Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 27. SZOLNOK MEGYEI Néplap Tíz megye vadászai Szolnokon Sportlövő verseny' a Millernél 1980. JÚLIUS 27. VASÁRNAP OLGA NAPJA A Nap kél: 5.16 — nyugszik: 20.25 órakor. A Hold kél: 20.10 — nyugszik: 4.43 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: a keleti, észak­keleti országrészben vál­tozóan felhős idő néhány helyen futó záporral. Az ország többi részén de­rült, száraz idő. Időn­ként kissé megélénkülő változó irányú szél, a legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 30 fok északkeleten 25 fok körül. Brunszkvik Teréz Kétszázöt évvel ezelőtt. 1775. július 27-én született Pozsony­ban és 86 éves korában. 1861 szeptemberében halt meg Mar­ton vásáron Brunszkvik Teréz gyermek pedagógus, a magyaror­szági óvodaügy úttörője, a nő­nevelés Jelentőségének egyik el­ső hirdetője. Külföldi utazásai közben 1808- ban Svájcban megismerkedett Pestalozzival, aki nagy hatással volt későbbi nevelői törekvé­seire. Kezdeményezésére ala­kult meg a pesti és budai nő­egylet, majd 1828 júniusában Budán Angyalkert néven meg­alapította az első magyarorszá­gi óvodát. Még ebben az évben — kísérletképpen — leállította az óvodából kikerülő hét éven felüli lányok számára az úgyne­vezett kézmű-oskolát (a Kriszti­na városi ipariskolát), ahol kéz­műipari jártasságot sajátíthattak el a gyerekek. Széles körű te­vékenysége eredményeként 1836-ban már tizennégy kisded­óvó intézet működött az or­szágban. Bérleteseknek űszi hangversenyek Elkészült a Megyei Műve­lődési és Ifjúsági Központ bérleti hangversenysorozatá­nak őszi műsora. A szeptem­beri két programban Fábián Márta és Szakály Ágnes cimbalomművészek (15-én este 7 órakor), valamint az osztrák Ingrid Schwarz hár­faművész és Elisabeth Schmidt fuvolaművész (25- én este 7 órakor) koncertjét hallgathatják meg a komoly­zene kedvelői. Októben 5-én a Szolnoki Szimfónikus Ze­nekar előadásában Strauss- est lesz, aktóber 13-án pedig a Collégium Musicum hang­versenyét rendezik meg, amelyen közreműködik Kecs­kés András lantművész. A bérletek árusítását az intézmény pénztára és a kö­zönségszervezők augusztus 21-én kezdik meg. Gyászhír A Szolnok megyei Rend­őr-főkapitányság és a gyászoló család mély fájdalommal tu­datja, hogy július 24-én, 53 éves korában szívroham kö­vetkeztében elhunyt Hajas József nyugalmazott rendőr alezredes, a kunszentmártoni járási rendőrkapitányság. volt vezetője.. Temetése katonai tisztelet- adással július 29-én, 14 óra­kor lesz a kunszentmártoni Felső temetőben. Az elhuny­tat a rendőrség saját halott­jának tekinti. 112 négyes — kedden jutalomsnrsnlás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 112 fogadónak volt, nyereményük egyenként 65 689 forint. Hármas talá­lata 10 303 fogadónak volt. nyereményük .egyenként 357 forint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 256 209 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság július 29-én, ked­den tartja a lottó e havi ju­talomsorsolását. A húzáson a 27. játékhét szelvényei között 1280 tárgynyereményt sorsol­nak ki. Főnyereményként ezúttal két — Lada 1200-a*, illetve Trabant Limousin 601-es — személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottó­zóknak, de gazdára vár tíz színes tévé készülék és 5 Mi- nimat mosógép is. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint augusztus 1- én Hajdúszoboszlón, 8-án Hévízen, 15-én Csongrádon, 22-én pedig a Budapesti Nemzetközi Vásár területén húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utol­só sorsolását augusztus 29-én a televízió Hargita-stúdiójá- ban tartják. Ma reggel 8 órától a Millér melletti skeet lőtéren fneghí- vásos sportlövő versenyt rendez a MAVOSZ megyei intézőbizoftsága. Tíz megye csapatait és egyéni verseny­zőit várják a küzdőtérre. Szolnok megye vadászai­nak az elmúlt hetekben le­zajlott három fordulós verse­nyén átlagosan 50 versenyző jelent meg 12—13 vadásztár­saság képviseletében, s az ott egyénileg és csapatban leg­jobb helyezést elértek két csapatban képviselik a me­gyét a mai nagy versenyen.. Egyéniben Kovács Imre, Se­bők László és Fehér József esélyesek a legjobbak közé jutásra, hasonlóképpen a szolnoki Diána, a szajoli Bé­ke és a jászfényszarui Ta­nács vadásztársaság csapatá­nak tagjaiból válogatott együttesek. fllagút az Olpok alatt Néhány hónap múlva a Szt. Kotthárd-hágónál meg­nyitják a világ leghosszabb alagútját. Az ötlet 100 évvel ezelőtt merült fel Svájcban, de csak a jelenlegi műszaki színvonal tette lehetővé a ré­gi álom megvalósítását, a 16,3 kilométer hosszú szik­lafolyosó megnyitását. Az Úri és a Ticino kantonokat összekötő alagút építéséhez 1,7 millió köbméter kőzetet kellett megmozgatni, több ezer munkás tíz évi munká­jára, 3 millió robbanóanyag­ra volt szükség. Háztartási iroda Lódzban háztartási irodát szer­veztek, ahol az ügyeletes tele­fonon tanácsokat ad azoknak a férfiaknak, akiknek a felesége valamilyen okból nincs otthon (szabadságon vagy tanulmány­úton van). Az ügyeletesek el­mondják, hogyan kell elkészí­teni a vacsorát a gyerekeknek, hogyan kell megvásárolni és kiválasztani ezt vagy azt az árut, hogyan lehet boldogulni a különböző háztartási problé­mákkal. Az iroda már több köszönő levelet kapott a fele­ségektől. — Azért kötöttem be a szemét, mert szigorúan bizal­mas levelet diktálok neki.. & f x & jfc,, 0. 3? A.© 0 _ fcwtr , szolnok .4^9 kunszentmarton ’’'Jr4szsb& Jászberény x ,\o ' *• <?• . ér vr /// * > á- > £ w (£625) Első fokú árvízvédelmi készültség a Tiszán, a Körösön A Tisza végig árad. A szombaton mért vízállás Vá- sárosnaménynél igen magas, 714 centiméter, másutt magas: Tiszafürednél 582,' Kiskörénél 607, Szolnoknál 576 centimé­ter. A VITUKI előrejelzése szerint az árhullám tetőzése Szolnoknál 800 centiméter körüli vízállással augusztus 5-re várható. Tegnap reggel a tiszai és a körösi vízvonalakon a KÖTI- VIZIG elrendelte az I. fokú árvízvédelmi készültséget. Cumizó Fotó: K. I. Csökken a fotó- filmek és papírok ára Az ezüst világpiaci árának stabilizálódását figyelembe- véve a Forte ebben a hónap­ban csökkentette a filmek és a fotópapírok termelői árát, amit az Ofotért érvényesít a fogyasztói árakban is. Jú­lius 28-tól, hétfőtől a Forte filmeket 20—30 százalékkal, a fotópapírokat átlagosan 40 százalékkal olcsóbban árusít­ják, s ezzel arányosan egyes ORWO termékek árát is mérsékelték. A mostani ár­csökkenéssel a film- és a fo­tópapír-árak lényegében visszaálltak a január 7-e előtti árszintre. Qprók táncháza Jászalsószentgvörgvön Hétfőnként egyre több gye­reket vonz a jászalsószent- györgyi művelődési házba a nemrég megalakult #,Aprók táncháza”. A hétfői foglalkozások cél­ja nemcsak az, hogy válto­zatosabbá tegye a szünidei programot, hanem egyúttal tehetségkutatás is, mert a legügyesebbekből gyermek tánccsoport szervezését ter­vezik. „Vaddisznóriadó"’ Borsodban Csapatosan húzódnak le a vaddisznó kondák Borsod megye egyes részein a hegy­vidékek erdőségeiből az érő­félben lévő gabonatáblákra. Ezért ezekben a napokban „vaddisznó-riadót” tartanak a borsodi vadászok. Elsősor­ban a vadváltók környékén, valamint a dagónyázó he­lyeken állnak lesben a „pus­kások” ott, ahol a vaddisz­nók az erdőből kijönnek, il­letve ahol az éjszakákat töl­tik. Az elszaporodott vaddisz­nók kártételének elhárításá­ra a hét végén hajtóvadásza­tokat is rendeznek a megyé­ben. A Szolnoki Galériában Kortárs képzőművészek tárlata A Damjanich János Múze­um gyűjteményének utóbbi tíz évi gyarapodásából válo­gatott művekből nyílik kiál­lítás ma a Szolnoki Galériá­ban. A kortárs képzőművé­szek alkotásaiból álló tárlatot dr. Selmeczi László megyei múzeumigazgató nyitja meg délelőtt 11 órakor. Piaci szemle Újdonság a görögdinnye Az utóbbi napokban árultak már sárgadinnyét a szolnoki piacon, de a héten már görög­dinnyét is lehetett venni. 