Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 13. Kamraablak B ászapátiban a honismereti szakkör lelkes tagjainak gyűjtéséből és a Velemi Endre Tsz anyagi támogatásával falumúzeumot hoztak Tétre a fsz gépműhelyének területén a jász- szentandrási úton. Tanyamúzeum Az érdeklődők vasárnap tekinthetik meg, de előzetes bejelentés esetén bármikor fogadnak csoportokat. Jelenleg egy jászsági paraszthoz hagyományos berendezését láthatják a látogatok, de a tervek szerint a múzeumot bővítik gazdasági udvarral, istállóval és színnel. <Ehhez a régi gépek már rendelkezésre állnak. Köcsögök, tejesedények A hálószoba A külső kamra Konyhai csendélet A konyha Fotó: Nagy Zsolt Tele csűrünk, kamránk... Bizonyára fmindenkinek ismerős a történet: a mesebeli szegénylegény, megunva keserves életét, elindul szerencsét próbálni. Hosszú, viszontagságos út után, megküzdve ezernyi akadállyal, rendszerint elnyeri méltó jutalmát: zsák aranyat, fele királyságot és, hogy szerencséje teljes legyen, a királykisasszony kezét is,.. Gyermekkoromban a mese végét mindig megtoldottam egy kérdéssel: és azután, mi történt azután? Arról azonban már nem szólt a fáma, hogy a szegénylegényből lett gazdaglegény miként élt ezernyi kincsével, leleménnyel, küzdelemmel nyert gazdagságával? Az rüres fazék mellett nyilván nehéz is lett volna arról ábrándoznia az egykori meseköltőnek, hogy mi is kell még a boldogsághoz, ha már csűrünk, kamránk tele. Diploma a fiók mélyén Mindez akkor jutott eszembe, amikor agrármérnökből lett fóliakertész ismerősöm rogyásig rakta az asztalt előttem, mondván szerencsére nem panaszkodhatnak, van a háznál minden mi „szem, szájnak ingere". — No, most „aranyat” szólt! — Aranyat, Arannyal — heherészett, jelezve, hogy „vette a lapot”. S ha már szóba került az irodatóm — noha kissé furcsa módon — a témánál maradtunk. — Igaz; hogy a földet túrom, de még nem ragadtam bele egészen — mondta. — Megveszem a szak- könyveket, a regényt is, a verset is. Kár lenne tagadni azonban, hogy kevés idő jut rájuk. Az igazság az, hogy fáradt vagyok. Annak idején sokan csodálkoztak ismerősöm „pál- fordulásán”. de még többen voltak, akik igazat adtak neki, mondván: mit ér a diploma, ha a zsebben csak cincog a krajcár? Azon a környéken akkoriban kezdett virágzó üzletté válni a fóliakertészet, aki csak tehette ki'kanyarított egy darabot a kert hátuljából; próbálkozott. Ismerősöm rokoni, baráti kölcsönből, szülei kertjében állította fel az első fóliasátrat, amelyet idővel újabbak is követtek. Ahogy gyarapodott a gazdaság, úgy sokasodott a munka is. Választani kellett; végülis a diploma a fiók mélyébe került. — Mielőbb önálló lakáshoz akartam jutni, az egyetemről ugyanis nem csupán szakmát, de feleséget, gyereket is hoztam. Kellett a pénz. — Minden áron? — Ha úgy tetszik igen. Legalábbis akkor úgy éreztem. — És most? — Alapvetően nem változott a véleményem. Fiatalon elértem mindazt, amit a szüleim egy élet munkájával sem tudtak megteremteni. Megdolgoztam érte. A diplomám meg? Nézze, azt bármikor elővehetem. Csak ennyit érne? Később Lőrincz doktorék házában meggyőződhettem arról, hogy a kemény munka nem feltétlenül zárja küszöbön túlra a tudást. Egy kis „Európa” A ház asszonya Erdélyből hozta műveltségét és ezzel együtt valami hallatlan tudásszomját, amelyet az sem csillapított. hogy városi lányból vált falulakóvá, és ami egykor karnyújtásnyira volt tőle, kilométerekkel odébb került. Élete látszólag furcsa kettősségben telt. Kertet művelt, állatokat nevelt, esténként pedig Csók István képei alatt eredetiben olvasta francia szerzők műveit. Amikor ajtót nyitott, két gyönyörű ír szetter nyoma- kodott utána. — A férjem állatorvos, szeretjük az állatokat. Nemcsak a kutyát, tenyésztettem már nyálakat, malacokat. Tavaly hatvankét sertést adtam le. Nincs ebben semmi furcsa. A falusi élet velejárója az állatartás, a földművelés. Az ember addig ember, amíg dolgozni tud. Az állatorvosék emeletes családi háza annak idején nagy port kavart a faluban. Sokan gyanakodva nézték a főutcán emelkedő sokablakos, sokszobás, mutatós építményt. Leginkább azt firtatták, miből futotta, akkoriban kevesen gondoltak még arra. hogy néhány év elteltével garmadával sorokoznak majd falvainkban a hasonló családi házak. — Szerencsésen túléltük a szenzációt — mondja Lőrincz doktor. — Ma már nem vagyunk a faluban sem egyedül azzal a véleményünkkel. hogy a lakáskultúra is egyfajta kultúra, s az igényesség nem tévesztendő össze a kivagyisággal. A gond nem is ez, mert egy ház felépítéséhez viszonylag egyszerű út vezet; dolgozni kell, elő kell teremteni a rá- valót. A probléma ott kezdődik, amikor életcéllá lép elő a szerzés, és nem az embert szolgálják a megszerzett