Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 20. — Ismerem a tavaszi fáradtságot, de ez mégis csak túlzás Eltérő érdeklődés — Azt hiszem túl mélyen ásol Kezdődik a tavaszi nagytakarítás Vas Trezor vasárnapja Vas Trezor későn ébredt. Előző este a Koránt olvasta. Tízet ütött az ingaóra. Vas Trezor visszaütött. Akinek nem inga, ne vegye magára, gondolta. Kinézett az ablakon. Az nem nézett vissza, vakablak volt. A vakablak vak- kantott egyet. Ló nyerített, macska nyávogott, kutya hideg volt. Ráfagyott - arcára a mosoly. Egy film jutott az eszébe. Indiánok. Kiásnák a csatabárdot, de nem találják. Valaki ellopta. Így aztán békét kötnek egy almafához. Majd indián barátai vonultak el lelki szemei elől: Jim, a törzsfőnök, Joe, a varázsló és Tom a hawk. Bement a szemközti trafikba. Hegyező van? Az eladó csak a fülét hegyezte, süket volt. Vas Trezor meglátta. hogy árleszállítás van, vett egy mély levegőt. Az úttesten szabálytalanul ment át. Egy rendőr a sípcsontjába fújt. Gyerekkora jutott eszébe .. . Azok a szüretek ... A meggyet fedeles kosárba, őt pedig ráncba szedték. Mindig nehezen oldódó gyerek volt... Csak egyszer, amikor a kémiatanárnővel ketten maradtak a laborban... S az véletlenül ráöntötte a sósavat... Akkor sikerült feloldódnia — Eközben hazaért. Tekintete a fogasra tévedt. Ott lógott idegenbe szakadt kabátja. A szomszédban egy csaló becsapta az ajtót. Odaült a villanyorgonához, megszagolta. Nincs jobb mint ft májusi. A szoba berendezése egyszerű: az—ablakon vasfüggöny, a rádióban vastaps. Munkához látott volna, de rövidlátó volt. Kiment a konyhába. Erőt merített az erőlevesből. „Aki mer az nyer’’, gondolta, hangosan pedig ezt mondta: aki merít, az nyerít. Lesü. tötte a szemét forró zsírban. Beszorult a keze a szőnyeg alá. Bepanírozta, majd kirántotta. Hirtelen egy hangot hallott a háta mögül. Uram, a szememért jöttem, mondta egy matróz, akit Rejtő Jenő talált ki még annak idején. Vak tyúk is talál tyúkszemet, morogta Vas Trezor. A matróz sántított, kezében kés volt. Biztosan rosszban sántikál, gondolta Vas Tre. zor. Béküljünk ki, mondta a matróz. Kezet fogtak a halászok a folyóban. Vas Trezor leemelte a szögről légből kapott puskáját és elsütött egy viccet. A matróz azonnal meghalt a röhögéstől. Ismét hangot hallott. Ütött az ingaóra. Az óra ingatag, gondolta Vas Trezor. Hol vagyok? — kérdezte magában. Elkezdte keresni, de nem találta. Elveszett ember volt. Föld S. Péter Bíró: Nos. Durand, halljuk mit művelt. Durand: Már megbocsásson, bíró, én semmit sem mű... Bíró: Hogyan?! Hogy szólított?! Engem, a bíráját?! Durand: Ezt mondtam: „Bíró”. Bíró: így kellett volna mondania: ..Bíró űr”! Durand: Ön azonban Du- rand-nak nevezett. Szólítson „Durand úr”-nak és akkor ón is „Bíró úr”-nak nevezem. Bíró: Nyolcnapi elzárásra ítélem a magas bíróság megsértése miatt! Ez nem színház, és maga nem ezért jött ide, hogy szórakozzék! Nemde, ülnök úr? Ülnök úr, csupán azért lökdösöm, hogy felébredjen. Amikor a bíró beszél, akkor tilos aludni. Lesz még ideje, hogy kialud- ja magát, amikor az ügyvéd emelkedik szólásra. Durand: Éjjel fél egy volt... Bíró: Éppen a legjobb időt választotta a sétára ... Mi a foglalkozása? Durand: Művész vagyok. A rádióban szerepelek. Bíró: Mindennap? Durand: Természetesen nem. Bíró: Halják, ülnök urak? Monsieur Durand teljesen rendszertelenül keres. Tehát, Fernand Reynaud A bíró már fél egy volt, maga pedig összetalálkozott egy fiatalemberrel. aki — az ügyvédje előadása szerint — éppen munkát keresett. Durand: Ostobaság, hiszen borotva volt a kezében! Bíró: Űjabb hatnapi elzárásra ítélem a bíróság megsértéséért! Annál inkább, mert az ügyvéd megmagyarázta, hogy miért volt borotva az ügyfele kezében. Percekkel előbb borotválkozott meg, bs elfelejtette helyére tenni a borotvát. És maga mégis megütötte! Igaz vagy nem? Durand: Nem tudom, miért kellett éppen éjjel fél egykor borotválkoznia, de azt tudom, hogy megpróbálta kinyitni az autómat. Bizonyára azért hogy levágja a bőrt az ülésekről! Bíró: Tehát maga megütötte. Ezáltal túllépte a jogos önvédelem határát. Hiszen ez a fiatalember semmit sem akart, magától. Az autó-' val egy élettelen gépezettel volt dolga ... A törvényt nem azért találták ki, hogy megszegjék! Ha történetesen találkozik valakivel, aki éppen beszáll az autójába, akkor nem szabad ököllel rátámadnia, hanem meg kell kérdeznie az illetőtől nevét, a címét, a családi állapotát, és felkérni, hogy várakozzék kis ideig a bűncselekmény színhelyén, míg ön tanúkért szalad — legalább két tanúért! Mit mond erre? Durand: Én... roppantul sajnálom... bíró úr... Fordította: Gellert György Sziporkák lengyel vicclapokból Pénzt néha csak nagyon drágán lehet szerezni. * * * A jövőnek szeretne dolgozni, de tudása a jelenig sem ér el. * * * A babérkoszorú sokszor olyan élő akadály, amelyen nem jutnak át az új gondolatok. * * * A nő gyújtogató és tűzoltó egyszemélyben. * * * Van-e különbség a szerelem és az influenza között? Nincs. Mind a kettő heves lázzal jár és legjobban az ágyban enyhül. * * * A labdarúgás ma már olyan játék, iamelyben lassan nem az a lényeges, hogy ki ad több gólt, hanem az, hogy ki ad több — pénzt. * * * A mai labdarúgó mérkőzéseken az embernek gyakran támad olyan érzése, hogy az ellenfelek meg nem támadási szerződést kötöttek. * * * A hegyben nem tudsz megbotlani, csak a kőben. * * * Egy tisztségviselő nyilatkozata: ígértem eleget, ígérjen most más is. Kórházban Jókor jött segítség Mentőkutya Borisz Larin A panaszdal A költő vendéglőbe ment ebédelni. Az ebéd azonban nem nyerte meg túlságosan a tetszését, ezért elkérte a panaszkönyvet. Hozták is azonnal. A költő elővette a töltőtollát és írni kezdett. Fél óra múlva, amikor kilépet az étterem ajtaján, a ■ pincérek izgatottan hajoltak a panaszkönyv fölé és olvasták a bejegyzést a harminchatodik oldalon. A költő a panaszát versben írta meg... Nem sokkal ezután a zeneszerző ebédelt ebben az étteremben és mert ő sem volt túlságosan elégedett azzal, amit kapott, ő is kikérte a panaszkönyvet. Lapozgatás közben rábukkant a költő versire. Azonnal áthangolódott lírai hangulatra, előkapta a töltőtollát, bevonalkázta a harminchetedik oldalt, néhány karmesteri mozdulatot- tett. majd egyvégtében teleírta az oldalt kottajegyekkel. Aztán keltezés, aláírás és mint aki jól végezte a dolgát, elhagyta a vendéglőt. Néhány nap múlva a panaszkönyvet ellenőrzésre kérték be a tröszthöz. A „vörös sarok”-ban összegyűltek a íészleg- és osztályvezetők, a főosztályvezetők és a revizorok, sőt maga a vezérigazgató is ott volt. A kereskedelmi osztály vezetője ült a zongora mellé, a termelési főnök, kezében a panaszkönywel, a mikrofonhoz lépett. — „Panaszdal...” — kezdte a konferálást. — Vaszilkov szövege, Borodatszkij zenéje ... A kereskedelmi főosztály- vezető energikusain csapott a billentyűikre, majd felhangzott a megzenésített panaszdal. Amikor vége lett, a vezér- igazgató a jelenlevőkhöz fordult: — Nos, kinek hogy tetszett? Az egyik idős revizor szólalt meg elsőnek: — Mit is lehet mondani... — vakarta meg az állát. — A vers egészében nem kifogásolható. bár én személy szerint kevésbé kedvelem a ritmikus verset, inkább a szabad verselés híve vagyok ... — De hiszen a rímei se tökéletesek! — rreplikázott a hűtőház főnöke. — Micsoda rím az, hogy „falat-vacak...” Az asztal körül kuncogás támadt. Az igazgató szemüvege vé- gigpászitázott a körbenülőkön. — Legyünk komolyak, elvtársak. Éppen ezért szeretném hallani a főszakács véleményét! — Lehet, hogy éles lesz a bírálatom — kezdte a megszólított. — De számomra a zene meglehetősen monotonnak tűnt. Választhatott volna fordulatosabb megoldásit is! Egyébként sem volt összhangban a verssel. . . — Minden világos, elvtársak! — összegezte a tanulságot az igazgató. — Ezzel az alkotással nem kell foglalkoznunk. Semmi visszhangja nem lenne a hallgatóságnál. Ettől függetlenül, Marja Nyikolajevna — fordul a termelési főnökhöz — ön figye- lemreméltóan szép stílusban játszotta el á dalt... Fordította: Antalfy István Nehéz eset Az ezermester
