Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-17 / 114. szám
1980. május 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ' F1W JEGYZET' Utolsó előtti ítélet „Kérdezd meg amit akarsz; ■vagy mondd el, amit akarsz, mert nem tudom, hogy miről beszélsz. Nem tudom, hogy miről beszélsz! Napok óta beszélsz nekem erről, arról ... én egyáltalán nem értek belőle semmit sem” — zokogja Grunwalsky Ferenc filmjében az Asszony, s nem véletlen, hogy ezt a kulcs- fontosságú mondatot idéztük. Az Utolsó előtti ítélet ugyanis azt példázza, menynyire nem értjük egymás szavát, szándékát. Tisztességes vállalkozás a sajnálatos — bevallott, vagy be nem vallott — elidegenedés művészi megfogalmazása, ám Grunwalsky filmje maga a teljes elidegenedés parabolája. Legalábbis ennek is felfoghatjuk. Mert az Utolsó előtti ítéletet nem értjük, csak „sejtjük”. Pedig „készültünk” az Utolsó előtti ítéletből, a magyar apokalipszisből. Készülhettünk”, hiszen a Hunnia Stúdió jól szerkesztett füzetet jelentetett meg a film premierjére. Telis-teli dicsérő, sőt felmagasztaló mondatokkal. Az egyik szerző szerint az utóbbi évek legfontosabb magyar filmjét látjuk (!). A gyártó, a forgalmazó minden tőlük telhetőt megtettek, hogy filmjük az érdeklődés előterébe kerüljön. Nem szemrehányásként írtuk ezt le, csupán annak érzékeltetésére, hogy fokozott érdeklődéssel néztük a filmet. De szégyen, nem szégyen, a főhőssel együtt gondolkodván sem tudtuk eldönteni, mikor vagyunk ébren, mikor álmodunk. Vagyis: mikor álmában szenveleg a Férfi, mikor ébren szenved. Avagy végig egy rossz álom története a film? Tehát maga a rossz álbm? Bizony, egy- egy különösen zavaros gondolatsor exponálása után úgy érezzük. Költői szólamokkal tűzdelt krimi?, banálisra csiszolt Sélektanl dráma?, mi akar lenni ez a hálószoba-apokalipszis? — Avagy csupán arról van szó, hogy mi nézők még nem jutottunk el az alkotók elvont mondanivalója — biztos, van ilyen — megértéséig? Kétségtelen, hogy Grunwalsky filmje a rossz közérzet konfliktusait hordozza. Ez igen sokszálú történés is lehetne, elismerjük, hogy a főhős belső indítékaiban egy-egy logikusnak tűnő ktú- ső motívum nagyon is egyedien, a valóságtól elvonatkoztatott módon jelenhet meg. De a film legnagyobb hibája éppen az, hogy a bonyolultat bonyolultul mondja, mintegy példázatot hoz: tényleg inem értjük egymást — alkotó és közönség —• pedig Grunwalsky, ebben a filmjében is pazar jelenetsorokkal, Ragályi Elemér pedig egyenesen zseniális flotograíáliássa' Ajándékozza meg a nézőket. Hiába, zaklatott világban élünk, idegtépő rohanások teszik fárasztóvá mindennapjainkat, annyi, de annyi mindenről kell változó ítéletet formálnunk, de mégis esetleges önmagunk mozivásznon történő viszontlátásakor mi is felkiáltunk a főhőssel: „Én nem ilyen vagyok!” Legalábbis ebben szeretnénk hinni. Tiszai Lajos II Szolnoki Galériában Meggyes László kiállítása Meggyes László festőművész alkotásaiból kiállítás nyílik holnap délelőtt 11 órakor a Szolnoki Galériában. A tárlatot — mélyet Selmeczi László, a Damjanich múzeum igazgatója nyit meg — hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig tekinthetik meg ■ a látogatók. Ásatás Székesfehérváron Székesfehérváron a régi városrészben régészek kutatják Géza fejedelem egykori szálláshelyét. Feltételezések szerint a város magaslati pontján „vert tábort” Géza fejedelem. Az eddigi feltárások sok érdekes középkori leletet hoztak a felszínre Ünnepi könyvhét 1980 Megyei megnyitó Szolnokon Könyvvásár, frú-olvasá találkozók, irodalmi estek Idén — május 30. és június 6. között — ötvemegyedik alkalommal rendezik meg hazánkban az ünnepi könyvhetet. A rendezvénysorosat országos vidéki megnyitóját május 30-án Szegeden tartják, a megyei megnyitóra ugyancsak május 30-án, délután 4 órakor kerül sor Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtti téren. A téren ugyanekkor nagyszabású könyvvásár kezdődik. A könyvsátrakban, pavilonokban az ünnepi könyvhétre megjelenít százféle könyvújdonság közül válogathatnak az érdeklődők. A könyvtárén — a megnyitót követően — a Mozgó Világ című folyóirat szerzői dedikálják írásaikat. A Mozgó Világ írói-művészi közösségével délután 5 órától ismét találkozhatnak az érdeklődők a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központiban sorra kerülő ankéton. Másnap, május 31-én délután 6 órától ünnepi irodalmi műsor várja a könyvbarátokat. Az elhangzó irodalmi szemelvényeket a könyvhétre megjelent művekből válogatták a műsor szerkesztői. Június 1- én gyermeknapi programra kerül sor a művelődési központban. június 2-án délután 6 órától pedig Jókai Anna írónő szerzői estjét rendezik meg. Június 3. a tudományok napja lesz; délelőtt 9 órától tanácskozáson tekintik át a szakemberek a magyar könyvtárügy felszabadulás utáni fejlődését, ugyanekkor kerül sor a hasonló témában kiírt megyei pályázat értékelésére; a legjobb pályamű- veket felolvasó ülésen ismertetik a szakemberekkel. Délután 5 órától a műszaki tudományok jutnak „főszerephez”. Á MTESZ, a TIT és a Verseghy könyvtár az idén az „Energiagazdálkodás, energiatakarékosság” témakörében rendezi meg közös klubestjét. Másnap délután 5 órától a szovjet-orosz irodalom kiemelkedő alakjára. M. A. Solohovra emlékeznek születésének 75.' évfordulója alkalmából munkásságának tisztelői. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házával közösen rendezett emlékest előadója Szaniman Ivan Vaszil- jevics, a Szovjetunió magyarországi naigykövetségé- nek tanácsosa lesz. Az ünnepi könyvhét következő napján, június 5-én délután 5 órától rendezik meg a hagyományos művész-közönség találkozót, melyen a szolnoki Szigligeti Színház művészeinek műsorát láthatják az érdeklődők és a művészekkel közösen meg is vitathatják a látottakat. Az ünnepi könyvhét zárónapján Pálfy József újságíró középiskolás diákokkal rendhagyó világnézeti órán találkozik. Ezen a napon a népművészet kedvelőit. vásár és népművészeti est várja a művelődési központban. A felsbrolt eseményeken kívül rendhagyó irodalomórák. író-olvasó találkozók várják az érdeklődőket. A megye városaiba, községeibe látogat többek között Asper- ján György, Szakomyi Károly, Tímár Máté, Móricz Virág és — a Szolnokon élő — Balogh Elemér író. valamint Soós Zoltán, Jobbágy Károly és Hatvani Dániel költő. Változatok a teremtésre avagy egy életpálya tanulságai- Egy jászberényi cigánygyerek példája ültet papír elé! Ez a fiú 1886. február 28-án született, az apja muzsikus cigány, a helyi Lakatosbanda brácsása. A fiút úgy ismeri a világ, mint a cimbalom Segoviáját, Casalcát. A neve Rácz Aladár, akinek játékát a világ nagyvárosainak kritikusai megbabonázva hallgatták, és (többnyire) értő kritikákkal adóztak tehetsége, virtuozitása, költői mélysége előtt. Olvasom Kroó György nagyívű monográfiáját, hallgatom a Rácz Aladár játékát közvetítő hanglemezeket, és szokatlan melegség, lelkesedés jár át. A barátaimnak Rácz Aladárról beszélek, azt bizonygatom, hogy ha lenne kalapom, megemelném egy ilyen életút előtt, és ettől kezdve már mindig fedetlen fővel járnék. Mert ez az életút, ez a pálya túlmutat önmagán, erőt ad nekem is, másnak is, s aki megismeri azt szinte kötelezi is: többet akarni! A legtöbbet! Olvasom a Rácz Aladárról írott kitűnő könyvet, és azokra gondolok, akik most kezdik építeni önmagukat, s még inkább azokra, akik csak kezdenék az önmegvalósítás sziszifuszi munkáját, de nem tudják, hogyan... Nekik kellene fölmutatni a Rácz Aladár-i példát: így is lehet! Sőt: csak így lehet! Soha meg nem elégedve, elmenni lehetőségeink határáig, úgy, hogy ne elégedjünk meg a középszerűvel, ne válasszuk a könnyebbik utat. Mit is tett hát ez a jászberényi cigánygyerek? Űjjáteremtett egy hangszert, amit pedig már a vendéglőkbe száműztek, s amelynek hangjai mellett a század első évtizedeinek urai mulatoztak. Az ifjú Rácz Aladár azonban nem elégedett meg azzal, hogy ő lett az ország legjobb cimbalmosa. még azzal sem, hogy külföldi mulatókban megbámulták briliáns játékát. Többet akart; kicsit képletesen szólva, a kocsmából a hangversenytermek dobogóira akarta állítani ezt a lejáratott hangszert. A magyar nótáktól, a cigánybandától el akart jutni a klasszikusokig. Tóth Aladár írta a cimbalomról: ......egyformán t ávol állott a népi mélykultúrától és az európai magaskultúrától. A mai közhasználatban a zenei műveletlenség, helyesebben félműveltség hangszere lett.” Elképzelhetjük micsoda erőfeszítésébe kerülhetett Rácz Aladárnak míg méltóságot szerzett hangszerének, elismerést a muzsikusnak. önmagának, akit nem lehetett többé egzotikus virtuóznak tekinteni, de kora egyik legnagyobb, legmélyebb előadóművészének kellett elismerni. Rácz Aladár hihetetlen szorgalommal képezte magát. Cimbalmán a magyar és a szomszéd népek népdalai mellett már Couperin, Strawinsky, Kodály, Kosa, Bach, Scarlatti művei szólaltak meg. Sikert aratott Párizsban. Svájcban. Spanyolországban. Olaszországban. Svédországban és számtalan más helyen — még Budapesten ist A jászberényi cigánygyerek Bartók, Kodály, Szabolcsi Bence. Tóth Aladár barátja lett, méltó társuk. Szembesülnünk kell ezzel az életúttal. amely a legnagyobb mélységektől a legnagyobb magasságokig ívelt. Szembe kell nézni önmagunkkal, s a nagy példa tükrében szigorúan megnézni: nem voltunk-e restek önmagunk megteremtésében? Lettem-e olyan ember, amilyen egyáltalán lehetek? Lettem-e olyan agronó- mus, kőműves, esztergályos, vasöntő, pedagógus, orvos vagy akármi más, mint amilyen legjobb képességeim szerint lehetnék? Élek-e olyan teljes, hasznos életet, mint amilyet élnem kellene? Nem csak önmagamért : a népemért. Az eszméinkért. Mert a népnek, az eszményeknek is teljes — magunkra van szüksége. K. L. Császár István: Csalódásom története n a „Magyarok bejövetele és kimenetele” című városligeti huncutságot, vagy a „Fejétől a farkáig tíz méter, a fairkától a fejéig szintéin tíz méter, tehát összesen húsz méter óriáskígyó”-t csupán hallomásból ismerem, de Tagranoff-ot még saját szememmel láttam zsenge gyermekkoromban, jó húsz évvel ezelőtt, a kőkorszakban, amikor még igazi búcsú volt félévenként a Terézvárosban, a környékünkön. Talán magyarázzam meg. hogy mi az a búcsú? Nem magyarázom! Tessék megnézni a lexikonban, vagy megkérdezni a hozzám hasonló ásatag negyvenévesektől. De azért azt elmondom, hogy milyen volt az igazi búcsú. ' Először is kellett hozzá néhány törökméz-, vattacukor-, similabda-, keleti-csemege-, falkanál-, és mézeskalácsárus. Tovább legalább egy zsákíbamacskaárus. („Tönkretettek! Most nyerték el tőlem az ötvenfo- rintos arany töltőtollat! Csak ötven fillér a zsákbamacska! Minden húzás nyer!”) Azután, természetesen körhintások, emberi, illetve gyermeki erővel meghajtott körhintákkal. (Tessék kérdezősködni.) Azután rrtadárnyelvárus és még sok minden, de egy dolog nélkül el sem lehetett képzelni az igazi búcsút, éspedig a mutatványosbódé nélkül. Ezt, kivételesen. elmagyarázom. A mutatványosbódé nagyobb szobaméretű ponyvasátor volt. a bejáratnál desz- ikaemelvénnyel, amin minden előadás előtt leült a trombitásból, dobosból és harmoniikásból álló zenekar (a hanmonikásra most is jól emlékszem — nőiesen (kifestett arcú fiatalember volt. nagyszempillájú, merev babaszemekfeel — és arra is, hogy a dobos vagy a trombitás esv öreg nő volt), majd hamarosan megjelent a kikiáltó és bemutatta „Világvárosi műsorunk attrakcióit!” Jo- lánkát, a kígyótestű nőt. Miss Arizonát, a kéz és láb nélküli fenamént. Jack Hilltont és bájos partnerét. Diabolit. a fekete mágust. Káposztás Zsuzskát (hogy milyen istenien idétlen volt), és legvégül, amikor már minden szereplő ott állt... Igen. akkor őt. aki miaitt minden előadás előtt ott ácsorogtam a mutatványos bódénál. —, Hölgyeim és uraim! Most bemutatom önöknek minden idők legnagyobb szenzációját! — recsegte a kikiáltó. És elővezettek egy kendővel letakart fejű alakot. — Az egész világon csak nálunk látható: Taigranoff, a majamember! (Nagyon kérem a nyájas olvasót, tartson itt legalább tíz másodperc szünetet. Tudom, hogy „rohanó korunkban” nagy áldozat ez. de ígérem, nem leszek hálátlan. Köszönöm.) — Igen, hölgyeim és uraim! Ez Tagranoff, a majomember! A szibériai őserdőben találta egy büntetőexpedíció. A’természet csodája! Emberi test és majom fej! A kikiáltó hirtelen leszorította a kendőt Tagranoff fején. A létezés rejtélye domborodott a kendő alatt. A hatást már nem lehetett fokozni. és a társulat bevonult, én pedig kint maradtam és vártam, évekig csak vártam azt a pillanatot, amikor annyi pénzem lesz. hogy utánuk mehessek. Mert Tagranoff a megtestesülése volt May Károly. Cooper és Verne Gyula világának. Tagranoff, a kaland volt, a szibériai őserdő, az őserdő maga, a pampák és a sivatagok, a grizly-medve ijesztő morgása. A titok volt, amivel férfiasán szembe kellett néznem. És eljött a pillanat. Bejutottam a bódéba, és leültem a deszkapadra. Nem túlságosan előre, de nem is túlságosan hátra; gye- rekség lett volna felesleges kockázatot vállalni. Mint a sarikutazó a Nagykörutat, úgy néztem a műsort. Mit nekem holmi késdobáló vagy bűvész?! Tagranoff, természetesen az utolsó szám volt. És elérkeztünk az utolsó számhoz. Elővezették Tagranoffot. a kikiáltó ismét elrecsegte a szövegét, a szibériai őserdőről, az emberi testről és majom fejről, aztán lerántotta a kendőt Tagranoff fejéről. Felgyorsult a szívverésem, a végsőkig feszítettem az akaratomat, hogy elég erős legyek a rám váró látványhoz. Egy középkorú, homokszín-arcú férfi állt a színpadon, vasailatlan öltönyben. A nyelvét a fogsora elé tolta és zárva tartotta a száját, mint ahogy gyerekek csinálják, amikor ijesztgetni akarják egymást. Begörbítette ujjait, és a fejéhez kapkodott, úsy. hogy összekócolódott a haja. — Fel kell hívnom a figyelmüket, hölgyeim és uraim, hogy Tagranoff rendkívüli módon ingerlékeny, és ilyenkor nincs biztonságban a környezete! — ordította fülsértőén a kikiáltó. és a kendővel csapkodni kezdett a homokszín-hajú férfi felé."A férfi még jobban előretolta a nyelvét. forgatta szemeit, fojtoftan nyögött, és sután csapkodott *’a karjaival. A kikiáltó hátrált, majd hirtelen a férfi fejére dobta a kendőt, és ezt recsegte: — Uraim és hölgyeim! Tagranoff dührohama miatt az előadást sajnos be kell fejeznünk! És kimentek. Egy ideig még ülve maradtam, de látva, hogy mindenki elmegy, .én is kimentem, miközben a bódé szuty- kos ponyvájának unalma és világ- fájdalma a leltembe költözött. t
