Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-29 / 151. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. június 29. Boríték formaterv. Mindegy, hogy hová írjuk az irá- nyitószámot Takarékosság Fő az egyensúly Választékbővítés Nem dohányzóknak NÉGYSZEMKÖZT NEMES PÁRBAJ En kezdtem el a dőlgot. Magam sem tudom, mi volt az részemről: tisztesség vagy ravaszság — de ellenfelem sem mardt adós. Akkor arra kértem, hogy repetázzunk. Válaszul ő valamit súgott a föpincér fülébe. Ez kissé meghökkentett, de sebaj, én is kemény legény vagyok! Kétszer egy deci vodkát és cseh sört rendeltem. Ellencsapás következett: bodzapálinka. Ez komoly, de nem fáj­dalmas húzás. Mert nálam paprikapálinka volt tartalék­ban. A csiszolt kristálypoháron keresztül figyelmesen must­ráltam ellenfelemet. Ő „sztarkát” rendelt. En „kijevi kisüstit”. Ö pedig „vadász-vodkát”. Erre az étterem igazgató­jához mentem. Amikor visz- szatértem, az asztalon már egy üveg „rigai balzsam” állt. Nem tudtam lepipálni... Így kénytelen voltam bevet­ni a nagyágyút: eredeti je­reváni töltérü örmény ko­nyakot. Partnerem izgatottan kor­tyolgatta az ásványvizet. Nos, ha védekezésre tértél át, akkor mi győztünk — gondoltam, és egy üveg tiszta szeszt húztam elő ak­tatáskámból. Ö szilvapálinkát tett az asztalra. Én bolgár rakiát. ö japán szakét. En erre whiskyt javasol­tam. ö pedig legújabb típusú esztergacsavarmenet-vágó- gépet! Erre aztán, úgy emlékszem, arcon csókoltam, kiutalást adtam neki egy vagon ce­mentre, majd eszméletlenül rogytam le. A feladatot elvégeztem — a gyár vezetősége azonban csak holnap értesülhet róla! J. Kólogyijcsuk (Fordította: Gellért György) Földrajz két hossz között — Kellene valahonnan ■kétezer dollárt szerezni. — Kétezer dollárt? Minek az neked? — Nem tudom; csak úgy! A dollár most a legjobb pénz. — Hol? — Hát például Jugóhan csak a dollár, még a márka ér valamit. Sőt, ezért a ket­tőért mindent lehet kapni. — Melyik márka? — A nyugatnémet. — Aha, igaziad van. — Jó pénz meg a font is. — Az, angol. — De jó a kanadai is. — Az. A levegőben dollár, kelet - és nyugatnémet márka, lej, dinár és egyéb árfolyamok röpködnek igen pontosan, meghagy hol, mikor, mit és mennyiért érdemes vásárol­ni, netán magyar hoilmit el­adni. A beszélgetés széles körű tájékozottságot árul el. Ne gondolja senki, hogy az Ibusz,, netán a Cooptu- rist bőrfoteléiben feszeng a társaság. Bár nem hinném, hogy az említett helyeken pontosabb és gyakorlatia­sabb tájékoztatást kaphat­nánk a bel- és külföldi fo­gyasztási és feketepiaci árakról. Az uszoda meleg­medencéjében áztatjuk ma­gunkat a reggeli edzés előtt. A beszélgetőpartnerek pedig bízvást megalapíthatnák a tízen aluliak társaságát. — E — Odamondogató Ottó harci­as pózba vágja magát, és a vele szemben álló férfi ar­cába vágja: — Te piszok, korrupt fráter! A leszidott, porig alázott ellenfél arcán egyetlen ránc se moccan. Fagyosan, Oda- mondogatóhoz hasonlóan keskenyre szűkített tekintet­tel csak néz és szemrebbenés nélkül állja a pocskondíro- zást. Ottó belelendül: — Szemét alak vagy. tu- dod-e? Felnőtt ember lé­tedre, mint valami stréber kisdiák, csúszol-mászol a fő­nököd előtt, azért a vacak prémiumért! Undorító! „Tes­sék szíves lenni, kedves osz­tályvezető kartárs, csak egy pillantást vetni rám, csak egy kicsit észrevenni, mi­lyen jól dolgozom, mert tet­szik látni, most is, hogy ÖNNEL beszélek, közben jár a