Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-05 / 103. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. május 5­MEGYEI LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG Kunszentmárton győzött Rákóczifalván Jászberényi Vasas—Jász- árokszállás 0:0. Jászberény, 300 n., V.: Terenyei. Jb. Va­sas: Jagodics — Oláh, Ben- ke, Vigh, Horti, Kisnémet, Vass, Kovács (Márki), Tre- ba, Szilasi (Balázs), Kozák. Edző: Pintér István. J. Va­sas: Muntyán L. — Nagy S„ Varga, Rédei, Nagy III., Banka, Nagy T., Tóth L. (Tóth S.), Krecsmarik, Mun­tyán T. (Faragó), Csikós. Edző: Bíró István. Az esőtől vizes pályán kiegyenlített játékot hozott az első ne­gyedóra, majd élénkült az iram. Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, gól azon­ban nem született. Szünet után a hazai csapat némi mezőnyfölényt harcolt ki, csatárai azonban nem boldo­gultak a jól záró védelem­mel. A 84. percben egy bal oldali támadás után Treba a hálóba lőtt, a játékvezető azonban nem adta meg a gólt. A hazaiak lendületeseb­ben, a vendégek nagyobb akarással játszottak. így az eredmény igazságos. Sok hi­bával tarkított, indiszponált játékvezetés. Jó: Jagodics, Vigh. Oláh, Benke, ill. Ban­ka, Tóth L., Varga. Ifi: Jászárokszállás—Jb. Vasas 3:1. — dr. Bankovics — Kunszentmártoni TE—Rá- kóczifalvi TSZSE 3:2 (2:2). Rákóczifalva, 300 n., v.: Ju­hász. Rákóczifalva: Bertus — Ladányi, Kovács,, Fekete (Zakar), Nyolcas I., Szőke, Szabó Z., Huszár, Bencsik, Rigó (Nyíri), Nyolczas II. A mérkőzés elején a hazai csa­pat lépett fel támadólag, és jó játéka eredményeként az első félidő közepén már 2:0- ra vezetett. A gólok után kiengedett a rákóczifalvi le­génység és védelmi hibából a KuTE a félidő végére ki­egyenlített. A második fél­időben tovább tartott a ven­dégek fegyelmezett játéka, és egy szabadrúgásból a ve­zetést is megszerezték, ami két pontot jelentett számuk­ra. G.: Kupeczkí Z. (2). Gel- lér, ill. Ladányi, Bencsik. Sárga lap: Szarvák (KuTE). Dicséretet érdemel Kun­szentmárton teljes csapata, illetve Kovács. Ifi: Rákóczifalva—kun­szentmártoni TE 1:1, Törökszentmiklós—Abád- szalók 2:1 (1:0). Abádszalók, 900 n„ v.: Pálinkás. Abád­szalók: Szabó — Rékási, Csonka G., Szabó S„ Dányi. Kovács S.. Kovrig, Káli, Barcsik (Báthory), Dobos, Pataki. Az első gólhelyzet a hazai csapat előtt adódott: Dobos beadását a teljesen egyedül hagyott Pataki _ a kapusba fejelte. Szünet előtt a leálló védők mellett Stum­mer megszerezte a vezetést. A második félidő gyenge iramban kezdődött, majd Süveges szemfülessége ré­vén 2:0-ra alakult az ered­mény. A mérkőzés hátralévő húsz percében a hazai csa­pat nagyobb sebességre kapcsolt, de csak 11-esből szerzett gólt. miközben sok helyzetet kihagyott. G.: Stummer, ill. Rékási, Dobos. Ifi: Törökszentmiklós— Abádszalók 3:2. Szolnoki Cukorgyár—Üj- szász 2:0 (2:0). Cukorgyári pálya. 200 n„ v.: Boros. Sz. Cukorgyár: Lékó — Laban ez, Márkus, Mihályi, Csősz, Pusztai, Dudás, Koncsik, Kapolcsi, Rákóczi. Pintér. A cukorgyári csapat mérsékelt hazai támadások közben egv ártatlan akció végén Rákóczi 11-esből szerezte meg a vezetést, majd Pin­tér növelte az előnyt. A má­sodik félidőre is a gyenge játék volt a jellemző. A cu­korgyári csapatnak sokat kell ahhoz javulnia, hogy az élbolyban tudjon végezni. Jó: Lékó. Dudás, illetve az egész újszászi fiatal csapat. Az ifjúsági mérkőzésre Üjszász nem tudott kiállni. Jászkisér—Tisza Cipő SE 3:1 (1:0). Jászkisér, 300 n., v.: Szepesi. Jászkisér: Gócza A. — Szabó I.. Hajdú, Tóth F., Szabó F„ Szirze, Kovács, Csillik, Sánta, Gócza Z„ Tóth J. A jól előkészített pályán kezdetben a vendé­gek kezdeményeztek többet, majd a hazaiak átvették az irányítást, és egyre jobban veszélyeztettek. A 34. perc­ben Kovács 25 méteres bom­bagóllal megszerezte a veze­tést. Szünet után is folyta­tódott a nagy iramú, válto­zatos mérkőzés. A 47. perc­ben egy partdobás után Mi- hovies kiegyenlített. A gól nem zavarta meg a hazaiak lendületét, amelynek ered­ménye újabb két gól volt. A nézők izgalmas, változa­tos mérkőzést és szép gólo­kat láthattak. A hazai csa­pat a tavaszi forduló leg­jobb játékával megérdemel­ten nyert. Jó játékvezetés. Sárgalap: Szántai (Tisza Cipő). G.: Kovács, Csillik, Sánta, ill. Mihovics. Az egész hazai csapat dicsére­tet érdemel lelkes és ió já­tékáért, a martfűiak közül Borza, Szőke és Szántai emelhető ki. Ifi: Tisza Cipő SE—Jász­kisér 1:0. Kunhegyes—Besenyszög 6:1 (3:1). Kunhegyes. 600 n.. v.: Mák. Kunhegyes: Balogh F. (Novák) — Apostol, Kovács T„ Lukács, Nánási, Gráczer (Borbély). Juhász, Kovács P Kolláth. Kiss. Kontra. Végig jó iramú, események­ben gazdag, sportszerű mér­kőzés volt. A vezetést a ha­zaiak szerezték meg a 8. percben, a vendégek a 13. percben egyenlítettek. Ez­után a végig többet és kor­szerűbben támadó hazaiak sok helyzetet dolgoztak ki. és ezúttal azok jelentős ré­szét ki is használták. A vendégeket dicséret illeti, hogy végig lelkesen játszot­tak, ellentámadásaik veszé­lyesek voltak. A gólokon kívül két-két kapufát is rúgtak a csatárok. A játék­vezetői hármas kitűnően bí­ráskodott. Sárga lap: Varga (Besenyszög). G.: Kiss (3), Kovács P. (2), Juhász (11- esből), ill. Danyik K. A ha­zaiak minden játékosa di­cséretet érdemel. Ifi: Besenyszög—Kunhe­gyes 4:1. Szolnoki Vegyiművek— Szászberek 1:1 (0:0). Vegyi­művek pálya, 150 n„ v.: Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 15.30 órakor a színházterem­ben napközis foglalkozás a Győzelem napján címmel Szép­laki Ferenc alezredes előadása. — 17 órától a klubban szocia­lista brigádvezetők klubja. — 19 órától az előadóteremben: Tengerészekkel a nagyvilágban. Előadássorozat első előadása Dél-Amerikáról. Filmvetítés, színes diák, egzotikus zene kí­séretével. Kiállítások. A galérián: Túr- kevei népi iparművészeti kiál­lítás. Megtekinthető: 14—^9 óráig. — A társalgóban és a vitrinekben: A túrkevel népi díszítőművészeti szakkör kiállí­tása; a honismereti szakkör ki­állítása: Dede Géza. Gál And­rás, Kolozsi Sándor fényképei­nek kiállítása. Megtekinthetők: 14—20 óráig. MCZI Szolnok Vörös Csillag: Ezüst­nyereg. Tallinn: Ezüsítny<ereg, Kert: Kaland a szigeten, Tisza: (tatarozás miatt zárva). Reptér: Paczlai. Sz. Vegyiművek: Öllé — Kelemen, Dobos. Ré- csányi (Vadkerti), Tánczos, Adorján, Kupeczkí, Fedor. Hajdú (Banka), Németh, Tó- vizi. Végig a haza; csapat támadott többet, a Szászbe­rek tömören, fegyelmezetten, lelkesen védekezett. és gyors, rajtaütésszerű ellen- támadásokat vezetett. Az 54. percben Németh közeli fejes­góllá] szerzett vezetést. A vendégek nem adták fel. és a 74. percben 11-esből Ju­hász révén kiegyenlítettek. Ezután nagy küzdelem folyt a győztes gólért. A Vegyi­művek sorozatban rúgta a szögleteket és a szabadrúgá­sokat. de eredménytelenül. A lelkesen és fegyelmezetten játszó vendégcsapat rászol­gált a döntetlenre a gyenge napot kifogó Vegyiművek el­len. Kupeczkit (Vegyiművek) és Pethőt (Szászberek) a já­tékvezető sárgalapos figyel­meztetésben részesítette. Jó: Dobos, Tánczos. Németh, ill. Juhász, Szabó I., Szabó Gy. Ifi: Sz. Vegyiművek— Szászberek 4:1. JászjákóhaJma—Tiszabura 2:1 (0:1). Jászjákóhalma, 300 n., v.: Tajthy. Jászjákóhal­ma: Rostás — Gecse, Ko­vács, Nagy Gy„ Szabó. Nagy S„ László, Szöllősi, Nagy Z., Urbán (Balázs), Nagy L. A kiesés elkerüléséért küzdő hazaiak idegesen és sok hi­bával játszottak. A vendér gek szerezték meg a vezetést a 21. percben, a hazaiak a 70. percben egyenlítettek, de győzelmüket csak a 83. perc­ben tudták bebiztosítani. A játékvezető megfelelően lát­ta el feladatát. G.: Nagy Z. (11-esből), Nagy Gy., ill. Kelemen. Sárga lap; Nagy Z.. László (mindkettő Jász­jákóhalma). Jó: Nagy Gy„ Urbán, Nagy L., 01. Simíts. Gonda, Baksa. Ifi: Jászjákóhalma—Tisza­bura 0:0. Karcag—Túrkeve 3:0 (1:0). Túrkeve, 1000 n., v.: Sebes­tyén. Túrkeve: Katona — Kormos II., Retter, Vad, Ár­vái, Vajda, Szemes. Nemes. Kontra. Bognár, Török. A nagy számú közönség válto­zatos, jó iramú mérkőzést látott. A hazai csatárok egy szezonra való gélhelyzetet hagytak ki. ami a vendégek­nek jelentett két pontot. A játékvezetői hármas jól lát­ta el feladatát. G.: Erdei (3). Jó: Halász, Kocsis, Tüdős. Sándor, 01. Nemes, Kormos II. Ifi: Túrkeve—Karcag 1:0. szünnap, Vegyiművek: szünnap, Szandaszőlős Terv: Sógorok, só­gornők (16) Abádszalók Petőfi: Négy bandita, tíz áldozat. Jász­berény Lehel: Extázis, Fábián Bálint találkozása Istennel (14), Kert: Hulot úr közlekedik. Jászapáti Táncsics: A kedves szomszéd (14). Karcag Déryné: örült nők ketrece (16), Télapó és a nyár. Kisújszállás Ady: Szombat este, vasárnap reggel. Kunhegyes Szabadság: Egy egé­szen kicsi kispolgár (16). Hagy­mácska története. Kunmadaras Petőfi: Gengszterek sofőrje (14). Kunszentmárton Körös: Oké, spanyolok. Mezőtúr Szabadság: Nevelj hollót! (14). Dózsa: Asz- szony férj nélkül (14). Béke: A néma dosszié, Rákóczifalva Rákóczi: A vágy titokzatos tár­gya (16). Tiszafüred Tisza: Ke­zedben a kulcs, Milyen a világ? Elefánt és a strucc. Tószeg Pe­tőfi: A farkas sziget rejtélye. Törökszentmiklós Dózsa: Lucky Lady (16), Égigérő fű. Hunya­di: Szent Péter esernyője. Túr­keve Vörös Csillag: Robert és Robert (14) RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÓí 17.00: Hírek. — 17.05: Nyug­díjasok magazinja. Szerkesztő: Kosárlabda Továbbra is veretlenül az élen NB II. Női: Szolnoki MÁV MTE—Nyíregyházi Tanár­képző 86:67 (51:32). Nyíregy­háza. 50 n., v.: Hutai, Kovács. MÁV MTE: Paróczainé (22), Kissné (6), Hegedűs (28). Mi- koláné (13), Czeglédi (10), cs.: Mohácsi (4), Tóth (3), Szabó. Edző: Balogh Péter. Biztosan nyertek a szolnoki­ak a harmadik helyezett ha­zaiakkal szemben. Amennyi­ben a hét végén Salgótarjánt is legyőzik, veretlenül, nagy fölénnyel nyerik a tavaszi idényt. Súlyemelés * A hét végén a Szolnoki MÁV MTE felnőtt súlyeme­lői Debrecenben a Honvéd országos II—III. osztályú versenyén, az úttörők, ser­dülők és ifjúságiak pedig a DMVSC versenyén léptek do­bogóra. A felnőttek verse­nyén harmincán mérték össze tudásukat. A szolno­kiak közül kiemelkedett 75 kg-ban Kürti László, aki I. osztályú szinttel győzött, va­lamint Pálóczi Gyula, aki II. osztályú szinttel lett máso­dik. Eredmények, 56 kg: 2. Pálóczi 200 (87,5. 112,5), ...4. Vallyon 180 (80, 100) kg. 67,5 kg: 4. Csömör 145 (60, 85). 75 kg: 1. Kürti 280 (130, 150). Eredményével a rendezők által felajánlott tiszteletdíjat is kiérdemelte. 82,5 kg: Papp 242,5 (107,5, 135), 2. Juhász 220 (100, 120). 90 kg: 2. Szabolcsi 270 (120, 150). Az úttörők, serdülők és ifjúságiak a DMVSC új csar­nokában léptek dobogóra. Ifjúságiak. II. korcsoport (30), 48 kg: 1. Bogány 120 (52,5, 67.5) , 2. Mészáros 112,5 (50, 62.5) . 56 kg: 2. Lengyel 127,5 (52,5, 75). 75 kg: 3. Sándor 170 (80, 90). Serdülők. 52 kg: 2. Gulyás 140 (60, 80), 3. Németh J. (60, 70), 56 kg: 2. Tóth 145 (65, 80), 64 kg: 1. Molnár 160 (70, 90), 67,5 kg: 2. Vigh 155 (70, 85), 3. Sánta 150 (65. 85), +82,5 kg: 1. Borbély 175 (80. 95) kg. Úttörők, 36 kg: 2. Berényi 80 (37,5, 42,5), 40 kg: 2. Durst 57,5 (25, 32,5), 67,5kg: í. Nagy 95 (40, 55). +75 kg: 1. Szabó 167,5 (72,5, 95) kg. Palatínus István. (A tartalom­ból: Tavaszi vers. — Egy vete­rán portréja. — A vejem és a menyem. — Mikrofon előtt az ortopéd ' orvos.) — 18.00: Alföldi krónika. — Funky ritmusban. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Várnai Zseni versei. — 9.10: A hét zeneműve. — 9.40: Bizet: Gyermekjátékok — szvit. — 9.52: Nemzetközi mesefesztivál. — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Glenn Gould zongorázik. — 11.19: Fegy­vertársak. Fejezetek a magyar ellenállás történetéből. III. rész. — 11.39: ...hogy hosszú életű légy e földön. Csák Gyula elbe­szélésének rádióváltozata I. rész. — 12.35: Válaszolunk hallgató­inknak. — 12.50: Zenei érdekes­ségek az elmúlt hét műsorából. — 14.39: A gvémántpitykés em­ber. Bródy Sándor novellája. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.10: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 15.27: Visszapillan­tó. — 16.05: A Cseh Filharmónia énekkara Janacek-műveket éne­kel. — 16.30: Szocialista brigá­dok akadémiája. — 17.10: Könyv­premier. — 17.49: Zenekari mu­zsika. — 19.15: A Rádió Kabaré­színházának májusi bemutatója. — 20.25: Az Állami Népi Együt­tes felvételeiből. — 21.20: Mi a titka? Maleczky Oszkár művé­szete. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: A zeneirodalom remekműveiből. — 23.32: Beet­hoven: F-dúr vonósnégyes Op. 135. — 0.10: Bródy János táncda­laiból. mai műsor KÉZILABDA Kihagyott helyzetek után NB II. Férfi: BÁCSÉP SC —Alföldi Olajbányász 23:18 (11:6). Kecskemét, 200 n.. v.: Tekeauer. Keszthelyi L. Olaj­bányász: Kecső — Csajbök F., Zsíros (1), Fekete (2), Bartha (8). Rátkai (1), Matuz, Tari (3), Berényi (3), Csák L. Edző: Horváth József. Az erősen tartalékos Olajbá­nyász megilletődötten. bátor­talanul kezdett, és a lendü­letesen rohamozó BÁCSfiP- támadók öt góllal elhúztak. A második félidőben javult az Olajbányász teljesítmé­nye. és a csapat felzárkózott, de a hajrában az eladott lab­dák és kihagyott helyzetek miatt könnyedén nyert a ha­zai gárda. A különböző gon­dok miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő Olajbá­nyász csapata nagyobb fi­gyelmet, segítséget érdemel­ne — mivel most még nem késő! Női. Csepel Autó—Lehel SC 17:15 (8:5). Jászberény. 50 n., v.: Halmai, Kovács. Le­hel: Pomázi — Borgulya (1), Szálkái (4). Makai (1), Gál (3). Vágóné (4). Urbán (1). Csere: Tóth (1), Berényi, Pes­ti. Vaskó. Edző: Hudra Ist­ván. Idegesen, kapkodva kezdtek a hazaiak, és sok helyzetet hagytak ki. 5:5 után az első félidő hajrájában el­húztak a csepeliek. A Lehel­rövidzárlat a második félidő elején is tartott, így tovább növelte előnyét (12:6, 16:11) a vendégcsapat. Jól hajráztak a jászberényi lányok, de ez már az egyik pont megszer­zéséhez sem volt elegendő a fizikai fölényben lévő. ta­pasztalt játékosokból álló Csepel Autó ellen. A hazaiak öt hétméterest hagytak ki­használatlanul. Röplabda Nagy csatában nyert a UTÁSZ NB II. Férfi: Szolnoki TI- TÄSZ—Nyíregyházi Mg. Fő­iskola 3:2 (7, -9, -11, 5, 12). Szolnok. Verseghy úti pálya, v.: Szedlák, Magi. TITÁSZ: Nabatov, Balázs. Vigh. Mé­száros, Nagy, Borbás. Csere: Czapkó. Varga. Oláh. Edző: Jäger István. Szoros. 95 per­ces nagy csatában nyertek a hazaiak. Jó: Mészáros, Oláh. Honvéd Mezőfi SE—Mező­túri Főiskola 3:0 (5. 6, 12). Kecskemét, v.: Bácsi. Mező­túr: Szramka. Agócs. Szabó, Mészáros. Ferencz. Bakos. Csere: Fekete. Farkas, Sztár- scsevics. Edző: Csikós Sán­dor. A szerény képességű, de lelkes hazaiak biztosan nyer­tek a sorozatos taktikai hi­bákat vétő főiskolások ellen. Jó: Bakos, Mészáros. Mezőtúri Főiskola—Békés­csabai Volán 3:0 (2, 5. 12). Mezőtúr, v.: Monori. Jó és ötletes csapatjátékkal vívták ki a győzelmet a hazaiak. Jó: Szász, Szabó. Mezőtúri Főiskola—Rom­hányi Kerámia 3:0 (5, 8, 12). Mezőtúr, v.: Sátori. Remek mérkőzésen nyertek a nagy kedvvel és lelkesedéssel ját­szó főiskolások. Jó: Bakos, Ferencz, Agócs. NB II. Női: BÁCSÉP SC— Lehel SC 3:0. Lehel: Kohári, Móri. Berényi, Baranyl, Sza­bó, Kiss. Csere: Szatmári Zs. Edző: Zircher Tibor. A Lehel játszmát sem tudott nyerni a bajnokaspiráns kecskemé­tiek ellen. TEKE Érvényesült a papírforma NB I. Férfi: Pécsi Gáz— Szolnoki MÁV MTE 7:1 (5598:5285 fa). A Pécsett le­zajlott mérkőzésen a papír­forma alapján várható ered­mény született. Ld.: Budai 975, Fenyősi 966, Bajzonbach 940, ill. Mátyás 916, Kántor 913, Biró 912 fával. NB III. Férfi: Szolnoki MÁV MTE II.—Debreceni MVSC 6:2 (2381:2362 fa). Debrecen. A szolnokiak kezd­tek jobban, s előnyüket vé­gig megtartották. Ld.: Far­kas 437, Vigh 419, Szitár 412, 111. Vass 414, Darvasi 409, Dankó 398 fával. Debreceni MVSC—Honvéd GyulaitSE 5:3 (2480:2448 fa). Szolnok, MÁV MTE teke­csarnok. Szoros küzdelem­ben maradtak alul a pálya­választók. Ld.: Péterszegi 477, ifj. Rigó 426, Gocsik 420, ill. Kalics 452. Fegyve­res 425, Schneider 415 fával. PETŐFI: 8.05: Zala Tóth Erzsébet nótá­kat énekel. — 8.20: Indokína fél évszázada. — 8.33: Scheidt: Gail­lard battaglia. — 8.40: Slágermú­zeum. — 9.30: Gyár és környéke. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.00: Kersics Anka és Madaras Gábor népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei kok­tél. — 13.25: A művelődéspoliti­kai rovat műsora. — 14.00: Ket­tőtől ötig — a Rádió kívánság- műsora. — Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — kb. 1*5.30: Hangos képrejtvény. — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek — 16.33—16.35: Útközben. — 17.00: Nem az én asztalom . . . — 17.30: ötödik sebesség. Tele­fon : 130-020. Hívható az adás ideje alatt. — 18.33: Zeneközeiben. — 19.35: Kacsoh Pongrác — Heltai Jenő: János vitéz — a II. fel­vonás fináléja. — 19.55: Újdon­ságainkból. — 20.33: Társalgó. — 22.30: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik, Halmai Tünde nótákat énekel. — 23.15: Francia operettekből. 19.45: Tévétorna. 19.50: Esti mese 20.00: Hírek. 20.05: A Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterver­3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Ba­rokk szvitek. — 10.30: Rádióle­xikon. — 11.05: A grófnő. Rész­letek Moniuszko operájából. — 11.52: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara Brahms-műveket énekel. — 12.21: Magyar Múzsa. — 13.07: A legfőbb égés. Lucian Blaga román költő versei szüle­tésének 85. évfordulójára. — 13.23: Kalmár Magda és ötvös Csaba népdalokat énekel. — 13.47: Ernest Ansermet vezényli a Suisse Romande zenekart. — 15.35: Láttuk, hallottuk. — 16.00: Arcok, művek, korok. — 16.30: Huszonöt nerc beat. — 16.55: Operafinálék. — 17.40: Sztereó mustra. — 18.00: Zsebrádiószín­ház. — 18.21: Bemutatjuk a Ma­gyar Hanglemezgyártó Vállalat új Vivaldi-lemezeit. — 19.05: Mindenki iskolája. — 19.35: Kap­csoljuk a Pesti Vígadó hangver­senytermét. A dalirodalom re­mekei — a Magyar Rádió hang­versenysorozatának IV/4. része. Lucia Popp dalestje. Közben: 20.20—20.40: Látogatás Jovánovics György szobrászművész műhe­lyében. Kb. 20.40: A dalestköz- vetítés folytatása. Kb. 21.20: Dzsessz — gitárfelvételekből. — 22.00: A hét zeneműve. senye. Középdöniő. I. rész. 21.35: Az idő sodrában. Beszél­getés Komját Irénnel

Next

/
Oldalképek
Tartalom