20 forint körüli áron a boltokban. Sok a szép sárgabarack, kiló­ja 10 és 25 forint között van a mágánkereskedöknél. ősziba­rackból is szépet kínáltak 10— 25 forint körüli összegért. Al­mát a magánkereskedőktől 8—15 forintért lehetett vásárolni és hasonló áron adták a körtét is. A málna kilója a szövetkezeti boltokban is 40 forint körül volt. Sárgarépát és petrezselymet csomónként 1—5 forintos ösz- szegért kínáltak és a szövetke­zeti üzletekben 10 forintért ki­lóra is mértek répát. Káposzta- féléket egész héten lehetett ol­csón venni. Napok óta olcsóbb a paradi­csom és a zöldpaprika a Rá­kóczi Ttez boltjában, mindegyik­ből árultak 5 és 10 forintért ki­lónként. Sok a szép főzőhagy- ma. az ára 8—10 forint. Uborkát is sokat elmértek a boltokban 2—8 forint közötti áron és a magántermelőknél is hasonló volt az ára. Burgonyából egy kiló 4—7 forint közötti összeg­be került. Volt olcsó karfiol, a szövetkezeti üzletekben 3 fo­rintért is lehetett venni elfo­gadható minőségűt. Tojásból a boltokban 1 forint 60-ért adtak darabonként, magánkereskedők­től ennél többért. A jászberényi piacon tyúkot 37. csirkét 45 forintért adtak. A tojás ára 1 forint 80 fillér körül volt. Burgonyát min­denütt 4—7 forint közötti áron kínáltak és ennyi volt a ká­posztafélék ára Is. Sárgarépát, petrezselymet csomónként 2—4 forintért lehetett beszerezni. A vöröshagyma kilója 10 forintért kelt. Árultak zöldborsót is. aminek 14—18 forint volt . az ára. Paradicsomot és zöldpap­rikát nagyjából azonos áron. 6—18 forint közötti összegért mértek, az uborka ára 2.50—10 forint között volt. Gyümölcsből a meggyet 18—30 forintért, a málnát 28—30-ért mérték. Az őszibarack 14—20, a sárgaba­rack pedig 10—15 forint közötti áron cserélt gazdát. Horgászparadicsom a Körös partján Augusztus elsejétől Gyomán, a Körös-partján 42 Szolnak megyei ifjú horgásznak szerez örömet a Magyar Horgászszövetség megyei intézőbizottsága. Néhány héttel ezelőtt Tiszapüspökiben húsz diák élvezte a vízparti nyaralás örömeit a horgásztanyán, felnőttek, gya­korlott horgászok társaságában, most a gyomai horgásztábor kínál a gyerekeknek élményt, elméleti képzést, halfogó »versenyt. — Re­méljük, a magas vízállás nem rontja el örömüket. ® SZÍNES krétákkal va­rázsolták tegnap a vakáció­zó gyerekek a nyár sok-szép­ségét a kunmadaras! József Attila művelődési ház elé. Az intézmény által meghir­detett asztalrajzverseny té­mája képzeletben megadta mindazt a lehetőséget a kis „művészeknek”, amit a mos­toha időjárás eddig megta­gadott. ■ KEDVELIK a termé­szetjárást az ipari szövetke­zetek dolgozói. A Tájak—ko­rok—múzeumok akcióban 764-en vettek részt egy év alatt a megyéből, természet- járó túrán pedig csaknem 1500-an. ® A VASUTAS közművelő­dési intézményhálózaton be­lül a szolnoki MÁV Csomó­ponti művelődési házhoz csa­tolták a szajoli vasutasklu­bot. Az egyesítéssel bővíteni kívánják a városkörnyéki nagyközség vasutas dolgozói­nak művelődési lehetőségeit. | HÉTSZÁZ mázsa nyu- lat vásárol fel az idén a kis­állattenyésztőktől a Kun- szentmárton ,/és vidéke Áfész. A nyulakat a dunavarsányi termelőszövetkezet veszi át a fogyasztási szövetkezettől. ® „A KÖZSÉGÉRT” pla­kettet alapítottak idén Jász- szentandráson, amelyet elő­ször 1981-ben adnak át. ■ HÉTFŐTŐL bútorvásárt rendez a mezőtúri Áfész a Kossuth téri szaküzletében. Egyes gyermekbútorokat, székeket 10—30 százalékos árengedménnyel kínálnak, amíg a készlet tart. @ A KERÉKPÁROS túrázók országos találkozóját augusz­tus 2—3-án Balatonakalin, a természetbarát táborban ren­dezik meg. Programjában kerékpáros fórum, ügyessé­gi sportversenyek és KRESZ- vetélkedő szerepel. ■ JÓL HALADNAK Jász- árokszálláson a Sallai és a Lenin út betonburkolatának építői. A 150 méteres útsza­kasz mintegy 800 ezer forin­tot emészt fel a községfej­lesztési alapból. SfOUMM MtCVfl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hlrlapkézbesltő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom