Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-15 / 191. szám

I960, augusztus 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 OTTHON Mindenki dolga Pedig milyen nagy szük­ség lenne arra, hogy minden gyesen levő fiatal anya tud­ja: hogyan kell szellemileg, érzelmileg, testileg gondoz­ni kicsinyét. Megtanítani nevelni Rózsavári Lajos né. a cser keszőlői bölcsőde vezetője. Ez a község különleges hely­zetben van, s most nem a híres fürdőjére gondolok, sokkal inkább hatalmas kül­területére, tanyavilágára. Ró- zsavárinét kérdem, mi a ta­pasztalata? — Sajnos, a gyerekek nagy része kevés főzeléket eszik, sőt a többség nem is ismeri. Ha behozzák őket az anyu­kák a bölcsődébe, kiderül: szellemi fejlődésükben el- maradottabbak a többi gye­rektől, vagyis a gyesen levő anyukák nem foglalkoznak velük eleget. Talán nem jut rá idejük a háztáji miatt? Aztán mondjam? Előfordul olyan is, hogy a gyerek nem ismeri a bilit, hogy nem mer ráülni. Az anyukák úgy van­nak vele. úgyis otthon va­gyok, kimosom a pelenkát, hadd menjen a guminad­rágba ... Fehér Edit megyei védőnő így foglalja össze vélemé­nyét; — Valóban van üres védőnői állás a megyében, és mivel a védőnők többsé­ge fiatal, sokan vannak gye­sen is. így azután akik dol­goznak, nagyon elfoglaltak. De én abban látom a leg­nagyobb gondot, hogy a mai tizen-huszonóvesek életéből hiányzik az igazi, szocialista családmodell. Ez a generáció bölcsődében, óvodában, nao- köziben nőtt fel, a szülők mindig elfoglaltak voltak és úgy vélik, ők sem élhetnek másként. Vagyis sokak éle­tében a családi élet indítása nem olyan, amilyennek len­nie kellene. Ezért az a kér»- d|és is felvetődik: eleget fog­lalkozunk-e a fiatal nőkkel? Megtanítjuk-e őket arra, hogy érzelmileg, szellemileg hogyan neveljék gyermekü­ket? Dr. Barna Bálintné megyei ' óvodai • felügyelő: — Sajnos, a gyesen levő fiatalasszonyok — vannak persze kivételek — tapasz­talataink szerint nem készí­tik fel megfelelően gyere­keiket az óvodai életre. A kicsik elmúltak háromévesek, de nem tudnak önállóan öl­tözködni, nem tudják a zseb­kendőt használni, nem tud­nak pohárból inni. Nem egy mama a cumival együtt hoz­za óvodába a kicsit. Fontos lenne az is, hogy szoktassák a közösséghez a gyerekeket, beszélgessenek velük, és bár­milyen furcsán hangzik, ta­nítsák meg őket játszani. Mert sok kisgyerek nem tudja mire használni a já­tékokat. Azt hiszem, az a baj, hogy a fiatal anyák nem tudják jól megszervez­ni az idejüket. Ebben kelle­ne segíteni nekik. Sok bába közt? Bakos Lászlóné, a kun­szentmártoni járási vöröske­resztes titkár is fiatalasszony, és naponta jár be Tiszasas- ról munkahelyére, ö is anya, tapasztalatból tudja, mit jelent kisgyereket nevelni. — Igen, magamról tudom, van egy időszak a fiatalasz- szonyok életében, amikor se­hová sem tartoznak. Ez a terhesség negyedik hónapjá­tól kezdődik, és tart addig, amíg a gyerek be nem tölti a harmadik életévét. Mert a terhes kismama már nem ér­zi jól magát a fiatalok kö­zött, aztán pedig az éven­kénti, kétévenkénti kisma­ma-találkozók, az alkalman­kénti látogatások jelentik nekik a kapcsolatot a régi munkatársakkal, a férj, a védőnő (ahol van), a gye­rekorvos, a bolt (nemegyszer utazgatás egyetlen pár kis- cipőórt) a kapcsolatot a vi­lággal. — De ezen változtathat példáid a Vöröskereszt. — Vannak próbálkozása­ink. Csépán nagyon jól mű­ködik a kismamaklubunk, ál­talában negyven fiatal anya látogatja, a körzeti orvos ve­zeti. Tiszasason a klub még csak egyetlen foglalkozást tartott. Szeretnénk más tele­püléseken is megszervezni, persze elsősorban a védőnők, a körzeti orvosok segíthet­nek ebben. De a gyesen le­vőkkel való törődés nem le­het csak a mi feladatunk... — Ez igaz — mondja De­ák László, a KISZ megyei bizottságának titkára, ami­kor