Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
1980. július 3. v SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Bőven ad munkát a szolnoki Domus Árubáz díjtalan szolgáltatása a varrónőnek. A lakástextil osztályon vásárolt méteres függönyanyagot méretre szabva, beszegve, készen vihetik el két-három napon belül a megrendelők. Modla Sándorné — képünkön — naponta 70—80 méter függönyt készít el. (Fotó: Tarpai) Tiszavárkonyban Új utca fészekrakóknak A megyeszékhely közelsége, különösen mióta a közlekedés is megjavult, egyre jobban érezteti hatását Ti- szavárkony életében. Változatlanul sokan bejárnak dolgozni Szolnokra, de mind kevesebben kívánják ottani lakásért felcserélni az „ingázást”. Míg a korábbi években a város környéki községben 4—5 új ház épült, tavaly már 16 építési engedélyt adott ki a tanácskirendeltség, s a jelek szerint az idén még ennél is több család vállalkozik fészekrakásra. A település szélén új utca születik. Egyik oldala már beépült, a másikon 30 családi ház építésére alkalmas házhelyeket alakítottak ki. A felparcellázott terület közművesítése a Munkásőr úton már folyamatban van az OTP költségére, és várhatóan még ebben az évben megkezdik az építési telkek értékesítését. Szolnokon, az Arany János utca 16. számú ház falán az I. számú Ügyvédi Munkaközösségben dolgozó ügyvédek nevei. A tizenegy névtábla közül csupán egyen szerepel női név: dr. Kalász Anikó. Dolgozószobája ízléses, sok virággal, „árulkodik” lakójáról. Az asztalon iratok, a naptárban számtalan feljegyzés. Borítékon kívül Téglagyári változások Hajdúnánástól Kunszent- mártonig, Kisújszállástól Ceglédig húsz telephely tartozik az Alföldi Téglaipari Vállalathoz, amelynek a központja Mezőtúron van. A vállatnál mintegy 2400 dolgozó munkakörülményeinek javításáról, egészség- ügyi, szociális és kulturális ellátásáról kell gondoskodni. Az idén a munkakörülmények javítása érdekében a karcagi téglagyárban megvalósítják az előkészítő gépházban a porleszívást, korszerűsítik a gépi anyagmozgatást. A kunszentmártoni gyárban elkészítik a teherfelvonó liftet és a szalagos szénfelhordót. De felújítják a kunszentmártoni, a törökszentmiklósi, a Debrecen Alföldi és a hajdúszobosz- lói gyártelepeken a fürdőket, mosdókat, öltözőket, irodaépületeket, szolgálati lakásokat is. A vállalat nem feledkezik meg a csökkent munkaképességű, régi dolgozóiról sem. Jelenleg 57 kisegítő és 49 műszaki jellegű állás van a telepeken, ebből tíz már betöltött. A szociális terv külön is foglalkozik az üzemi étkeztetéssel. Saját üzemi konyhája négy telepnek — Mezőtúr, Abony, Tiszaföldvár és Karcag — van. A többi munkahelyen melegítő konyhákról a dolgozók ebédjét az áfészek és a vendéglátóipari éttermek, bisztrók biztosítják. A munkásszállításra is nagy figyelmet fordítanak. Tavaly például egy mikro- buszt és egy Barkas B—100- as típusú személygépkocsit vásároltak. Mivel a húsz téglagyárban sok nő is dolgozik, segítenek a gyerekek bölcsődei, óvodai elhelyezésében. Az idén minden telepen kommunista műszakot tartanak, amelynek bevételét a helyi tanácsoknak utalják át a gyermekintézmények fejlesztésére. Övodafejlesztés címén most a mezőtúri és a hajdúnánási gyár részesül vállalati támogatásban, egyenként 120—120 ezer forint jut. Eddig is segítették a vállalatnál dolgozók lakásvásárlását és építését. Az idei keret igen szűkös, most csak 10 dolgozó kaphat pénzbeli támogatást, 350 ezer forintot összesen. A vállalati segélyekből több mint 200 ezer forintot kapnak a nagycsaládosok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők. — szc — — Mindig ilyen elfoglalt? — A napokban éljük át a nyár előtti „hajrát”. Mindenki igyekszik elintézni az ügyét, a bírák szabadságuk kezdete előtt akarják letárgyalni az ügyeket — ezért van most sok dolgom. — Szolnokon Ön volt az első női ügyvéd. A jogi egyetem elvégzése után miért éppen ezt a hivatást választotta? — Kizárásos alapon, mert döntő érv az volt, hogy mielőbb a bíróságokon tárgyalhassak. Friss diplomával más pályán csak évék múltán érhettem volna el vágyamat, ezért döntöttem így. Az ügyvédjelölt az első pillanattól járhat tárgyalásokra, Nem a kereset vonzott, mert akkor még 1100 forint volt a kezdő fizetés, míg a vállalatnál, szövetkezetnél dolgozó évfolyamtársaim 3500 és 5000 forint között keresték. Az avatás előtti gyakorlatot 'is ügyvéd,ek között töltöttem. A diploma megszerzésétől — 1968. május 1-től ügyvédjelöltként dolgoztam Szolnokon. Az ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsga megszerzése után — 1970. november 1-től — Tö- rökszentmiklósra kerültem ügyvédnek. Alig két hónap elteltével áthelyeztek Szolnokra — mert gyermeket vártam — így elsőként került nő a szolnoki ügyvédi munkaközösségbe. A megyében én voltam a második, mert pár hónappal előttem jegyezték be dr. Dienes Veronika ügyvédnőt szintén a törökszentmiklósi közösségbe. — Hogyan fogadták a kollégák, és miként vélekedtek az ügyfelek? — A kollégák az első perctől kezdve befogadtak, A kezdet ennek ellenére így is elég nehéz volt. Az ügyfelek ügyvédfeleségnek, gépírónőnek néztek. Az emlékezetes esetek közé tartozik, amikor egy idősebb férfi nyitott be az irodámba. és félhangosan annyit mondott: fiatal és ráadásul nő. A bíróságon p>edig megtörtént, hogy ügyvéd úrnak szólítottak. Sokan bizalmatlanok voltak a női ügyvéddel szemben, voltak, akik nem tartották nőnek- való pályának. Ügy érzem rajtam kívül a megyében dolgozó kolléganők is, bebizonyították az ellenkezőjét. Szeretem a munkám, ezért ismét vállalnám az újrakezdés nehézségeit — Melyik szakterületet szereti a legjobban? — Azt mondhatom, hogy a polgári jog a kedvenc területem. Szívesen kötök szerződéseket, készítek okiratokat. Vannak, akik ezt egyszerűnek tartják, pedig rengeteg jogszabályt kell ismerni ahhoz, hogy jól elkészítse az ügyvéd a szerződéseket. Büntető ügyeket ritkábban vállalok, pedig a legnagyobb „sikert” éppen ezen a területen értem el. Az egyik kollégám megkért, hogy egy hosszú, évek óta folyó ügyben helyettesítsem. A több kilóra felduzzadt aktát áttanulmányoztam, és úgy mentem el a „nagy tanács” elé. Az iratok ismertetésekor jöttem rá. hogy erre az ügyre a körülbelül 2—3 évvel kiadott kegyelmi rendelkezést lehet alkalmazni, amit az eddigi eljárás során senki sem vett észre. Perbeszédemben hivatkoztam a rendelkezésre. Izgatottan vártam az ítéletet: a vádlottat nem büntették meg. — Minden ügyet elvállal? — A kérdés feltevése így helytelen. A jog és a lelkiismeretem szerint minden ügyféllel közlöm, hogy mi várható, mire számíthat. Ha reménytelen esettel állok szemben és az ügyfél ennek ellenére ragaszkodik a perindításhoz, akkor el kell vállalnom. Pervesztés esetén nem érhet az a vád. A gyakorlat persze nem mindig bizonyítja az én meggyőződésemet. — A naptárban a hétfői napra azt írta „vidék”. Milyen gyakran jár vidékre? — Minden hétfőül vidéken vagyok, mivel Nagykörűben és Kőteleken tartok fogadóórát. Bz az ügyvédi munkaközösségnek egyik szolgáltatásai. Az ott élőknek nem kell Szolnokra jönniök ügyeik intézésére. Mind a két helyen a tanácsok biztosítanak helyet, hogy kulturált körülmények között fogadhassam a helyieket. Elég gyakran utazom a hét többi napján is vidéki bíróságokra. — Hogyan tudja össze- egyezteni munkáját és a családi életét? — Nehezen. Sok elfoglaltságom van a munkámon kívül is. A Hazafias Népfront jogi bizottságának aktívája vagyok, így gyakran tartok jogi ismeretterjesztő előadásokat klubokban, általános és középiskolákban, művelődési házak rendezvényein. A másodfokú TEMEB*nek is tagja vagyok. A Hazafias Népfront a társadalmi munkámat a nemrégiben átadott „Kiváló társadalmi munkás” kitüntetéssel jutalmazta. Otthon pedig a kilencéves fiam és a férjem vár. A munkám bent is megsokszorozódott, mert — először a pályafutásom alatt — ügyvédjelölt kezdeti lépéseit segítem. — Milyen tanácsot ad a fiatal pályakezdő kollégájának, hogyan lehet majd „jó” ügyvéd? — Nemrégiben került hozzám dr. Palatínus Péter. Legfontosabbnak azt tartom, és erre szeretném megtanítani, hogy munkájára igényes legyen, csak a lényeget emelje kif a jogszabályokat megfelelően alkalmazva készítse el beadványait, és tanuljon meg az emberekkel bánni. Orbán Zoltán „Tra-tatata... Végetek!” Játszik a gyerek meggyulladsz.. Ki hallott már ilyet, 30 fokos melegben hosszú nadrágban? Kisfiam, számára szinte követhetetlen gondolattársítást indíthat el bennük és csodát művelhet vele a gyerekfantázia. — De anya, az indiánok nem járnak rövidnadrágban, — oktatott ki Attila fiam két csatakiálltás között, és kiviharzott a függőfolyosóra. „Panggg... Talált! Tra- tatata. .. végetek! Cscscs — Bummm”. A nyíl, a géppuska, a bomba után mit sem törődve a történelmi hitelességgel, az én indiánná változott nyolcéves fiam felvonultatta a modern haditechnika egész arzenálját a prérin. Aztán fejére húzta a vastag drótokból összetákolt cseréptartót, és beült az űrhajóba. A folyosó végén a korlátnak dőlve a rács között kidugott lába négy emelet magasságban kalimpált a levegőben, miközben önfeledten nyomkodta a virágos láda oldalát. Bocsánat! A villogó automata műszerfal színes gombjait „pip... pip.. .pip.. .dü.. .dü.. .dü. Úristen! Ha ez a rács most kitörne, meglazulna, villant át az agyamon. Végigcikázott bennem a szörnyű kép. Ez veszélyes! S a földi irányítóközpontból kénytelen voltam kényszerleszállást parancsolni az űrhajósnak. Féltettem, féltem ezt a kis emberkét, ezt az indián-űr- hajós-cowboy-Tarzan-Tenkes kapitány-autóversenyzőoroszlánvadász-detektívet Aki filmet szokott játszani. Az előbb boldogan újságolta, hogy tegnap megrohamozták és bevették a várat, ma már bosszút állnak a gonoszokon, akik megölték az apjukat. Élménybeszámolót tartott a hőstettekről, nekem pedig borsózottt a hátam a képzeletbeli vérfürdőtől. Tehetetlen voltam. Torkomon akadt az intelem. Végtére is mi, a szülők tehetünk róla, hogy érdeklődő fogékony gyerekeink fegyverekkel háborúsdit, bosszút, öldöklést játszanak. Mi engedjük meg nekik, hogy a moziban végignézzék a westernt, a kalandfilmeket (azzal nyugtatva magunkat, hogy a gyerek szórakoztatására készülnek). És ők másfél órán át nézik, amint a színes filmkockákon vér folyik. Mi engedjük meg nekik, hogy legalább szombatonként az esti mese után fennmaradjanak, és a televízió főműsorában a menetrend szerinti krimit végigizgulják, hogy aztán másnap Derrickként, Keller felügyelőként vagy Stone hadnagyként a gyilkost üldözzék, vagy játszótéren faképnél hagyva a futball-labdát, egy bokor tövében arról suttogjanak, hogy most elmennek ők is bűnt csinálni. Játszik a gyerek. Utánozza amit a felnőttektől lát, hall a környezetében, a moziban, a televízióban. Mi ragadja meg? Mi raktározódik el benne? Hogyan él, színeződik, keveredik