kezem, iktatok, meg min­den, szóval és tudom, mi a kötelességem...” Ismerős duma, te féreg?! Bizony, te szoktál ilyeneket mondani^ ha a közeledben van a fő­nök. Nem gondoltál még ar­ra, hogy az embernek tartá­sa is kell, hogy legyen? Tar­P recíz Rezső könyvelő, ákit kollégái szemtől szembe a „megteste­sült lelki ismeretnek”, a háta mögött „stréber alaknak” neveztek, egy forró augusz­tusi napon, délután három óraikor lefordult a székéről. — Ö, semmi, semmi, — mondta restelkedve az üze­mi orvosinak, amikor magá­hoz tért —, csak nyilván öregszem. Azelőtt játszva elvégeztem a szabadságon lévő öt-hat kollégám mun­káját ... Igaz, hogy most nyolcán mentek él, de... Már nincs is semmi ba­jom ... A doktor úr visszamyomta a pamllagra Precíz 'kartár­sat, és hőmérőt dugott a hóna alá. öt perc múltán megnézte a hőmérőt, és azt mondta: „Hm, hm!” Aztán föltett egy csomó kérdést, kopogott egy sorozatot a hátán, megsóhajtatta né­hányszor, majd itiltakozásá- val mit siem törődve, kiírta betegállományba, és rápa- raincsolt: „Ha kedves az élete, három napon keresz­tül három óránként mlérje meg a hőmérsékletét, je­gyezze föl az adatókat, és hozza el nékem”. Precíz Rezső — tekintve, hogy a világért sem akart a bércsalás bűnébe esni — másnap otthon maradt, pon­tosan három óránként be­dugta a hőmérőt a hóna aló, és a leolvasott adato­kat a saját kezűleg rubli- kázott ívre lelkiismeretesen följegyezte. Precíz Rezső azonban nemcsak lelkiismeretes könyvelő volt, hanem szó- fogadó férj is, és amikor másnap reggel a felesége elküldte a TÜZÉP-hez, a hőmérőt és a rúblikázott papírt is magával vitte. A tüzelőutalványt, röpke két óra alatt elintézte, és indult hazafelé. Útközben azonban észrevette, hogy közeledik a hőmérőzés pil­lanata. Megállt, töprengett, tása. önbecsülése hiszen ezzel a modorral azt bizo­nyítod. alkalmatlan vagy a társas együttélésre. Felfe­lé simulsz, lefelé pedig ta­posol. Mintha az erdőben, vadak között élnél, ahol a legkisebb konc megszerzé­se is létkérdés. De neked megvan a mindennapi bete­vő falatod, nem is akármek­kora! Az isten pénze is ke­vés? Van kocsid, lakásod, szeretőd, úgy élsz, mint ke­vesen ebben az országban. Alig múltál negyvenéves, tulajdonképpen mendent el­értél, amit a képességeid szerint megérdemelsz, sőt, valid be, annál sokkal töb­bet is. Lehet, hogy amikor a céghez kerültél, motosz­kált benned némi tehetség, csipetnyi lelkesedés, piciny munkaszeretet. Ma már azonban a pénzen kívül semmi se érdekel. Most ma­gunk között vagyunk, el­ismerheted. hogy igazam van... Odamondogató zavartan körülnéz és meggyőződik ró­la, hogy valóban nincs raj­tuk kívül senki a közelben. Rajta és a tükrön kívül.,. — dó — mitévő legyen. Az utcán mégse dugdoshatja hóna alá a hőmérőt. Betért tehát egy eszpresszóba, ahol is a legsö­tétebb sarokban helyet fog- laJlit, intett a kisasszonynak, és közben mereven figyelte óráját, nehogy elvétse az esedékes pillanatot. — Tetszik? — recsegett rá nemsokára a magasból a kisasszony. — Ho . . . ? — Kezátcsóko- lom — rebegte Precíz — Höemelkedés habba/ ha szabadna kémem egy kávét. A kisasszony mordult és elvonult. Precíz pedig be- gubózott a sarokba, és izga­tottan leste az óráját, druk­kolt, hogy. időben kapja a kávéját. Az istenek megsegítették, a kisasszony harminckét másodperccel az esedékes terminus előtt, elébe csör- rentette a kávéját, és ami­kor elment, Precíz előha­lászta a hőmérőt, majd