erről beszélgetünk. — De a gyesen levőkkel való foglalkozás — el kell ismer­nünk — a KISZ-ben eléggé megoldatlan probléma. Nincs az ifjúsági szövetségnek er­re kialakult gyakorlata. Van­nak kezdeményezések: Szol­nokon a pedagógus KISZ- alapszervezet tagjai egy-egy estére pótmamaságot vállal­nak, hogy a fiatal házasok elmehessenek színházba, mo­ziba. Több alapszervezetben nőfelelős van. aki a gyesen levőket rendszeresen láto­gatja, és van, ahol a talál­kozót a KISZ rendezi meg. De egyik sem elterjedt mód­szer. A Ságvári Endre Szakszer­vezeti Megyei Művelődési Központ a Vöröskereszt me­gyei szervezetével közösen, most ajánlást adi közre a Művelődés a munkahelye - ken című kiadványában kis mamaklubok szervezésére. Két évvel ezelőtt a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottságának nőbizottsága szé­les körű felmérést végzett a megyében a gyesen levők helyzetéről. Olvasom a je­lentésüket és újra meg újra megállapítom: ami 1978-ban gond volt, az általában ma is. Nincs jogszabály, hogy bedolgozást vállalhassanak a nők, így pótolva a kiesett jö­vedelmet: beiskolázásnál a munkahelyek a gyesen levő­ket nem mindenütt veszik figyelembe: eléggé egyolda­Egy szuszra Vakuljak meg kiskezit- csókolom, ha még egy ilyen zeneértő embert láttam, amilyen a maga ura, ez a finom ember, úriember, vagyis elvtárs, ugyebár így a helyes, biztos, hogy így, hahaj dzsavelom én a megszólítást már ráné­zésből is, tetszik tudni, kérem alázattal, mert bi­zony az ember kifinomul az ilyen rajok között., mint akik itt is, ugye, a bri­gádgyűlésen összejöttek, de össze ám, és ahogy itt az előbb ezt az Akácos utat az elvtársak danolták, hát az, száradjon le a kezem, ha nem százszor különb volk mint a Wiener Sön- gerknaben, pedig az se kutya, mert hallgattam ám őket eleget, amikor a Ringen baseltam evvel a gyémántkezű cimbalmos­sal, meg a biliánsujjú kla­rinétossal, akik a világbul is kimuzsikálják az ország lú a kapcsolattartás a mun­kahelyek és a gyesen levők között; megnőtt az otthon maradt asszonyok leterheltsé­ge... és így tovább. Aztán egy beismerés: a népfront- szervek sem tettek meg min­dent e fiatal anyak érdeké­ben ... Nagyon kevés vál­tozott a két év során. Ho­gyan is mondta Bakos Lász­lóné? — Sok bálba közt elvész a gyerek. így van ez a gye­sen levőkkel is. Mindenki foglalkozik velük és senki sem. Megállapítunk, vizsgá­lunk, javaslunk és minden marad a régiben. EU kellene már dönteni: kinek legyen az elsődleges dolga. hogy koordinálja a gyesen levők­kel való foglalkozást? A Vö­röskereszté? Rendben van, de ekkor mondjuk Id. szab­juk meg feladatként, és kér­jük rendszeresen számon a munkát. Új szerepkörben Amikor Kunszentmárton- ban a pártkongresszust meg­előzően a járási pártértekez­let tanácskozott, Öcsöd kül­dötteként felszólalt Tóth Lászlóné fiatalasszony. A gyesen levőkről beszélt, így saját magáról is. Bizonyí­tott, érvelt, javasolt; kevés csak a kismamatalálkozó, a látogatás. Elnnél többre van szükség. Mindennapos, em­beri kapcsolatokra, barát­ságra, segítésre, törőidésre. És nemcsak az üzemek, a munkahelyek, hanem a kis­mamák részéről is. Talán éppen e felszólalás adta az ötletet, hogy a já­rási pártbizottság végrehajtó bizottsága a közelmúltban a fiatal anyák, a gyesen levők sorsáról, helyzetéről tár­gyalt. Megszabta a pártszer­vek. szervezetek ebbéli, to­vábbi feladatait. Szükség van ugyanis a segítésre, mert fontos társadalompolitikai gondokról van szó, amit kö­zösen kell megoldanunk. Hogy azok a fiatal nők, akik otthagytak szakmát. hiva­tást, munkát, fizetést. és otthon maradtak gyereket szoptatni, fürdetni, pelenkáz- ni, akiket munkáséletre és egyenjogúságra neveltünk, most jól érezzék magukat új sze-eok őrük ben. Jó lenne, ha tartalmasán töltenék el a gyermekgondozási