Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-20 / 92. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 20. T 'z évvel ez­előtt kezdő­dött a gyár­telepítés, öt éve 70 ember kezdett munkához, egy kétszáz négyzet- méter alapterüle­tű házban Jász- )ényszarun. Aztán megépült a ka­lapgyár, s jelen­leg hatszáz em­bernek ad mun­kát a körülbelül 9000 négyzet­méterre épült gyártelep. Azóta ügyes ke­zű munkáslányok, asszonyok lettek a községbeli nők. Gyapjú- és nyúl­szőrtompokat, nyári- és műbőr­kalapokat készíte­nek, bőr- és ször- mekonfekció gyártása a min­dennapos felada­tuk. Termékeik bel- és külföldön egyaránt kelen­dők, 100 millió forint éves terme­lési értékükből mintegy hatvan százalékot expor­tálnak. Képeink a köz­ponti telepet, a kalapok kellék­gyártását, az új csarnokban dol­gozó konfekció­részleget mutat­ják be. Megörö­kítettük a gyap­jútompok fonását, alakítását, a gyártásközi ellen­őrzést, s a figye­lő, pontosan, szé­pen dolgozó ka­lapszegélyező munkásnőt. — sj — Nagy Zsolt képriportja Nemeskócsag fészekalján Irdatlan pusztaság övezi a kunkápolnási mocsárvilá- got. Nyáron, amikor sárga virágszőnyeg borítja a ná­das karéjában meghúzódó, összefüggő vízfelületet, me­seszép a táj. Most inkább félelmetes. A zsombékos, tocsogós te­rületen haladva önkéntele­nül arra gondolok, hogyan jutnánk innen biztos fedél alá, ha elromlana alkalmi járművünk, a tiszaörs— nagyiváni Petőfi Termelő- szövetkezet nádarató kom­bájnja. Vezetője, Dózsa Imre rezze­néstelen arccal vezeti kétél­tű járművét. Szó szerinti értelemben árkon-bokron át haladunk. A legféltettebb madarak A táj kihalt. Amikor az­tán áttörjük a kunkápolná­si mocsár rőtszínű nádgyű­rűjét, és kombájnunk mél­tóságteljes tutajként úszni kezd, éktelen lánma fogad bennünket. Vízimadarák szá­zai hancúroznak, rikoltoz- nak mindenfelé. Salamon Ferenc, a Horto­bágyi Nemzeti Park igaz­gatója őszinte örömét leli bennük. Nem titkolt büszke­séggel mutat körbe: — Magyarország legféltet­tebb madarai vannak itt, köztük tizenhat pár nemes­kócsag, a védett területek jelképe. Az itteni nádas jó pénzt hoz a Petőfi Termelőszövet­kezetnek, — hétszázezer ké­vét vágtak most is —, még­sem aratják le egész terü­letét, hogy a madaraknak maradjon fészkelőhelyük. — Hetvenhárom-hetvenhét madárfaj fészkel itt, — de kétszázhúsz-kétszázharminc megtalálható, — magyaráz­za az igazgató. — Európa legnagyobb sasgyülekezöhe- lye ez. A télen nyolcvanhat északi sas érkezett ide, né­hány még vendégünk kö­zülük. Táplálékul tonnaszám rak­tak ki nekik levágott tehe­neket, birkákat. — Hátha ittmarad egy­néhány, — reménykedik Sa­lamon Ferenc, majd tréfára vált: — Hallotta azt a vic­cet, hogy felébred a kis sas, és azt mondja mamájának: „Sólymot kérek reggelire”. Az anyja elrepül, majd. visz- szatér egy héjával. „Sólymot kértem” — toporzékol a sasfiók. Anyja rámordul: „Edd a héját, abban van a vitamin.” Segít a téesz és az egyetem Járművünk halk berre­géssel érkezik a műúthoz. Az arra járók jószerével oda se figyelnek. Hol van már az az idő, amikor vidám és messzire hallható csengőszó jelezte a fogatok érkezését. Kísérőnk szívesen beszél er­ről: — öntés közben ezüst öt- koronásökat olvasztottak a csengőkbe, hogy szebb és egyéni hangjuk legyen. Így aztán minden asszony idejé­ben meghallotta, hogy jön a férje, melegítheti az ételt, — vagy menesztheti vendégét. A világ első olyan nemze­ti parkja a hortobágyi, ahol mezőgazdálkodás folyik a természetvédelem mellett. Természetes tehát, hogy a homályba vesző határban itt is, ott is istállók húzódnak. Némelyikben magyar szarvas- marhák vannak. Jó száz év­vel ezelőtt még másfél mil­lió volt belőlük, — most alig másfél ezer az egész ország­ban. Kísérőnk megkérdezi: — Tudják-e, hogy a ma­gyar szarvasmarhának miért van fekete folt a szeme kö­rül ? És azt, hogy miért olyan hosszú a szarva? Vállvonogatásunkra foly­tatja: — A Hortobágyon különö­sen erős napsütés elleni vé­dekezésül. A hét éve ideho­zott amerikai szarvasmarhák egyharmada megvakult. Csak a keresztezett állomány bír­ja közülük az itteni napfényt. A szarvnak meg hőszabályo­zó szerepe van. A Finnor­szágban élő szarvasmarhák­nak például nincs szarvuk. Legenda és valóság Újabb ismeretekkel gazda­godva érkezünk a hortobágyi kilenclyukú hídhoz, melyről kísérőnk legendát mesél: — Valamikor itt szorítot­tak a perzekútorok a Horto­bágy folyóhoz egy híres be­tyárt. Ügy tűnt, nem lesz menekvése. Akkor aztán ki­lenc szép szeretője egymást átfogva állt a vízbe. Hátu­kon átlépve menekült meg a betyár. A kilenc lány meg kővé meredt a jéghideg víz­ben. Így született meg a ki­lenclyukú híd. A legendák világából Bu­gán Mihály, a tiszaörs— nagyiváni Petőfi Tsz elnöke zökkent vissza a valóságba: — Életünk összefonódott a Hortobággyal. Sok városi ember jön, és elkezdi velünk szerettetni a pusztát. Pedig mi kinyilvánítjuk az iránta érzett szeretetünket azzal, hogy itt élünk, védjük a ter­mészet értékeit és amellett a népgazdaság asztalára is so­kat leteszünk. a területet a felére lehetne csökkenteni és több búzát, egyebet termelni. Bizonyára így igaz. Igaz viszont az is, hogy olyan ter­mészeti értékkel lenne sze­gényebb az ország, amit né­hány tonna búzával nem le­het pótolni. A Hortobágy szélén nádkévékből rakott kúpok tömege vár feldolgo­zásra. Évi kilencmillió ár­bevételt jelent a nádgazda­ság a Petőfi Termelőszövet­kezetnek. Kapás József biro­dalma ez. — A nemzeti park tiltja a nádaratást március 1. után. Ezért több éven át nem tud­tunk kiaratni. Ha a Fertői Nádgazdaság nem adott vol­na kölcsön hat kombájnt, akkor az idén sem végez­tünk volna ezzel a munká­val. — Talán mesterségesen borítjuk fel a természet rendjét — meditál Toldi Jó­zsef. — Régen mindig le­vágták az egész nádat, meg a füvet, mégis több volt a vad. Amikor halásztak, nem volt hínár, és a nád se nőt­te be ennyire. Fogy a víztü­kör. csak rá kell nézni a tér­képre és a valóságra. Az alig húszéves Gyöngy Évát egészen más gondok foglalkoztatják. Ö a barom­fiágazat vezető.' e. Százhat- vankétezer kacsa, huszon­egyezer liba. nyolcvanezer csirke tartozik hozzá. Az ál­lományt tizenöt férfi gon­dozza. — Közvetlen emberek és szorgalmasak — dicséri őket az ágazatvezető. — Miért hangsúlyozza, hoigy szorgalmasak? — Azért, mert itt a pusz­tán csak az él meg, aki az. Meg aki érti a mestersé­gét. A szövetkezetben