Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-24 / 95. szám
1980. április 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 SPORT O SPORT O SPORT A hét sportolója: KAISER JÓZSEF Nem mindennapi dolog, hogy egy asztaliteniszező két egymást követő bajnoki mérkőzésen valamennyi ellenfelét két vállra fektesse és tíz győzelmet söpörjön be a tarsolyába. Márpedig Kaiser József, a Honvéd Kilián FSE NB I-es csapatának húszéves játékosa szombaton és vasárnap ezt a bravúrt hajtotta végre. S ezzel egyben eloszlatta azokat a kételyeket is, miszerint csapata az idei bajnokságban a kiesőjelöltek iközé zuhan vissza. Az utóbbi hetek győzelmével ugyanis a középmezőnybe várható a Kilián. — Valamennyien egyidősek vagyunk, egységes a csapat, és nagyon jó a közösségi szellem — vélekedett Kaiser, megosztva ezzel társaival az elmúlt hetek sikereit. A Tolnai Vörös Lobogótól „elszármazott” fiú pályafutása érdekesen kezdődött. — Tizenkét éves voltam, amikor egy Balaton melletti úttörőtáborban rávették a pingpongozásra. Elindultam és megnyertem a versenyt — emlékezett vissza. Nem sokkal később bekerült az NB Ill-ban szereplő tolnai csapatba, majd Pécsre iratkozott gimnáziumba, s az ottani Universitas színeit erősítette — mindössze tizenhat évesen, az NB I-ben. — Érettségi után a Budapesti Spartacusba igazoltam. Nem adtak ki, így egy félévet kivártam. Mielőtt azonban játékra került volna a sor, bevonultam. Egy éve erősíti a Kilián' NB I-es csapatát. Az új bajnokságban már az első számú játékos, az eddigi négy NB I-es találkozón húsz mérkőzésből tizenötöt megnyert. Korábban járt Párizsban az ifjúsági Európa-baj- nokságon, Szöghyvel párosban ifjúsági magyar bajnokságot nyert, s több kupa- és ranglistaverseny győztese. Az asztalitenisz pedig lassan családi hagyománnyá válik, hiszen serdülő korú Ágnes húga már ismert versenyző. — A papa is nagyon szereti a sportot, kocog és asztaliteniszezik is. S önmagáról mit mond? — A támadójáték híve vagyok. Erősségem a tenyeres és a fonák pörgetés, de úgy érzem, küzdőképességben és állóképességben is sokat javultam. Fejlődnöm kell még gyorsaságban, lábmunkában és adogatáskor többféle változatot kell alkalmazni. Szolnokon Kövecses Ferenc edző vezetésével mindent megkapok a zavartalan felkészüléshez. Kaiser József még egy évig marad Szolnokon. Leszerelése után az Államigazgatási Főiskolán szeretne továbbtanulni, asztaliteniszben pedig betörni a hazai gárda legjobbjai közé. (pi) Kézilabda Kosárlabdában » Úttörők megyei bajnoksága Az úttörők megyei kasár- labda-jbajnokságában három leány és három fiú csapat küzd a bajnoki pontokért. A több játék-ehetőség biztosítása érdekében a csapatok a tavaszi fordulóban kétszer találkoznak egymással. Az első fordulóban a leányoknál a Törökszentmiklósi SE bizonyult a leg- jobbnák, mivel mind a két mérkőzést megnyerte, a fiúknál pedig a Mezőtúri Főiskola csapata emelkedik ki. Eredmények. Leányok: Törökszentmiklósi SE—Szo'no- ki VSI 49:45. Az első félidőben a szolnoki csapat vezetett. Ld. Mihály 15, Sándor 18, ill. Tóth 12. Törökszentmiklósi SE—"Karcagi SZSE 74:14. Ld. Sándor 32, Deák 22. Mihály 20. i’l. Papp, H. Tóth 4—4. Szolnoki VSI— Karcagi SZSE 42:3. Ld. Bez- dek 10, Haraszti, Urban 8—8. Fiúk: Mezőtúri Főiskola— Karcagi SZSE 48:32. Ld. Kovács 20, Rózsavölgyi 18. ill. Lovas 16. Csordás 12. Mezőtúri FSE—Alf. Olajbányász 33:26. Az első főidőben a szolnokiak voltak a jobbak, a második félidő közepétől vette át a vezétést a mezőtúri csapat. Ld. Kovács 15, Rózsavölgyi 10, ill. Barna 11, Frizzi 6. Alf. Olajbányász- Karcagi SZSE 64:38. Ld. Vá- ■nady 28, Sándor 22, ill. Ku- rucz 14,« Odor 13. Paragi világrekordja Szenzációs eredmény született szerdán délután Tatán, az olimpiai felkészülésbe iktatott hivatalos atlétikai versenyen. Paragi Ferenc, a Csepel gerelyhajítója 96,72 méteres eredménnyel új világcsúcsot ért el. 2,14 méterrel javította meg Németh Miklós Montrealban elért 94,58 m-es világrekordját. Ideges csapkodó játék A Néplap 17. heti totótippie NB II nőd: Szeghalom— Lehel 14:11 (6:5). Jászberény, 100 n. v.: Rózsa, Te- mesi. Lehel: Dalmadi—Tóth, Borgulya, Szálkái, Gál, Vágómé, Urbán. Csere: Vaskó, Pesti, Makai, Hegedűs. Edző: HucLra István. A találkozó előtt búcsúztatták a szakosztály vezetői és játékostársai Csillik Katalint, aki befejezte játékospályafutását. Az első hazai mérkőzésen —■ a múlt heti siker után — mindenki győzelmet várt a csoport másik újonca ellen, de hiába. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat. A második félidőben szétesően, rosszul védekezett a Lehel, és egyre idegesebbek lettek a játékosok. Jellemző, hogy sorozatban öt hétméterest hagytak ki. 1. Asztalos SE—Eger 2 x2 X2 2 2. Orosháza—Ózd lx 2 lx 2 3. Mohács—Kaposvár 12 12 12 12 4. KOMÉP—Haladás 2 2 2 2 5. D..-keszi—Szeg. D. 2 2 x2 X2 6. Pénzügyőr—Vác 1 1 1 1 7. Avellino—Fiorent. X2 x2 2 2 8. Caítanz.—Milan 2 lx 2 lx 9. Lazio—Napoli 1 1 1 1 10. Pescara—Torino X2 x2 X2 x2 11. Atalanta—Monza 1 x2 1 x2 12. Bari—Verona x2 X 1 1 13. Lanerossi—Como 1 X X2 1 Pótmérkőzések: 1. x. x. Lapunk 16. heti alaptippjével tizenkettes találatot ért el. Kosárlabda Tisza Kupa Szünet után feljavultak a hollandok — Hollandia—Magyarország B 72:55 (28:26). — Ti- szaligeti sportcsarnok 400 n. v.: Maceira (kubai), Be- ganovic (jugoszláv). Hollandia: de Ridder (13), de Lufde (12), Maarscha’kez- weerd (17), Seca (12), Blamge (16). Csere: v Remst (2), Helvost, Kazius. Edző: Jós Pelk. Magyarország B: Gulyás (8), Bacsa (2). Kosa (6), Lámala (19), Kovács (8). Csere: SzöMősi (2), Rátkainé (6), Benjamin, Áronná, Major (4). Jankovich. Edző: Madacsay Miklós. A Tisza Kupa nemzetközi női kosárlabda torna nyitó mérkőzése csak a második főidőben hozott jó játékot. Az első játékrészben fejfej mellett haladt a két csapat. A hollandok gyorsabban, harcosabban játszottak, de túlkombinálták a támadásokat, körű, ményesek voltak, és nem vállalkoztak távoli dobásokra. Szünet után érettebb játékot nyújtottak, és Mai mérkőzések: Magyarország B—Szovjetunió 16. Kuba—Hollandia 17.45. Magyarország A—Jugoszlávia 19.30. főleg betörésekből szerzett pontokkal, fokozatosan növelték előnyüket. A magyar játékosok a lepattanó labdák megszerzésében nem mindig jeleskedtek, és az átadásokba is sok hiba csúszott. A magyarok közül Lámala, Gulyás I. és Kovács dicsérhető. Egy holland támadás, amely kosárral végződött Atlétika Diáksportkörök csapatdöntője Szeles, borús időben rendezték meg a diáksport- körök atlétikai csapatbajnokságának megyei döntőjét A körzeti versenyek legjobb csapata, illetve váltója szerzett jogot az indulásra. A versenyzők teljesítményén meglátszott, hogy az idény kezdetén tartanak, de egy-két ígéretes eredmény így is akadt. Kiemelkedő a túrkevei súlylökők és a szolnoki gerelyhajítók eredménye. A fiúknál a „széká- csosok” a futószámokban, míg a „ványaisok'’ az ügyességi számokban jeleskedtek, de a 605-ös DSK is kitett magáért. A lányok versenyében a tiszafüredi és a „verse- ghys” lányok fej-fej melletti küzdelméből vidéki siker született a pontversenyben. A verseny jól szolgálta az erők felmérését a megyei futó CSB és a megyei bajnokság előtt. Eredmények, fiúk, 4x100 m: 1. T.miklós. Székács MGSZKI 47. 4. 2. Túrkeve, Ványai A. G. 47.6, 3. Jász- árökszállás, Solymosi I. G. 48.4. 4x400: 1. T.miklós, Székács MGSZKI 3.54.1. 2. Jászapáti Mészáros L. G. 3.57.8, 3. Szolnok. Verseghy F. G. 4.03.0. 4x1500: 1. T.miklós Székács MGSZKI 19.17.6. 2. 605. ISZI Szolnok 19.25.4. 3. Kunhegyes MG. ISZI 19.51.6. 110 gát: 1. T.miklós SZÉKÁCS MGSZKI 18.66, 2. Mezőtúr Dózsa Gy. MGSZKI 19.66, 3. Karcag MGSZKI 20.48. 3000 csapat: 1. T.miklós Székács 53.52.2, 2. 605. sz. ISZI 53.53.0, 3. Kunhegyes MG ISZI 54.49.7. Magas: 1. Túrkeve Ványai G. 164, 2. 633. sz. ISZI Szolnok 154. 3. Kunhegyes MG ISZI 152. Távol: 1. Túrkeve Ványai 543, 2. T.miklós Székács 527.4, 3. 605. sz. ISZI 522.8. Súly: 1. Túrkeve Ványai 12.66. 2. 605. ISZI 11.754, 3. Tmiklós Székács 11.274. Gerely: 1. 605. ISZI 41.96. 2. Túrkeve Ványai 41.332, 3. Jászberény Erősáramú SZKI 37.024. Pontversenyben: 1. T.miklós Székács Elemér Mező- gazdasági Szakközépiskola 58 (tn.: Jávor László), 2. 605. sz. ISZI Szolnok 51 (tn.: Kocsis István), 3. Túrkeve. Ványai Ambrus Gimnázium 46 (tn.: Túri Imre). 4. Kunhegyes Mg. és Ipari ISZI 27, 5. Dózsa Gy. Mg. SZKI Mezőtúr 15. 6. Mg. SZKI Karcag 15 ponttal. (19 iskola szerzett pontot.) Lányok, 4x100: 1. Verseghy G. Szolnok 54.4. 2. Teleki Blanka G. Mezőtúr 55.5, 3. Kossuth L. G. Tiszafüred 55.6. 4x300: 1. Verseghy F. G. Szolnok 3.12.4, 2. Kereskedelmi SZKI Szolnok 3.17.4. 3. Teleki G. Mezőtúr 3.19.1. 4x800: 1. Kossuth L. G. Tiszafüred 11.26.6. 2. Kereskedelmi SZKI Szolnok 11.29.4. 3. Soiymosi I. G. Jászárokszállás 11.44.8. 100 gát: 1. Kossuth G. T.füred 19.26, 2. Verseghy G. Szolnok 19.28. 3. Teleki G. Mezőtúr 19.98. Magas: 1. Varga G. Szolnok 135. 2. Verseghy G. Szolnok 133, 3. Kossuth G. T.füred 132. Távol: 1. Tiszaparti G. Szolnok 426.2, 2. Verseghy F. G. Szolnok 422, 3. Kereskedelmi SZKI Szolnok 421.6. Súly: 1. Kossuth L. G. T.füred 775.0, 2. Martfű Cipőip. SZKI 755.4, 3. Tiszaparti G. Szolnok 716.4. Gerely: 1. Közgazda- sági SZKI Szolnok 24.124. 2. Varga K. G. Szolnok 21.740, 3. Solymosi G. Jászárokszállás 20.724. Pontversenyben: 1. Kossuth Lajos Gimn. Tiszafüred 49 (tn.: Szamosvári Imiénél. 2. Verseghy Ferenc Gimn. Szolnok 45 (tn.: Kanizsa Tivadamé), 3. Tiszaparti Gimn. Szolnok 32 (tn.: Szabóné Szelindi Éva). 4. Kereskedelmi SZKI Szolnok 28. 5. Teleki B. Gimn. Mezőtúr 24, 6. Cipőipari SZKI Martfű 24 ponttal. (13 iskola szerzett pontot). mai műsor Asszony férj nélkül (14). Tószeg Petőfi: A friss széna bódító illata (14), A molnár, a fia meg a szamár (ovimozi). Törökszent- miklós Dózsa: Szenzáció (II. helyáron), Aranyfej (külön ifjúsági ea.). Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: Utolsó előtti ítélet (16). Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 18.00 órakor az előadóteremben: Első kézből kül- és belpolitikai sorozatban Bereczky Gyula, a Magyar Rádió főmunkatársa tart aktuális tájékoztatást. Kiállítások. A galérián: Túrkevei népi iparművészeti kiállítás. Megtekinthető: 14—19 óráig. A társalgóban és a vitrinekben : a túrkevei népi díszítőművészeti szakkör kiállítása, a honismereti szakkör kiállítása, a túrkevei AFIT kiállítása. Urbán Tamás fotóriporter kiállítása. Dede Géza. Gál András és Kolozsi Sándor fényképeinek kiállítása. Megtekinthetők: 14—20 óráig. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházban délután 3 órakor: Svejk <Egressy-bérlet), este 7 órakor: Svejk (Pethes-bérlet). MCZI Szolnok Vörös Csillag: Robert és Robert (14. II. helyáron), A dzsungel könyve. Tisza: (tatarozás miatt zárva), Tallinn: A madrak is. a méhek is (16). Reptér: szünnap. Vegyiművek: Én tenger testvérem, szanda- szőlős Terv: szünnap. Abádsza- lók Petőfi: A gyilkos a házban van. Jászberény Lehel: Az ötös számú vágóhíd (16). Jászapáti Táncsics: Négy bandita, tíz áldozat (II. helyáron). Karcag Déryné: Szombat este. va-^ sárnap reggel (filmbarátok műsora). Kisújszállás Ady: Akiket forró szenvedély hevít (16, III. helyáron). Szivárvány (ovimozi). Kunhegyes Szabadság: A fekete kard románca (14. II. helyáron). Végre megértjük egymást (külön ifjúsági ea.), Kunszentmárton Körös: Szabadság fantomja (16, II. helyáron). Kunmadaras Petőfi: Oké. spanyolok! (II. helyáron). A medvefókák szigetén (külön ifjúsági ea.). Mezőtúr Szabadság: örült nők ketrece (16. III. helyáron). Béke: szünnap. Dózsa; Mackena aranya (II. helyáron). Rákóczi- falva Rákóczi: Trahszszibériai expressz. Tiszafüred Tisza: RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Hétközben. Aktuális magazinműsor. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. — 18.00: Alföldi krónika. — Tánc- zene a szerzők előadásában. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Dvorzsák: I. szimfónia. — 9.10: Nóták. — 9.44: Zenevár. A Gyermekrádió műsora. — 10.05: Hétszínvirág. — 10.35: Két vonósnégyes. — 11.39: Jókai Mór élete és kora. — XVII. rész. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tanácsi tapasztalatok tanulságai. — 12.50: Zenemúzeum. — 14.19: Szabadpolc. — 14.49: Daloló, muzsikáló tájak. — 15.10: Mai dalok. — 15.28: Iskolák — őrsök — barátok. — 16.05: Illyés Gyula: Beatrice apródjai. Könyvszemle. — 16.15: Zenekari muzsika. — 17.07: Gyár és környéke, Martfű. — 17.32: A Rádiószínház híradója. — 18.15: Hol volt. hol nem volt ... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. — 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Közben: kb. 20.30: Vidám beszélgetés egy komoly papagájjal. Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása. — 21.25: Millöcker: Dubarry — részletek. — 21.40: Történelmi figyelő. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Goldmark Károly művészi pályája. — 23.10: Magyar szerzők kamarazenéjéből. — 0.10: Latzin Norbert táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Frederica von Stade és André Dran Offenbach operettjeiből énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Napközben. — 10.33: Zenedélelőtt. — 11.30: Csak fiataloknak! — 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. — 12.55: Kapcsolás a miskolci körzeti stúdióba. — 13.25: Gyermekek könyvespolca. — 13.30: Jan Seidel: Mesenóták. — 14.00: Szórakoztató antikvárium. — 14.30— 14.3’5: Hírek. Körzeti időjárás. — 16.00: Cigánydalok, csárdások. — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.3TT: Zenei tükör. — 18.00: DisDuta arról, hogy... — 18.33: Hétvégi Panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: Szociológiai figyelő. — 21.03: Kábarécsütörtök. A Rádió Kabarészínházának kívánságműsora. — 22.03: Tánczene. — 22.33: Népdalkórusok, népi hangszerszólók. — 23.15: Patience. Részletek Sullivan operettjéből. 3. MŰSOR: 0.30: Euryanthe. Részletek Weber operájából. — 10.30: Amanda Lear felvételeiből. — 11.05: Új lemezeinkből. Itzhak Perlman hegedül. — 11.53: Wilhelm Backhaus zongorázik. — 13.07: Szimfonikus zene. — 14.30: Rómeó és Júlia. Részletek Gounod operájából. — 15.16: A Kodály vonósnégyes játszik. — 16.00: Zenei Lexikon. — 16.20: Muzsikáló fia8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism., színes.) 8.05: Iskolatévé. 16.20: Hírek. 16.25: Gyalogosként. . . (Színes.) Az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács filmje. 16.35: ,,Dolgozni csak pontosan, szépen . . .” (Színes.) 17.10: Tízen Túliak Társasága'. 17.50: Tévébörze. 18.00: Falujárás. Riportműsor. 18.40: A Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterversenye. összefoglaló a válogatóról. II. (Színes.) 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) 19.15: Esti mese. (Színes.) 19.30: Tv-híradó. (Színes.) 20.00: Kék fény. Riportműsor. 21.00: Reklámújság. 21.10: Telesport. Tungsram Kupa. Magyarország—NSZK vízilabda-mérkőzés. Közvetítés a Komjádi uszodából. (Színes.) összefoglaló a szerdai labdarúgó kupamérkőzésektalok. — 16.50: Popzene sztereóban. — 17.56: Új operalemezeinkből. Berg: Lulu. Háromfelvoná- sos opera. — 19.05: Disputa — még mindig arról, hogy . . . befejezhető-^ a befejezhetetlen. — 19.35: Az “operaközvetítés folytatása. — 21.28: Művészlemezek. ről. (Színes.) 22.20: Tv-híradó. 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 18.55: Nyelvtanfolyam figyelem! III. rész. 19.30: Tv-híradó. (Színes.) 20.05: A tenger titkai. A yukatáni ,,alvó” cápák. (Ism., színes.) 20.50: Vastaps. Riportfilm. 21.25: Tv-híradó. 2. (Színes.) 21.45: Gyurkó László: A döntés. Tévéoratórium. (Ism.) BUKAREST: 15.00: Boxmérkőzés. 16.05: Iskolatévé. 16.25: Orosz nyelvoktatás. 16.45: Kuwait. Riportfilm. 17.05; Kulturális híradó. 18.16: Labdarúgó hírek. 18.35: ..Szindbad, a tengerész’'. Rajzfilm. 19.35: Fiatalok órája. 20.45: 1938. május l-re emlékezünk. 21.05: Pódium. 21.35: Tv-híradó. Vé PROBRfim