Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-10 / 160. szám

Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! xxxi. év». 160. szám, 1980. július io., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Gazdaságosabb, mert jobb minőségű Vállalati kollektívák a versenyképesség javításáért Az első félév tapasztalatai szerint kedvező változás fi­gyelhető meg sok vállalat munkájában mind a vezetői dön­tésekben, mind a brigádok versenyének módjában, céljá­ban. Most már sok helyen reálisan számolnak azzal, hogy nagyobb nyereséget nem feltétlenül a termelés mennyisé­gének növelésével, sokkal inkább a minőség javításával, gazdaságosan értékesíthető cikkek gyártásának bevezetésé­vel, a gazdaságtalanok visszaszorításával érhetnek el. A szocialista munkaverseny eredményeit sem annyira a ter­melési százalékokkal, inkább a minőség javulásának, a munkaidő kihasználásának a fokával mérik. Ennek tulaj­donítható, hogy az év első felében a vállalatok munkája már jobban igazodott a népgazdasági tervek követelményei­hez, a korábbiaknál jobban segítette a külkereskedelmi egyensúly javítását. A mezőgazdasági munkásoknak Kulturáltabb munkahelyek Korszerű szállítás Étkezdék, üzemi konyhák Lakásépítési kölcsönök Lassítani bűn Nemrég az a megtisztelte­tés ért, hogy részt vehettem egy ipari szövetkezet ünnepi közgyűlésén. Ez a szövetke­zet, mint már sokszor, ismét „Kiváló Szövetkezet” lett. A múlt évben — és a^azt meg­előzőben is — jelentősen nö­velte tőkés exportját, de nö­velte a hazai ellátást szolgá­ló termelését is. Sikereik titkáról, vezetőik ügyességéről, kockázatválla­lási készségéről nem beszé­lek, de arról sokkal inkább, hogy a növekedési ütem las­sításának követelménye nem vállalati, nem szövetkezeti kategória. Senki nem paran­csolt rá a vállalatokra úgy általában, hogy fogják vissza a- termelésüket. Csak ott sza­bad és kell a növekedés üte­mét visszafogni, ahol ez a népgazdaság egyensúlyi hely­zetének javulásához hozzájá­rul. Ahol azonban az egyen­súlyt a gyors ütem javítja, ott lassítani bűn. Számos tevékenység állami támogatása csökkent vagy megszűnt. Egyes termékek vonatkozásában a hazai fel­vevő piac alig bővül. Vannak vállalataink, szövetkezeteink, ahol a gazdaságtalan termé­kek helyébe még nem tudtak gazdaságosakat állítani. Han­goztatják is az ilyen hatások alá került vállalatok vezetői, hogy most a fő szempont az egyensTíly és nem a növeke­dés. Ahelyett, hogy azt mon­danák: a fő szempont a ki­egyensúlyozott növekedés. Miért is kellene csökkenteni a termelésnövekedés ütemét ott, ahol kicsi az import­anyagigény, kedvező a nyere­ség, bővül a hazai vásárlóerő a termékek iránt; megvan a szükséges kapacitás, ember és termelési tapasztalat? Mi­ért nem lehet itthon előál­lítani számos fogyasztási iparcikket import helyett, ha itthon ugyanolyan jót tu­dunk készíteni, nem drágán? Mindenütt gyorsan kell nö­velni a termelést, ahol ez az egyensúlyi helyzet javítását szolgálja, tehát javítja a la­kossági ellátást, fenntartja a foglalkoztatását, biztosítja a meglevő kapacitások kihasz­nálását, csökkenti az egység­nyi termelés rezsiköltségét. Jól tudjuk például, hogy van­nak tartós hiánycikkek. Most már aligha lesz érdekeltségi akadálya annak, hogy ezek­ből megtermeljük á szüksé­ges mennyiséget. (Az egész ország építkezik. Ehhez ren­geteg lakossági értékesítésü építőanyag kell. De kell hoz­zá építőipari kapacitás is. Bővíthető a háztáji tevé­kenység, az iparengedélyes másodállás tevékenysége, a háziipar, a bedolgozás. Napjainkban a külgazda­sági szempontok a legfonto­sabbak. De azért az is fontos, hogy a hazai igényeket kielé­gítsük. Tárjuk fel, mely te­rületeken van meg a terme­lésnövelés