Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 27. KÜLPOLITIKAI * KOR KÉP VITA AZ ENYHÜLÉSRŐL Osztható vagy oszthatatlan Olyan ez a vita, mint amelyik haj­dan folyt az an­gyalok neméről • mondta a jelen sorok írójának egy bonni politikus. Terméketlen és elvont. Két nyu­gati irányzatról van szó. Az egyik ezt mondja: az enyhülés oszthatatlan. A má­sik így válaszol: nem, osztható! Fülünk­nek kissé szokatlan, első hallásra nem is világos a probléma. Valójában égetően időszerű és eldöntendő kérdés húzódik meg mögötte: ha másutt válság robban ki, ro­moljon-e az európai helyzet is, vagy ma­radjanak meg a múlt enyhüléses évtized eredményei. Természetes, hogy az utóbbit választjuk: az enyhülés osztható. Mindig is osztható volt. Sem a múltban nem következett be, s aligha várhatjuk, hogy belátható időn belül eljön az általá­nos béke paradicsomi állapota, amelyben valamennyi földrész minden táján derűs nyugalom honol. Természetes — mondom, de akkor miért csapnak össze a vélemé­nyek a Nyugaton erről, miért vannak be­folyásos politikusok, akik az ellenkezőjét vallják? Szépen hangzik: az enyhülés oszt­hatatlan! De mire gondolnak? Vegyük szemügyre az amerikai kormány magatar­tását. Fő érve: Afganisztán. Mi is történt ott? A Szovjetunió katonai ■segítséget nyújtott egy vele szerződéses vi­szonyban levő és Európától messze fekvő állam kormányának. Van ennek köze föld­részünkhöz? Nincs. De Washingtonban „büntető intézkedéseket” hoztak, Európá­ban is lehűtötték a légkört — visszavonu­lásra kényszerítendő a Szovjetuniót Ázsiá­ban. így értik tehát az oszthatatlanságot: ha másutt feszültség keletkezik, földré­szünk se legyen kivétel. Érthetetlen lenne ez a magatartás, ha nem ismernénk azt a politikai fordulatot, amely az Egyesült Államokban a múlt esz­tendő végén végbement. így tüstént kide­rül, hogy nem az enyhülés oszthatatlan, hanem az amerikai törekvés a világméretű katonai-politikai fölény visszaszerzésére. Ennek az irányzatnak a hívei minden al­kalommal félreverik a harangot, ha látják, hogy nő a szocialista közösség befolyása. Voltaképpen a szocializmus határainak ki- terjesztését, a társadalmi haladást akar­ják megállítani. Afganisztán esetében (ez­zel robbant ki látványosan az osztható­ság—oszthatatlanság-vita) az amerikaiak Európával szeretnék zsarolni a Szovjet­uniót: „Ha nem vonulsz ki onnan és nem engeded át a hatalmat más (értsd: nyugat­barát) kormányzatnak, elveszíted azt, amit az enyhülés során Európában nyertél.” Tudják, a szocialista országoknak drága, amit a múlt tíz esztendőben földrészünkön sikerült elérni. Ám nemcsak nekünk értékesek a múlt tíz esztendő enyhülési eredményei, a nyu­gat-európaiak nagy többségének, tekinté­lyes kormányférfiaknak is. Vallják, nem szabad távoli tüzek martalékául dobni az európai értékeket. Ezért utazott a francia elnök és a nyugatnémet kancellár a szov­jet vezetőkhöz, ezért szállnak szembe Nyugat-Európában nagy erők ezzel a bizo­nyos oszthatatlansági elmélettel. Nincsenek mindenben egy véleményen velünk, de az amerikaiakkal sem. A francia elnök vagy a nyugatnémet kancellár .nem a kommu­nizmus híve, de elveti az amerikai kor­mány módszereit, az effajta oszthatatlan­ságot. Az enyhülés osztható — mondjuk és hir­detik velünk együtt sokan mások. Vajon azt jelenti ez, hogy közömbösek lennénk más földrészek gondjai iránt? Abban a tévhitben élnénk, hogy elszigetelhetjük magunkat, nyugodtan dolgozhatunk, míg másutt bozóttüzek égnek, viharok dúlnak, éhség pusztít, háború folyik? Nem hisszük. Az enyhülésnek — igaz — oszthatónak kell lennie, különben egy válság, bárhol törjön is ki, átterjedhet az egész világra. De az enyhülési szándék legyen valóban osztha­tatlan. Pillanatnyilag még nem tudjuk megakadályozni, hogy a világnak hol az