Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-01 / 152. szám
A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. iúliul 1 Restaurálják a kunhegyesi könyvtár műemlék épületét Áldozatkész a tanács, segít a lakosság HÉTFŐNKÉNT SZOLNOKON Bábosok, színjátszók, szakácsok Az egykori mesteremberek 1739-ben vésték a dátumot a Kunhegyes főterén álló barokk stílusú épület egyik gerendájába. Az épület azóta dacol az idővel. Az évszázadok során sokféle emberi tevékenységet kiszolgált már, legszebb hivatását azonban a felszabadulás utáni időkben töltötte be; 1976-ig a nagyközség könyvtárának adott otthont. Történetében ekkor új korszak kezdődött, falai közé ismét bevonultak a mesteremberek. .. Idestova öt éve már, hogy várjuk a pillanatot; mikor kerül újabb dátum a régi „gerendára”? Várunk türelmesen, egyik határidőtől a másikig, hiszen nem vagyunk híján a tapasztalatoknak; tudjuk, az építkezés manapság nem tartozik a legnépszerűbb feladatok közé. Különösen akkor nem, ha a feladat súlya sem mindennapi. Kunhegyesen ugyanis — bár a nagyközségi tanács eredetileg csak az intézmény kisebb felújítását tervezte — a megyei könytár és az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség ösztönzésére és támogatásával — nem kevesebbet vállaltak, mint a XVIII. századi épület teljes műemléki restaurálását. A felújítás így vált nemes célú újjáépítéssé, s az induló 3D0 ezer forintos költség- vetés így duzzadt 3 millió 200 ezer forintra... Az ösz- szeg előteremtése nem kis gondot okozott Kunhegyesen. A tanács több évi felújítási alapját áldozta az építkezésre, a megyei közművelődési alapból 500 ezer forint támogatást kaptak, a műemléki felügyelőség pedig 70 —80 ezer forinttal járúlt hozzá a munkálatokhoz. Dicséretes az üzemi, vállalati kollektívák társadalmimunka felajánlása is, amely közel 100 ezer forinttal tehermentesíti a nagyközségi tanácsot. Úgy tűnik azonban, hogy az anyagi alap megteremtése még nem minden. A könyvtár átadását ugyanis augusztus 20-án ismét hiába várnánk. Az építkezés ütemét apróknak éppen nem nevezhető bosszúságok lassították — kaptuk a tájékoztatást. A fűtési berendezéseket például azért nem tudták időben felszerelni, mert sokáig hiánycikk' volt a radiátor! Ugyanakkor az épület egyedi volta megkívánta az egyedi kivitelezési munkákat is. S habár a kivitelezési munkára akadt vállalkozó, például az orosházi üveggyár is készséggel vállata a szükséges díszüvegek gyártását, de a kívántnál későbbi határidőt szabott meg a szállításra. Úgyszintén késik a belső berendezés kivitelezése is. Ez utóbbi elsősorban azért, mert a belső- építész nem készült el időben a tervekkel. Kunhegyesen mindenesetre kitűzték az újabb határidőt, s ha minden igaz, az év végén már birtokba vehetik az olvasók a könyvtárat az épületben, amely eredeti szépségében pompázik majd Kunhegyes főterén. S nem csupán a nagyközség válik általa gazdagabbá, a műemlékben nem bővelkedő Szolnok megye is jelentős értékkel gyarapodik. A megye könyvtárügyének krónikájába be kerül majd a kunhegyesi műemlékkönyvtár avatása, hisz méltó, szép otthona lesz könyveknek és olvasóknak egyaránt. Az épület és a stílusának megfelelő berendezés nem csupán szép környezetet, de korszerű körülményeket is teremt a könyvtári munkához. Az épület alapterülete a felújítás után több mint 80 négyzetméterrel növekszik. Tágas olvasótermek, kölcsönző és feldolgozó részleg, fonotéka, az alagsorban előadóterem, klubszoba kap helyet az épületben. Bőségesen lesz helye a 36 ezer kötetes könyvállománynak is amelynek jelen pillanatban jó része szükségraktárban, szükségmegoldásként becsomagolva várja jobb sorsát. Tallinnban vendégszerepei a szolnoki Kodály-kórus A köztársasági dal ünnepére ma az Észt SZSZK fővárosába, Tallinnba utazik a szolnoki Kodály-kórus. A július 7-ig tartó zenei rendezvénysorozat idején több alkalommal fellép a kórus üzemekben, vállalati kollektívák előtt, valamint a dal ünnepének kiemelkedő hangversenyein; július 4-én a „Népek barátsága estéjén” és a július 6-i záróhangversenyen is szerepelnek. Műsorukban magyar szerzők — Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szo- kolay Sándor és Balázs Árpád műveit szólaltatják meg, de a tallinni közönség észt zeneszerzők kórusműveit is hallhatják előadásukban. Gyermekfoglalkozások a művelődési központban Fő a gulyásleves Hétfő délelőttönként vakációzó kisdiákok veszik birtokukba a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot; az előtérben, a klubokban szünidei foglalkozások várják őket. Megismerkedhetnek többek között a bábkészítés, a bábozás titkaival is. Tegnap délelőtt például papírból kivágott nagyhasú törökbasák sorakoztak az asztalon. — Nem csak játszunk és énekelünk, hanem rajzolunk is. Meghallgattunk egy hanglemezt, most például az „Állatok farsangja” címűt, és lerajzoltuk a szereplőket. Én az oroszlánt választottam — mutatja rajzlapját Kató Csilla. A bábfoglalkozás vezetője Tóta Ferenené. — Mint pedagógus és napköziotthoni szakfelügyelő is nagyon örültem a művelődési központ kezdeményezésének, hiszen évek óta visszatérő gond volt a gyerekek szünidei foglalkoztatása — mondja. — A művelődési központ nyári gyermek- programjain1- kellemesen, hasznosan és nem utólsósor- ban kellő felügyelet mellett tölthetik a gyerekek szabadidejüket. A következő terembe ínycsiklandozó illatok csalogattak bennünket. Sonyák Bélát a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola tanárát, „kis szakácsok” állták körül. Szabó Syuszi félig-meddig már tudja a gulyásleves receptjét: ma ugvanis ez fő a fazékban. — Azért jelentkeztem erre a foglalkozásra, mert szeretek anyu mellett kotnye- leskedni a konyhán —mondja. — Mikor elmondtam neki, hogy főzni tanulok nagyon örült, azt mondta, hogy legalább nem unatkozom otthon, és majd ő is hasznát veszi a „tudományomnak”. Az egyik klubteremből énekszó hallatszott. A művelődési központ színjátszó stúdiójának tagjai versre, zenére, színjátszásra tanítják a gyerekeket. — Szeretem az irodalmat, az iskolában is jó jegyeim vannak ebből a tárgyból. Ezek a foglalkozások nagyon érdekelnek, megzenésített verseket, irodalmi játékokat tanultunk eddig. Időtöltésnek nagyon jó, leköti a figyelmet, jól szórakozom — mondja Baláti Róbert. A szomszédos teremben Rápolthy Viktor pedagógus irányításával népszokásokkal, népi játékokkal, népdalokkal ismerkedhetnek a gyerekek. — A különböző népszokásokat, játékokat nemigen ismerik a gyerekek — mondja — de nagy kedvvel tanulják, örömmel vesznek részt ezeken a foglalkozásokon. Egy emelettel feljebb a képzőművészeté a főszerep. Szávai István irányításával elmerülten dolgoznak a gyerekek, köztük Görög Imre. — A szüleim egész nap dolgoznak, a testvérem pedig beteg, így senkivel sem tudnék otthon játszani. Rajzolni és festeni pedig nagyon szeretek, ezért jöttem el a művelődési központba. A foglalkozások végezetével Dinnyés József dalait hallgatták meg a gyerekek. — Úgy tűnik nem csak a huszonévesek, de a náluk fiatalabb korosztály is szívesen hallgatja műsorát. Szereti a gyermekközönséget? — kérdeztük az énekest. — Nekem is hasonló korú gyerekeim vannak, nekik kezdtem írni az első gyermekdalokat. Ők szívesen hallgatják, ezért