Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 6. Jó színe van — Anyátok túlzásba vitte a napozást A vevő így szól az üzletben az eladóhoz: — Kérek egy fejpárnát. — Milyen méretűt parancsol? — Azt nem tudom pontosan, de a kalapméretem .'6-os/ » » * Az üzletvezető megkérdi az igazgatótól: — Hogyan vehetett fel könyvelőnek egy kozmetikust? — Miért, ön talán ért a mérleg kozmetikázásához? * * * Az orvos szól a beteghez: — Legjobb az volna az ön számára, ha teljesen beletemetkezne a munkájába. — Komolyan gondolja, doktor úr? — kérdi a beteg. — Én ugyanis betonkeverő vagyok! Ezen nevet a... — Hallatlan — mondja a szállodában a vendég a szobaasszonynak — az előbb a padlón láttam egy poloskát, most pedig a párnámon mászik egy! :— Dohát ez ugyanaz — válaszol nyugodtan a szoba- asszony. — Ilyenkor szokott mindig lefeküdni! * * * Az apa megkérdi a fiától: — Mi volt ma az iskolában? — Csuda klassz volt! A tanárunk azt mondta, hogyha mindenki olyan volna, mint én, akkor nyugodtan bezárhatnák az iskolát! * * * Beszélgetés az igazgató előszobájában: — Ki kiabál annyira odabent a főnöknél? — Hát a csendestársa! * * * — Több mint 80 km-es sebességgel hajtott a belvároson keresztül! — állítja meg a rendőr a kezdő úrvezetőt. — Lehetetlen, biztos úr, legfeljebb 60-nal hajtottam. Sőt, az is lehet, hogy csak 40 volt. Bizonyos körülmények között talán csak 20 vagy 10 lehetett... , — Rendben van. Száz forintot fizet tiltott helyen való parkolásért! — Mit csinálsz szombat este? — Ugyanazt, mint máskor. — És má az, ha szabad tudnom? — Hát széttépem a lottócéduláimat! Mibe szólhatok bele? Uraságod azt kérdezi, van-e nálunk üzemi demokrácia? Már hogyne volna! Meg hogy én mibe szólhatok bele itt a munkahelyemen? Hát sok mindenbe. Nem akarok dicsekedni, de ha végighallgatna egy-egy parázs vitát, tátva maradna a szája! Uram, nálunk mindenki őszintén fogalmazhat, bírálhat, a haja szála se görbül, sőt a főnökeink egyenesen kedvelik azt, aki bátran, keményen kiáll az igazáért, nem fojtják belé a szót. Példát is mondjak?... Kis türelmet ... Itt volt, kérem, tavasszal a Nyilasi-ügy!... Emlékszik, ugye? Mikor olyan nagy csinnadrattával a Fradi sztárja visszatért a zöld gyepre! Uram, én őszintén véleményt mondtam erről az ügyről, fogalmazhatok úgy is, hogy beolvastam a főnöknek, aki civilben nagy Fradi-szurkoló, és nem lett semmi bajom! Ha jól emlékszem, egy osztályértekezleten akasztottuk össze a bajuszt a • Nyilasi miatt. Ja, igen! A munkahelyi gondok kapcsán azt is szóvá tettem, hogy a férfi mosdóban hetek óta nem működik a zuhanyzó, lavórban mosdunk, de a főnök letorkolt, ne üssem bele mindenbe az orrom, azért van a gondnokság, majd intézkednek. És tudja, hogy a főmérnökkel min kaptam össze? Egy szombat esti televízióműsoron. A főnököm az egekig magasztalta, nekem nem tetszett, parázs szóváltás kerekedett köztünk. Látja, itt vagyok, semmi bajom, pedig a vita végén már ordítottunk is. Igaz, .a főmérnök azért pöccent be, mert neki is szóltam a zuhanyzók miatt, és pulykavörös lett, amikor szóba hoztam, hogy lavórban kell mosakodni, de hát istenem, megszoktuk, tudjuk, a főmérnök eléggé vehemens természet. Uraságod el sem hiszi, hogy ezek után meghívtak egy fontos tanácskozásra. Ha nem volna nálunk üzemi demokrácia, hogy szólhatnék én bele a vállalat dolgaiba, nem igaz? Méghozzá olyan jelentős kérdések kerültek terítékre, mint az idei bér- fejlesztés, a termékszerkezetátalakítás, a gazdaságtalan termékek visszaszorítása meg még egy sereg tennivaló. Micsoda szenvedélyes vita volt ott, uram! Még én is szót kaptam. Igaz, másnap a szakszervezeti titkár elcsípett a folyosón, hogy kár volt a férfi mosdóban elromlott zuhanyzók kérdését Kiélezni, de hát én előre nem tudhattam, hogy a felügyeleti szerv képviselői is ott ülnek a tanácskozáson. S tudja, hogy ki az én állandó vitapartnerem? Ura- ságodnak elárulom: Lancsa- lics kartárs, a főosztályvezetőnk. Gondolta volna? Mát ilyen magasszintű nálunk a vállalati demokrácia! A jó múltkor például arról vitatkoztunk, hogy Petőfi Sándornak miért kellett elmennie a segesvári csatába. De az élesebb, politikai témákban is szót értünk. Hogy példát / is mondjak, az iráni túszügyben azonos volt az álláspontunk, ellenben az 1905-ös orosz polgári forradalom megítélésében már eltérő véleményt hangoztattunk. Emlékszem, egy ilyen vita hevében atyai jóbarátként tanácsolta, hogy ne emlegessem annyit azokat az elromlott zuhanyzókat, napjában egyszer én is kibírom, ha lavórban kell mosakodni, különben is van otthon fürdőszobám, fölösleges ilyen piti dolog miatt a főnökök előtt hő- börögni. Egyébként az igazgatónak is az volt a véleménye, amikor két héttel ezelőtt magához kéretett, hogy nagyon egészséges lavórban mosakodni, annál is inkább, mert a vállalat előtt álló népgazdasági feladatok megoldása nem ezen az egy-két lavóron múlik. Mit kérdezett uraságod? Hogy rpost mi a helyzet az elromlott zuhanyzókkal? — Örömmel újságolhatom, hogy az igazgató kartárs intézkedett. Tegnap új lavórokat hoztak a férfi mosdóba!!! Kiss György Mihály Bolond Igazságot vett magának a piacon. Szerencsés vásár volt: három ostoba kérdésért kapta, de még abból is visszakapott három nyaklevest. Fogta az Igazságot és hazament. Könnyű azt mondani, hogy hazament, hanem megtenni ... Nem is olyan könnyű az Igazsággal járni. Aki megpróbálta, az tudja csak igazán. Bizony nehéz. Fölkapaszkodni rá nem lehet, aki meg magára veszi, az bizony lassan jár. Vonszolta a Bolond a maga Igazát, bajlódott vele. Nem volt szíve otthagyni, hisz mégiscsak megfizetett érte. Alig élt, mire hazavergődött. — Mól kujtorogtál, te Bolond? — esett neki a felesége. Elmondott neki mindent a Bolond, úgy, ahogy volt, csak azt nem tudta megmondani, hogy minek neki az Igazság. Ott hevert az Igazság az utca közepén, nem fért be egyik kapun sem. A Bolond meghányta-vetette a feleségével. hogy mi legyen vele, mire lehetne használni a ház körül. Gondoltak erre, gondoltak arra. de nem jutottak semmire. Még helyet sem találnának neki. Mit csináljanak, nincs helye az Igazságnak? — Menj! — mondta a Bolondnak a felesége —, és add el az Igazságot. Csak ne tartsd magasra az árát, örülj, ha valamit is adnak érte! Hisz örömünk úgyse sok van belőle. Elvergődött a Bolond a piacra. Jól látható helyre állt ki, kiabálni kezdett: — Igazság! Igazság! Igazságot tessék! A féligazság De senkinek sem kellett. — Hé, emberek! — kiabált a Bolond. — Vigyétek az Igazságot, olcsón adom! — Ugyan — mondták az emberek —, minek nekünk a te Igazad, hisz nekünk is megvan a magunké. Ám aztán odament a Bolondhoz egy Dörzsölt, ücsörgött egy kicsit, aztán megkérdezte: — Szóval az Igazságot árulod, te legény? Na és menynyit kérsz érte? — Keveset, nagyon keveset — örült meg a Bolond. — Egy köszönöméH is odaadom. — Egy köszönömért? Az sok — kezdett alkudozni a Dörzsölt. Ekkor ért oda egy másik Dörzsölt is, és az is alkudni kezdett. Alkudoztak, alkudoztak, végül abban állapodtak meg, hogy ketten veszik naeg az Igazságot. Kettévágták az Igazságot: így lett belőle két Féligazság; mindegyik könnyebb is, kényelmesebb is, mint a teljes Igazság, és sokkal szemreva- lábbaik is nála. Ment a két Dörzsölt a piacon, mindenki irigyelte őket. Aztán, az ő példájukra a többi dörzsölt is Féligazságokat ügyeskedett ki magá'- nak. Szabdalják az Igazságot, többszörösen bebiztosítják magukat Féligazsággal. Most már jobban kijönnek egymással, gördülékenyebben társalognak. Ha azt kellene mondani: „Gazember!” — azt lehet mondani: „De nehéz természete van magának!” a • pimasz tökfilkót közvetlen embernek hívják, a megátalkodott hazudozóról meg azt mondják, hogy élénk a fantáziája. Még a mi Bolondunkat sem Bolondnak hívják, hanem azt mondják róla, hogy a maga fejével gondolkozik. Hát így szabdalják föl az Igazságot. F. Krivin Fordította: Bratka László Kép a jövőből (Izsák Jenő)
