Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-15 / 164. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 15. SZOLNOK MEGYEI Néplap Kis Kutya, nagy kutya — do drúga Kiállításon: kosárban, ketrecben, hosszú pórázon és rövidre fogva Négyszázan a zsűri előtt 1980. JÜL.IUS 15.. KEDD HENRIK NAPJA A Nap kél: 5.02 — nyugszik: 20.37 órakor. A Hold kél: 8.15 — nyugszik: 22.28 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: napközben gomolyfelhő-képződés, a délutáni óráktól elszórtan futó záporral, zivatarral. Eleinte helyenként élénk, változó irányú, később többfelé élénk déli< délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet: 23—28 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: változóan felhős idő, futó záporok, egy-két helyen zivatar valószínű. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12— 17 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Szovjet—amerikai közös Űrrepülés öt évvel ezelőtt, 1975. július 15-én bocsátották a Szovjetunióban Föld körüli pályára a Szojuz—19 űrhajót, majd hét és fél órával később, az Egyesült Államokban fellőtték az Apolló űrhajót. A két űrhajó két nappal később, július 17-én összekapcsolódott, s ezzel létrejött az első nemzetközi űrállomás, amely két napon át végzett együttes kísérleteket. Alig néhány héttel az első szovjet—magyar közös űrrepülés után megállapíthatjuk, hogy az űrkutatásban rendkívüli szerepe van az tegyüttműköd^s továbbfejlesztésének. s hogy ilyenfajta együttműködésre különböző társadalmi rendszerekhez tartozó államok közt is nyílik lehetőség, ezt ragyogóan bizonyította a Szojuz—Apolló program ^sikeres végrehajtása. A mérőműszereknek a világűrbe juttatása forradalmi lökést adott a technika és a termelés fejlődésének. A közös program eredményeként ma több fontos elméleti és gyakorlati probléma megoldása minőségileg új, magasabb szinten folytatódhat. A nemzetközi együttműködést indokolja egyébként az is, hogy az űrkutatás az egyik legköltségesebb tudományos tevékenység. Az Apolló-program költségei például 25 milliárd dollárra rúgtak, s közelítő számítások szerint az ember Marsra juttatása minimálisan 80—90 milliárd dollárba kerülne. A TÁRGYALÓTEREMBŐL; Lopások és erőszakos közösülés kísérlete miatt már többször volt büntetve, 34 esztendejéből 5 és „fél évet a börtönben töltött. Megszokta a „kapun belüli” életet, a börtönben jobban feltalálta magát, mint szabad lábon. Legutóbbi büntetése letöltésének ideje alatt a váci fegyház szakácsa volt. A fegyházból 1979. augusztus 18-án szabadult, rövid időre munkát vállalt, azután folytatta a csavargást, az ivást. Ez év tavaszán Jászla- dányban egy lakatlan, régi házban „vert tanyát”, onnan indult el április 19-én az esti órákban portyára. Már ittas volt, amikor az áfész élelmiszer ABC-áruházához érkezett, egy téglával bezúzMa nyílik új nac lászjákóhalmán Évekig tartó huzavona — a kész tervek megváltoztatása, helykijelölési és pénzügyi gond — előzte meg Jászjákóhalmán az ÁBC kis- áruház építését. Legtovább maga a falu ellenezte a megvalósítást, mondván: kell a bolt, de a piactér maradjon, oda ne! Végül új, korszerű piactér is épül, és tavaly novemberben megtörtént az első kapavágás, áprilisban megkezdték a betonyp elemek szerelését, ma délutántól pedig a vásárlók szolgálatába áll az új üzlet. Az eddigi szűk önkiszolgáló élelmiszerbolt helyett a 340 négyzetméter alapterületű, 3,5 millió forintos létesítmény nagyobb áruválasztékot kínál, havonként másfél millió forintos forgalom lebonyolítására képes. flz úttörőéletre készültek Szolnok 19 és Szolnoki járás 14 általános iskolájából 132 ötödik, hatodik és hetedik osztályos pajtás — valamennyi frissen választott rajtitkár — töltött egy hetet Mezőtúron, ahol ifivezetők és képzett úttörővezetők irányításával ismerkedtek meg a következő úttörőév feladataival, akcióival. Délelőttönként a feladatok végrehajtásának gyakorlati lehetőségeit rajfoglalkozásokon beszélték meg, délután játékos, sok mozgással járó vetélkedőket tartottak a gyerekek. A mezőtúri főiskola kényelmes kollégiumában töltött tartalmas hét utolsó napján tegnap, a „Mir énk a tábor” jelszóval maguk az úttörők vették át az irányítást. A nyári szabadtéri színházi idény egyik érdekes eseményének ígérkezik Szop- hoklész Elektrájának tác- gorsiumi bemutatója. A római kori épületmaradványok monumentalitást sugárzó „díszletei” között holnap este fél 9-kor kezdődik a premier. A tác-gorsiumi előadásra a Szurdi Miklós, a szolnoki Szigligeti Színház rendezőin a kirakatüveget, azon keresztül lépett be az áruházba. Mintha bevásárolni jött volna, kiválasztott magának 650 forint értékű árut, téliszalámit. száraz kolbászt, kenyeret, cigarettát és természetesen egy üveg pálinkát. Azután mint aki jól végezte dolgát, azon az úton, ahol jött, visszatért szálláshelyére. Onnan indult el május 5- én újabb esti vállalkozásra, ezúttal édesapja lakásához. Miután meggyőződött róla, hogy szülei nincsenek otthon, egy hátsó ablakon keresztül bemászott a kamrába, onnan a konyhába ment, megevett egy üveg befőttet, zsebre vágta nyugdíjas Az első külföldi vendégek — három bécsi hölgy —már szombat délután terepszemlét tartottak a Tiszaligetben, karjukon apró yorkshire-i terriereikkel, aztán visszavonultak a Palikán Szállóba, mert pihenten, frissen kell elébe állni egy fárasztó napnak, gyakorlott kiállítók ezt már tudják. Kiss Imre bácsi, a karcagi tanyák valamelyikén vasárnap hajnalban még előbb rendet tett a jószágok körül, aztán vonatra ült hatalmas komondorával. és nem is töltötte hiába a napját, a szépség- versenyen hajszállal maradt lé a győztes, a ..Szolnok szépe” mögött az ő Berekvár- menti Kócosa. De ne vágjunk az események elébe ... Messzehangzó kutyaugatás fogadta már kora reggel az országos CAC-kutya- kiállításra érkezőket a liget árnyat adó fai alól. A helyszíni nevezőkkel együtt háromszáz kiállítóra számított a rendező, az ebtenyésztők egyesületének szolnoki szervezete. Remélték, egy-másfél ezernyi érdeklődő talán megszemléli a bőven kínálkozó látnivalót, hiszen az állatbarátok negyvennél több kutyafajtát szemlélhetnek meg. Négyszáznál többen várA moszkvai olimpián részt vevő magyar turisták informálására, programjuk, elszállásolásuk szervezésére hét utazási iroda tíz szakembere utazik az olimpiai helyszínekre. A küldöttség vezetője Taál László, az IBUSZ osztályvezetője, tájékoztatta az MTI munkatársát az olimpia magyar idegenforgalmi előkészületeiről. Mint elmondta, Magyar- országról összesen 10 ezer jének irányításával készült a nyári társulat, amelynek tagjai között több szolnoki színész van: Czibulás Péter, Egri Kati, Szoboszlai Éva, Nagy Sándor Tamás, Fonyó István, Jakab Csaba szerepel az Elektrában, a címszerepet Papadimitriu Athina, a Várszínház művésze alakítja. Az előadás díszleteit és jelmezeit Szlávik István és Szakács Eszter tervezték. édesapja megtakarított pénzét, 3 ezer 500 forintot. Szállására érve arra gondolt, hogy akinek pénz van a zsebében, arra szebb napok várnak, ezért „felmondta” a remetelakot, és Szolnokra utazott. Megérkezését azzal ünnepelte meg, hogy felkeresett néhány italboltot, délutánra lerészegedett, kibotorkált a Zagyva-partra és lefeküdt. Állítása szerint míg aludt, ellopták a pénzét. A jászberényi járásbíróság dr. Pala Etelka tanácsa a büntetett előéletű Kun Mihályt többszörösen és különös visszaesőként kisebb értékre elkövetett lopás és rongálás vétségében találta bűnösnek, ezért 2 év íegy- házra ítélte. 