Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-28 / 150. szám

1980. június 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP S Kibővített ülés az SZMT-nél Tegnap kibővített ülést tar­tott a Szakszervezetek Szol­nok megyei Tanácsa. Előtte zárt ülésen döntöttek arról, hogy szeptember 6-ra össze­hívják az SZMT-t újjává­lasztó küldöttértekezletet, majd jóváhagyták a küldött- értekezlet munkabizottságai­nak elnökeire és tagjaira tett javaslatot. Ezután a testület kibőví­tett ülésén megvitatta, és el­A varázslatok hol sikerül­nek, hol nem. Robert Ste- vensoné nem „jött be”. A film első félórája után már minden néző tudja, hogy iga­zi művészet helyett valami­féle álabszurd képsorokba erőszakolt gondolati halan­dzsát lát. A főszereplő a bogárhátú Volkswagen gépkocsi, „aki” dalrakel, s egyéb furcsa dol­gok történnek vele. De nem ez a bajunk a „bogárhátú” filmjével, a képtelen v, Jet­ből nagyon jó filmvígjáték is születhetett volna. Nem a mi fantáziánkkal van tehát baj, hanem a rendezőével, mi nézők mindent megbo- csájtóan fogadunk, s eskü­szünk, semmin se csoúuiko- zunk: azon se, ha azt hall­juk, hogy Robert Stevenson és a Volkswagen Művek nem is hallottak egymásról soha, semmit, nemhogy ismernék egymást!!) de azon se lepőd­tünk meg, hogy a moziból ki­felé jövet egy néző így sóhaj­tott: mit kaphatott ezért a Testes kötet, név és szám­oszlopokkal, dátumokkal. Teljes címe: A szolnoki Szig­ligeti Színház adattára és bibliográfiája 1951—1978. Hézagpótló, fontos kiadványt jelentetett meg — közösen — a Magyar Színházi Intézet és a Verseghy Ferenc megyei könyvtár, amely egyúttal egy fiatal könyvtáros — Kosa Károly, a megyei könyvtár munkatársa — első nagyobb szabású bibliográfiai jelent­kezése is. Sikeres jelentkezés — bár gyakrabban adhat­nánk hírt hasonlókról. Pedig jelentős „bibliografizálni” való téma volna elég. Egy meglehetősen száraz­nak tűnő, címeket, adatokat rendszerbe foglaló kiadvány­ról talán meglepőnek hat azt állítani: érdekfeszítő lapoz- gatnivaló, értékes szellemi táplálék. Pedig így van, mert ez az adattár és bibliográfia nemcsak a Szigligeti Színház huszonhét évadának legfon- tosabb adatait, a színház te­vékenységét méltató cikkek címleírásait tartalmazza, de lehetőséget ad következteté­sek levonására, tanulságos összevetésekre is. A kötetet Cenner Mihály Fejezetek a szolnoki színé­szet történetéből című írása vezeti be, amely a színház történetének vázlatos átte­kintése. Az adattár első nagy egysége a színház bemutatói­nak időrendi felsorolása, majd az 1336 tételt tartalma­zó cikkbibliográfia követke­zik. Ez a színházról megje­lent újság és folyóiratcikkek, kritikák, méltatások, riportok címleírásait foglalja magába. A címleírások megbízhatósá­gához kétség sem férhet: mindegyik a cikk kézbevéte­lével készült. A könyv érté­kes részét képezik a muta­tók, amelyek tartalmazzák a tárgyidőszak összes bemuta­tójának .»alkotója, közremű­ködője nevét. Tehát írók, ze­neszerzők, fordítók, rendezők, díszlet- és jelmeztervezők, koreográfusok, színészek ne­vét. Az utalások rendszeré­fogadta az SZMT elmúlt öt­esztendei tevékenységéről szóló beszámolót, és meghall­gatta a tájékoztatót a két ülés között végzett munká­ról. A szakszervezetek megyei tanácsának ülésén részt vett és felszólalt Duschek Lajos- né, az MSZMP KB tagja, a SZOT titkára, valamint Sza­bó István, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője. filmért a rendező a Volks­wagen cégtől! Legfeljebb azon húzzuk össze egy kicsit szemöldökünket, hogy a ma­gyar filmforgalmazás nem Trabant-reklámfilmet vásá­rolt meg, hanem olyan ko­mcsiét, amelyet nálunk nem lehet megvásárolni a szalon­ból. (Igaz, a Trabantot sem!) Végül is nem az a kifogá­sunk, hogy a „Volszi” a film