Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-12 / 162. szám

8 SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 1980. július 12. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1980. JÚLIUS 12. SZOMBAT IZABELLA NAPJA A Nap kél: 4.59 — nyugszik: 20.40 órakor. A Hold kél: 5.11 — nyugszik: 20.39 órakor. A VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként meg­növekvő felhőzet, szór­ványosan záporeső, né­hány helyen zivatar. A déli. délkeleti ország­részben eleinte esetleg eső. Időnként élénk északnyugati szél. A vár­ható legmagasabb nappa­li hőmérséklet ma 22, 27 fok között. A Balaton vize pénteken 11 órakor Siófoknál 21 fokos volt. losiah Wedgewood Kétszázötven évvel ezelőtt, 1730. július 12-én született, és 65 éves korában. 1795-ben halt meg Josiah Wedgewood angol keramikus, a Wedgwood művek alapítója. Apja fazekasmester volt, s fia már gyermekkorában megtanul­ta mindazt, amit a .XVTII. szá­zadban e szakmáról tudtak. Ot azonban ezek az ismeretek nem elégítették ki; szerinte a régi görögök annakidején már előbb­re 'tartottak, taint kora taűve- sei. „Vissza az antik ftorba!” — hirdette meg. s mindenben a régi antik művészetet igyekezett utánozni. 1759-ben fehér kőedé­nyek gyártására alkalmas keve­réket talált fel. majd tíz év múltán gyárat alapított. Gyárt­mányai színes, rendszerint kék vagy olivazöld kemény anyag­ból készültek, amelyre fehér jáspisból finom domborzatot mintázott. A kemencék hőfokának ellen­őrzésére 1782-ben feltalált egy fontos eszközt, a pirométert. Több társával együtt megalapí­totta százada egyik legismer­tebb tudományos társulatát, a Lunar Societyt. Nevéhez fűző­dik — a finom fajanszból ké­szült gyártmányok termelésének beindításával — az európai «gyagipar új fellendítése. Kerékpártúra és disco A tiszafüredi járási KISZ-bi- zottság és a tiszaörsi KISZ-bi- ■/ottság vasárnap járási kerék­pártúrát rendez, amelynek vég­állomása a tiszaörsi strand lesz. A programban többek között kispályás foci. ügyesség-bátor­ság verseny, kerékpáros iigves- .ségi verseny, úszás és vízilab­da-mérkőzés szerepe!. A talál­kozóra meghívták a járás vala­mennyi KISZ-szervezetét és if­júsági klubját. A színesnek ígérkező vetélkedösorozat az es­ti órákban diseóval fejező­dik be. ... Aligha van lehangolóbb látvány a csellengő, unatko­zó, rosszabb esetben randalí­rozó fiataloknál, akik jó és ötletes szervező(k) híján nem tudnak mit kezdeni a szabad idejükkel. Nyáron különösen sok ifjú embernek van a szokásosnál több „üres” órá­ja, jiapja sőt hete. Mert igaz, a szünidejüket töltő diákok közül jónéhányan építőtábo­roznak vagy elhelyezkednek nyári munkára, de a vaká­ció nagy részét mégis szíve­sebben töltik, illetve tölte­nék pihentető jszórakozással. A mindennapos strandolást, mozizást előbb-utóbb meg lehet unni és a minden esti disco is kényszerű lötyögés- sé nyilvánulhat, szükség van tehát a minden különösebb nehézség nélkül megvalósít­ható ötletekre, mint amilyen a tiszafüredieké. A fiatalok ugyanis nyáron se nélkülöz­hetik sokáig a szervezett kö­zösségi programokat, és ha azokban még versengeni is lehet, 'az külön öröm. — b — Alkotótábor, kiállítás Évek óta hagyomány, hogy nyaranta amatőr képzőmű­vészeti alkotótábort rendez­nek Tiszakürtön. Az idén jú­lius 14—25-ig népesítik be a Tisza-parti települést az amatőr festők, fafaragók. A táborban készült alkotások­ból majd kiállításon láthat­nak ízelítőt az érdeklődők. Kunszentmártonban, a nagyközségi-járási művelő­dési központban Bodrogi Sándor, a népművészet mes­tere lószőrékszereiből, Kis- honti Pál bőrsallangjaiból és Bródszky Árpádné szűr­hímzéseiből rendeznek kiál­lítást. A megnyitót ugyan­csak július 14-én tartják meg. Túrkevén az idén harmad­szor rendezik meg a fiatal képzőművészek stúdiójának