szabadság idejét-. (Vége.) Varga Vikória Árvízi pillanatok A folyóparti ember jól tudja mit jelent, ha élete jó barátja, a víz egyszercsak ellenséggé válik. A Körösök völgyének lakói is jó né­hányszor keltek már bírók­ra a megáradt folyókkal, de nemigen emlékeznek na­gyobb küzdelemre az ideinél. A júliusi esők következtében megáradt folyók, az egymást követő nagy erejű árhullá­mok ezreket szólítottak a gátakra; katonák és .civilek, dunántúli és alföldi megyék munkásai mentették és men­tik ma is a pusztulástól az ország „kenyerének” e nem is kicsiny szeletjét, védik mindazt, amit az emberi kéz megteremtett. Nehéz újra kezdeni A gát tetejéről nézve lát­ványnak sem mindennapi a végtelenségbe nyúló hatal­mas víztömeg, amely lejjebb már háztetőket nyaldos körbe, egész erdőket tart fogságban, kukorica és nap­raforgótáblák, veteményes­kertek felett terül el. Kapusi Lajos naponta jár­ja a gátat. Szeghalmon a Fok­közi hídnál teljesít szolgála­tot. — Két napja még láttam innen a házam tetejét — mondja. — Mára összero­gyott. Mindenem odavan. Szeghalom koplalóéi részén — ahol Kapusi Lajos háza is állt — körülbelül hatvan család vált hajléktalanná. — Szülői örökség volt az a kis ház, hatvannégyben váltottam meg a testvéreim­től. Huszonkettőben ott szü­lettem. Igen, a Koplalón, a puszta nem véletlenül kap­ta ezt a nevet, szegény em­berek lakták — folytatja. — Ügy rakosgattam téglát, tég­lára, ahogy tellett gyarapí­tottam a környezetet... Hu­szonötben, még kisgyermek­ként, átéltem egy árvizet, aztán 1970-ben is megőrült a Berettyó meg a Körös, de akkora pusztulást mint most nem hagyott maga után — küszködik könnyeivel Kapu­si Lajos. — Azon a napon, július 26-án, .amikor a víz kilépett medréből éppen szolgálatban volt... — Délután öt óra tájt szóltak, hogy jön a víz, hogy már elérte a házakat... hir­telenjében elhagyott minden gondolatom. Nem lehet azt elmondani, mit éreztem ... Csónakkal közelítettük meg a házat, a televíziót meg egy kis malackát kimentettünk. A ruhák, a bútorok, a szer­. számok, az 550 négyszögöl bevetett földem, minden a víz martaléka lett. 1949 óta szolgálom a vizet, azóta va­gyok vízügyi dolgozó, jelen­leg éppen segédgátőr. Össze­nőttem a vízzel, most aztán jól arcul csapott... Befogadlak bennünket Július 28-án a Kettős-Kö­rös jobb párján, közel a hosszúíoki szivattyútelephez, a töltés robbanásszerűen át­szakadt. A kiömlött víz ve­szélyeztette Tarhos, Bélme- gyer, Doboz, Űjladány köz­ségeket, és a mélyebb terűte­ken fekvő tanyákat. Ezt kö­vetően ürítették ki Tarhost, Bélmegyert és Üjladányt. Békés több mint 1200 tarho- si embert fogadott be, Vész­tőn ugyanennyi bélmegyeri lakos talált ideiglenes ott­honra, az újladányiakat Kö- rösladányban helyezték el. Vésztő és Tarhos között, nem messze a bélmegyeri be- kötőúttól egy kis kerti trak­A vésztői emberek azt sem tudták, hogyan vigasztalja­nak. Amikor a bélmegyeriek megérkeztek a községbe, rengetegen tolongtak az ut­cán. Szinte versengtek, azon, hogy ki fogadjon be bennün­ket. — Abban reménykedtünk, hogy Bélmegyert megkíméli a víz, nem esik baja senki­nek, semminek — mondja búcsúzóul Pásztor Mátyás. A dobozi körgáton is eb­ben bíznak, s ha az itt dol­gozó embereken múlik, nem is történhet semmi baj, bár a víz úgy nyaldossa a gátat, mintha felfalni akarná. Török Imre tizenkét órát húzott le gépének nyergében. — Elhordtunk már annyi földet, homokot, hogy az nem emberi. Persze, hogy fá­radt az ember — jegyzi meg — de inkább fáradt legyen, mint ágrólszakadt. Szolnok megyeiek a gátakon Az egyik gátőrháznál Szol­nok megyei munkásokkal ta­lálkoztunk. — Július 23-án riasztottak bennünket — mondja Marsi József brigád vezető. A kar­cagi szakaszmérnökségről ötvennégyen jöttünk. Dol­goztunk Szanazugnál, a hosz- szúfoki