képzeletében a valóság és a fantázia szüleménye? A rejtélyt nincs időnk és türelmünk megfejteni, vagy lehet, hogy nem is tartjuk fontosnak. Nem vesszük komolyan, mosolygunk, ártatlan gyermekhóbortként kezeljük és legyintünk. Meglehet, hogy ezeket a sorokat olvasva sok szülő tiltakozik az általánosítás ellen. Kikéri magának, s megannyi példát felidézve cáfolja, legalább önmagának bizonygatva, hogy ő nem ilyen. Neki igen is van türelme, ideje a gyerekére. Igenis ismeri a gyermekiélek színes, csodálatos tiszta világát, a szabadon szárnyaló képzeletét. Tudja, hogy a legegyszerűbb tárgy egy öv, egy gomb, egy bot. egy papírszelet, egy darabka zsineg, vagy kötél a felnőtt Zsineg. Nem véletlenül említettem. Az elmúlt hónapokban csupán Szolnok megyében többször vált az ártalmatlan madzag a gyerek kezében halálos játékká. Játszott vele a 6 éves Pisti is. A zsineg, amikor meglátta az utcán a járda mellett, először a legegyszerűbb gyerekjátékot juttatta eszébe: ha a kiskocsija elé köti remekül lehet majd vele rohangálni. Aztán otthon az udvarban mi ötlött fel emlékei közül, hogy a zsineg egyik végét a fára kötötte a másik végét pedig a nyakára tekerte? (A lábán állt, úgy halt meg). Sohasem derül már ki. A szülei még csak nem is sejtették mi motoszkált, mi motoszkálhatott a gyerek agyában. Hogy mit láthatott, mikor és hol, amit megpróbált utánozni. Csak annyit tudtak játszott a gyerek. Bénán kétségbeesetten álltak a fáskamra ajtajában a 13 éves fiú szülei is. Dermedtem értetlenül nézték a kötélen lógó kamaszgyereküket. Azóta ezerszer feltették maguknak az önmarcangoló kérdést: miért tette? Megfejthetetlen. Igen, rajongott a háborús filmekért, de ennek mi köze van az egészhez? A halál előtti napon lélegzetvisszafojtva nézett végig egy filmet a televízióban, amelyben bemutatták hogyan akasztották fel a koncentrációs táborokban a zsidókat. Szinte hallom az ellenérveket: tiltsuk meg nekik a tévézést, a mozit? Annál rosszabb. Nem rakhatjuk búra alá őket. Nem óvhatjuk széltől, esőtől a gyerekeket. Edződniük kel. Ez igaz. De vajon hány szülőt érdekel, hányán kérdezik meg a háborús, a bűnügyi filmek vagy akár a forrongó világ véres összecsapásait bemutató híradók után, hogy mit gondol, mit érez a gyerekük? Megpróbálhat- ják-e helyére tenni régmúlt korok vagy napjaink véres eseményeit? Egyszerűbb és gyorsabb a se szó, se beszéd türelmetlenül, fáradtan ágy- baparancsolni őket. Alszik? Álmódik? Nyugtalanul forgolódva az álom és az ébrenlét határán újra átéli a látottakat? Öt üldözik? ö menekül? Az ő hátára sújt a gumibot? Vagy ő az üldöző? ö lő? Ö öl? Nem tudjuk! A gyermekbalesetek, tragédiák áldozatai magukkal viszik a titkot. A rendőrség irattárában őrzött néhány soros jegyzőkönyvek csak szigorúan a tényt rögzítik. Természetesen senkinek a felelősségét nem tudják, nem lehet megállapítani. Sőt általában úgy véljük, hogy ezeknek a tragédiáknak a kiszámíthatatlan véletlenek összejátszása az oka, hiszen csak játszottak a gyerekek. kell hadd játszón az a gyerek. De mit és hogyan játszón? Mire tanítottuk meg? Mitől óvtuk okosan? Mitől féltettük gondosan? Tudjuk-e mi foglalkoztatja? Tudjuk-e mi él benne? Tudjuk-e, hogy érzi a veszélyt? Tudjuk-e, félős vagy vakmerő? Vagy egyszerűen könnyelműen bízunk abban, hogy olyan az a gyerek amilyennek lennie kell korához képest — úgy általában. Ez elég? Sem hiszem. De erre már csak későn és csak azok döbbennek rá, akik az alig tetten- érhető nemtörődömségért a legdrágábbal fizettek. Pedig csak játszott a gyerek. Kovács Katalin Hagyni Foglalkozása: ügyvéd