alkotótáborát. Július 27-ig lesz a tábor lakója Lantos Györgyi és Máté István hód­mezővásárhelyi szobrászmű­vész, Szirányi István és Bu~ hály József budapesti illetve szentendrei, valamint Bács­kai Bertalan túrkevei festő­művész. A résztvevők egy- egy alkotásukat — Máté Ist­ván és Lantos Györgyi a Finta testvérek portréját — a vendéglátó városnak ado­mányozzák. Lottó — nyerőszámok A Sportfogadása és Lottó Igazigatóság közlése szerint a Harkányban megitartott 28. heti lottósorsol ásón a kö­vetkező számokat húzták ki: 7, 9, 14, 15, 80 Hétfőn ér Szolnokhoz az árhullám Még mindig emelkedik a Tisza Június harmadik harma­dában és első napjaiban je­lentős mennyiségű csapadék hullott a Tisza és mellékfo­lyóinak vízgyűjtő területén, melynek hatására árhullám indult el a Tiszán. Vásáros- naménynál az elmúlt vasár­nap 554 centis vízállással te­tőzött az ár, Szolnokra — a VITUKI előrejelzése szerint — várhatóan július 14-én, hétfőn érkezik: plusz-mínusz 25 centiméteres eltéréssel 720 centis vízállásra számítanak. Gyermekek étkeztetése Kisújszálláson is a Vendéglátó Karcag után a napokban Kisújszálláson is megegye­zés született a városi tanács vezetői és a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat között az általános iskolai és óvo­dai étkeztetés szakvállalat által történő lebonyolításá­ra. A régi. csaknem ezer­adagos iskolai konyha bőví­téséhez, korszerűsítéséhez máris szakmai segítséget nyújtanak a Vendéglátó Vál­lalat szakemberei. További városok és köz­ségek étkeztetésének átszer­vezésével is foglalkozik a vállalat gyermekélelmezési osztálya, ezzel megindult az a folyamat, amely a gyere­kek jobb ellátása mellett je­lentős hatékonyságnöveke­dést és szervezetebb, gazda­ságosabb étkeztetést hivatott nyújtani. Baleset, rendzavarás, bűncselekmény esetén Kék—teher oszlopok Rendőrségi segélykérő telefonok a megyeszékhelyen Tegnaptól rendőrségi se­gélykérő telefonok működ­nek Szolnokon. A megyei 'Randőr-főkaplitányságon ' szerzett tájékoztatás szerint tizenegy helyen állították föl a kék-fehér oszlopokat, első­sorban a város külső részei­ben, és az olyan lakótelepe­ken, ahol egyetlen nyilvá­nos telefon működik vagy egyáltalán nincs telefon. Se­gélykérő telefont helyeztek üzembe többek között a Szé­chenyi lakótelepen, a piac­csarnoknál, a Munkásőr úton és Szandaszőlősön. A készülékek lehetőséget adnak arra, hogy a lakos­ság baleset, rendzavarás, bűncselekmény észlelésekor gyors segítséget kérjen. A telefonok Szolnok közrend­jének és a közterületek biz­tonságának megszilárdítását segítik. A kék-fehér oszlopok igen egyszerűen működnek. Csupán az oszlopon levő gombot kell megnyomni, és a jelzőlámpa kigyulladásával egyidőben jelentkezik a me­gyei Rendőr-főkapitányság ügyelete. Ott magnószalagon Két újtv-filmet forgatnak Jókai regény és egy tavaly megjelent nagysikerű könyv tv-változatának forgatását kezdik meg a napokban a te­levízió I-es stúdiójában, va­lamint a MAFILM telephe­lyén. A Kazdag szegények cí­mű Jókai regény képernyő­re kerülő változatával a te­levízió folytatja a nagy ma­gyar író alkotásainak bemu­tatását. A századfordulón a Ferencváros bérházaiban játszódó darab egy idős vál­tóőr és élettársa sorsának alakulását követi nyomon — Karinthy Márton rendezésé­ben. Bárczy János Vádindítvány című művéből Hajdufy Mik­lós rendezésében forgatnak filmet. Az 1941-ben játszódó, történelmi, politikai, katonai szituációkat, emberi maga­tartásformákat bemutató al­kotás egy magyar ejtőernyős alakulat tragédiájáról szól. rögzítik a bejelentéseket és intézkednek. A kék-fehér oszlopon sürgős esetekben mentőt is lehet hívni. A bejelentőnek minden esetben be kell mondania a nevét, pontos lakcímét, hol, mikor, milyen eseményt ész­lelt, milyen segítséget kér, Közérdekű közlemény Értesítjük az utazóközön­séget, hogy fenntartási mun­kák miatt Jászboldogháza— Tápiómajor mh. valamint Tápiómajor mh.—Üjszász ál­lomások között 1980. július 14-től 1980. augusztus 6-ig hétfőtől—péntekig 7.30-tól 16.20-ig, pénteken 7.30-tól 14.10-ig a vonatközlekedés szünetel! Tápiómajor mh. csak gya­logosan közelithető meg! A fenti napokon Jászbol­dogháza és Üjszász állomá­sok között vonatpótló autó­buszok közlekednek. A vo­natra megváltott menetje­gyek érvényesek. Kérjük az utazó közönség szíves megértését. Pályafenntartási Főnökség <H. 5268) közlekedési baleseteknél a sérültek számát is. A Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy a se­gélykérő telefonokat rendel­tetésszerűen használja, és segítsen megóvni a rongá- lóktól, hogy a bajbajutottak bármikor igénybe vehessék. Szakmunkás- bizonyítvánnyal a volánnál A Volán 7-es számú Vál­lalat évek óta lehetőséget ad gépkocsivezetőinek — akik a vállalatnál eltöltött, legalább háromeszitendős szakmai gyakorlattal rendel­keznek —, hogy megszerez­zék a gépjárműkarbantartó szakmunkás-bizonyítványt. Tegnap délelőtt ötvenen vehették át az egyéves ta­nulás eredményét, a bizo­nyítványt. A Volán 7-es szá­mú Vállalatánál a frissen végzettekkel együtt már két­százhetvenen dolgoznak olyan gépkocsivezetők, akik munkájuk mellett, és annak jobbítása érdekében gépjár­műkarbantartó szakmát ta­nultak. A következő tanév végén a számuk ötvenöttel növekszik. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Szilá­gyi János • Jászboldogháza (Alattyán. Jásztelek, Jánoshida. Jászboldogháza), dr. id. Czifra György Jászapáti (Jászapáti. Jászivány, Jászszentandrás). dr. Szűcs Imre Jászárokszállás (Jászárokszállás. Jászágó). dr. Rada Illés Jászdózsa (Jászjákó- halma. Jászdózsa). dr. Tasi Já­nos Jászkisér (Jászkisér), dr. Szántó László Jászladány (Jász- ladány). Jászberény, Jászfelső- szentgyörgy. Pusztamonostor, Jászfényszaru: dr. Fenyvesi Má­té Jászberény. Kossuth út 120. II/8. Kisújszállás: dr. Tölgyvárt Béla. Kisújszállás, Ifjúság út 15. Kunszentmártoni járás: dr. Szepessy Antal Nagyrév. Kos­suth u. 38. Mezőtúr és Kétpó: dr. Banos György Mezőtúr. Ifjú­sági ltp. IV/ísz. 4. Karcag: dr. Magyar György Karcag. Hajnal út 22. (nagyüzem és tanyai te­rület), dr. Hazay Béla Karcag. Varró út 18. (városi körzet). Szolnok és környéke: dr. Gu­lyás László Szolnok. Achim A. u. 26. (Szolnok. Rákóczifalva). dr. Gulyás Pál Szajol, Fő út 1. (Szajol). dr. Csizmás István Tó­szeg. orvosi rendelő (Tószeg, Tiszavárkony, Tlszajenő, Ve- zseny). Szolnoki járás: dr. Czá- rán Csaba Besenyszög. Hunyadi út 17. (Besenyszög. Nagykörű. Kőtelek. Tiszasüly). dr. Cseh Gábor Üjszász. Erkel F. u. 38. (Üjszász. Zagyvarékas), dr. Cseh János Kengyel. Kossuth út 27. (Kengyel, Tiszatenyő). dr. Fütty Géza Fegyvernek, Felszabadulás út 150. (Fegyvernek. Kuncsor­ba. örményes. Tlszabő). dr. Horváth Lajos Kunhegyes. Kos­suth u. 55. (Kunhegyes. Ken­deres), dr. Soós Pál Ttszaföld- vár, Kossuth u. 139/a (Martfű. Rákócziújíalu. Tlszaföldvár). Ti­szafüredi járás: dr. Buesai Kál­mán Kunmadaras, Majakovszkij út 20. és dr. Koska Gábor Ti­szafüred. Úttörő út (Tiszafüred. Tiszaigar. Tiszaörs, Nagylván, Kunmadaras. Tiszaszőlős). dr. Pintér András Ttszaszentimre, Mikes K. u. 1. és dr. Halmösi Szabolcs Tiszaderzs. Tsz-köz- pont (Abádszalók. Tiszaszentlm- re. Tiszagyenda. Tiszaroff. Ti­száimra, Tomajmonostora). Tö- rökszentmíklós és Tiszapüspőki: dr. Madaras Albert Törökszent- miklós. Április 4. út 3. (Tö­rökszentmiklósi. dr. Palkovlcs László Törökszentmiklós. Ady E. u. l/a (Tiszapüspőki). Túrke- vc: dr. Lakatos János Túrkeve, Mátyás kir. u. 8. Elnémult a „HA 7 LG ex HA 7 JLN” Gyorsan szárnyra kapott a szomorú hír a megyében, hogy László István, a Ma­gyar Népköztársaság érde­mes sportolója; a