egyik, hol a másik pontján válság törjön ki, vagy húzódjék hosszú éveken át — de nem nyugszunk bele. Éppen ezért kell megőrizni az enyhülés Európáját, hogy ennek példáján okulva, innen kiindulva, ezt bázisként használva segíthessünk más földrészeken, más népek konfliktusainak rendezésében. Tatár Imre KÍNA—INDIA Közeledés és hátrálás Kína és India Ázsia, s egyben a földkerekség két leg­nagyobb állama. Ősi, nagymúltú civilizációjuk az emberi­ség kultúrtörténetének becses része, kisugárzó hatást gya­korolt a kontinens egészére. Kapcsolataik szinte egyidősek állami létükkel. A két állam a második világháború után nyerte el függetlenségét. Jóidéig úgy tűnt, hogy — a társadalmi­gazdasági rendszerek külön­bözősége ellenére — politi­kai előtörténetük hasonlósá­ga és antiimperialista beállí­tottságuk eredményeként egészséges kapcsolatot épí­tenek majd ki egymással, népeik és Ázsia egészének javára. Mindez gyökeresen meg­változott a kínai külpoliti­kának az 1960-as években bekövetkezett fordulatával. Amióta Peking politikájá­nak uralkodó vonása a szov- jetellenesség, a Moszkvával jó viszonyt ápoló India „az ellenségek” egyre bővülő lis­tájára került. A mind ag- resszívabbá váló kínai poli­tika 1962-ben a háborúig fe­szítette a két ország viszo­nyát. A kínai vezetés közben több kísérletet tett arra, hogy a maga előidézett fe­szültséget némiképp enyhít­se, de az 1962-es háborúban törvénytelenül elfoglalt in­diai területek sorsáról még tárgyalni sem volt hajlandó. Amikor 1978-ban hatalomra került Morardzsi Deszai Dzsa- nata kormánya, Peking az idős, szovjetellenes nézeteiről ismert indiai politikusban lehetősé­get látott a kapcsolat ten­denciózus felújítására. A kí­sérlet a nemzetközi politiká­ban is ritkának számító gro- teszkséggel hiúsult meg: a Dzsanata-kormány külügy­miniszterét, Vadzspajit (16 -év után az első magasrangú indiai politikus Kína föld­jén) abban a pillanatban hívták meg Pekingbe, ami­kor a kínai csapatok elözön- lötték Vietnam északi határ­térségét. Vadzspaji maga úgy nyilatkozott annakidején, hogy pályafutása során ennél súlyosabb megaláztatásban soha nem volt része. Az Üj-Delhiben a közel­múltban végbement hatalmi váltással párhuzamosan Pe­king ismét célozgat a párbe­széd újrakezdésére. (Nyugati tudósítók fontos mozzanat­ként értékelik, hogy Kína húsz év után elsőízben kép­viseltette magát egy India nemzeti ünnepén rendezett fogadáson. A párbeszédben való pekingi érdekeltséget látszott erősíteni Hua Kuo- feng és Indira Gandhi belg­rádi tanácskozása, sőt, a ter­vek szerint, a kínai diplomá­cia feje szeptemberben Űj- Delhibe látogat. Hogy lesz-e folytatás? — az enyhén szólva kérdéses­nek tűnik, Egyfelől amiatt, mert az indiaiak régóta úgy érzik, hogy de facto szövet­ség jött létre Kína, Pakisz­tán és az Egyesült Államok között a többi között India-el- lenes éllel. Másfelől itt van Észak-kelet-India két államá­nak, Assam-nak és Tripurá- nak a kérdése. A helyzet ott kétségkívül robbanásveszé­lyes, a szeparatista tendenciák az indiai állam egységét veszé­lyeztetik. A Far Eastern Econo­mic Review című jól értesült hongkongi hetilap nemrég ezt írta: „Űj-Delhiben jóko­ra zavart keltett a pekingi rádió beszámolója az észak­kelet-indiai zavargásokról. A hangnem nemcsak egyszerűen a szeparatisták támogatásként értékelhető, hanem egyszer­smind az indiai kormány in­tézkedései bírálatának. Pe­king 1977, azaz Indira Gand­hi választási veresége óta tartózkodott az indiai esemé­nyek bírálatától” — írta a lap. Vagyis rózsás jövővel nem kecsegtet az a világpolitikai- lag azonos súlyú felek közti tárgyalás, ahol az egyik, igényeit előadván, bedugja fülét, amikor a másik beszél­ni kezd. Győri Sándor ISMÉT HOSSZÚ, FORRÓ NYÁR Ml TÖRTÉNIK MIAMIBAN? Az utóbbi időben pusztító hőségről érkeztek jelentések az Egyesült Államokból. De nemcsak a hőmérők állása jelzi, hogy ismét „hosszú” forró nyár” kisért a Florida- állambeli Miamiban. A má­jusi véres faji zavargásokat júliusban újabb követte. Az események az amerikai nagyvárosok néger gettóinak, Amerika színesbőrű lakói­nak tarthatatlan helyzetére hívták fel a figyelmet, és sok vonatkozásban a hatva­nas évek hatalmas polgárjo­gi megmozdulásaira emlé­keztettek. Különösen a re­ményüket vesztett fiatalok hajlanak a legjelentéktele­nebbnek tűnő események ha­tására is. fejvesztett zavar­gásokra. ftKu Klux Klán támaszpontja Florida tudvalévőén a faj­gyűlölő Ku Klux Klan fő támaszpontja, a narancsül­tetvények fehér urai csak a saját törvényeiket ismerik. Az 1920-as évektől kezdve idegenforgalmi centrummá fejlődött Miami — könnyebb életet kínálva — magához vonzotta a négereket. Itt ci­pőtisztítók, pincérek,szobalá­nyok, hordárok, taxisofőrök, eladónők, kertészek lehettek. A konjunktúra még a szom­szédos Georgia és Alabama államból is sok feketét csábí­tott ide: a város összlakos­ságának ma mintegy negye­de néger. Az elmúlt években azonban visszaesett Miami idegenforgalma, a nyaralók inkább a karibi szigeteket keresik fel. Ez pedig a né­gerek növekvő munkanélkü­liségéhez vezetett: sokezren csak a szociális segélyekkel Egy halott néger a miami utcán amerikaiak a kubaiakkal áll­tak szemben, a kubaiak az amerikai feketékkel, s mind­annyian a Haitiből érkezett nyomorultakkal. Harmadrendű polgárok fehér rendőrök. A májusi zavargásokat is hasonló esel idézte elő: négy rendőr ot nélkül agyonverte a néger Arthur McDuffy. S bár a fehér bíróságnak kétségtelen bizonyítékok álltak rendel­kezésre a rendőrök bűnössé­géről, felmentő ítéletet hoz­tak. tartják £enn magukat. A 60-as évektől kezdve újabb csapásként jelentke­zett a gazdag emigráns ku­baiak beáramlása: Ők kezük­be kaparintották a keres­kedelmet, a bankokat és ter­mészetesen az idegenforgal­mat is. Miamiba vonzották a latin-amerikai gazdagokat, telekspekulánsokat, akikkel együtt a kábítószer-csempé­szet egyik központjává tet­ték a várost. Egymás után épültek a gyárak, de négere­ket alig alkalmaztak. A gondokat csak növelte a 35 ezer fekete bevándorló, aki az elmúlt nyolc évben Hai­tiből menekült ide a nyomor és a Duvalier-rezsim elnyo­mása elől. A faji feszültség így évről-évre nőtt: a fehér A négerek sokszor har­madrendű polgároknak ér­zik magukat — joggal. Míg a fehérek és a kubaiak kö­zött a munkanélküliség 8 százalékos, a feketéké már túlhaladta a 17 százalékot. De a fiatalok között ennek majd a duplája). Hivatalos adatok szerint egy néger évi jövedelme alig több mint 5 ezer dollár, a fehéreké 14 ezer. S mindehhez járul a ha­tóságok brutalitása és igaz­ságtalansága. Nyomor és reményteleoség Egy fehér rendőr megerő­szakolt egy 11 éves fekete kislányt — szökni hagyták. Egy néger tanítót állítólag összetévesztettek egy kábító­szer kereskedővel: véresre verték lakását összezúzták. Egy 22 éves fekete fiatalem­bert „tévedésből” lőttek le a A kormányzat arra hivat­kozik, hogy a jelenlegi hely­zetben nem képes gazdasági segítséget nyújtani a rászo­rulóknak. A lázongások meg­ismétlődésének elkerülésére csupán annyi történt, hogy Washingtonból FBI-tisztség- viselőket és jogászokat irá­nyítottak Miamiba: ellenő­rizzék a végrehajtó szerve ketés a rendőrséget. A nyug talanságot azonban, s ezt a közelmúlt eseményei is bizo­nyítják, mindez nem csilla pftja. A nyomor és remény telenség kétségbeesett csele­kedetekbe hajszolja nem­csak Miami, hanem sok más amerikai város feketéit is. — Gáti — Szovjet karikatúrák Árulkodó amerikai fegyverek Ruhapróba a Fehér Házban Carter, a divatfi __ B arrikád Salvadorban ... ... és amiből épül

Next

/
Oldalképek
Tartalom