Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-29 / 176. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i960, július 29. Tíz gondtalan nap Tarnamérán Felnőttszemmel egy gyermektáborról Közművelődési tábor. Mennyire papírízü, dosz- sziészagú ez a kifejezés, hiszen lépten-nyomon találkozunk vele újságjaink, folyóirataink hasábjain, a rádió és a televízió napi programjában. Mégis, a részben elcsépelt hangzás ellenére a tiszafüredi járási Művelődési Központban vállalták a titulust, és így nevezték azt a tíz napos turnust, amelyet a környék ötvennégy, túlnyomó többségében cigány kisdiákja töltött el a hevesi járási KISZ-bizottság impozáns környezetben levő, tarnamé- rai faházaiban. A csillogó szemű, borzas hajú — Tisza- buráról, Tiszaroffról, Kunmadarasról és Tiszafüredről — érkezett lurkók zöme még soha, egyetlen táborban sem volt Igaz, ha akart se mehetett volna, mivel náluk a hátrányos helyzetet a minden étkezéskor leszelt 8—10 szelet kenyér, a parányi lakóház, a nagyobbakról levett, kinőtt ruha hordása bizonyítja. Ök, ötvenegynéhányan először szakadtak ki másfél hétre abból a környezetből, ahol felnőttek, először történt meg velük, hogy esténkén)! nem a nagyobb testvérek, nagyszülők, sokszor babonás, misztikus meséin jutottak el az álmok, a pihenés világába. Rendhagyó volt ez a tíz nap, elvégre a világ sok „csodájának” eddig számukra még ismeretlen ízébe, szépségébe kóstolhattak bele ezek a tizenéves cigányfiúk, cigánylányok. Szájtát- va hallgatták a csillagászati előadást, vizsgálták a hatalmas távcsővel az égi mező temérdek, éjszakai pislákoló kísérőjét. Megnyugodva vették tudomásul: a csillaghullás nem azonos a halállal, az üstökös hosszú tűzcsóvá- ja a háborúval és a világvégével. Először beszélhettek élő (!) színésszel, és hallották: a filmbeli halál, verekedés, küzdelem mind, mind játék,, a művészet, az emberi önkifejezés egy-egy sajátos területe, megjelenítési formája. Neves bábművészeknek, artistanövendékeknek tapsolhattak és sétáik során az odvas fák kérgeit, az erdők leveleit, növény, és állatvilágát, talajféleségeit vizsgálták, rakták üvegekbe, ragasztották albumokba, gyűjteményekbe. Játékos formában könyvekről, mesehősökről, írókról, zenéről vetélkedtek, és ne tűnjön szentséktörésnek, ha leírom: a késsel, villával való étkezés, a kulturált emberi érintkezés, magatartás írott és íratlan törvényeivel, a természettudományos ismeretek jónéhány olyan tételével ismerkedtek meg, amelyekből eddig kisebb-nagyobb mértékben kimaradtak. Csillogó szemmel újságolták: a legjobban mégis az tet/szett, hogy a szintén velük levő népitáncos, magyar gyerekekkel együtt éltek, laktak, örültek, nevettek, szórakoztak. A mindennapok legapróbb megnyilatkozásaiban, emberi kapcsolataiban sem érezték cigány mivoltukat, azt', hogy a többiek „kényesek lennének”, elkerülnék őket. Az estéket táncházzal, közös énekléssel zárták, ahol kéz a kézben ropták a csárdást, majd körbe ülve ismerkedtek a népdalvilág kincseivel. Nem csoda, sokan haza se akartak menni a gondtalan gyermeknapokat, földi paradicsomot biztosító tarnamérai táborból, ahol a mindennapi főtt étel mellé kedvesség, szép szó is társult. Barátságok kötődtek és szövődtek, és ezek a barna bőrű emberpalánták olyan emlékekéit, élményeket vittek haza burai, madarasi, roffi, füredi otthonukba, hogy bízunk abban: ezek eredményeképpen a sokszor még ma is zárt közösségük nyitottabbá, oldo'ttabba válik, az iskolában és az iskolán kívül is. DSZM Nem dőlt össze a világ A postai boríték mérete fordított arányban áll az ember jókedvével. Ez talán furcsának tűnik, de aki egyetemre. főiskolára felvételizett. s izgatottan várta a választ. tudja ezt. A kis borítékban rövid értesítés található. felvételt nyert stb., míg a nagy borítékban „utazik” vissza az érettségi bizonyítvány. s egyéb íratok, jelezvén, nem sikerült. A kudarc sokakat elszomorít, mások hamar túlteszik magukat a kellemetlen eseményen, s még nagyabb lendülettel készülnek a következő próbálkozásokra, esetleg más területen igyekeznek tehetségüket egyéniségüket kibontakoztatni. A „nagy borítékosok” közül beszélgettünk néhány fiatallal, hogyan alakult a sikertelen felvételi után életük? Menynyiben szegte kedvüket az ölutadító válasz! 1 csalódottak-e? „Kései“ tanulság „Azt hiszem szokványtörténetet tudok mesélni magamról. A megye egyik „elit” gimnáziumában érettségiztem. Nem törtem különösebben magam a tanulásban. Közepessel, laza tempóiban haladva tel el a négy év. Az utolsó félévben döbbentem rá. hogy ennek hamarosan vége, s az érettségimmel nem sokra juthatok. A humán tárgyakból nem álltam rosszul — gondoltam, megpróbálom a tanárképzőt. Ahogy várható volt nem jött be. Első dühömben — aminek tulajdonképpen nem volt alapja hiszen nem készültem fel rendesen — jelentkeztem segédmunkásnak, három műszakba. Sokszor összeszorított foggal, de csináltam. kipróbáltam magam. Tettem ezt addig, míg egy balesetnél meghalt az egyik munkatársam. Űijabb segédmunka, más vállalatnál. Közben rájöttem, könnyebb a tanulás, ezt a munkát nem akarom egész életemben csinálni. Nagy akarattal készültem a következő felvételire. A lényeg: ez sem sikerült, pedig a szóbelin. akiket hallottam, gyengébben „muzsikáltak” nálam, mégis bekerültek. Ezután képesítés nélkül tanítottam egy évet. Minden pluszmunkát elvállaltam, élveztem a tanítást, megszerettem a gyerekeket, s azt hiszem, ők is engem. Ez küSikertelen felvételik után lönösen ösztönzött a munkára. a tanulásra. A felvételire az iskola is javasolt. Magyar—történelem szakon mindig akad bőven jelentkező, hatszor annyian voltunk. mint a keret, amelybe nem fértem be. Azóta eltelt jó pár év. A vállalaí- nál, ahol dolgozom, tudják, hogy a háromszori kudarc ellenére sokat foglalkozom az irodalommal. Az üzem kulturális életének egyik szervezője vagyok, de ez nem elégít ki. Még mindig fáj a szívem, ba arra az egy tanévre gondolok, amit a diákok között töltöttem. Azt hiszem, a középiskoláiban rontottam el a dolgot, megpróbálom még egyszer a felvételit, levelezőre. Talán. J. Kati nem látszik elkeseredettnek. pedig az elmúlt napokban kapta meg az elutasító levelet. Szakközépiskolába járt, jó eredménnyel végzett az idén, jogi karra jelentkezett. — Szüleim kívánságára mentem szakközépiskolába, a gimnázium helyett. Már általános iskolás korom óta a jogi pályára készültem, ezért lett volna szerencsésebb az utóbbi. Újult erővel — Gondolom, azért javasolták a szülők a szakközépiskolát, hogy szakma legyen a kezében? — Egyrészt, másrészt nem hittek komolyan az elhatározásomban, kitartásomban. Különösebben nem erőltették a továbbtanulást, ugyanis így négy-öt évvel jutok •korábban keresethez, ahogy szokták mondani, „meg tudok állni a saját lábamon”. Ez komoly anyagi segítség a családnak, ugyanis elég alacsony a jövedelmünk. Szerencsém volt, hogy középiskolában felvettek a kollégiumba. s nem került túl sokba a taníttatásom. — Most még tart a nyári szünet, hogyan lesz tovább? — Egyelőre pihenem a felvételi izgalmait, ha nem is sikerült, azért nincs különösebb leJkiismeretfurdalá- som, mivel készültem. Tizenhat és fél pontot szereztem. Ezt kell majd jövőre kicsit meg toldanom. A tanácsnál fogok dolgozni, szabad időmben pedig igyekszem úgy felkészülni a következő felvételire, hogy eredménye is legyen. Megtalálta a szakmát — A gimnáziumban hárman nagyon jó barátok voltunk, minden viccet együtt csináltunk, azonos volt az érdeklődésünk. Elhatároztuk, együtt maradunk az érettségi után is. Az volt „csupán” a kérdés, hogyan tehetjük ezt. K. I. autóvillamossági műszerész. Elégedett, nyugodt. Egy kávé mellett emlékszik vissza a nyolc évvel ezelőtti élményekre. — A barátai is ezt a szakmát választották? — A középiskola utolsó érvében elmentünk a pálya- választási intézetbe. Két napon keresztül töltöttük a rengeteg tesztlapot, rajzoltunk, számoltunk s közben örültünk, hogy jól elszórakozunk. Az eredmény ’kedvezett vágyainknak, ugyanis valamennyiünknek a pedagógus pályát javasolták, sőt minden fiúnak. Nőiesedik a tanári pálya — gondoltuk. de azért megpróbáltuk. Barátaimnak sikerült, nekem nem. — Elkedvetlenítette a kudarc? — Csupán azért, mert sajnáltam, hogy el kell szakadnom a többiektől. A műszaki dolgok mindig jobban érdékeltek, ezért jelentkeztem autóvillamossági szerelőnek. Itt kedvemre kiélhetem a szerelési mániámat. Soha nem tudtam elviselni, ha rossz otthon valami, legyen az vasaló vagy kerékpár. Órákig elvacakoltam a szereléssel. Azóta már jobban értek hozzá. — Tart még a nagy barátság? — Az ország különböző részeire szórt szét bennünket a sors, de amikor Szolnokra látogatnak, mindig megkeresnek, ók elvégezték a tanárképző főiskolát. Az egyikük művelődési házat vezet, a másik KlSZ-bizott- ságon dolgozik. Én jól érzem magam a szakmában, örömöm telik benne. V. Fekete Sándor NAGYOBB A FÜSTJE. MINT A LÁNGJA Az idén a karcagi Népművészeti cs Háziipari Szövetkezet mutatta be termékeit a vendégeknek. Sok csodálója akadt a kunsági hagyományokból merítő szűrhímzéseknek és a vert csipkéknek. Anna-bál Füreden Balatonfüred, szombat este. A városban az év ötvenkét szombatja közül a leghíresebb, Anna-báli est. A táncterem felé igyekvő estélyi ruhás hölgyeket, szmokingot öltött férfiakat több ezres tömeg tapsa köszönti. A résnyire nyitott em- berfolyosóba kezek siklanak, s megsimítják a csinos szépségek ruháit. A tapsot, a bókokat a legtöbben természetesnek tartják, büszkén lépkedve lovagjuk oldalán. A virágkapunál a fotósok villanásáradata fogadja az érkezőket. Az emeleti teremben kilenckor a palotással megkezdődik a mulatság. Némi csalódás az arcokon, mikor a KISZ Központi Művészegyüttes és a Rajkó-zenekar helyett, a Fővárosi Művelődési Ház modern tánckara gépzenére vonul fel. A táncosok fiatalok, igyekeznek, s ez végül is tetszik a közönségnek. Két profitáncos követi őket. „Így is lehet” — jegyzi meg fanyar humorral valaki. A nyitótánc után pillanatok alatt benépesül a parkett. A tánczenekar játszik mindent, Boney M-től régi magyar slágerekig. A földszinten magyar nótáktól hangos az étterem, a zenekar játékát csupán egy-két pezsgődugó hangja zavarja meg. Az egyik asztalnál négy leányzó kedvtelenül „árulja a petrezselymet”. Mindegyikük estélyi ruhában, piros szegfűvel díszítve. Nyakukban a szív a számmal, mely- lyel a bál szépe választásakor javasolhat a közönség. — Honnan jöttek? — Szegediek vagyunk. — Először vannak Anna- bálon ? — Igen. már tavaly is szerettünk volna eljönni, de nem kaptunk jegyet. Most jóelőre beszereztük. — Jól érzik magukat? — Hát... — hangzik egyszerre a válasz. — Túl sok a lány, a férfiak el vannak kényeztetve. Egyik ismerősöm már volt itt. ő nem ezt mesélte. Bosszant, hogy belekerült vagy másfél ezerbe ez a hétvége, s a végén még táncolni sem tudok. Csokornyakkendős fiatalember lép az asztalhoz, s egyiküket felkéri. Már csak hárman ücsörögnek. Egyre reménytelenebbül. Harmincas házaspár szótlanul ül egy üveg vörös bor mellett. A feleség lába mozog a magyar nóta ütemére, de úgy látszik, a férj nem szeret táncolni. Pécsről érkeztek. Az asszonyka boltban eladó, a férje villanyszerelő, — Soha nem voltam még ilyen forgatagban — így a feleség. — Nem is tudom, hogy sikerült rávennem a férjem, hogy befizessünk az Anna-bálba. ötszáz forint nem sok a belépőért. Százat lefogyaszthatunk belőle, s jól mulatunk. Ugye, apukám ? 