hőse, hanem az, hogy na­gyon rossz film főszereplője a kitűnő autó. Annyira la­pos, s unalmas ez a film, hogy a reklám hatása — ha van ilyen célzatosság — meg­fordítva érvényesül: nem az autót népszerűsíti a film, hanem a világszerte elismert autómárka ad rangot Robert Stevenson igen gyengén „megcsinált” — a kifejezés tudatos — filmecskéjének. Dehát a filmek élvezhetősé- gét nem kizárólagosan a sztárok nagysága dönti el. Ez a szabály úgy látszik ak­kor is igaz, ha a főszereplő . autó-világsztár. nek segítségével — egyebek mellett — pontosan nyomon lehet követni a társulat sze­mélyi változásait, sőt egy-egy művész pályarajzát is. Tegyük fel, ha valaki arra kíváncsi, hogy Upor Péter hány Shakespeare darabban játszott Szolnokon — pilla- ' natok alatt megtudhatja, csakúgy, mint azt — példá­ul —, hogy melyik újság, me­lyik számában írtak Mensá- ros László szolnoki alakítá­sairól. Talán e két példa is kellő­képp érzékeltette: nemcsak színháztörténészek, művé­szek, kritikusok forgathatják haszonnal Kosa Károly mun­káját, hanem mindenki, aki szereti a színházat. — sz. j. — A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ „Tapsról- tapsra” sorozatában — csü­törtökön este — Rodolfó és Gálvölgyi János színművész zenés show műsorát láthat­ta a szolnoki közönség. A műsorban fellépett Tamási Eszter, a televízió népszerű bemondónője is. A „varázslatok” estjén, mert az volt, — és nem csu­pán Rodolfó bűvészmutatvá­nyai tették azzá, — ismét ki­derült; Gálvölgyi János is képes a „csodákra”. Mint ahogy Rodolfó a szemünk láttára „csalt”, ugyanúgy csa­logatta elő önmagából Sál­völgyi János ismert művé­szeink hangját, gesztusait, karakterét. Az ember — mi­közben jól szórakozott — azt hihette, ők vannak jelen, pe­dig a pódiumon mindvégig Sálvölgyi állt; maszk nélkül, smink nélkül, és mégis töké­letesen a mások bőrébe búj­va, mint ahogy a siker, a ha­tás is tökéletes volt. S nyil­ván siker lett volna akkor A szünidőben „Nyári játékok háza” Szolnokon „Nyári játékok háza” — ezzel a címmel indította út­jára Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont nyári szünidei gyer­mekprogramját, amely augusztus 28-ig minden hét­főn, szerdán és csütörtökön délelőtt 10 órától várja *a va­kációzó diákokat. Hétfőnként „titokles”-re invitálják a gye­rekeket, akik betekinthetnek a játékok, a bábok birodal­mába, irodalmi és képzőmű­vészeti ismereteket szerez­hetnek, sőt némi főzési tu­dományra is szert tehetnek a csoportos foglalkozásokon. Szerdánként a „tapsterem”, azaz színészek, bűvészek, énekesek gyermekműsorai várják a gyerekekét, csütör­tökönként pedig filmvetítése­ket tartanak számukra. A programot, — amelyet az út­törő elnökséggel közösen rendez a művelődési központ — már eddig is nagy érdek­lődés kísért, a tanév végéig több mint hatszáz szolnoki általános iskolás váltott bér­letet a „titoklesen” és a „mi­ni-mozi” foglalkozásaira, il­letve előadásaira. A „tapste­rem” műsoraira a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont pénztáránál válthatnak jegyet a diákok. Az idén Kőszegen Három ország történészei találkoznak Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország egymással szomszédos területein — Burgerlandban, Stájerország­ban, illetve Szlovéniában és Horvátországban, valamint hazánk nyugati megyéiben hosszabb ideje gyümölcsöző együttműködés alakult ki a kultúra munkásai között. A történészek 1969 óta éven­ként megvitatják kutatásaik kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó eredményeit. Ta­valy Mogersdorfban adtak találkozót egymásnak, az idén pedig június 30-tól jú­lius 4-ig Vas megyében ta­nácskoznak. A vendégfoga­dó város Kőszeg lesz. Az idei szimpozion témá­ja: különböző kulturális tö­rekvések a Pannon térségben a két világháború között. is, ha a három szereplő kü- lön-külön és nem egy műsor­ban találkozik közönségével. Hisz Rodolfó neve az elmúlt évtizedekben szinte „foga­lommá” vált; a műfaj leg­jobb művelőjét tisztelhetik benne kicsik, nagyok. Szere­ti a közönség, mert ö is sze­reti közönségét. — Nincs rossz közönség, csak rossz művész — mond­ja az előadás után. Fellép­tem már Londontól, Párizsig, Budapesttől Nyíregyházáig a legkülönbözőbb helyeken; én mindenhol „sokat beszélek, és mindig csalok”, de csa­lódást úgy vélem még soha nem okoztam azoknak, akik megtiszteltek azzal, hogy el­jöttek előadásaimra. Ebben a műsorban nagyon szívesen szerepelek Sálvölgyi János­sal együtt, s úgy gondolom a közönségnek is kellemes, szórakoztató az a másfél óra, amit velünk tölthet. Tamási Esztert elsősorban a tévé képernyőjéről ismeri az ország. Ünneplők és emlékezők Újszászon Ma hajnalban disznót öl­nek, a konyhai személyzet ki­tesz magáért: lesz minden fi­nomság, amit a kétszázhúsz idős ember kíván. Ez nagy munka ám, mert ha kocso­nyát főznek, négyfajtát tesz­nek a hidegre. Van aki füs­tölt hússal, mások sózottal, megint mások a frissen vá­gott sertés fülével, körmével szeretik, — s a legidősebbek, •meg a diétások az üres ko­csonyát is a régi jó ízekre emlékeztetve eszegetik. Dehát ez csak egy kicsiny­ség abból, amit ma Űjszászon a maguk köreben, csendesen megünnepelnek a szociális otthon lakói, s á velük fog­lalkozó, értük munkálkodó nyolcvannégy dolgozó. Az otthon neve különben öt éve hivatalosan így írandó: Szol­nok megyei Szociális Gondo­zási Központ, Űjszász. — Azt jelenti, hogy az igazgató, meg felelős beosztású munkatár­sai nemcsak a helyben élőkre viselnek gondot, a megyében lévő szociális otthonok lakóit is jól ismerik, szakmai, egyéb felügyeletet látnak el. Pedig „otthon” is van dolguk elég. Az idős emberek közül pon­tosan száztíz fekvőbeteg, s az összlétszám hetvenegy százaléka hetvenöt éven fe­lüli. Nemek szerint: nyolc­van férfi, száznegyven nő. Van néhány szellemi fogya­tékos, és sokan — különösen a nők — nehezen szokták meg a közösséget, időnként keseregnek ezért, azért. A két kunhegyesi nővér szobájában virágcsokor pom­pázik az ablakban. Mindket­ten nyolcvanon felül vannak, s szemmel láthatólag jól ér­zik magukat. Mesélnek, mondják: azért addig volt jó az életük, amíg dolgozni tud­tak. — Mert drágám, — mondja az idősebb — mi vi­lágéletünkben dolgoztunk. — Kicsit távolabb jóval fiata­labb asszony fordul felénk. Ágyban fekszik, hozzá tálcá­val viszik a gyógyszereket, s előre felszívják a fecskendő­be az injekciókat. A folyosón fiatal lány csoszog tétován, szemében kis örömfény vi- láglik, köszön az igazgatónak, Bajnai Lászlónak, öreg bá­csika emeli kalapját a folyo­só végén. Az új épület előtt a tarka napern.yős teraszon a fényképezés se zavarja a nagyobb társaságot: jól arti­kulálva, hangosan, a Különös házasságot olvassa nekik egy társuk. A konyhában hatalmas elektromos üstökben fő az ebéd. Saját termésű karalá­— A televízió és a rádió történetében számtalan „ba­kit” feljegyeztek már — mondja. — Éppen ezekből gyűjtöttem össze egy csokor­ra valót, a közönség nem kis derültségéré. Egyébként na­gyon örülök, hogy személye­sen is találkozhatok azokkal, akikhez naponta szólok a te­levízió képernyőjéről. A sze­mélyes találkozás, mintegy kontrollja lehet a munkám­nak, ha szívesen fogad a kö­zönség, ez azt is jelzi, hogy A saját sorsomat látom ben­nük — Bajnai László igaz­gató bé, friss répa, gyökér ízesíti a levest. Az otthon sok min­denben önellátó. Saját hizlal­dájában maguknak gondoz­zák a malacokat, hizlalják a disznókat. A kertben magu­kat jól bíró öreg emberek ka- pálgatnak tempósan. A legújabb örömük: az újszászi áfész egy kis boltot nyitott az otthon területén. A bolt amolyan víkendházban működik, teraszán jól elfér­nek a várakozók — a kiseb­bik helyiségben ugyanis gyorskezű borbélylány dolgo­zik. A kerten túl mindenfelé rengeteg virág, széles derekú fák. Hja, húsz év alatt a fa is terebélyesedik. — Húsz évvel ezelőtt itt egy fa nem volt. Pusztaság volt a kastélyrom és környé­ke — mondja Bajnai László, aki 1957-ben négy gyereké­vel érkezett az egykori Orczy kastélyba, hogy elkezdje a munkát, szociális otthont ala­kítson ki, ahol otthont talál sok olyan ember, akinek nincs családja, vagy akit nem tud gondozni a családja. Idő kellett a munkához: 1960. jú­nius 22-én fogadták az első lakókat. Akkor száz ágyuk volt, s összesen tizenkilenc dolgozójuk. Négy év múlva szívesen látnak a képernyőn is. Szó sincs arról, hogy Ta­mási Eszter új műfajjal, az előadóművészettel próbálkoz­na, a pódiumon is megma­rad a televízió bemondónőjé­nek, csupán kissé visszájára fordítja a dolgokat. Megmu­tatja, hogy a komoly munka sem nélkülözheti a humort, a derűt, sőt ezek nélkül sze­gényebb lenne életünk. TE Fotó: TZ építkezés kezdődött, nemcsak a régi, bárói maradék toldá­sa. Az ágyak szaporodtak, s már tíz éve kétszázhúsz he­lyük van. Üresedés szinte soha nincs, — szomorú, de ehhez az otthonhoz halottas­ház is tartozik, — amint „tá­vozik” valaki, jön a váltás. És nincs látogatási idő! — Az ugyan hivatalosan kint van a bejáraton, mikor jöhetnek a hozzátartozók, de én azt mondtam eddig min­den érdeklődőnek; jöjjön, az a fontos! Egy testvér, egy gyerek, egy unoka látogatá­sa szinte csodát varázsol. Sajnos, sokszor csak mi ké­szülünk születésnapi köszön­tőkre, tortával, kis ajándék­kal, meg névnapokra. — Az utódok elég feledékenyek. Bár az is sűrűn megtörténik, hogy a nyugdíjkifizetés után jönnek szinte menetrendsze­rűen a gyerekek. — Bajnai László inkább szomorú emiatt, mint vádoló. A véle­ménye ugyanis — s ezt el­mondta már sok hivatalos he­lyen, nagy vitákban is: — A mostani beteg, ma­gatehetetlen öregek gondját, gondozását senki másnak, csak a társadalomnak kell vállalnia. Kérdezem én, mi az élete annak a családos asszonynak, aki nap mint nap munkába indulás előtt haj­nalok hajnalán kel, előkészít mindent a férjének, a gyere­keinek, s megfőz a beteg öregnek, odakészít ágyához vizet, gyógyszert, ami kell? Milyen nyugodtan dolgozik a munkahelyén, s hogyan ro­han utána bevásárolni, s mire ér, érhet haza? Nézze, én a gondozottakban a saját sor­somat látom. Ügy is törő­dünk velük valamennyien. A húszéves ünnepségen — amit mi összekötünk az orvos­egészségügyi dolgozók napjá­val — nyolcán leszünk húsz­éves törzsgárdatagok, öten tizenöt évesek. Ez a régi mag alakít, formál. — Talán mégis a családi kört a legnehezebb pótolni, ha van. — Igen, — . mondja —, de az utóbbi időben hozzánk ér­kezők egyre leromlottabb ál­lapotban jönnek. * * * Ahogy mondani szokták, Űjszászon ma nagy kanállal esznek, külön köszöntik azt a négy-öt gondozottat, aki esetleg emlékezhetne még, honnan indultak húsz évvel ezelőtt. A törzsgárdistákat kitüntetik, a betegek ágyá­hoz, szobájába visznek né­hány szál maguk vigyázta gyönyörű rózsát. Hányán éltek itt, s hányán mentek el örökre a húsz év alatt? Ez az ünnep az élőké, a kétszázhúsz öregé, a velük, róluk gondoskodóké. Talán ezen a napon annak is örül­nek, hogy szeptembertől har­mincöttel többen lesznek, le­hetnek. A társadalom — szerény lehetőségei között is — egyre többet vállal. Értük, akik ér­tünk dolgoztak, amíg bírták erővel, egészséggel. Sóskúti Júlia Fotó: Pósa Tibor _ FimjEGYZET Kicsi a kicsi, Ke erős A teljesség igényével Megjelent a Szigligeti Színház adattára és bibliográfiája A tarka napernyős teraszon jó hangosan regényt olvas egy ' gondozott n „varázslatok” estie

Next

/
Oldalképek
Tartalom