magyar gyorstávirász válogatott ke­ret tagja 24 éves korában tragikusan elhunyt. Az amatőr rádiózással 1967 óta foglalkozott, még kisdiákként kezdte. Előbb az MHSZ jászberényi, majd a jászjákóhalmi klubjának tagjaként versenyzett. Sport- pályafutása alatt többször volt országos bajnokságok helyezettje, 1977-ben a Rá­dió Többtusán egyéni első, majd egy évvel később gyorstávirász országos baj­nok lett. Klubjában több fiatal tőle sajátította el a rádiós sport titkait, szépségének szerete­tét. Egyetemi évei alatt eredményesen tevékenyke­dett a Budapesti Műszaki Egyetem egyik kollektív ál­lomásán és az oktatási in­tézmény rádiósklubjának adóállomásán is. Az idén végzett, ám a nyáron még haszn,ásítani akarta magát az egyetem balatonlellei KlSZ-építőtáborában. Az ottani rádióállomás üzembe helyezése közben, július 5-én érte a tragikus baleset: le­esett eigy fáról és a hely­színen meghalt. A friss diplomás fiatalem­bert miár hiába várja első munkahelye, a jászberényi Műszeripari Szövetkezet. El­némult örökre László Ist­ván nemzetközileg ismert hívójele: a HA 7 LG ex HA 7 JLN... ünnepi gyűléssel és zászlófelvonással nyitotta meg kapuit a kéthetes nemzetközi úttörőtábor Debrecenben. A kétszáz lit­ván, német, lengyel, francia, román pajtás gazdag program­ban vesz részt a vendéglátó magyar úttörőkkel. A tábor la­kói megismerkedhetnek Debrecen és környékének nevezetes­ségeivel és ellátogatnak a Hortobágyra. (MTI Fotó: Oláh Tibor felvétele — KS) Sopronba készülnek Hetenként |kétszer talál­koznak a nyugdíjasklub tag­jai Zagyvarékason. Szívesen járnak össze, jobban telik így az idő, és patronálóik olykor igazán kellemes él­ményeket szereznek számuk­ra, A Béke Termelőszövet­kezet autóbuszán jutottak el nemrégiben a hortobágyi lo­vasnapokra, és máris új ki­rándulást szerveznek. Két- háromnapos túrán — <a ter­vek szerint még ebben a hó­napban — Sopron, Szombat­hely és Kőszeg nevezetessé­geivel szeretnének ismer­kedni. 0 TEGNAP megérkezett az első ősziárpa-szállítmány a (Eabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalat jászberényi körzeti üzemébe. Az „első fecske” a jászkíséri Lenin Termelőszövetkezet, amely a következő napokban 110 va­gon terményt ad át. 1 NONSTOP hangosított diaprogram várja ma délután 2 órától 6 óráig a szolnoki MÁV csomóponti művelődé­si ház látogatóit. A program­ban az intézmény múltját, jelenét mutatják be a színes képsorok. • A KISÚJSZÁLLÁSI Szövetség Áfész közelmúlt­ban megnyílt barkácsboltja máris jó forgalmat, havonta 150 ezer forintot tudhat ma­gáénak. Különösen a helyi üzemek még felhasználható termékhulladékai, a kis szer­számgépek és a kéziszerszá­mok kelendőek. ■ HOLNAP délelőtt 9 óra 35 perckor Rózsa György szerkesztő-riporter müsorve- zetésével a televízióban fel- elevenednek a szolnoki nyá­ri úttörő-olimpia legérdeke­sebb eseményei. 0 ÚJ GERINCVEZETÉK építésével javította a jász- szentandrási strand szolgál­tatásait a Víz- és Csatorna­mű Vállalat jászberényi üze­me. Az ötszáz milliméteres vezeték lehetővé teszi, hogy a nagymedence vizét gyak­rabban és gyorsabban fris­sítsék. ■ A TÖRÖKSZENTMIK­LÓSI Csikós József ifjúsági klub által meghirdetett Csi­kós-Kupa versenysorozat a tervezettnél egy héttel ké­sőbb, holnap délelőtt 9 óra­kor, sakkal kezdődik a vá­rosi művelődési központban. WOlMe HtCvtl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága é? a Szolnok megyei Tanács la pia Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: t05. Igazgató: ’Virágh Iván Telefon: 12-084 Az előfizetés dlia egy hőnapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hlrlapkézbesitő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 2». Felelős vezető: Gombkötő Béla Szerelik a segélykérő telefont a Jubileum téren %

Next

/
Oldalképek
Tartalom