Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
1980. május 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Szem besítés írásunkban négy, különböző hivatású fiatal szól munkájáról, elképzeléseiről. Egyikük megismertetésében sem törekedhettünk teljességre, nem is ez volt a célunk, sokkal inkább egy alkotó generáció arcélét szerettük volna megrajzolni. Az interjúk során nem kívántuk a válaszokat semmiféle célzatosan választott gondolat köré csoportosítani. Hogy mégis azonosságokat érezhetünk beszélgető partnereink szándékaiban, úgy hisszük, ennek őszintén örülhetünkMérnökjelölt Elég különös látvány: egy fekete tóigás fiatalember, fején a rector magnicifusnak járó bojtos föveggel, egy hintó, pontosabban egy homokfutó lovatlan rúdja mellett. Mégis, méltóságának járó tisztelettel köszöntöttem a hatalom emberét, Kardos Lászlót, a DATE mezőtúri főiskolai kara diákigazgatóját. A valéta napok idejére — régi szép diákhagyományok szerint — „átvette a hatalmat”, ő volt a főiskola „feje”, vagyis a diákigazgató. Megismerkedésünk perceiben éppen hintóba szállt, hogy „alattvalói” — diáktársai — végighúzzák kocsiját a városon, a tovatűnt diákévek kedves színpadán. Kardos László hétfőn délelőtt a kari tanácsülésen visszaadta a hatalmat a „valódi” igazgatónak, s maradt leendő üzemmérnöknek. — Milyen érzés volt „belekóstolni” a hatalomba? — Ügy gondolom, nagy baj volna, ha a hatalmon lévők a hatalom ízéből tájékozódnának önmaguk életérzéséről. Hamarosan én is „valódi” vezető leszek, azzal a tudattal vágok neki, hogy az emberi megértés minden munkatársi kapcsolat alapja. — Ezek szerint már van tapasztalat útján szerzett eszménye is a jó vezetőről. — Az egyén eredményességében mindig benne van a környezete munkája, inspirációja, magatartása is. Diáknak már nem vagyok fiatal, hiszen szakmunkásbizonyítvánnyal, illetve előkészítő tanfolyammal jöttem a főiskolára. Nem tartom véletlennek, hogy így történt. — Mi volt az eredeti szakmája? — Műszerész. Speciális munkákra szakosodtam. — Hogy jön ehhez a mezőgazdaság? — A gödöllői agráregyete' men dolgoztam, érdeklődésemet itt keltették fel a mező- gazdasági gépek. Mondom, az ember szándékát a környezete is alakítja. — Említette, hogy friss diplomával vezető beosztást kap... — Gödöllőre megyek visz- sza, az egyetemre, részlegvezető leszek. Ismerem ezt a feladatkört, itt a főiskolán igyekeztem az ehhez kapcsolódó szakirodalmat — a tantervi anyagon kívül is — megismerni. Tudom, ennek ellenére sem leste könnyű, de hát minden kezdet nehéz. Ez nem frázis, megismerhettem már a szólásmondás igazát. De bízom magamban, leendő munkatársaimban, mert ahogy már említettem, az emberi megértést, a kétoldalú bizalmat, a kölcsönös tiszteletet nagyon fontosnak tartom vezetők és vezetettek között. Arra törekszem, hogy olyan alkotó légkört teremtsek magam körül, amelyben mindenki fontosnak, értékesnek érzi magát... Pedagógus Kicsöngettek. Szinte szétrobban az iskola a gyerek- zsivalytól. Nagyné Ombódi Kat.alin teljesen természetesnek tartja a tízperces — ha nem is bábeli — hangzavart, mint ahogy az is. Így van ez minden iskolában, a szolnoki Csanádi György úton is, a köznyelv szerinti „piros iskolában”. — Az én gyermekeim — ötödikben vagyok osztályfőnök — különböző helyekről jöttek, kerültek az osztályomba. Arra a kérdésre, hogy most mit tartok a legfontosabb nevelési feladatomnak, egyértelmű a válaszom: a jó osztálykollektíva kialakítását. Ebből ugyanis sok minden következik. — Például? — Először is a kiegyensúlyozott oktató-nevelő munka alapja a jó osztálykollektíva,. de talán ugyanén nyárié lényeges: az önkormányzat csak akkor működhet eredményesen, ha a közösség hogy úgy mondjam eléggé „érett” a döntésekre. Mindezek persze szoros összefüggésben vannak az életkori sajátosságokkal. Ismert, hogy a gyermekközösségek milyen hatással vannak az egyénre. Esetünkben 10—11—12 éves emberkékről van szó, — jó és rossz hatásokat befogadóképesek. A szülői ház nevelési hiányai, a környezet torzításai bizony megmutatkoznak. A férjemmel együtt nagyon szeretünk kirándulni — ő is itt tanít — sűrűn elvisz- szük a gyerekeket a hegyekbe, szánkótúrára stb ... Ilyenkor mutatkozik igazán az önzés: egy-egy meg nem osztott szendvics, a gyengébbek segítésének hiánya ... — Milyennek véli az ideális iskolát — ha van ilyen — s a tanárideált? ... — Ez az első tanévem, elképzeléseimet még nem mindenben tudtam egyeztetni a valósággal. Inkább arról beszélek, én mit akarok: művelt. becsületes, munkaszerető emberkéket nevelni. Hogy felnőtt korukban ne egymás sikertelenségének örüljenek, hanem segítsék egymást, nyíltak, őszinték legyenek, legjobb tudásuk, erejük szerint dolgozzanak. A tanári deálom? Elfogult vagyok, mert kisdiák korom óta mindig is tanár akartam lenni. Dramaturg Magyar Fruzsina, a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja nemrégen egy rádióinterjúban valahogy így fogalmazta meg hivatásé lényegét: a dramaturg olyan a színházban, mint egy múlt századi orosz drámában a francia nevelőnő. Ö a színház társalkodónője. — Ehhez talán még hozzáteszem: a dramaturg olyan társa a rendezőnek, színésznek egyaránt, akit, bármikor leakaszthatnak a szögről. De sohse legyen útban. Tehát ha szükség van a (munkájára, mindig ..kéznél legyen”, s az a jó dramaturg, akire szakmailag. emberileg sűrűn szükség van. — Ennyit általában a dramaturg. az „első néző”, a belső kritikus munkájáról. Ha elmondaná: most min dolgozik? ■.— A következő szezon nyi- tódarabjá — terveink! szerint — valószínűleg Az ember tragédiája lesz. Az évadzárás előtt Paál István olvasópróbát akar tartani. Ennek előkészületein dolgozunk. A nézőknek úgy szeretnénk átadni Madách nagyszerű életfilozófiáját, hogy a mai életünkről, helyzetünkről is szóljon, s segítségünkre legyen a kor problémái megértésében. Meggyőződésem különben, hogy klasszikust így érdemes játszani, s a klasszikusok értelmezésében szerintem ez a legfontosabb megközelítés. Minden ..átírástól” irtózom, de ez már nem is értelmezés kérdése. — Rövid szolnoki tartózkodása alatt máris igen aktívan dolgozik a közművelődésben: előadásokat, irodalmi esteket tart. Ez személyes igény, avagy „híd” a közönséghez. — é A meghívások néhány hónappal ezelőtt még csak a színháznak szólhattak, hiszen engem nem is ismertek. De ha ma már esetleg személyre szólóak ezek a felkérések, mondhatom, nagy örömmel fogadom a megtiszteltetést. — A színházon kívüli munkáját kapcsolatba hozhatjuk talán la közművelődés szemléletű színház gondolatával? — Én inkább a közgondolkodású színház létjogosultságában hiszek. Ügy vélem, a színház a legtársadalmibb és egyben leghétköznapibb intézmény, amely a legközvetlenebbül reagál a művészetek közül az élet változásaira. — Akkor most nagyon gyorsan megkérdezem, milyen a jó színház? — Amely nélkülözhetetlenné tudja tenni önmagát, s szerintem minden színháznak olyán a közönsége, amilyent megérdemel. Örömmel gondolök például a Tangó, a Nem félünk a farkastól remek . előadásainak nagyszerű közönségsikerére. — Tehát hisz a jó színház erejében? — Feltétlenül. A sokarcú műsorterv alapján működő színház nagy szellemi erő. Játszani kell abszurdot, tragédiát, bohózatot, zenés műfajt, hogy minél nagyobb közönségrétegekhez szólhassunk. De ez nemcsak a közönség érdeke, hanem a „színházcsinálóké” is. Számukra is nagy veszély az egyoldalúság. — 'Milyen tapasztalatai vannak a szolnoki közönség „színháztudatáról”? — Amikor a dráma, a színház után érdeklődő emberekkel találkozom, mindig arra törekszem, hogy a leglényegesebb „üzeneteket” adjam át nekik a ma és a múlt idők színházáról. De én is kapok jelzéseket, észrevételeket. ezeket a műsorpolitika talán hasznosítani tudja. A szolnoki közönséget sokkal nyitottabbnak, érdeklődőbbnek tartom, mint más. általam ismert vidéki városok közönségét. Szobrászművész A műterem hatalmas udvarát erős deszkapalánk választja el a „szomszédtól”, valamiféle szolgáltató vonalat portájától. A két udvar egvütt különben szántónak is bediene, itt maradt emléknek. példázza, hogy hajdan mennvire nem volt értéke a karcagi sziknek. A városi ház portája akkora volt, hogy oetrencés szekerek is foroghattak rajta. A kisebbik porta gazdája, Gvőrfi Sándor szobrászművész végigint a kerítés mellett. — Hozzatok ide jóféle humuszt. fákat ültetek, szoborparkot akarok itt csinálni. — Ilyen még úgyse volt Karcagon, ahogy szobrászkemence sem... — Amikor lehetőségekét kaptam, hogv szülővárosomban dolgozzam, a műterem mellé műhelveket — formá- 7.ót és öntőt is kértem. A főiskolán volt egy kis öntőműhelyünk — ellestem a szakmát. Az érméimet, a kisplasztikát mind itt öntöm, — de már a szobrokat is. Innen került ki a „Tábornok”, most Hatvan egyik közterén áll ez a Damjanich-portré. — Sokat küszködik, amíg ebben a „szobrász búbosban” megsül a szobrász kenyere? — Anélkül nem megy. A Lovak modern, köztéri változatát is itt öntöttem, minél nehezebb a feladat, annál többet érő a siker. A műteremben az elmúlt két év „termése”, illetve a másolatok, a portrébiennálé diplomás szobra, az Apám; a Pihenő asszony; az öreg pár, — egytől egyig a kun- szik emberei. — Betört ebbe a műterembe a puszta, Sándor, s sohse hagyja már magát nyugodni. — Azt az erőt szeretném visszaadni szerény munkáimmal, amelyet a környezetemben élő emberekben éreztem, érzek. Nekem is megvannak a magam „gyökerei” — ha nem így lenne, szegényebb volnék. Tiszai Lajos SZMT MŰVÉSZETI DÍJASOK— 1980 A kórusmozgalom sodrában A pedagógus feladata kézenfekvő: tanítani kell az iskolában legjobb tudása szerint. Jordán Antal, az 1955/56-os tanévben ének-testnevelés szakosként kezdett Tiszaföldváron tanítani — legjobb tudása szerint, nagy buzgalommal. S ahogy az átlagosnál mélyebb érdeklődésű, valamint szenvedélyesen szeretni és akarni tudó pedagógusok esetében történni szokott: többet vállalt a mindennapi kötelező tanításnál. A hatvanas évek elején — nem sökkal azután, hogy befejezte az aktív kézilabdázást — a községi vegyeskar újjászervezésével. vezetésével bízták meg. Szívesen vállalta, mert — mint mondja — két tanári szakja közül mindig is az ének volt a kedvesebb. — Azóta? — Néhány éven keresztül a vegyesikar kötötte le a tanítás mellett minden energiámat. Aztán 1971-ben — egyelőre 12 taggal — létrehoztunk egy családi ünnepségeken. szertartásokon szereplő együttest. Ez a csoport „nőtt” az idők során harminctagú férfikarrá. — És egyébként is „gyarapodott” ez a kórus ... — Igen — ma már azt hiszem elég jelentős tudású a férfikar. Országos ezüstkoszorús diplomát kaptunk, a társadalmi ünnepségek kórusainak kategóriájában pedig a legmagasabb minősítést szereztük meg. Eljutottunk — meghívás alapján — több rangos, országos fesztiválra, emlékezetes volt — számunkra legalábbis — a tavalyi Vándor Sándor kórusfesztivál szolnoki rendezvényein való szereplés. — Kórust vezetni nem egyszerűen zenei, szakmai feladat. Alapos szervezőmunkát is kíván, hiszen a tagság nem állandó, a próbák, a fellépések időpontja gyakran csak hosszas egyeztetés után megfelelő mindenki számára. — A szakmai feladatok megoldásának előfeltétele a jól elvégzett szervező, előkészítő munka. S ezzel kapcsolatban feltétlenül el kell mondanom, hogy nagyon sok segítséget kap a kórus a ti- szaföldvári párt-, tanácsi és gazdasági szervektől, sőt a martfűi Tisza Cipőgyártól is. A szolnoki Kodály kórusnak — amelynek énekesként vagyok tagja — ugyancsak sokat köszönhetek, hiszen karvezetői és szervezői tapasztalataim jó részét ott szereztem. A férfikar mellett lakóhelyén. Tiszaföldváron irányítja egy női kar és egy mad- rigálikórus munkáját. Ügyintézője a fúvószenekarnak, s hosszú ideje már, hogy a Cibakházához tartozó Bátorszőlőben pávakört vezet. Szombaton, vasárnap rendszerint fellépés van — zsúfolt a heti programja. — A zene az érzelmek művészete. Egy-egy próbán, fellépésen mindig létrejön valami nagyon emberi érték. Ezt tudni, megérezni — minden fáradságot megér! Az első kötet után... ■ sorok írója nehéz hely- D zetben van. És könnyű M is a dolga. A két ellentétes kijelentés magyarázata: Bistey Andrással, a Szolnok megyei Néplap olvasó- szerkesztőjével évek óta találkozik mindennapi munkája során. Ismerem homlok- ráncolásait. szemüvegigazítását — és ásításait — amelyek óhatatlanul bekövetkeznek némely kéziratok olvasása közben. Tapasztalatból tudom, hogy meglehetősen gyengén, ám lelkesen pingpongozik. Irodalmi tájékozottsága elismerésre méltóan széles és mély, s van humorérzéke is. ami néha nem jön rosszul a szakma mindennapjaiban. Általában kiegyensúlyozott ember benyomását kelti, bár láttam már az asztalán „nyugtatós” dobozt is. És lehetne folytatni: hány cukorral issza a kávét, mit olvas a legszívesebben, ki a kedvenc zeneszerzője — dehát ez kevés (és föltétlenül szubjektív) lenne egy olyan portréhoz. amely egy tíz éves irodalmi munkásságért járó kitüntetés alkalmából íródik. Hiányoznak az életrajz adalékai. A „tízéves irodalmi munkásság” említése meglepte. Múlik az idő: a szegedi egyetem olasz—magyar szakának befejezése után 1967-ben jött a Néplaphoz dolgozni. 1969- ben jelent meg az első. önmaga által is számon tartott irodalmi műve. Ettől kezdve több lapban — Alföld. Jászkunság. Forrás, Űj Írás, Napjaink — jelentkezett novelláival, 1971-ben megírta Bányai Kornélról szóló doktori disszertációját, ami a következő évben jelent, meg. Két évvel ezelőtt — összeláncolva címmel — a Magvető adta ki novelláskötetét. A kötet egy-két írásában fölvillannak a Jászapátin töltött «vermekkor emlékei. Egyébként: meglehetősen nehéz volna behatárolni érdeklődésvilágát. fölsorolni mindazt, ami — végül is — novellákká sűrűsödik. — S az első kötet után? — Kis híján együtt vannak újabb kötetre való írásaim. A legközelebbi terveimben ennek a könyvnek az összeállítása szerepel, össze- láneolva című kötetem megjelenése ufán a tévé filmnovella írására kért. Ez a filmnovella most készül, de a témából valószínűleg új novella vagy kisregény is születik. Egyszóval tehát: dolgozik. Sz. J. Az első kirándulók — a tiszaigari óvodások — ibolyát szednek Arborétum /garon öt esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuit — alapos „rekonstrukció”, parkosító munka után — a tiszaigari arborétum. A tiszafüredi erdészet gondozásában levő díszpark azóta nemcsak a környékbeliek kedvelt kirándulóhelyévé vált, de szívesen megállnak az erre átutazók >s egy-egy pihentető séta kedvéért. Mert van miben gyönyörködniük: mintegy négyszáz fa és cserjekülönlegesség található a parkban, az újabb telepítésű csemetéktől — a százados faóriásokig. (Többek között Iga- ron van az ország legnagyobb tiszafája.) Rügyfakadás. virágnyílás idején — különleges hangulata van az igari arborétumnak: ragyognak, feszülnek, megszínesednek a fák kérgei, kidugja a fejét az avar alól az ibolya, költőhely után kutatnak a madarak. Virágba szökve (Fotó: T. Z.) Az arborétum ősrégi albérlői — a csókák — a hatalmas kanadai nyár egyik ágán