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és elrendelte az alkoholista vádlott kényszergyógyítását. Az ítélet nem jogerős. I. A. Veszprémből érkezett, „fellépés” előtt kozmetikusnál is járt ez az uszkár tak végül is minősítő „diplomára” és háromezernél több látogató fordult meg köztük a nap folyamán. Számos Hungária-győztes és kék-szalag nyertes (kitűnő) távozott a zsűri elől elégedett gazdájával, a szépségverseny győzteseként egy háromesztendős rotweiler- fiú, a kecskeméti Kvassai Alex-Rock térhetett haza. És míg a bírák egész álló nap szorgoskodtak, a kiállínéző utazik a XXII. nyári olimpiai játékokra, s elsősorban négy sportágban: atlétikában, ökölvívásban és labdarúgásban valamint vitorlázásban követhetik nyomon az eseményeket, Moszkván kívül Kijevben, Mir.szkben, Leningrádban és Tallinnban. A sokféle program és a többféle helyszín igen körültekintő, alapos idegenforgalmi munkát igényel, s e bonyolult feladat ellátására szervezték meg az utazási irodák az olimpiai stábot. Tagjai — a házigazda Intouríst képviselőivel együtt — állandó ügyeletet tartanak a szállodákban, a moszkvai IBUSZ irodában, hogy ezzel is elősegítsék a turisták kényelmét, gondtalan utazását. Az első négy IBUSZ-cso- port ma indul a Ferihegyi repülőtérről. Kérik az utasokat, hogy az utazás zavartalan lebonyolítása érdekében 180 perccel az indulás előtt legyenek kint a repülőtéren. A csoportokat az új bejárati kapunál várják az idegenvezetők, akik minden segítséget megadnak, hogy a magyar és a szovjet útlevél- és vámvizsgálat zökkenőmentes legyen. Az évszaknak megfelelően öltözködjenek, ne vigyenek magukkal felesleges útiholmit, élelmiszert vagy olyan tárgyakat, amelyek a vámvizsgálatnál kellemetlenséget okozhatnak. A jól előkészített utak a szervezett együttműködés a magyar és szovjet idegen- forgalmi szervek között, kellő alapot ad a nézők kellemes olimpiai részvételére. Nagy jelentőségű régészeti ásatások kezdődtek az elmúlt hetekben Jászdózsa határában. A hajdani Négyszállás nevű falu helyén az első hiteles jászsírok feltárásán dolgoznak a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei. A kultúrtörténeti és tudományos szempontból is korszakos jelentőségű ásatás már az első napokban gazdag leletanyaggal ajándékozta meg a „föld vallatóit”. A sírok mélyéről előkerült többek között egy átfúrt, hordható ezüst pénzdarab, A tévedések elkerülése végett jegyezzük meg: ezek a masnis-díszcsatos kutyusok („ők” jöttek Ausztriából) fiúk, nem lányok! tók egyre türelmetlenebbül vártak sorukra, a háttérben állt a vásár: négyezerért cseréltek gazdát a héthetes pekingi palotapincsik, cser- ötért a németjuhász kölykök. — rónai — TotAnyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 28. játékhéten 1 794 154 5 darab szelvény érkezett. A nyereményalap 4 791 775 Ft, a jutalom 435 980 forint. Ez alkalommal 13 plusz 1 találatos, illetve 13 talá- latos szelvény nem akadt. 