a rubnikázott papírt és a ce­ruzáját, hogy feljegyezze a higanyszál állását. A hőmérő már-már a hó­na alatt volt, amikor aszta­lánál termett egy éltes, pla­tinahajú hölgy, és miköz­ben tekintetét a rubrikás pa­pírra düllesztette, így szólt gerlebúgással: — Tisztelt uram, elnézé­sét kérjük, a kisasszony té­vedett. Precíz riadtan tátogott, de mire szóhoz jutott volna, a platinahajú elragadta előle a kávét, és mély hajlongás- sal hátrálva, eltűnt az asz­talok között. Nézőpont A csupakéz, csupaláb bak- fis szakkörre készül. Termé­szetesen a legegyszerűbb szerelésben — lévén őskori Ízlésű a tanárnő — tehát az aranycsatos alkalmi lábbe­limben. négyszázhuszonhét soros gyöngyfűzérrel a nya­kán, apja csíkos bokafixé- ben neki térdzokninak is meg­teszi) és gyanúsan dugig gyö­möszölt zsebekkel. Egy eny­he pillanatban az utóbbi helyről előkerül: úgymint, egy csomag tépett dobozú Kossuth, a szülinapomra ka­pott szemfestékkihúzóval, egy pár alkalmi füldísz, a napok óta keresett muszlin- kendőm és az atya aranyke­retes szemüvege. Ugyanis áZr most a menő. A lányka tehát indul, de előbb trükkös mozdulattal feneketlen ■ zsebébe rejti élénkpiros rúzsomat, mert mit lehet tudni... Könnyed mozdulattal csuk­ja be az ajtót, csak épp’ az előszoba plafonjáról zúdul le egy kósza négyzetméternyi vakolat. A folyosón visszafo­gott hangon szólítja osztály­társát: — JocóU! Passzirozd ki magad a kégliből, indulás! Az imént nevezett kamasz félkész állapotban vágtat a leány után. Az atya — nem titkolom — elfogult, és szem­üveg hiányában rózsaszínben látja a viágot. Elmereng: — Milyen egyszerűek, szűkszavúak ezek a mai gyerekek! Tudod — ezt ne­kem szánja — most már be­vallom, mi 1946-ban hatásos fordulatokkal próbáltuk el­csenni szüléink jobb ruha- darabjait... és néha még egy­két fillért is kunyeráltunk irkára. Pedig azt mindig el- fagylaltoztuk.,. — tsze — A könyvelő értetlenül utána bámult, majd észbe kapva az órájára pillantott. Döbbenten vette észre, hogy- jó fél perccel elmúlt a hő­mérőzés ideje. Rövid ideig töprengett, majd gyors el­határozással! elindult a mos­dó felé, hogy majd ott te­gyen eleget az orvosi elő­írásnak. Keze már éppen ama helyiség kilincsén volt, amikor lihegve elébe pen­deríti t a platinahajú hölgy: — Elnézését kérjük, tisz­telt uram, épp most taka­rítják. Ha szíveskedne két perc türelemmel lenni. Precíz zavartan mosoly­gott, és igyekezett vissiza az asztaliéhoz, a kiterített rub- likás papírhoz, és az ada­tokba mélyedt. Ám a kis­asszony éppen ott tevékeny­kedett. Ahogy jobban meg­nézte, mintha átöltözött volna közben ripegős-ropo- gós köténybe, fehér blúzba és keményített bóbitáiba. Asztalkájára csipkés térítőt tett, arra helyezte herendi készletben a kávéját, mellé ezüstben a cukrot és a tej­színhabot. Egyidejűleg bű- völően mosolygott, és nyug­tatta őt, hogy mindez felár nélkül van, és ne sértse meg a borravalóval. R ezső könnyekig meg­hatódott, s elgyengül­ve, gyermeki őszinte­séggel mindent elmesélt az orvosi utasításról, mutatta a ruiblikás papírt, és a hőmé­rőt. A platinahajú érdeklődés­sel hallgatta, szaporán bólo­gatott, majd huncutkás mo­sollyal így' szólt: — Tetszik tudni, én nem tegnap óta vagyok a szak­mában, volt már dolgom jó néhány ellenőrrel, de ilyen kis hamissal, mint maga, még nem. No, igya meg szépen a kávéját, mert ki­hűl. Sólyom László Izsák Jenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom