Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-11 / 161. szám
8 SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 1980. július 1tSZOLNOK MEGYEI Néplap Naponta négy-ötszáz jármű Forgalomszámlálás Tiszaderzsen 1980. JÜLIUS 11., PÉNTEK NÓRA, LILI NAPJA A Nap kél 4.58, nyugszik 20.40 órakor. A Hold kél 4.15, nyugszik 19.50 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig* Felhőátvonulásokból szórványosan zápor, esetleg zivatar. Időnként kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb néhány helyen, tnJcább csak északon záporesővel. Mérséklődő nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 25 fok körül. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól—keddig: Időnként megnövekvő gomoly felhőzetből elszórtan futó záporok várhatók. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Forintcsempészt ítéltek el Győrött Több mint 400 ezer forintot akart Sopronnál az országból tiltott módon kivinni a Bécsben dolgozó Ivan Novakovic, 41 éves jugoszláv állampolgár ez év februárjában. A Győr megyei bíróság tegnap másodfokon tárgyalta a jelentős devizabűntettet, s elutasította a vádlott és védője felmentési kérelmét. A jogerős ítélet: egyévi börtön, a több mint 400 ezer forint elkobzása, s a büntetés letöltése után Ivan Novakovi- cot kiutasítják Magyarországról. MCZI Szolnok Vörös Csillag: A sáska napja I—II. (16. dupla, helyáron), A fej nélküli lovas. Kert: Családi összeesküvés \(W, iUj. helyáron), Tallinn: Apokalipszis most I—II. (16, II. dupla helyáron). Égigérő iu (ovimozi). Tisza: (tatarozás miatt zárva). Reptér: Az elveszett múlt (1$), Vegyiművek: szünnap, Szanda- szőlős Terv: szünnap. Abádsza- lók Petőfi: Gyilkos a tetőn (16, II. helyáron). Jászberény Lehel: Konvoj (14, III. helyáron), Mentsd meg Zapatát (if.). Kert: A jó; a rossz és a csúf I—II. (16, III. dupla helyáron). Jászapáti Táncsics: Robert és Robert (14, II. helyáron). Karcag Déryné: Do- rotka és az ABC (ovimozi). Az autóstopos (14). Kisújszállás Ady: Vendégek vadnyugaton (II. helyáron). Kunhegyes Szabadság: Vasárnapi szülök (16). Kun- szentmárton Körös: Korkedvezmény. Kunmadaras Petőfi: Futárszolgálat. Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: örült nők ketrece (16. III.h elyáron). Szabadság: Gyilkosság az Orient Ex- resszen (III. helyáron. 14). Rá- kóczifalva Rákóczi: Száll a kakukk fészkére (16. II. helyáron). Ottó. a világhírű vadász (ovimo- zi). Tiszafüred Tisza: Harcmodor l—II. (14, dupla helváron). Tószeg Petőfi: Fayard bíró. akit seriffnek hívtak (14. II. hely- áron). Törtfkszentmiklós Dózsa: Nagyivók (14), A dzsungel könyve, Hunyadi: szünnap. Túrkevc Vörös Csillag: Habfürdő. Mese, mese, mátka... Mesetábor Tisxaőrsön Július 13-ig tíznapos olvasótábor működik a tiszaőrsi fürdő mellett. Huszonöt általános iskolás cigánygyerek vesz részt a tábor munkájában pedagógusok, könyvtárosok és főiskolai hallgatók irányításával. A tábor célja, hogy a hátrányos helyzetű tanulókat megismertesse a gyermek- és ifjúsági irodalom jelentősebb íróival, alkotásaival. A mesetábor az Országos Közművelődési Alap és a Hazafias Népfront megyei bizottságának támogatásával létesült, de sokat segített a megyei munkásőr- •ég ás a MÁV debreceni Építési Főnöksége is a sátraké" felszerelések beszerzésével. Sátorfalu Új, négyszemélyes, színes Graboplast sátrak várták a táborozókat a velencei-tavi ifjúsági üdülőközpont Velencei expressz táborában. A narancssárga, — vízhatlan, tűzálló — nyári szállásokból valóságos sátorfalut építettek Velencén: Nyolcvanat állítottak fel az árnyas fák alatt. Első lakóik — az építőtáborokból jutalomüdülésre érkezett középiskolások, — igen elégedettek a kényelmes, levegős, s négy személy részére ideális nyári szálláshelyet adó sátrakkal. Szobor Sylvester Jánosnak Szobrot állítanak Sárváron Sylvester Jánosnak, a XVI. század nagy humanista tudósának, aki 1534-től itt, a Nádasdyak birtokán tevékenykedett a magyar művelődés érdekében. Az életnagyságú bronzszobor elkészítésére Varga Tamás szobrászművész kapott megbízást, s a képzőművészeti lektorátus már elfogadta a szobor tervét. Az ország első Sylvester szobrát a jövő év első felében állítják fel a Ná- dasdy várban működő, Sylvester János nevét viselő járási-városi könyvtár előterében. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ; 17.00: Hírek. — 17.05: Két dal. egy előadó. A Noovi Angeli együtes énekel. — 17.10: Pénzt vagy fényt? Riporter: Kardos Ernő. — 17.25: Népszerű operakórusok. — 17.40: Muzsika vakációban is. összeállítás a szolnoki ifjúsági zenei táborról. Riporter: Kutas János. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Délutáni minikoktél. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, müsorelőzetes. KOSSUTH; 8.25: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? — 8.35: Kamaramuzsika. — 9.30: Szondi két apródja — Arany János balladája. — 9.35: Sári néni utazik. •— 10.05: Kököjszi és Bobojsza — Török Sándor meseregénye. — 10.22: Fecskék és fruskák — Arthur Ransome regénye folytatásokban. — 10.48: Rossini: Teli Vilmos — Jelenet, tánc és tiroli kórus a III. felvonásból. — 11.00: Gondolat — A Rádió irodalmi lapja. — 11.45: Amatőr együttesek műsorából. -- 12.35: Otto Klemperer vezényli a Philharmo- nia zenekart. — 13.27: A Mongol Rádió műsorából. — 13.57: Bran- kovics György — Részletek Erkel operájából. —- 14.44: Magyarán szólva... — 15.10: Láttuk, hallottuk. — 15.35: Madarász Katalin népdalokat énekel. — 16.05: Magyarország kicsiben. — 17.10: A Mongol Népköztársaság nemÚj óvoda Tiszafüreden Tiszafüreden megnyílt a Bajcsy-Zsilinszky úti százszemélyes óvoda. A négy foglalkozóteremmel, korszerű szociális és gazdasági épülettel rendelkező gyermekintézmény udvarán már a játékokat is elhelyezték. Jelenleg az óvodával összefüggő, a tervek szerint augusztusban elkészülő hatvanszemélyes bölcsőde befejező munkálatait végzik. Korcsolvacipö nyáron A Jászsági Cipőipari Szövetkezetből januártól május végéig 70 ezer pár férfi és gyermekszandált, kényelmes bőrpapucsot, 20 ezer pár bokszbőrből és faszegezett talppal készült postás félcipőt küldtek a hazai boltokba, ezzel a szövetkezet teljesítette idei belkereskedelmi rendeléseit. Munkájukkal kedvező feltételeket teremtettek az expói tterv teljesítéséhez, és június elején valamennyi részlegükben áttértek a műkorcsolyacipők gyártására. Az év végéig 33 millió forint értékben 55 ezer pár női és férfi korcsolyacipőt készítenek tőkés exportra. Az első exportszállítmányt június közepén útnak indították. Jugoszláviába utazott az Operettszinház társulata Tegnap Jugoszláviába utazott a Fővárosi Operettszínház társulatának 140 tagja. A Zenés Színház művészei július 11—13-án résztvesz- nek a ljubljanai nemzetközi fesztiválon. A Krzanka szabadtéri színpadon a Csárdáskirálynőt adják elő, német nyelven. Balesetek Tiszaszőlősön egy útkereszteződésben egy személygépkocsi elütötte Lódi Bálint 69 éves nyugdíjas helyi lakos kerékpárost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Lódi megsértette az elsőbbségi szabályt. A szolnoki MÁV pályaudvaron Márton István 42 éves kubikos vajai lakos egy kiinduló személyvonat lépcsőjére akart felugrani, a kerekek alá esett és a helyszínen meghalt. zeti ünnepén. — 17.50: Vladimir Horowitz Schumann-müveket zongorázik. — 19.15: Ahol élünk, ahogy élünk. — 19.35: Hallgassunk operát — Mozart: Figaro házassága. — 20.57: Talabér Erzsébet és Pere János nótákat énekel. Lakatos Lajos cimbalmo. zik. — 21.30: Ami a számok mögött van. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a zeneakadémia nagytermében; közben: 23.18: Hetvenedik születésnapomra — Hidas Antal versei. 23.25: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 11.10: Dzsesszíelvételekből. PETŐFI; 8.05: Az tzraeüta íelekezet negyedórája. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8.33: Daljátékokból; közben: 9.00: Maffia- módszerek az NSZK-ban. 9.15: A Daljátékokból c. műsor folytatása. — 10.00—11.45: Zenedélelőtt. — 11.45: Tánczenei koktél. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Nótamuzsika. — 13.15: Süssünk. süssünk valamit — Zenés műsor napköziseknek. — 13.30: A zen« titka. — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. — Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek. — 15.30: Könyvről könyvért. — 15.40: Egészségünkért! — 15.45: Rivaldafényben. — 16.28: Műsorismertetés. — 16;30 Hírek. — 16.33: Útközben. — 17.00: Nem tudom a leckét! — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.33: Osváth Júlia operettdalokat énekel. — 18.46: A-tól Z-ig a popzene világában. — 19.26: Újítók között — Jászladányban. — 20.00: Félóra néDzene. — 20.33: Aranykor után. aranykor elölt a recski rézbányában. — 20.45: Emlékezetes G. B. Shaw előadások — Közvetítés a Katona József Színházból — Pygmalion. 3. MŰSOR; 9.00: Lift off — Angol nyelv kiKedden — július 8-án — a tiszaderzsi tanácsi kirendeltség épülete előtt úttörők számlálták a községen áthaladó gépjárműforgalmat, hogy megállapítsák a 3216-os út kihasználtsági fokát. Az adatok szerint naponta négyötszáz gépjármű halad át a községen, legtöbb a kerékA BAJNOK A bajnok úgy vonult végig a medence partján, hogy lehetőleg senki figyelmét se kerüljék el oszlopnyi karjai, kötélizomzatú combjai. Meg- megállt, forgolódott, olajtól csillogó mellét dörzsölgeite, ahogyan a férfi szépségversenyek résztvevői szokták. Látszólag közömbösen nyugtázta az irigy férfi tekinteteket és az elismerő női pillantásokat. Napbarnított bőre alatt táncoltak az izmok, amikor párduckönnyedséggel a zuhanyrózsák alá lépett... . .. pontosan egy elejtett szappanra. Hiába igyekezett a vízsugarakba megkapaszkodni, egyensúlyát vesztve lehuppanft a műszóval nagyot toccsant a betonon. Most még többen ránéztek, mint az imént a medence szélén, és ennek a bajnok egyáltalán nem örült A kaján mosolyok elöl gyorsan az öltözőbe menekült. „Vannak még apró örömök ebben a tikkasztó kánikulában” gondolták elégedetten a bajnokra „féltékeny” férfitársak. —dó Kétméter hosszú mammut- agyarra bukkantak munka közben a bodajki kőbányában. Az értékes őslénytani leletet a székesfehérvári István király Múzeumba szálcsilóiek — nagyok segítségével. — 9.15: Handel: Herkules választása — zenés közjáték. — 10.08: Kamaramuzslka. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: A debreceni Bartók Béla IX. nemzetközi kórusfesztlválról jelentjük. — 11.35: Arabella — Részletek Richard Strauss operájából. — 12.35: Dzsesszfelvételeinkből. — 13.05: Műsorismertetés. — 13.07: A háborúnak vége — Cserépfalvi Imrével beszélget Kabdebó I.ó16.25: Hírek. 16.30: A Szahara olaj és politika nélkül. Osztrák kisülm. (Színes.) 16.55: stop; Közlekedj okosan! A kerékpár felszerelése. (Színes.) 17.05: Postafiók 250. Takács Mária műsora. (Színes.) 17.20: Duna-parti vígasságok” Szentendrén. (Színes.) 17.35: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. 18.05: Reklám. 18.10: öt perc meteorológia. (Színes.) 18.15: A Magyar Állami Operaház vendégjátéka Szicíliában.( Színes.) Ütifilm. 18.40: A Mongol Népköztársaság nemzeti .ünnepe. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) 19.15: Esti mese. (Színes.) 19.30: Tv-híradó. (Színes.) 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.20: Jean Gabin-sorozat. Az epsomi úriember. Magyarul beszélő francia film. 21.45: A Moszkvai Nagyszínház Zenekarának kamaraegyüttese játszik. pár, a motorkerékpár, a személygépkocsi. Az évente végzett felmérések egyértelműen a forgalom növekedését mutatják. Tíz évvel ezelőtt még a lovaskocsiké volt a tiszaderzsi út, naponta legfeljebb tíz-tizenöt gépjárművet számolhattak meg az úttörők. Martfűi károk Helyben rendezi a biztositó Azonnali kárkifizetéssel javítja Martfűn szolgáltatásait az Állami Biztosító fiókja. Az úgynevezett múlékony munkaképességi károkat (baleset, kórházi ápolást stb.), valamint az üvegkárokat — amelyek rendezése miatt eddig Szolnokra, a járási fiókhoz kellett a károsultaknak beutazniuk, — e héttől helyben, a szükséges okmányok benyújtása esetén pénztárból fizetik Martfűn. A VII. kerületi Nefelejcs utca egyik újságárusa, elfoglaltsága idejére négylábú segítőtársára „bízza” a lapokat. Ezúton is felhívjuk az arra járók figyelmét: a kutya nem harap — újságot árui lították, ahol restaurátorok vették gondozásba. A feltételezhetően tízezer éve élt állat agyara valószínűleg vízmosásban sodródott lelőhelyére. ránt. — 13.37: Zenekari muzsika; közben: 14.15: A Századforduló Irodalmának Hetei. 14.35: A Zenekari muzsika folytatása. — 15.25: Arthur Grumiaux és Clara Haskii Beethoven-felvételeiből. — 16.30: Helyettem írták. — 17.00: Tip-top parádé. — 17.30: Doni- zetti-áriák. — 17.50: Csak a pénzen múlik. — 18.20: Zenekari muzsika. — 20.00: Eszmecsere. — 20.30: Üj kamarazene felvételeinkből. — 21.00: Közkívánatra! 21.55: Támadás egy idegen bolygóról. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. IX/1. rész: A hídfőállás. 22.45: Tv-hlradó. 3. (Színes.) 22.55: Reklám. 2. MŰSOR: 20.00: „Saratin”. Az Abbáz Állami Népi Együttes műsorából. 20.30: 5 pere meteorológia. 20.35: A londoni botty. NSZK 21.15: Tv-hlradó. 2. (Színes.) 21.35: Reklám. 21.40: Az emberiség hajnala. Magyarul beszélő olasz filmsorozat. (Színes.) VHI/2. rész: Az emberré válás első lépései. BUKAREST: 14.00: Tenisz: Románia—Csehszlovákia. 16.30: Német nyelvű adás. 18.50: A képernyő a kicsinyeké. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Mezőgazdasági adás. 19.40: Az energiáról. 20.00: Román filmest. 22.00: Chopin miniatűrök. Bú-ú Perzselő déli meleg Berekfürdőn. Az elegáns Park Étterem előtt csodálkozva kapják fel fejüket az emberek. Igazi csordahang, tehénbőgés jelzi, állat közelít. Már majdnem el is hiszem, amikor a parkolóba szapora bőgéssel egy ezüstszürke Ford személyautó gördül. A benne ülők láthatóan élvezik a heccet. Ilyen autódudája sincs akárkinek. Bajszos bácsika is álldogál a csodálkozók között. Csóválja a fejét, pedri a bajszát, s csak úgy, magának mondja: — Akár a gazdája !... — só — ■ TÜRKEVÉN az öregek napközi otthona régi helyén az áfész saját építőbrigádjával hozzákezdett egy 317 négyzetméter alapterületű, forfa elemekből készülő ABC-áruház építéséhez, melynek átadását a következő év elejére tervezik. O A MEGYESZÉKHELY legkedveltebb horgászparadicsoma területén, a Héki Állami Gazdaság alcsiszigeti kerületéhez tartozó 1 Holt- Tisza-parton beérett a gabona, ezért a gazdaság kéri a horgászokat, hogy a betakarítás befejezéséig mellőzzenek mindenféle tűzgyújtást. ■ A TISZAFÜRED és Vidéke Áfész ebben az évben 145 tonna kamillát vásárolt fel, tizenhárom tonnával többet, mint az elmúlt esztendőben. ® A KISÜJSZÁLLÁSI városgazdálkodási vállalat felújítja a Petőfi úti óvoda tetőszerkezetét, homlokzatát. A 400 ezer forintos munkálatok befejezését eredetileg szeptember 30-ra tervezték, de az ott dolgozó két szocialista brigád tagjai vállalták, hogy az óvoda felújítását augusztus 20-ra elvégzik. ■ KINYITJUK a vicc-csapot címmel zenés vidám műsort rendeznek a tiszavár- konyi művelődési házban szombaton este nyolc órától. A műsorban többek között fellép Halász László, Kertész Zsuzsa, Haller Tamás és Ba- ranyi László. sióim« ütem A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hirlapkézbesltő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 2*. Felelős vezető: Gombkötő Bél* Tízezer éves mammutagyar Vé PROBRflm Telt ház a cserkeszőlői kempingben. Hétvégeken valamennyi sátorhely gazdára talál