Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-12 / 162. szám
1980. július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FILM JEGYZET Üj köztéri szobrok, emlékművek Hullám vö így ben Előttem az élet Emile Ajar regénye, az Előttem az élet néhány hónappal ezelőtt a magyar könyvpiacon is megkezdte diadala útját, elfogyott az utolsó darabig. A jelentős regények adaptációi általában csalódást okoznak. Moshe Mizrahi filmje viszont — hogy az egyik főhős, Momo nyelvén fejezzük ki magunkat — „jobb mint az eredeti”. A történet párizsi nyomor- negyedben játszódik „Rosa mama”, a kivénhedt utcalány és a kis arab fiú viszonyában tárul fel a tragédia, az elhasználás, a magány retteneté, két ember egymásra utaltságának gyönyörű története. Rosa asszony ugyanis a prostituáltak gyerekeit gondozza, de beteg már, kicsúsznak kezéből a szálak, a gyerekek utáni tartásdíjat nem tudja „behajtani”. Kénytelen lemondani a kicsikről, de Momo, a tizenéves arab fiúcska nagyon a szívéhez nőtt... A történet, ahogy ezt várni lehet, Rosa mama halálával végződik. _A téma már eleve magá; ban hordozza az érzelmesség veszélyét. A rendező mégis elkerülte. Határeset ez a film, furcsa módon azt is kérdezhetjük: mitől nem rossz, mi óvja a giccses szentimentalizmustól, Ügy véljük, elsősorban Simone Signorét személyének varázsa. A gettót is megjárt hajdani utcalány, mai öregasz- szony, minden iszonyatával együtt tisztább, nagyszerűbb ember, mint a konvenciók őrei, kik mindig inkább taszítottak rajta, mint segítették volna. Rosa asszonyban a nagy francia színésznő a kiközösített, jobb sorsra érdemes ember örök érvényű példázatát adja. Simone Signorét játékában minden annyira valószínű és élő, hogy hétköznapi tragédiái is természetesnek tűnnek; a kényszerűség tragédiáját apró, hétköznapi eseménysorra bontja, felemelően igaz asz- szonyalakkal gazdagítja a művészetet. A Momot alakító Samy Ben Youb is telitalálat erre a szerepre. — ti — Számos szobor, illetve szoboregyüttes nyerte el végső formáját az utóbbi hetekben a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat városligeti műtermeiben, hogy még áz idén végleges helyére kerülve díszítse köztereinket. Vilt Tibor Kossuth-díjas szobrászművész új alkotása emlékmű: a Vinnyica—Al- bertirsa-i távvezeték magyar „végállomásánál” hirdeti majd a szocialista országok együttműködésének jelentőségét. A kő és acéllemezdomborítás kombinációjából született kompozíció két—, hat méter magas — oszlopa az egymásba kapcsolódó szálak a vezetéket mintázzák az összefogást szimbolizálják. Varga Imre, Kossuth-díjas művész mitológiai alak, Orfeusz alakját formálta meg, műve Tatabánya új városnegyedének egyik terére kerül. Nagyméretű szoborkompozíciót tervezett a barcsi határátkelőhelyre Syurcsek Ferenc, Munkácsy-díjas alkotó. A közeli hetekben állítják fel a hatalmas, süttői mészkőből faragott együttest, amely a magyar és a horvát nép életét idézi. Sok nyelven — több szólamban Nemzetközi kórusverseny Debrecenben A szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskola kórusa a versenyen. Vezényel: Bartáné Góhér Edit Bőven akad látnivaló Debrecenben, az Aranybika Szálló előtti téren. A nézelődő, fotózó turistáktól, a sétálgató diákoktól, az ücsörgő nyugdíjasoktól „él” igazán a Nagytemplom előtti város- központ. Ezen a héten a szokásosnál is nagyobb pezsgésbe csöppenhet a látogató. A Hajdúság fővárosában hétfőn elkezdődtek a Bartók Béláról elnevezett — a világ jövőre ünnepli a zeneszerző születésének 