javak, hanem az ember kerül azok bűvöletébe. Közben pedig megfeledkezik arról — vagy talán soha nem is érzett elég indíttatást hozzá —, hogy a jóléten kívül még számtalan dolog létezik, ami széppé, teljessé teheti az életet. A pénz csak egyik eszköz a boldoguláshoz. — Mi mindig megkerestük a lehetőséget, hogy kimozduljunk a faluból, színházba, hangversenyre járjunk, utazzunk — mondja a felesége. — Meg kelett ezt (tennünk, mert a faluban sajnc« nem sok lehetőséget találtunk. Sokszor, nagyon sokszor próbálkoztunk azzal, hogy valamiféle „értelmiségi centrumot” alakítsunk ki. Egy időben ment is, ma a felszínes ismeretségeken túl, nem igen van alkalom arra, hogy a mindannyiunkat érintő, érdeklődő kérdésekről beszélgessünk, vitatkozzunk. Itt van a művelődési ház például. Jelen pillanatban sajnos nem több egy épületnél, tartalom nélkül, csak nevében létezik, pedig az embereket nevelni, tanítani kellene nemcsak a munkára, arra is, hogyan éljenek. Lőrinczné hat idegen nyelvet beszél, furcsa, hogy ez- idáig még senkinek sem jutott eszébe a faluban, hogy mások számára is hasznossá tehetné tudását... Egyszer már igaz tanított; zongorázni egy kislányt. A tanulás, a tudás mára mindenki számára elérhető távolságba került, régen azonban csak kevesen koptathatták a gimnáziumok, egyetemek padjait. Igazságtalanok lennénk tehát, ha nem gondolnánk arra ,az óriási műveltségbeli hátrányra, amellyel a közép- és idősebb generáció nagy többsége kezdte az életet, s amelyet leküzdeni úgyszólván lehetetlen. Megváltozik az életünk L.-né nyolc osztályt végzett. Lassan felépül élete főműve, a családi ház. A földszinten nappali, az emeleten tágas szobák, konyha, fürdőszoba. A garázsban ott áll az új kocsi is. A régi kis ház, amelyben húsz évig lakott a család, szerényen húzódik meg az udvar sarkában. — Már csak néhány hónapig lakjuk, sok munka, jöredélem volt önnek az ára. Tizenöt éve nevelünk állatokat. Volt olyan év, hogy ötven-hatvan malac visított az ólban. A férjem eljár dolgozni a téeszbe, én meg a jószággal vagyok elfoglalva naphosszat. Még a kapun kívül is nehezen tehetem a lábam, nem hogy távolabbra! Bár most az építkezés kicsit megugráltatott bennünket. ,Hol ide, hol oda szaladgáltunk építőanyagért. Jó szolgálatot tett a kocsi, kevesebb idő ment el a vásárlásra, több maradt a munkára. — jVem gondolt még arra, hogy az ember ereje is véges? — Gondoltam, de még mennyit, főleg, amikor esténként holt fáradtan leültem a televízió elé, hogy valamit lássak is a nagyvilágból. Úgyszólván a .tévé az egyedüli szórakozásom. Van tíz éve is, hogy mtolj ára jártam moziban. Meg, hogy oda fel kellene öltözni és tudja, nekünk eddig még nem futotta szép ruhákra, flancra. No, nem azt mondom, van mibe járnunk, de az mégsem olyan... Hogy szeretem pedig a szépet! csalkhát az eddig utoljára maradt, meg kellett gondolni minden fillér helyét. A férjem például szereti a társaságot, sok barátja van, akikkel szívesen leül egy üveg bor mellett beszélgetni, de nem engedhettük meg magunknak a vendégjárást. Sokba is kerül, és hova hívtam volna őket? A régi ház éppen csak arra volt jó, hogy fedél legyen a fejünk felett. — Majd az újban! — Jaj, ne is mondja! Ügy várom, mint gyerek a karácsonyt, hogy beköltözhessünk. Megváltozik akkor majd az életünk ... — Hogyan? — Először is munkát vállalok valahol, mert dolgozni csak kell továbbra Í6, ha nem is ilyen feszített tempóban. Az állattartást nem visszük ilyen nagyban. Szeretnénk már felszabadulni, szóval kicsit könnyebben élni. Ott a kocsi is, jó lenne megfuttatni, ha belegondolok, hosszabb úton még nem is jártunk vele... Török Erzsébet IFJÚSÁGI MOTEL A VELENCEI-TÓNÁL Express-utak az olimpiára öt különvonatot és két repülőgépet indít az Express Ifjúsági és Diák Wtazási Iroda Moszkvába, a XXII. Nyári Olimpiai Játékokra: 3300 fiatal juthat el a KISZ utazási irodájának szervezésében a versenyekre. Az első 540 résztvevő július 14-én vonaton indul útnak. Másnap ugyanennyi fiatallal gördül ki a különvonat, amelyen ott lesznek a KISZ KB és az. Express „aranyjelvényesek az olimpiára” sportakciójának nyertesei, összesen 200-an. Új ifjúsági szálláshellyel gazdagodott a Velencei-tó környéke: Velencén, az ifjúsági üdülőközpontban elkészült a 250 személyes motel. Az előregyártott elemekből és színesre pácolt fából épült motelben négyágyas ísizobák vannak, s a két szomszédos lakóhelyiség között helyezték el a közös — nyolc vendég által használt — zuhanyzó- és mosdófül- két. Az épületet téliesítettek, a szobák füthetök, tehát egész évben a vendégek rendelkezésére állnak. Július 20-án érkeznek meg a motel első vendégei, akik az építőtáborokban végzett jó munkájuk jutalmául töltenek két hetet Velencén.