gondolom úgy, hogy hasonló korú társaiknak is örömet szerezhetek dalaimmal. T. E. Fotó: T. ZS. r A macskás Áron bácsi A falu pár sornyi' utcájában könnyein ráakadok a szerény, cserepes házra. Óvatosan emelve húzom be a rozzant kiskaput, nehogy a kilincs a kezembe ragadjon. A köszönésre egy kortalan kinézésű öregember csoszog elém. Bemutatkozóim, röviden elmondom jövetelem célját. Házigazdám az arcomat fürkészi, majd az igazolványomat kéri. Beleolvas. és megnyugodva nyújtja vissza. — Azt hittem, újabb pénzkérő. Merít van belőlük bőven, vigye el őket a tatár. Dolgozni egy se szeret, a sok Ady meg jó lenne. A konyhába invitál. A régi festés pereg a faliról, a sarokba vaskályha, előtte két kisszék. Arra telepszünk. — Hallottam, Áron bácsi a környék leggazdagabb emlbere. Igaz ez? — Akad egy kis pénzem, de hogy sok lenne! — Mégis, mennyi az az akad,? Mosolyog, a szeme összeszűkül. — Beraktam a takarékba, háromba is. Annyit elárulok; évente hatezer forint a 'kamat. — Hiszen ez egymilliónál is több! — Nem sokkal... —■ Ha jól tudom, Áron bácsi nőtlen. — Nem szántam rá magam. Különben is minden asszony eszik... — Rokona akad-e valamerre? — Pápán lakik a hetvenegy éves testvéíröcsém, de haragszom rá. Semmirekellő, nem szeret dolgozni, meg a forint is gurul’ tőle. Van két lánya, meg három unokája. Lassan ők is emberszámba jutnak. — Meglátogatják? — Ritkán. — Mit ad nekik ajándékba? — Jó tanácsot. Azt, hogy a pénznek igenis szaga van, Odagyűlik, ahol sok van belőle. Hozzám is így* jött. Dinnyés voltam, egy jó évben 150 ezer forintot is árultam, öt éve hagytam abba. Azután a lottón is szerencsém volt, mert akadt egy négyesem. A nyereményt tíz forint híján bent hagytam, azért sört vettem. — Televízió? — Nincs. Fizetni kell érte havi 60 forintot, és ez sok. Ha érdekes műsort adnak, megnézem a szomszédnál. — Rádió, újság? — Csak egy Szokol. Szeretem tudni, milyen lesz az idő. — Nyugdíjas? — Havi ezerhetat kapok. Négyszáz elég, a többi a takarékba kerül. —< Nem fél, hogy kirabolják? —■ Ugyan! Tíz éve festettem, és akkor valamelyik semmirekellő négyezret kiemelt a sifonból. Akkor tettem be az egészet három helyre, a takarékba. Fenntartással, úgy hogy csak én vehetem ki. Azóta senki se lopott meg. — És az élet? Ez az életforma?. Rámnéz, picit elbizonytalanodik. — Látja, erre még nem gondoltam! Lehet... — Boldog volt-e valaha? —■ Micsoda? —• Boldog. . — Nem. Annak örültem, ha pénz állt a házhoz. Az se utolsó. hogy nekem van belőle erre a legtöbb. Ez az én örömöm. — Ne haragudjon, de én csak megkérdezhetem: miért hívják önt macskás Áronnak? Eleinte azt hittem, a macskás a vezetékneve. Kicsit restellked.Ve túr ritkuló hajába. — Galambokat tartok. Nyaranta kétszázötvenet is. télen meg leapasztom őket felére, negyedére. Tudja, ezek mindenhol legelnek: nem kell őket udvaron tartanom, zsákból etetni egész évbén. öt esztendeje rájuk kapott egy nagy cirmos macska. Megevett vagy nyolc fiókát. Hurkot vetettem, a torkosnak. amibe belelépett. Agyonütöttem. megfőztem. — Micsoda? — Jól hallotta, pörkölt lett belőle. Hegyi tüzér voltam tizenhétben Isonzónál, ott is ettünk ilyet, ha késett a menázsi. Megirázkódom. — Hogyan készítette el? — Pörköltnek. Krumplit, paprikát tettem alá. Azért nem ettem olyan jót belőle, minit hatvanhárom éve. Húzós volt a húsa. kiszolgált jószág lehetett... Körbevezet a lakásában: tisztes szegénység mindenfelé. A kamrában viszont vagy negyven szál házikolbász csüng. — Tavaly még hízót tartottam. Amikor levágtam, felette volt a három mázsának. Megkínálnám, de nincs megkezdve. Egyet nyelek, szabadkozom. Eszembe jut a macska. — Nem baj Áron bácsi, ne kezdjük meg. Láthatóan megkönnyebbül. A kapuig kísér. — Cikk lesz belőle? — Esetleg. — Azt azért ki ne felejtse belőle: ha újra kezdhetném... Elakadt, segítek. — Kezdje újra, ma sem késő még ... Egyet legyint, és máris minden eresztékében recsegve csukódik a rozzant kapu, * * * Hat hét há elmúlhatott, amikor utam újra a faluba vitt. Az új ABC- ben Áron bácsiról érdeklődöm. — Meghótt, — igazítja kendőjét a szemére egy idős néni —. a múlt héten temettük. Szikfüvet szedett a nagymelegben, mert hogy Füreden tisztességesen fizetnek érte. A mezőn hőguta érhette, összeesett, úgy húzták haza taligán. Másnap befejezte. Róla el lehet mondani: nemcsak élt. hanem még is halt a pénzért. D. Szabó Miklós huBámhosszán FU/dugó nélkül A rádióhallgatót — természetesen — minden izgatja. A legjobban saját világa, saját társadalma, közössége és — mindenkor és szinte mindenek előtt — minden, gazdasági életünkkel foglalkozó téma. Választ, útbaigazítást vagy magyarázatot vár a . hallgató a gazdasági élettel foglalkozó műsoroktól, figyeli a konkrét példák alapján történő elemzéseket, tanulságokat talál, s általánosíthat, következtethet is. Az érdekes témát feldolgozó, jó „mintavétellel” készült gazdasági életről, helyzetről szóló műsorok mindig sikerre számíthatnak; amennyiben egy műsor sikere a hallgatók figyelmének intenzitásával méretik. Oda kell figyelni, amikor zsebre, forintra, dollárra „megy a játék”, s ahol a résztvevő, de némely helyzetekben a tét is az ember. A rádió hűséges krónikása — s egyben alakítója a gazdasági mindennapjainknak, a politikai ismeretterjesztésben, tudatformálásban betöltött szerepe eképp pótolhatatlan. (A hírektől, a gazdaságpolitikai jegyzeteken át, a gazdasági témájú, tartalmú, vonatkozású riportelemzésekig sok-sok színt tartalmaz a műfaji skála.) Fontieket akár tételszerű- en is megfogalmazhattuk volna a „Válogatott perceink” egyik félmondataiban is jelentőségteljes riportja alapján. Textilipari üzembe látogatott a riporter, ahol nagy a zaj, s ahol a fül védelmét szolgáló eszközöket sokan nem használják, mert... És föltárult egy — különlegességében is számtalan általánosságot hordozó — „csapdahelyzet”. S lehetett töprengeni: ki a felelős? A fegyelmit kapott gazdasági vezető, a pótlékot hozó hallássérülést vállaló munkás, az embert nem kímélő (tehát korszerűtlen) technológia, netán maga a füldugó? Mindemellett nem maradt ki a műsorból az üzemi demokráciát — a demokrácia működési mechanizmusát — érintő kérdések sora sem. A műsor, mindent egybevetve — korántsem csak egy textilipari üzemről szólt; feltehetőleg más iparágak — netán — prosperáló üzemeiben dolgozók is, egyáltalán: a hallgatók izgalommal — és persze „füldugó” nélkül figyelhették e zajos riportot, amely súlyos mondanivalóját elegánsan és választékosán dolgozta fel. A feldolgozás színvonaláról hasonlóképp jókat mondhatunk a szombati „Válaszolunk hallgatóinknak” adásáról, amelynek egyik kiemelkedően jó „darabja” volt a packázó hivatalról szóló riport. — Ügy tűnik — sajnos — e tekintetben nincsenek témaínségben a rádiósok. Röviden > A „Lelátó” című zenés sportmagazin riporterei a Moszkvába készülő olimpikonokat keresték föl. A bőséges és friss információkat tartalmazó műsorban nem volt szerencsés, hogy több sportolót — esélyeseket és esélyteleneket — belevittek a riporterek végeredménylatolgatásba, az amúgyis idegeseket idegesítő számolgatásba. Gyanítom, hogy ezeknek a kikínlódott nyilatkozatoknak az értelmét még a sportban némiképp járatos hallgató sem i gezielte meg. — esz.V