lehetősége hazai nyersanyagbázison és a hazai felvevőpiac alapját. Egy tíz és fél milliós embernyi bel­ső piac nem kis piac. Erre lehet már nagy sorozatban is gyártani — persze nem repülőgépet. Még azt is meg lehet kísérelni, hogy a gyárból ugyanaz, vagy ugyanolyan minőségű termék kerüljön a hazai piacra, mint amilyent tőkés exportra ké­szít. Hogy ez nem lehetet­len, bizonyítja a kitüntetett ipari szövetkezet példája. A Magyar Hajó- és Daru­gyárban az első félévben a korábbinál hat-hét százalék­kal rövidebb munkaidő alatt gyártották az úszódarukat, ami egymagában is növelte a gazdaságosságot. Hasznos­nak bizonyult például az az ötlet, hogy a daru egyes al­katrészeit már a műhelyek­ben komplett blokká építik össze, így a szabadban a dá- ruépítés színhelyén már ke­vesebb az aprólékos munka, amit gyakran az időjárás is megzavarhat. A külföldi piac igényeivel jobban lépést tart­va, a hagyományos 16 tonnás darukon kívül értékesebb, 25, 32 sőt 120 tonnás úszódaru­kat is gyártanak. A Kőbányai Textilművek a nem rubelelszámolású piacon átlagosan 34 százalékkal ma­Lazar György, a Miniszter- tanács elnöke tegnap fogad­ta Gordon Richardsont, az Angol Központi Bank (Bank of England) kormányzóját, aki Tímár Mátyásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnö­kének vendégeként tartózko­dik hazánkban. A megbeszé­gasabb árat'kapott termékei­ért, mint tavaly, ebben a mi­nőség javulása és a piacok jobb kiválasztása egyaránt közrejátszott. A vállalat magasabb bevé­telén is mérhető, hogy az el­múlt hat hónapban négy szá­zalékkal emelkedett az első osztályú termékek aránya. A Magnezitipari Művekben a tűzállótéglák egy jelentős részének minőségét javítot­ták számottevően. Néhány milliméteres méretbeli elté­rések megszüntetéséről ' van szó, ami nagymértékben megnöveli a tűzállótéglák használati értékét. A túlmé­retezett tégla a gyártó válla­lat számára jelent ráfizetést, mert az nagy költséggel utó­lag kénytelen méretre csi­szolni. lésen — amelyen Tímár Má­tyás, valamint Bryan George Cartledge, Nagybritannia budapesti nagykövete is je­len volt — áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatai­nak alakulását, valamint a nemzetközi pénzügyi helyze­tet. Több vállalatnál a terme­lési struktúra korszerűsítésé­vel tették gazdaságosabbá a munkát. A Dunaújvárosi Vasbetongyárban például az első félévben megszüntették néhány korszerűtlen termék gyártását és helyettük a csa­ládi házak építéséhez szüksé­ges födémgerendák, feszí­tett E-gerendák és betonpa­nelek előállítását kezdték meg. Ez a gyár szakosodott á Betonyp könnyített váz- szerkezet gyártására is, s új terméke a svéd licenc alap­ján készülő úgynevezett Strang-beton, amelyből kor­szerű betonszerkezetet készí­tenek Dunaújvárosban. A sajóbábonyi Észak-Ma­gyarországi Vegyiművekben több olyan növényvédőszer, illetve gyógyszer adalék­anyag gyártását vezették be vagy fokozták, amelyekkel tőkés országokból származó importot takaríthat meg a népgazdaság. Magának a sajóbábonyi gyárnak azonban még min­dig igen magas az importja, ezért a vállalatnál szigorú in­tézkedéseket tettek az anya­gok ésszerű felhasználására. Az első félévben mintegy 4 millió forint értékű anyagot takarítottak meg. Magyar­csehszlovák pártközi tárgyalások Havasi Ferencet, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a KB titkárát, aki Cseh­szlovákiában tartózkodik, tegnap fogadta Gustáv Hu- sák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke. Szívélyes, baráti légkörű megbeszélésükön értékelték a két testvérpárt egyre mélyü­lő kapcsolatait, valamint azt az együttműködést, amely megnyilvánul a CSKP XV. és az MSZMP XII. kongresz- szusán hozott határozatok teljesítésében, Magyarország és Csehszlovákia fejlett szo­cialista társadalmának építé­sében. A két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fű­zésében az élet minden terü­A mezőgazdaság nagyüze­mei, — elsősorban az álla­mi gazdaságok és az erdő- gazdaságok, valamint a víz­ügyi vállalatok — a közel­múltban jelentős összegeket fordítottak a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására. Szinte valameny- nyi üzemben sikerült megol­dani a munkások naponkén­ti szállítását az eddigieknél jobb körülmények között. Nem ritka a családjuktól egész hétre távolkényszerülő víz- és erdőgazdasági dol­gozók kényelmes lakókocsi­ja se már, ahol nemcsak a tisztálkodás és főzés lehetsé­ges, hanem televíziózás, s kis házi könyvtárak is segítik a csendes esték, pihenőidők el­töltését. Több gazdaság köz­pontjában — így többek kö­zött a héki, a jászsági, a kö­zéptiszai, a palotási és a Szolnoki Állami Gazdaság­ban, valamint az erd#gazda- ság egyik központjában új ebédlők, illetve öltözők, für­dők is épültek, s szolgálják a dolgozók kényelmét, egész­ségét. A korszerűsítések és új üzemi konyhák növelték a meleg ételt igénylők számát, már a nem telepített munka­helyeken is sikerült megszer­vezni az ebéd kiszállítását, » a vízügyeseknek s erdőgaz­dasági dolgozóknak. Az állami gazdaságok to­vábbra is arra törekszenek, hogy a még meglévő, valami­kori cseiédlakások .eltűnje­nek, s velük együtt a föld- padlós, villany nélküli élet­mód is változzék. Háromszáz- negyvennégy ilyen tanyai la­kás' lebontását tervezték az ötödik ötéves terv időszaká­ra, — eddig mintegy 250 la­kás helyét már felszántották, mert a benne lakók jelentős gazdasági támogatással és kölcsönökkel korszerű ottho­nokhoz jutottak. Jelenleg négy állami gazdaságban várnak még sokan „újra”, s terveik még az idén, vagy jövőre valóra is válnak. A nehéz fizikai munkát végzők közül egyre többen kapnak kedvezményes válla­lati és SZOT-beutalót is, hogy kipihenjék egy-egy dol­gos év fáradalmait. Az el­múlt öt esztendőben 14 ezer 215 felnőtt és 5 ezer 476 gyer­mek üdült az ágazatból. Az üdülők száma különben év­ről évre növekszik, hiszen a vállalatok, üzemek megtalál­ják az olcsó és kényelmes saját üdülők, hétvégi házak létesítésének lehetőségeit is. létén. „Zöldborsószüret” Jászfényszarun Munkában a borsófejtő gépek. Négy berendezéssel naponta 350—380 mázsa tiszta borsószeraet készítenek elő szállításra Nagy György, a Hatvani Konzervgyár nyersanyagát­vevője a helyszínen műszer­rel ellenőrzi a borsószemek keménységét Aratják a zöldborsót a jászfényszarui Béke Termelőszö­vetkezetben. A kétszáz hektáron beérett konzervnek való javarésze került eddig fedél alá, s a tavalyinál kétszerte több, azaz 24—25 mázsás hektáronkénti átlagterméssel elége­dettek a gazdaság vezetői. Várhatóan mintegy 50 vagonnyi borsószem értékesítésével számolnak, ami félmillió forint bevételt jelent.' (Fotó: T. F.) A szemtermésre a Hatvani Konzerv­gyárral szerződött a téesz, de nem vész kárba a zöld­borsó szára sem: kétszáz vagonnyi jó tápértékű silót készítenek belőle á húshasznú szarvasmarha-ál­lomány takarmá­nyozására Hazánkba látogat Veszelin Gyuranovics Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívá­sára a közeli napokban hivatalos, baráti látogatásra hazánk­ba érkezik Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke. (MTI) Lázár György fogadta az Angol Központi Bank kormányzáját P- O. A Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat fúróberendezéseinek közép- és nagyjavítását a szolnoki központi tmk-mühely végzi. Képünkön egy T—50/A típusú lyukbe(ejező berende­zés középjavításán dolgoznak a szerelők

Next

/
Oldalképek
Tartalom