100. évfordulóját — kilencedik nemzetközi kórusverseny koncertjei. A kétévenkénti rendezvényre az idén 32 magyar és 19 külföldi együttest hívtak meg. A zsűri hat kategóriában hallgatja meg, bírálja el az együttesek produkcióját. Kedden délután az ifjúsági női karoknak tapsolhattak a versenytársak és a közönség. Az Aranybika Bartók- termében fellépő énekkarok műsorát az utcán is hallhatták a sétálók a hangszórókon keresztül. A szálló halijában házi televízió közvetítette a koncertterem eseményeit a kívülrekedteknek — ugyanis minden együttes telt ház előtt szerepelt. — Szépen énekelték a Ta- vungát — hangzik az egymondatos elismerő kritika a tévén látott produkcióról az egyik karnagy szájából. A jogos dicséretet a szolnoki Tiszaparti Simnázium énekkara érdemelte ki, a nagyszerű iBárdos-mű sikeres előadásáért. A tiszaparti- sokat egy budapesti, majd egy NDK-beli kórus követte, aztán újra Szolnok megyei együttes, a jászberényi Lehel Vezér Simnázium lányai léptek pódiumra, nagy tapsot aratva. Másnap a felnőtt énekkarok hangversenyén már „civilben” találkoztunk a kórustagokkal. — Valamennyien meghatódtunk egy kicsit, boldogok voltunk a siker láttán — mondja Csizi Magdolna, a szolnoki Tiszaparti Simnázium negyedik osztályos tanulója. — Sokat készültünk, gyakoroltunk, rengeteg programról kellett lemondanunk a próbák miatt, de inost már nem sajnáljuk. — Mikor kezdődött a felkészülés? — Tavaly októberben kaptuk a meghívást a Bartók- versenyre. A szabadon választott művek közül Bárdos Lajos Tavungáját már decemberben énekeltük Szolnokon, a zeneszerző 80. születésnapját köszöntő koncerten. A teljes műsorral a diáknapokra lettünk kész, s ezután kezdődött a finomítás, a csiszolás. A vakációban is bejártunk gyakorolni az iskolába, de Bartáné <Só- hér Edit tanárnő úgy szervezte a próbákat, hogy senkinek nem volt terhére. — Nem kedvetlenített el, hogy nem értetek el helyezést? — A sok nagyszerű kórus mellett ez egyáltalán nem szégyen — kapcsolódik be a beszélgetésbe Jákó Anikó, Magdi osztálytársa. — örülünk, hogy ilyen remek kórusokkal együtt szerepelhettünk. Sokat tanultunk, tapasztaltunk, persze jó néhány fiatallal megismerkedtünk. A külföldiekkel jól megértettük egymást. — Nem feszült a versenyhangulat, inkább zenét kedvelő fiatalok baráti találkozójának érezzük ezeket a napokat — veszi vissza a szót Magdolna. — Fantasztikus élmény volt, amikor eredményhirdetésre vártunk, fáradtan ültünk a székeken, valaki elkezdte énekelni a Viva, viva la musica-t. Pillanatok alatt az egész terem felszabadultan énekelte együtt a zenét éltető dalt. A koncertteremben, az előtérben számos ismerős arcot látni. Énektanárok, karvezetők, kórustagok Szolnok megyéből. A magyarázatot Bu- day Pétertől, a KÓTA megyei titkárától kapjuk meg. — ötvenkét karvezetőt hívtunk meg a kilencedik nemzetközi kórusversenyre. Az itt eltöltött napok, a hangversenyek rengeteg ötler tét adnak, megismerkedhetnek a kollégák új művekkel, mesterségbeli fogásokkal. A magas színvonalú produkciók a felejthetetlen élményen túl növelik a szakmai igényességet. A hét tapasztalatait ősszel majd a karmesterek továbbképzésén összegezzük. — Szolnok megyéből négy kórus szerepel a versenyen.. — A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola és a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola kórusa és az Éneklő Ifjúság mozgalomban elért kimagasló eredményével érdemelte meg, hogy részt vegyen a versenyen. A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium és a szolnoki Kassai úti Általános iskola jelentkezését is örömmel fogadták a rendezők. Ezen kívül több megyei kórus hallgatóként vendégeskedik a fesztiválon. A városi tanács Bartók Béla Kamarakórusa több napra érkezett, míg a Volán és a MÁV Járműjavító férfikara egy-egy napot tölt Debrecenben. Ugyancsak idelátogat az olasz Monfalconai Munkáskórus is, amely szombaton Szolnokon, a MÁV Csomóponti Művelődési Házban szerepel. V. Fekete Sándor Cikksorozatunk első részében az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat szolnoki üzemének rekonstrukciójáról, s a „fejekben” ezzel egyidejűleg sorra kerülő „rekonstrukcióról” szóltunk, különös tekintettel az általános iskoláztatásról. Az üzem jó „Elvesztem a bizonyítványomat... ff eredményeket ért el az oktatásban; minimálisra csökkent a nyolc osztályt nem végzettek aránya. Holta után is a listán A Szolnoki Papírgyár is fejlesztésre készül.' Korsze- r űsödnek a termelés tárgyi feltételei, a gyár csaknem ezérkétszáz dolgozójának nem kis örömére. A „másik” rekonstrukció”, legalábbis, ami az általános iskolát nem végzetteket illeti már jóval kevesebb okod ad az örömre. A korábbi években a gyárba kihelyezett osztályokban pótolták mulasztásaikat a dolgozó „diákok”. Igaz az osztályok tanulói között voltak a kórházból és a fatelepről is. A kihelyezett „iskola” megszűnt. Tavaly egy papírgyári vállalkozott csak a tanulásra, ám a követelmények magasnak bizonyultak számára, lemorzsolódott. A gyár személyzeti és oktatási osztályán a „legfrissebb”, 1978-as adattal tájékoztatnak. Eszerint az általános iskolát nem végzettek száma kétszázötvennyolc. — Csaknem negyedrésze az össz- létszámnak. Vajon most mennyi lehet? A hosszú névsorból nem igen tudjuk kikalkulálni ki dolgozik még közülük a gyárban. Ráadásul számunkra érthetetlen jelek — az osztály általános iskolai felnőtt- oktatással foglalkozó munkatársa, aki készítette a listát, gyermekgondozási segélyen van — nehezíti az eligazodást. A könnyebbik — vagy talán az egyetlen? — megoldást választjuk, a névsorral találomra bekopogtatunk a „papírgyártás üzembe”. Báli János, műszakvezető hangosan gondolkodva olvassa a neveket: „Óh ez már leszámolt, nincs itt nálunk”, „Jaj, hát ő meg már meghalt szegény”, „Milyen névsor ez?” — Az én műszakomban egy dolgozónak nincs meg a nyolc osztálya — fordul felém. — Nem találtam a nevét a listán, de nem tudom bemutatni sem; most szabadságon van. De nézze csak, éppen itt jön, aki két éve végzett! Negyven körüli, vékony, de annál izmosabb férfi lép oda hozzánk. — Mondd csak el, hogy elvégezted az általános iskolát! — biztatja a műszakvezető. — Hát, nehezen adtam rá a fejem, de az asszony és a lányom nem hagytak békén. Meg a brigád is nógatott: nem leszünk így kiválóak ... — Hány éű kihagyás után folytatta a tanulást? — Óh, nagyon sok. Jártam én iskolába annak idején, de papírt meg nem kaptam róla. így aztán az elejéről kezdtem. A nevemet azért le tudtam írni. — Hány év alatt végezte el a nyolc osztályt? — Kettő. Az első évben is négyet, meg a másikban is. — Továbbtanul? — Nem. Minek? Ha szakmunkás lennék sem lenne több a fizetésem. — Akkor hát miért tanult? — Most már én is mondhatom, hogy nyolc osztályom van ... meg aztán mégiscsak jó ha csiszolódik az ember. — Búcsúzóul, bemutatkozhatnánk. Leírhatom a nevét? — Persze Ny... i. — „i”-vel, vagy „y”-nal? — „y”-nal, hogyne. Az elején ... A ceruzától a könyvig Az „üzemlátogatásból” többek között az derült ki, hogy a forgalomban lévő névsor már elavult, nem alkalmas a beiskoláztatásra. — Szinte naponta változhatna — mondja Czakó Gyula osztályvezető. — Az egyik elmegy, a másik jön. Felvételkor „bevallás” alapján jegyezzük fel az iskolai végzettséget, előfordul, hogy később, a szakmatanulásnál derül ki, a nyolc osztály valójában csak hat volt. Egyébként az idősebbek egy kisebb része, akik annak idején elemi iskolába jártak, időben megszerezték a szakmunkásbizonyítványt. Most már persze a nyolc osztály elengedhetetlen feltétel. — Mégis be kellett zárni a kihelyezett tagozatot. — Aki el akarta végezni az általános iskolát, adtunk talmat adtunk, s ugyanígy lenne most is. — Az ATEV szolnoki üzemében a jogszabályokban előírtakon túl semmiféle kedvezményt nem adtak, mégsincs válságban az általános iskolai felnőttoktatás. — Igen. Nem tudom, hogy csinálták. így is lehet és adunk rá lehetőséget. Sokféle módszerrel próbálkoztunk. ígértünk húsz fillér órabéremelést minden elvégzett osztály után. Tudja mit szóltak a többiek, akik tizennégy vagy tizenhat éves korukig elvégezték a nyolcadikat? „Akkor én meg elvesztem a bizonyítványomat, s újra járok iskolába.” Ez így bukott meg. Akkor úgy határoztunk minden elvégzett év után háromszáz forinttal jutalmazzuk a tanulót. Ezt meg a Papíripari Vállalat buktatta meg mivel a tizennyolc gyáregységből sehol- sem „honorálták” így a tanulást. Kedvezmény persze így is maradt. A tanulók a ceruzától a könyvig mindent ingyen kaptak a gyártól, az oktatás munkaidőben történt, a nyolcadik osztály elvégzése után pedig ezer forint juD. Kozma Tiborról, a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárának igazgatójáról mesélik: „A nyolcadikosok záróvizsgája után — amelyet egyébként végig- szurkolt — egy pohár bor mellett elbeszélgetett az általános iskolai végbizonyítvány újdonsült, boldog tulajdonosaival. Szóba került a család, a munka, a további tervek. Néhányan azóta már jelentkeztek a szakmunkás- képzőbe.” — Igaz ez? — Az utóbbi feltétlenül. A pohár bor? Bizonyára azzal koccintottunk a sikerre. — Mindig eljár a záróvizsgákra? — Amikor csak tehetem. Sok mindenre jó egy-egy ilyen alkalom. A vizsgázó talán bátrabb, magabiztosabb, érzi, hogy számítunk rá. Egyébként nemcsak ilyenkor, hanem évközben is érezhetik; figyelemmel kísérjük tanulmányaikat. Másrészt nem közömbös, hogy hányán állnak meg a nyolc osztálynál. A személyes kapcsolat, a beszélgetések sokat segítenek abban, hogy minél több, jó szakembert „neveljünk”, „tanítsunk” a gyár számára. Korszerű technikával dolgozunk, magasak a követelmények. Ám nemcsak ezért tartjuk fontosnak, hogy még a segédmunkások is végezzék el az általános iskolát. — Nem könnyű célkitűzés. — Hat évvel ezelőtt húszán folytatták megszakadt tanulmányaikat. Akkor azt terveztük öt éven belül mindenkivel elvégeztetjük a nyolc osztályt. Három év múlva többen voltak, a hatodik, hetedik osztályból kimaradtak, mint az indulásnál. Sajnos sok fiatal kerül ki úgy az általános iskolából, hogy nem végezte el. Most már nem szabunk határidőt, de a cél az marad, szeptemberben újra kezdődik a tanév a kihelyezett osztályokban. — Ezek szerint nem okoz gondot a beiskolázás. — Azt nem mondanám. Mindenesetre igyekszünk olyan körülményeket teremteni, hogy mindenki érezze; a munkájához, az életéhez szüksége van a tanulásra, a több tudásra. Tál Gizella Következik: Nehéz az út felfelé. A Magyar Rádió stúdióiban új műsorokat rögzítenek hangszalagra. Képünkön a „Törd a fejed” vetélkedőműsor résztvevői