eltöltésnél, most pe­dig figyelőszolgálatot látunk el. — Az ember ilyen esetek­ben egyáltalán sem latolgat­ja jöjjön-e vagy sem, — ve­szi át a szót a fegyverneki Domány János. Ez a föld ugyanúgy a mienk, mint az itt élő embereké. Később a KÖTIVÍZI6 szeghalmi szakaszmérnök­ségén beszélgettem Tóth Andrással a KÖTIVÍZIG mérnökével. — A vízügyi szolgálat, hi­vatás — mondja, — és ez a hivatástudat késztetett ben­nünket arra, hogy a Körösök lÚMyii Békés—Tarhos között; víz, víz, víz. De zeneértők maguk! összes zenészit, csak hát csókolom a szivit, a mi szakmánkban sem mindig a művészetet, a tiszta for­rást, ahogy már az a Ko­dály is megmondta, nem azt becsülik mindig, ha csak nem ilyen áldott ma­gyarok hallgatják az em­ber virtuozitását,; mint a maga ura, tiszteletem igaz­gató elvtárs, ugye szólít­hatom így, mi, látom én messziről, az én jó em­berismeretemmel, amit kitanul az ember annyi külföldeken, mint ahol én is jártam, Párizstól kezd­ve Hollandiáig, Münche­nig, bitte schön, wollen Sie Ziegeunermusik hören, tetszik ezt figyelni, megy ám nálunk az idegen be­széd is, mert manapság már nem lehet lemarad­ni a fejlődéstől, amit a kor diktál, pláne odakint a rohadó kapitalistáknál, de hát jobb azokról a ki­zsákmányolókról nem be­szélni, mert hol van ott annyi finom úriember egyszerre, mint ezen a brigádtalálkozón, hogy mást ne is mondjak, mert ahol az embernek kijön a szeméből a könny is, ha húszán egyszerre belevág­nak az akácos útba, oszt’ valósággal' röpködnek a levegőben az akkordok, hát akkor nincs boldogabb ná­lam, aki már tudja, hol tart ez a nemzet az igazi- zeneművészetben, nemde- bár, igazgató elvtárs, hal­va lássam apámat, ha nem most mondtam ki a leg­nagyobb kultúrpolitikát, igaz-e, de most már nem is tartom fel, érezzék jól magukat, igen köszö­nöm ... köszönöm ... ó, dik má, ennyit vakerel- tam, oszt’ ötvenest adtál te, gádzsó, hát egy tanko­lásra se elég. Igriczi Zsigmond tor vesztegel az út szélén, a pótkocsi alja szolgál fedélül, a falakat fóliából „rakták”. A gazda, Pásztor Mátyás és családja a bélmegyeri tanya­világból költözött ki. — Magángazdálkodó va­gyok, az állattenyésztés adja a kenyerem. Tizenhat szar­vasmarhát, húsznál több ser­tést nevelek, úgy találtam jónak, ha senkinél sem al­kalmatlankodom ennyi jó­szággal — mondja. — A te­heneket legeltetni, fejni kell bármi is történjék. Nem azt mondom, lett volna helyük az állatoknak, de nyugod- tabb vagyok így, hogy nem adtam ki a kezemből őket. A feleségem és a gyerekek bent laknak a faluban, egy isme­rős vésztői család fogadta be őket. Pásztor Mátyásné éppen most fejezte be a fejést. Nem furcsa kicsit ez a „nomád” gazdálkodás ? — Dehogy nem, de hát mit tehettünk volna? Tizen­két óra alatt kiürítették az egész falut. Rettenetesen fél­tem, de megnyugtattak ben­nünket, igazán olyan ren­des volt hozzánk mindenki. völgyében kialakult veszé­lyen egy emberként próbál­junk úrrá lenni a budapesti, győri, bajai, Békés és Nógrád megyei munkásokkal. A Kö- zéptiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság csaknem háromszáz embere dolgozott, dolgozik a Körösök gátjain. A mi ÁKSZ brigádjaink végezték el a Sebes-Körös és a Berettyó összefolyásánál megnyitott gátszakasz elzárását, munká­saink dolgoztak a hosszúfoki gátszakadásnál is, úgyszól­ván mindenhol ott voltak, ahol szükség volt az emberi kéz erejére. A Körösök lassú apadása lehetővé tette, hogy az el­múlt héten megkezdjék a víz visszavezetését több szük­ségtározóból a folyókba, s ugyancsak megkezdődött a kitelepített lakosság egyré- szének visszaköltöztetése. Tarhos és Doboz térségében azonban még mindig véde­kezni kell. A küzdelem tehát nem ért véget. Török Erzsébet Fotó: Veress Erzsi HÁROM ÉVIG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom