít. Stúr, a magyar Vö­rösmarty, a román a Vasile Alecsandri, a szlovén Pre- seren irodalmi teljesítmé­nyét nehéz volna elválasz­tani a nemzeti tudat kiala­kításában végzett munkájá­tól. S a költők maguk is gyakran vállaltak szerepet közvetlenül a politikában. hogy csak Hriszto Botev és Petőfi harctéri halálát em­lítsük. Ahogy mindegyik népnek voltak nyelvújító Kazinczyjai, úgy voltak nép­dalgyűjtő Erdélyi Jánosai is. És nemcsak nálunk szor­galmazták a nemzeti .múlt föltárását. Sorra megjelen­tek a romantikus történe­lemszemlélet túlzásai is, a múltba vetített vágyképek nemzeti nagyságról, dicső ősök példáiról, akik a jelen harcaihoz adhatnak segítsé­get. Ahogy a reformkor ma­gyarja Attila király, a hun­magyar rokonság délibáb­jait szemlélte, úgy tekintett a szlovák a Nagymorva Biro­dalomra; a román a dák­római folytonosság ködké­pét dédelgette. Az irodalom vállalta az eszményített hő­sök megfestését, az újabb közép- és kelet-európai iro­dalom a nemzetre nevelés jegyében született. Nem vé­letlenül nevezte-nevezi a szláv népek irodalomtudo­mánya a korszakot a „nem­zeti ébredés korá”-nak. Közös kulturális központok Közép- és Kelet-Európa népei a múltban is bonyo­lult etnikai sakktáblát alkot- va élték együtt és egymás mellett. Ezért a nyelvi-kul­turális mozgalmak gyakran ugyanabban a városban fej- lődtek-bontakoztak, egymás közvetlen szomszédságában alkottak a különböző nemze­tiségű írók, a tudósok. Az is előfordult, hogy diákkoruk­ban együtt tanultak ugyan­abban az iskolában. A Habs­burg birodalomban Bécs például egy rövid időre a magyar felvilágosodás iro­dalmának is a központia volt, de jelentős szerepet játszott a császárváros a szláv népek kultúrájában is. A reformkori Pest-Buda a magyaron kívül még há­rom-négy népnek volt kul­turális központja. S a nyel­vi-kulturális mozgalmak el­ső szakaszában még nem volt szégyen kapcsolatot tar­tani a másik nemzeti moz­galom képviselőivel. A régi Magyarországon sokáig járta az a szokás például, hogy más nyelvű iskolába küld­ték néhány évre a diákot. Jókait például német szóra — Pozsonyba, a szlovák Stúrt magyarra — Győrött. A nyelvi mozgalmakban azonban csakhamar fölülke­rekedett a türelmetlenség a nemzetté válás időszaka ma­gával hozta a másnyelvűek- kel szembeni ingerültséget is. Mivel a nemzeti célok Közép- és Kelet-Európábán gyakran keresztezték egy­mást, a nyelvi mozgalmak'— az erősebbeké éppúgy, mint a hátrányban levőké — a kizárólagosságot, az egynyel- vűséget is fölvették nyíltan vagy burkoltan céljaik közé. Az asszimiláció, a nyelwálr tás is a célok közé került. Elsősorban éppen a politikai­állami és etnikai terület kü­lönbözősége miatt. A nyelvi türelmetlenség negatív örök­sége előítéletek formájában rakódott le az itt élő népek tudatában. Kiss Gy. Csaba (folytatjuk) Ismerkedés az új tankönyvekkel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom