Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-29 / 99. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 29. Tudunk-e énekelni? z éneklés mindig az ember egyik önkifejezési eszköze volt. Örömét, bánatát, gyászát, tragédiáit dalolta ki magából a népdalokban, balladákban, siratóénekekben. S az éneklés, mint egy különleges lencse, fókuszpontjában nem csak az érzelmeket, hanem a nép tudatosságát, logikáját is összegyűjtötte. Ma a régi közösségek felbomlásával egyidejűleg, már nem tudjuk elénekelni népdalainkat olyan tisztán és egyszerű természetességgel, mint azt az ünnepi és hétköznapi alkalmakkor tették. A rádióban, a televízióban kottaízűen szólalnak meg a legtöbb énekes szájából, látszik, hogy végérvényesen elszakadtak a népdalok természetes közegétől. Csak az tudja teljes hitelességgel megszólaltatni a népdalokat, aki azokat közvetlenül a néptől tanulta. A dalok mutálását a meg-, változott életforma is magával hozta. A második, mesterséges környezetben az ember már nem tud felnézni a csillagos égre. csak az ostorlámpákon át. Nem tudja megkülönböztetni a madarakat, a virágokat. Lehetetlen összekötni a mindennapi léttel a természetet, ami másodlagos élménnyé változott. így a népdalok sem lehetnek természetes élmények. Az is bebizonyítható, hogy kevéssé értjük, mint az első pillanatban érthetetlennek tűnő mai költészetet, drámát, regényt, novellát. A megváltozott környezet az embert is megváltoztatta Fölsértette érzelmeit, pszichikumát. Olyan komplexusok alakultak ki bennünk, ami a szabad éneklést szinte lehetetlenné teszi. Azt hiszem. majdnem pontos példa erre a szatmárcsekei temető felújítása. A helyreállítás alkalmával a csónak alakú fejfák alá betonlapot, tettek, s különböző fakonzerváló anyagok felhasználásával igyekeznek az utókor számára megőrizni a népi barokk építészet remekeit. Ilyesféle betonban őriztük meg mi is népdalainkat. Mesterségesen. S ha az éjszakába nyúló beszélgetések után valakinek eszébe jut énekelni. legtöbbször a magyar nóták kerülnek elő. Ezekhez is akkor nyúl a legtöbb „énekes”. amikor már ivott, amikor a szesz leküzdötte a gátlásokat. Az igényesebbek még egykét, iskolában megtanult népdalt el tudnak énekelni, de többre nem futja. Nemrég egy társaságban, amikor már kimerült a népdalkincs. Cseh Tamás nagylemeze csendült fel. Szépen és tisztán végigénekelték a lemez első és második oldalát, jól is hangzott. De ez végső soron a mi szegénységünk. Önmagától tolakodik ide a kérdés: honnan tanulhatnák meg a ma tizenévesei, de az idősebb fiatalok is a népdalokat. Alig hozzáférhető az eredeti magnófelvétel. lemez, vagy olyan ember környezetünkben. akitől meg lehet tanulni a népdal nyelvezetét. Kiadták például a Sebő együttes és a Kaláka nagylemezét, de ezek is feldolgozások. értékesek, de messze esnek a nép énekelte dalok-' tói. Tudunk-e szabadon énekelni? Eddig csak az ember belső, önmaga akadályait, komplexusán. emlegettem. Ide kívánkozik az is, hogy egy mai kocsmában, ahol jobb esetben cigányzenekar játszik magyar nótákat, vagy egy tömbházi lakás szobájában, ahol a szomszédok álmára is vigyázni kell. lehet-e szabadon énekelni? intha a külső beton az ember torkát is megtámadta volna, megmerevítette a hangszálakat, megbénította a nyelvet. Pedig Kodály Zoltán nemcsak mondta, be is bizonyította: nem születik senki botfülűnek. A gyerek zenei nevelésének már születése előtt kilenc hónappal meg kell kezdődnie. S a zenei anyanyelvet nem nyűgként kell a gyereknek átadni, nem sulykolással, hanem azzal a természetességgel, ahogy a régi falusi közösségekben találkozhattak vele. Ügy érzem, hogy népdalkincsünk. amely kultúránk egyik fontos része, nem őrizhető meg csak kottákban. Ehhez meg kell tanulni újra szabadon, önmagunk kifejezésére énekelni. Vadcrna József A szép magyar beszéd Kihirdették az országos verseny eredményét Három Kazinczy-érmes a megyéből Ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással befejeződött vasárnap a Szép magyar beszéd verseny országos döntője Győrött. Ez- úttaL 120-an mérték össze tudásukat, s a legszebben beszélő fiatalokat Kazinczy éremmel és oklevéllel jutalmazták. Kazinczy érmet kaptak a gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók közül: Sütöri Judit (Komló), Fazekas Andrea (Kecskemét). Józsa Mihály (Orosháza), Kiss Ferenc (Mezőkövesd). Várnagyi Ágnes (Sopron), Kiss Attila (Eger), Rózsási Erika (Kisterenye), Balogh Katalin (Törökszentmiklós). Kovács Éva (Körmend). Tóth Judit (Zalaegerszeg). Bárány Ágnes (Budapest), Scharf Claudia (Budapest). Zwickel Ferenc (Budapest), Maruzs Tamás (Debrecen), Zorgel Enikő (Debrecen). A szakmunkásképző intézetek diákjai közül: Balati- nácz Gabriella (Mohács), Baksa Ágnes (Kecskemét), Tisótczki Zita (Kiskunhalas), Sekk Ldikó (Mosonmagyaróvár). Ari Katalin (Kisújszállás), Borbély Erzsébet (Szolnok), Bognár Zsolt (Budapest), Lakatos Valéria (Budapest), Kocsi Judit (Budapest) Dobozi Ilona (Debrecen), Kovács János (Debrecen), Csölle Szilvia (Győr), Horváth János (Győr), Fodor László (Pécs), Fodor Sára (Pécs), A kétnapos vetélkedő tapasztalatait és tanulságait Bencédy József, a bíráló bizottság elnöke értékelte. Magyar—szovjet együttműködéssel 15 részes természetrajzi film Hazánkban tartózkodik Alekszandr Zgurigyi. a Szovjet Filmművész Szövetség titkára, háromszoros állami díjas filmrendező. A népszerű-tudományos filmművészet kiemelkedő egyénisége nyilatkozott az MTI munkatársának. — Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok magyar filmes kollégáimról, s szívesen emlékszem arra, hogy társalkotóként több ízben is együtt dolgozhattam többük- kcl. Mostani magyarországi tartózkodásom célja a magyar filmesekkel való együttműködés további fokozásának szorgalmazása. Tárgyalásaink máris eredményesnek bizonyultak; a MAFILM népszerű-tudományos filmstúdiójának 12—15 részesre tervezett sorozatában, ,.A természet titkai”-ban mi is részt vállalunk. Egy pokróc, két fogas között, avagy: a bűvös erejű bábok „Szomszédolás” a tiszakécskei tanyai diákotthonban Már Bács-Kiskun megyében vagyunk, Tiszakécskén. Jóformán idelátszik Szolnok megye, nem csoda hát, hogy a közeli Szolnok megyei települések határában levő tanyákon élő gyerekek közül néhányan a tiszakécskei tanyai diákotthon lakói hétközben. Tiszakécskét egyébként is sok szál fűzi Szolnok megyéhez. Kécskéről elég sokan járnak dolgozni Szolnokra, a szolnokiaknak egyik kedvenc fürdő- és kiránduló- helyük Tiszakécske — és így tovább. Tiszakécske sok mindenről híres. Festői Tiszaipartjáról, a közeli Kerekdomb ásványvizéről. strandjáról, sport- csarnokáról ... Pedagógusok, népművelők, bábcsoportvezetők — és a bábjátékot szerető gyerekek — azt is tudják, hogy itt. a tiszakécskei tanyai diákotthonban működik az ország egyik híres, nagy múltú gyermekbábcso- poitja. A diákotthon épülete alig egy éve ékesíti az új és csinos épületekben nem szűkölködő nagyközséget. Az épület előtt Pólyák Ferenc, fafaragó népművész hatalmas rönkszobrát kell megnézni a látogatónak, a diákotthon belseje pedig — otthonos, a képekkel, mozaikokkal díszített folyosóktól, a különböző színű bútorokkal berendezett szobákig, a klubszobától — a tanulótermekig. Az igazgató, dr. Tóth Géza — aki egyben a bábcsoport vezetője is — alig titkolt büszkeséggel mutatja végig az épületet. A pedagógus büszkeségével: mert hiszen itt minden tárgynak, minden színnek — nevelési funkciója is van. A falakon, polcokon. — de még némelyik szoba ajtófélfáján is — bábok, amelyek egyike-másika megDr. Tóth Géza: „tanyai tanító-tanár 'koromban kezdődött” érdemli az alkotás elnevezést is. Dr. Tóth Géza így foglalja össze a diákotthoni bábozás történetét és saját bábrendezői múltját, — Még az ötvenes években, lászlófalvai tanyasi tanító-tanár koromban kezdődött. Mindennel foglalkoztam, ami népművelésnek számított akkoriban: színjátszó- és tánccsoportot vezettem, s többek között a tanítványaimmal együtt megpróbálkoztunk bábozással is. Elég hamar abbamaradt. Tizenkét év tanyai munka után 1964-ben jöttem Kécskére, még a régi épületben működő kollégiumban. Akkor még csak terv volt ez a szép diákotthon. S ekkor kezdődött ismét a bábozás. Föltűnt, hogy a kollégiumban lakó gyerekek estefelé bizony szomorúak voltak, hazagondoltak. elmerengtek. Egyszer eszembe jutott, hogy régről van még nekem néhány bábom. No, attól kezdve a bábok mondták az esti mesét. Később a gyerekek maguk mozgatták a bábokat, aztán kérték, hogy ne csak este legyen játék. Pokróc a fogasok között — ez volt a paraván — és kis bábdarabokat kezdtünk játszani, a magunk örömére. Pár év múlva, 1967- ben elindultunk a televízió „Játszunk bábszínházát!” fesztiválján. Régi tiszakécskei hagyományokat fölelevenítő, saját forgatókönyvünkön alapuló darabbal indultunk — és arany oklevelet kaptunk. Hírünk lett, de nem is ez a lényeg, a bábozás a diákotthonban egyfajta komplex művészeti tevékenységgé, s egyszersmind — bár ezt sokan vitatják — az intézmény legfőbb pedagógiai profiljává is vált. Csak egyetlen adatot hadd említsek: a tőlünk elkerült, diákotthoni lakóként érettségizett gyerekek hetven százaléka került egyetemre vagy főiskolára — szinte mindegyikőjük bábozott. Hét éve nem bukott meg diákotthoni gyerek ... A tiszakécskei diákotthon bábosai az elmúlt tíz-tizenöt évben sikert sikerre halmoztak. Tévé és külföldi szereplések. (néhány hete egy francia csopoi'ttal egy műsorban szerepeltek a tévében), fesztiváldiplomák jelzik. az együttes a hazai bábjáték élvonalába tartozik. A „háttér” is tiszteletre méltó. A diákotthonban lakó százhatvan. 6—18 éves gyérek közül a bábcsoport próbáin — ha nem is aktív bábosként — hatvan-hetvenen vesznek részt általában. Az érdeklődés oka: — A bábozásban mindig bekövetkezik, látható a csoda — mondja dr. Tóth Géza. — Ha úgy tetszik: ez a lehetetlenség művészete. A boszorkányból oroszlán, a kis- békából szépséges királylány lesz — ha akarom. Maga a játék rendkívül komplex: térlátás, képzőművészeti érzék, színpadi és irodalmi ismeretek, szép beszéd, sok minden kell ahhoz, hogy egy előadás létrejöjjön. És rendszeres munka: egy tíz-tizenöt perces darab betanulása négy-öt hónapig is eltart. De maradandó élmények forrása! A játszóknak is. a közönségnek is. A nagy dolgok nyitja — rendszerint — meghökkentően egyszerű. A tiszakécskei diákotthonban lakó gyerekek. kivétel nélkül informá- ciószegény környezetből érkeztek. X diákotthoni pedagógusok feladata: minél többet nyújtani számukra — élményben. ismeretben, információban ... így lett itt — kézenfekvő módon — mozgalom. módszer és a mindennapokat megszépítő valóság a bábozás. Szabó János A bekövetkezett csoda, a szépítő valóság. Juhász Ferenc A Nap és a Hold elrablása című (verses meséjéből készült bábelőadás „szereplői” és díszletei. Finoman stilizált, nagy képzelőerőre valló alkotások ezek: fából, rönkszeletekből, rézlemezből, kötélből Fotó: T. K. L. Otthon és a hivatalban "Vizsgálják a vidéki városok nyelvét Magyar filmek külföldi tévéműsorokban A Monte Carlóban nagydíjat nyert alkotás, a Chru- dinák Alajos rendezte Terepjárón a Szaharában is szerepel a külföldi tévétársaságok által az elmúlt hetekben átvett magyar filmalkotások között; a CBS kanadai tévéadó sugározza majd. A vasárnapi szülők című játékfilmet az NSZK- beli ARD adó kívánja műsorára tűzni. Dargay Attila két nemzetközi fesztiválon is díjat nyert rajzfilmjét, a Ludas Matyit, valamint Jan- csó Miklós művét, a Csillagosok, katonákat az olasz állami tévétársaság, a RAI vásárolta meg. A három földrészen forga- . lőtt természetfilm, Az állatok válaszolnak, a norvég tévé szakembereinek érdeklődését váltotta ki. A vakáció a halott utcában című ifjúsági filmet pedig a belga tévénézők láthatják majd a megállapodás értelmében. A nyelvtudomány eddig még föltérképezetlen új területét igyekeznek feltárni — az egyetemi és főiskolai kutatókkal, szakemberekkel közösen — a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársai, a Regionális köznyelv alakulását, sajátosságait elemzik tudományos eszközökkel. A kutatók a regionális köznyelv fogalmán a vidéki városok nyelvét értik, amelyre hatottak a környező települések nyelvjárásai. A sajátosságokat leginkább a beszélt nyelvben tudják „tetten érni”. így a tudományos munkához — elsőként a Dunántúlon Pápán és Szombathelyen — beszélgetéseket rögzítettek magnetofonszalagra, s azokat elemezték. A hangfelvételek tanúsága szerint bár a városban élő emberek egyre ritkábban használják a nyelvjárási fordulatokat, még mindig szép számmal élnek a tájnyelv sajátosságai. Érdekes megállapítás az is, hogy ugyanazok a személyek másképp beszélnek otthon, mint a hivatalban, s ugyancsak befolyásolja a nyelvjárási szóhasználatot, ha személyes élményről szól a kérdezett. Általános tapasztalat: családi környezetben, illetve a személyes élmények elmondásakor gyakrabban „csúszik be” a tájnyelv. Az. elkészült elemzéseket s a regionális köznyelv kutatásával kapcsolatos eddigi szakirodalmat a közelmúltban tették közzé a „Nyelv- tudományi értekezések” sorozatban a szakemberek. Szakfolyóiratokban publikálják a kutatások további eredményeit is. Van néhány műsora a rádiónak, amelyeket — tartalmuk, szerkesztésük miatt — a „kellemes” jelzővel jellemezhetünk a legkifejezőbben. Oldott hangulatú, könnyed, laza szövetű, szórakoztató műsorok ezek — nélkülözhetetlen „kellékei” a rádióhallgató midennapjai- nak. A „Szivárvány” jellegzetes képviselője e műsortípusnak. Címéhez méltó módon: több színnel pompázó műsor. Legutóbbi adása megerősített egy alapigazságot: aligha létezik olyan téma. tárgy, fogalom — mai okos kézzel igazítva — ne lehetne fő rendezőelve valamely rádióműsornak. Néha ez ugyan csak némi szelíd „erőszaktétel” árán sikerülhet: ám ha a műsor érdekes lesz, megéri. Ahogy megérte a „Szivárvány” legutóbbi adása esetében is. Ezúttal a név, névviselés, a nagy név. a nevek világa képezte a műsor vezérfonalát, amelyre nagyon okos szerkesztéssel sikerült felfűzni számos érdekes beszélgetést, riportot. A gúnynevekről egy elmaradott környezetben készült a riport, a „nagy” név előnyeiről és hátrányairól, a magyar popzene több korszakát megélt Zorán Sztevano- vity beszélt, a Kassák La- josnéval folytatott dialógus — a „kapott” név apropóján — a XX. századi magyar művészet egyik kimagasló alakját, a költő, író. festő, lapszerkesztő, irodalomszervező Kassák Lajost hozta emberközelbe. És megfogalmazhatjuk a műsor legfőbb erényét: a könnyedség, az oldottság, a csevegő stílus nem ment a tartalom. a mondanivaló rovására: érzésem szerint elsősorban azért, mert a közel kétórás adás minden apró részlete illeszkedett a többihez, mindamellett műfajilag, szakmailag is kimunkált volt. A hang Több szép műsorral emlékezett meg a rádió Lenin születésének 110. évfordulójáról, példamutató következetességgel, élettel töltött adásokkal. A forradalmár arcképéhez, igazi rádiós módon, „A hang” című dokumentum riport szolgált, — több mint érdekes — adalékokkal. A riport megidézte azokat, akik restaurálták a Lenin hangját őrző gramofonlemezeket (hallhattuk természetesén a műsorban Lenin hangját is). Egy olyan kort hozott átérezhető közeibe Csák Elemér és N. Sándor László húszperces dokumentum riportja, amelyről oly sokat — és oly keveset tudunk. A rádió mindennapos csodája — a könnyed behatolás térbe és időbe — erős fénnyel villant föl ebben a műsorban. Röviden Tetszett a megyei rádiós hetek sorozatában műsorra tűzött, Martfűről szóló, „Gyár és környéke” című, Stefka István-riport. Főképp azért, mert nem maradt adós a településen élők konfliktusaival sem. Egy riport — végül is — a feszültségektől válik izgalmassá, s ilyen „környezetben” az eredmények is igazabbak, valódi jelentőségükről köny- nyebb képet alkotni. — eszjé — Kende Judit kerámikus Múzeumba került a hagyaték Kende Judit keramikusművész hagyatékával gazdagodott a győri Xantus János Múzeum. A tavaly elhunyt művészt szoros szálak kötötték a Rába-parti városhoz. Bár nem Győrött született, fiatalon évtizedeket töltött itt, s az ugyancsak onnan induló Kovács Margit keramikusművésszel együtt lépett a művészi pályára.
