Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-24 / 198. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. auguntus 24. R ettenetesen szeretem az állatokat, egyszer az- tián szereztem is egy kutyát. Görbe lábú, bozontos kis jószág volt; hegyes farka, ha csóválta, úgy járt mint az autók ablaktörlője. Kivittem az udvarra, hogy hamarabb megszokja új környezetét. Ahogy elmentem vele Kern szomszéd sufnija előtt, fölemelte a hátsó lábát. Ugyanezt akarta csinálni Skimelisz és Spickhaul szomszédok ajtajai előtt is, de tovább rángattam. Észrevettem, hogy ártatlan kis kalandunk közben vizslaszemmel les utánunk Kern, Skimelisz és Spickhaul. Éreztem, hogy a levegőben lóg, és egyre jobban érik egy kiadós botrány. Valóban, alighogy becsuktam az ajtót, máris kopogtak rajta. Kern jött be hozzám. Nagy bajkeverő őkelme, egymás ellen hergel, akit csak tud, és ő maga sem veti meg a veszekedést, de most valahogy csendes, jámbor ember benyomását keltette. — Te, figyelj csak, khm! — kezdte remegő hangon. — Nem beszélhetnénk meg magunk közt? ... Miért kell rögtön így ... öö ... hivatalosan? Hoznék egy-két üveg konyakocskát, fizetnék is, ahogy dukál, és minden el lenne boronáivá. Ránéztem. Teljesen józannak nézett ki. — Az isten szent nevében kérlek — mondta teljesen — Olyan stramm a hajad, hogy nem kell izgulnod. A papa meg a mama nem vette észre, hogy fiú vagy! (Wochenpresse) elfúlt hangon —, ne nézz már így rám! Jó, hát megtévedtem ... Az ördög piszkált föl, hogy elhordjam a Andrej Szkajlisz: A kutya tüzelődből azt a néhány rönköt ... De miért kell rögtön nyomozókutyával? ... Hogy mindenki lássa! ? Erre le kellett ülnöm. — Na jó, menj isten hírével! Alig tudtam visszatartani, hogy összecsókolja a kezem. — Imádkozni fogok érted, reggel is, meg este is. Csak higgyél nekem! Többé nem nyúlok más tüzelőjéhez. Egy perc múltán megint kopogtattak. Lassan, mint aki koporsó után lépked, Skimelisz jött be a szobába. — Megkapod az árát, még ráadást is adok, csak valami marhaságot ne csinálj! — suttogta a fülembe. A padláson, a kémény mögött volt a kalucsnid; csak azért hoztam el, hogy el ne vigye valaki ... Nem hittem volna, hogy te majd nyomozókutyával ... Legyen már benned emberség! Isten bizony, soha többé!... Nyugtatót vettem be, ahogy elment, mert hevesen vert a szívem, a fülem meg zúgott. De nem, ez utóbbi nem érzéki csalódás volt, hanem igazi zaj: a folyosóról hallatszott be, és egyre jobban fölerősödött, majd üvöltésbe ment át, ahogy kinyitottam az ajtót, Spickhaul állt a küszöbön. Ügy üvöltött mint a sakál. — A szerelem vitt rá ... üvöltötte —, a kések iránti vak szenvedély ... Beismerem, polgártárs... Az étteremből hoztam el a kést... A belső zsebemben... Rá se rántanak, ha más csinálja, de most engemet rögtön kutyával ... Engedj el, ne juttass börtönbe! Soha többé!... Még hallottam Spickhaul üvöltését, amikor föltettem a kutyára a nyakörvet, majd rogyadozó térddel elindultam a legközelebbi rendőri őrszobára. — Csináljanak velem, amit akarnak — mondtam az ügyeletesnek. Kutyát loptam, ezt itt, ni. Nem tudtam, hogy nyomozókutya. Esküszöm, hogy soha többé!... Fordította: Bratka László Hallotta már? Három pipaklub negyven versenyzője közül a poznani Andrzej Glikowsky lett a pipázás idei lengyel bajnoka. A győztes a nemzetközi szabályoknak megfelelően a kapott három gramm dohányt egy óra 33 perc és 20 másodpercig szívta. Ez a teljesítmény még mindig egy órával kevesebb a világcsúcsnál. Vajon mi lehet ennek a Slikowskynak a foglalkozása, hogy ilyen nyugodtan, kényelmesen tud órákig pipázni? Éjjeliőr, magyar filmeket játszó mozi pénztárosa vagy ügyintéző egy ingatlankezelő cégnél? Sajnos erről nem szól a híradás. » » * Thomas Manning, a múlt század tibetológusa feljegyezte, hogy Tibet egyes vidékein elterjedt szokás a „kalaplopás”: bizonyos ünnepen a férfinak joga van bármely leány vagy asszony fejéről lekapni a fejfedőt, s a zálogért éjszaka kell a tulajdonosnak a férfi lakásán megjelennie. Kár, hogy nálunk nincs divatban a kalaplopás, mert én már össze is állítottam azon hölgyismerőseimnek a névsorát, akiknek a fejéről szívesen lekapkodnám az említett holmit! * * * A pánik fejvesztett zűrzavart, vakrémületet, vaklármát jelentő szavunk. A név (francia közvetítéssel) Pán istenre utal: az ókori görö- • gök az ő megjelenésére vezették vissza például a nyáj megvadulását. Ügy tűnik, az ókori isten napjainkban is gyakori látogató. Igaz, nem a nyájainkat vadítja, hanem bennünket, azzal, hogy rémhíreket terjeszt. (Ilyenkor „az istenit”, „tényleg igaz?” kérdést szokás feltenni.) Aztán pánikba esünk és megostromoljuk a közérteket és benzinkutakat. * * * Újságból kimásolt hazai hír: „Az utóbbi időben mind gyakrabban fordultak elő a fővárosban nagy világítási zavarok. A világítási zavar nem kímélte meg a miniszterelnöki palotát sem. Éppen minisztertanácson volt együtt a kormány, amikor a tanácsterem csillárja kialudt. A minisztertanácsot félbe kellett szakítani, de néhány perc múlva ismét folytatták a tanácskozást — mégpedig gyertyafény mellett.” Ez a hír 1930-ban jelent meg egy budapesti lapban. Ilyen malőr 1980-ban már bennünket nem érhet. Nincs külön miniszterelnöki palotánk! K. Gy. M. TÚSZDRÁMA JPfe élelőtt tíz órakor Stolwerk Vendel a gyári híradó ^0 stúdiójában foglyul ejtette Trahoma újítási felelőst, elbarrikádozta magát, majd a hangszórókon át közölte feltételeit a túsz szabadon bocsátását illetően. Eszerint öt évvel korábban beadott újításával kapcsolatosan egyértelmű és végleges választ vár. A sebtében összehívott válságstáb élére dr. Barkách munkaügyi osztályvezetőt nevezték ki, A testület — a demokratikus játékszabályokat mélyen sértő módon — hiányosan ült egybe, ugyanis az összehívást elrendelő stencil sokszorosítását nem kezdhették el a belső igazgatási osztály vezetőjének aláírása nélkül, ö viszont külső revizori munkán volt. Közben letelt a terrorista által szabott első határidő, minekutána a túszdráma helyszínéről tízpercenként felhangzott az üzemi lap legutóbbi számának vezércikke, amely a termelékenység és hatékonyság helyi relációit feszegette, igen eredeti megközelítésben. Nyomban több műhelyből jelentették, hogy a dolgozók kéziszerszámokat, valamint egyéb álló- és forgóeszközöket emelgetnek ütemesen a magasba. A válságstáb azonnal az' irattárba sietett, ahol azonban kiderült, hogy az újítási javaslatot három évvel korábban a szakértői bizottság vezetője vette ki. aki egy évvel később kifejtette: az ötlet nem rossz, bár nem teljesen eredeti, ezt ő, mint az adott üzemrész vezetője jól tudja, de némi kiegészítéssel tűrhető újítás lenne belőle, feltéve, ha társszerzőként a maga elképzeléseit hozzáadná az ügyhöz. A válságstáb úgy ítélte meg, hogy a terrorista által megszabott végső határidő közeleg, ami — látva a merénylő eddigi elvetemült ötleteit — a féléves tervlemaradás biztos bekövetkezését eredményezheti. Ezért úgy döntöttek, hogy a szóban forgó újítást — a dokumentáció hiányában is — elfogadja, egyetlen jogos szerzőjének kétezer forint ötletdíjat ajánlanak meg, s Kiváló Üjító címet adományoznak neki. A műszaki igazgatóhelyettes megnyugtatólag hozzátette: — Ez még nem jelenti az újítás bevezetését is! — Sőt, ha Trahoma kiszabadult, kezdeményezhetjük az intézkedés semmissé nyilvánítását — fűzte hozzá dr. Bél vállalati jogtanácsos. Közölték a kompromisszumos javaslatot Stolwerkkel. Hosszú másodpercek után jött a válasz: „rendben". Ekkor azonban a mikrofon körül dulakodás zaja hallatszott, majd egy új hang, Trahomáé szólalt meg az éterben. Pontosabban az étteremben, ahol a válságstáb ülésezett. — Itt Trahoma. Trahoma beszél. Kiszabadultam, s most Stolwerk van az én fogságomban. A feltételeket nem fogadom el. Ha n Kiváló Újító, akkor én minimum Érdemes Újító vagyok, s fizetésemelést kérek. A válságstábban pánik tört ki. Közeledett az ebédidő, amikor az éttermet éhes emberek özönlik el, akik szem- és fültanúi lesznek az alkudozásnak. Ebben a pillanatban megsüketült minden hangszóró, a neoncsövek kialudtak. Trahoma csodálkozó majd rémült arc- kifejezéssel gesztikulált a stúdió üvegablaka mögött, kérdőn böködött a mikrofonra, kiabált, de kívülről egy hang sem jutott ki. Szerelők szaladtak mindenfelé. Nagysokára egyikük az alagsorból a megszeppent Vandálnéval, a gépműhely takarítójával jött felfelé, aki zsinórján lóbált egy villanyrezsót. — Úgy látszik, zárlatos, Barkách elvtárs — mondta bűnbánóan. ’ kkor felpattant a stúdió ajtaja, s Stolwerk diadál- F" másán vonszolta maga után Trahomát, akit a pillanatnyi zűrzavarban újból foglyul ejtett. Az üzemi lap következő számában nagy vezércikk jelent meg, mely kegyetlenül elverte a port az illegálisan gázrezsót, kávéfőzőt és egyéb magáncélú gépeket használó pazarló és felelőtlen dolgozókon. Marafkó László Szöveg nélkül Az utolsó cseppig Karambol? Leszerelés Robbanásveszély