12 találatot 20 fogadó ért el, nyereményük egyenként 87 196 forint, 11 találata 413 fogadónak van, nyereményük egyenként 1689 forint, a 10 találatos szelvények száma 3312 darab, nyereményük 316 forint. A kétezer forint alatti nyereményeket július 19-től, a kétezer forint felettit július 24-től fizetik ki. Fejfedővel kombinált kttrt- féleség? Esetleg kézivezérlésű zuhanyzó? Az amerikai Boris Jesheff kürtökből, trombitákból és pótcsövekből állította össze furcsa hangszerét, amelyről egyet lehet csak biztosan tudni: minden hamis hang azonnal meg kell, hogy üsse a fülét... egy kettős bronzcsat és egy ezüst pecsétgyűrű is. A leletek korhatározó jellegük miatt igen nagy tudományos értékkel bírtak és bírnak ma is, de ki tudja hol? A régészek ugyanis vasárnap délután már csak hült helyüket találták. Valaki, valakik (?) ellopták őket, nyilván nem voltak tisztában azzal, hogy a leleteknek pénzben kifejezhető úgynevezett „áruértéke” nincs. A tudomány számára viszont pótolhatatlan kincseket jelentenek, ha az „újkori sírrablók” netán vissza lopnák őket... Holnap este TáoGorsiumban Szop hokiész: Elektra Szolnoki rendezővel, szolnoki színészekkel Szakács volt a váci fegyházban Nehéz feladatra vállalkozott volna az a postás, aki a büntetett előéletű Kun Mihálynak levelet szeretett volna kézbesíteni. Valamikor jászladányi lakosnak ismerték, de az régen volt, mostanában nincs bejelentett lakása, munkásszállásokon lakik, sokat csavarog, még többet iszik, legutóbb Jászladányban egy elhagyott házban húzta meg magát. Indulnak az első turistacsoportok az olimpiára Kirabolt sírok Jászdózsán alkotótábor és kiállítás A ti sza kürti tanács házasságkötő termében tegnap djr. Selmeczi László megyei múzeumigazgató nyitotta meg az amatőr képző- és iparművészek, néprajzosok hagyományos tiszaikürti alkotótáborát. A tábor programjához kapcsolódóan ugyancsak tegnap délután Bodrogi Sándor népművész 1 ószoréks zerei bői, Kishonti Pál bőrsallangjaiból és Bródszky Arpádné szűrhímzéseiből nyílt kiállítás a kunszentmártoni művelődési központban. fl JŰNIUS végéig mintegy 60 belvízkár-bejelentést tartottak nyilván Túrkevén. Nemrégiben felhőszakadás következtében tovább nőtt a károsultak száma. A városi tanács vb műszaki osztálya a belvízkárok felmérése mellett folyamatosan vizsgálja a természeti csapás okozta épületkárokat. © JELENTŐS forgalmat bonyolít le a jászladányi takarékszövetkezet az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat megbízásából: egy hónap alatt 700 ezer forintot fizetett ki az állatttartóknak a szerződésre leadott jószágok ellenértékeként. fl FELÚJÍTJÁK az idén az egészségházat Jászalsószent- györgyön. Az épület külső és belső tatarozására 50 ezer forintot költ a községi tanács. © KARCAGON szeptemberig több mint 280 iskolai tanuló üzemi, szövetkezeti foglalkoztatására nyílt lehetőség, A nyári hónapokra alkalmazott diákok — néhány kivételével — fizikai munkát igénylő feladatokat kaptak. fl FOGYASZTÓKAT és kistermelőket érdeklő rendezvénnyel, a „Mi jut a kiskertekből a népgazdaság asztalára Szolnok megyéből” című előadással kezdték el tegnap július havi programjukat a jászberényi kertbarát klub tagjai. © JÜLIUS 11-ÉN Mezőtúron megnyílt Busi Lajos fazekasmester, népi iparművész önálló kiállítása. A jellegzetes mezőtúri tálak, kancsók, szilkék, korsók, köcsögök július 25-ig hétfő kivételével naponta 14—19 óráig tekinthetők meg a Helyőrségi Művelődési Otthonban. fl AZ ELMÚLT hét végén az ország területén összesen 153 sérüléses közúti baleset történt. A balesetek közül 8 halálos, 59 súlyos, és 86 könnyű sérüléses volt. S/OIMM MEGVII A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Uapkiadö Vállalat 5001 Szolnok. Pl.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja eev hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egv évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 23. Felelős vezető: Gombkötő Béla