1 Még női kézen sem láttam annyi gyűrűt, mint a folyosón mellettem álló ősz férfi ujjain. A pecsétgyűrűk mellett köves, karika. Mint mondja, hazalátogató. — Á, sajtó? — kérdi fölényesen. — Ha újságíró, akkor emlékeznie kell rám- Húsz évvel ezelőtt az én fotómmal volt tele a sajtó Londontól Moszkváig. —Rég lehetett, nem emlékszem. S mivel érdemelte ki? — Hagyjuk, úgysem hinné. Tudja mit? Ezt csinálja utánam 63 éves fejjel. Kihúzza magát szűk öltönyében, megigazítja a gomblyukba tűzött virágot, s huszonéves hölgyével oldalán elindul a táncparkett felé. — f — RADIO faMámhosszán Törvénysértés nőm történt... A vérbeli riportert a rend- teremtés szenvedélye űzi: sérelmek, társadalmi feszültségek, általánosítható esetek sokszor gordiuszi csomót kell, kellene megoldania. A Húszas stúdió „Törvény- sértés nem történt” című adása különösen szép példát szolgáltatott: a türelmes, szívós, minden lehetséges szempontot mérlegelő riporteri munka a leglehetetlenebb helyzetben is eredményre vezet. Pedig ebben a riportban úgyszólván csupa jószándékú, törvénytisztelő ember szólalt meg. (Igaz — ahogyan mondani szokás — a pokol tornáca is jószándékkal van kikövezve.) Egy nyírségi faluban egy 13 éves fiú békében, boldogságban él nevelőanyjával. Valahol, „lumpen-tájakon” élő valódi anyja évente egyszer karácsonykor küld neki egy képeslapot. Aztán egy- szercsak kezdenek jönni sűrűbben a levelek, majd a fiút — vér szerinti anyja kérésére — Budapestre, nevelőotthonba viszik. A riporterek — Váradi Júlia és Béla Pál — pedig mennek gyámhatóságtól gyámhatóságig, a nevelőotthontól a nevelőszülőig, a vér szerinti anyától a nyírségi falu iskolaigazgatójáig. Közben föltárul egy tizenhárom éves — immár nagyon sokat megélt — gyerek sorsa is. A vér szerinti anya — minden bizonnyal — azért kérte gyermeke áthe- helyezését, hogy könnyebben lakáshoz juthasson. Sokgyermekes lévén — afféle abszurd „magyar anya” módjára — a legfelsőbb fórumokig elmegy követelésével, vélt igazáért. A riportban — mint föntebb jeleztük — nincs konfrontáció. A budapesti nevelőintézet jóhiszeműen fogadja a gyereket. A gyereket. aki a nyírségi nevelőszülőnél már-már végleg otthonra lelt. És akinek a szempontjait minden döntésbe — az áthelyezésbe is — be kellene „kalkulálni”. Azazhogy, kellett volna. A budapesti nevelőotthon igazgatója szájából elhangzik egy napon szimpatikus felismerés, valahogy így: „most, hogy tudom, mi történt a fiúval, vállalni kellene az anarchiát, megfogni a gyereket és visszavinni oda, ahol neki jó volt.” Tegyük hozzá: korántsem anarchiáról lenne szó, de a rendeletek, átiratok, kérelmek, elbírálások fogaskerekei közé került homokszemek eltakarításáról — egyetlen emberséges mozzanattal. Ez a riport — végül is — „hepienddel” fejeződik be, a fiú visszakerült a nevelőanyához, a régi iskolába, a falusi gyerekek közé. Mégsem nyújt a hallgatónak feloldást, nem megnyugtató mindez: a kis nyírségi Copperfield David sorsa csak egyetlen szülők nélkül felnövő gyermek sorsa... — eszjé — Magyar kultúra világnyelveken Évente mintegy 9000 idegen-nyelvű kötet hagyja el a magyar nyomdákat csaknem 3,5 millió példányban.A magyar kultúra, tudomány eredményei közül a nyári hónapokban, az idegenforgalmi csúcs időszakában is több világnyelvre lefordított alkotás kerül az Akadémiai és a Corvina Kiadó gondozásában az üzletekbe. A magyar ' történészek nemzeti bizottsága immár hatodik alkalommal publikálja — angol, francia, német. illetve orosz nyelven — a magyar történetkutatók eredményeit tanulmánygyűjtemény formájában. Nyolc szerző írta a Corvina Kiadónál olasz nyelven megjelenő útikönyvet raa- gyarországról. Az NDK-beli Akadémie Verlaggal közösen dolgozza a Corvina Kiadó az Ortutay Syula szerkesztette Magyar népmesék című kötetet Az Anna-bál szépei a „megméretés" előtt