hu­szonkét felsőfokú, negyven középfokú képzettségű ember és száztíz szakmunkás dol­gozik. Hol van már az az idő. amikor a szavakat be­tűzve olvasott fel egy ren­deletet az egyik jószerével iskolázatlan vezető. Megjöttek az ugartyúkok A nagyiváni faluszélen lévő tájházban újságolja dr. Kovács Gábor természetvé­delmi . felügyelő: — Ma érkeztek meg az ugartyúkok és a sziki pa­csirták. A sziki pacsirta Európá­ban csak a Hortobágyon fészkel, ott is csak öt pusz­tán. Az ugartyúk meg in­kább a homokterületeket kedveli. Először 1963-ban jelent meg közülük egy pár a Hortobágyon, azóta tíz pár lelt otthonra azon a tájon. Megjött a nyírfarkú réce is. Három éve nem látták a környéken. Dr. Kovács ag­gódik is miatta: — Beszéltem a pásztorok­kal. hogy ne kutyáztassanak a fészke környékén. A bir­ka meg elkerüli a fészket, nem zavarja. Amikor a kunkápolnási mocsár víztükrének óvása kerül szóba. dr. Kovács meg­jegyzi : — Augusztus végétől ok­tóber közepéig halászhat ott a téesz. Ezzé] a ..hínárprob­léma” megszűnik. Azt meg minden öreg pásztor tudja, hogyan kell visszaszorítani a nádat. Régi nyarakon a gu­lya lehúzódott a mocsárba. Amit ott nem evett meg. le­tiporta. Hetvenhatvan, ami­kor megbeszéltem a gulyás­sal. hogy ott legeltessen, másfél hét alatt negyven métert húzódott vissza a nád. A tájháztól délre töretlen a látóhatár. Tiszta időben idelátszik Püspökladány tor­nya. Most sejtelmes esti ho­mály borítja a pusztát. Bú­csúzásunkhoz az ugartyúkok adnak „kísérőzenét”. Simon Béla A mocsárvilágban szem­mel láthatóan kevés a sza­bad vízfelület, nagyon el­burjánzott a hínár. T A madárvilág egy ré­szének viszont szabad víztü­kör kell, — magyarázza az igazgató, — ezért a terme­lőszövetkezet közreműködé­sével tisztítani szeretnénk a mocsár egy részét. A medret meg néhol mélyíteni, hogy télen legyen hová húzódni a halaknak, mert fenékig meg­fagy a víz. Mindehhez ter­mészetesen tudományos ku­tatás is kell, amiben a deb­receni egyetem segít. Barátságtalan az idő, hű­vös szél kerekedik, amikor a kétéltű célbaveszi a látó­határ szélén gyufaszálként meghúzódó nagyiváni temp­lomtornyot. A falut övező sovány gyepen frissen nyí­rott birkák legelésznek. A juhászokon hiába keresem a pásztorkalapot. Amikor ezt megjegyzem, Salamon Fe­renc legyint. — Kihaltak a mesterek. Egyedül a balmazújvárosi Mihalkó Zoltán tud még pásztorkalapot csinálni, de ő is csak szombat-vasárnap foglalkozik vele. mert műve­zető a Herbáriában. Talán ismeri a mesterséget a fia is, — de az meg elektromér­nök. Szívébe kell zárni a tájat an­nak, aki itt meg akar ma­radni. És tudomásul venni, hogy alkalmazkodni kell a természetvédelmi terület sza­bályaihoz. — Számunkra első a ter­mészet érdeke — mondja Bugán Mihály. — Néhány területünkre ezért nem szó­runk műtrágyát, csak istál­lótrágyát, nem használunk rovarirtó és növényvédő sze­reket. És nem minden mun­kát akkor végzünk, amikor szeretnénk — így például a nádvágást —, hogy .ne zavar­juk költés közben a védett madarakat. Bár, a naáyobb közösség szempontjából hallatlanul szimpatikus és mindenkép­pen elismerésre méltó ez a szemlélet, azt figyelembe kell venni, hogy a termelőszövet­kezetben sok híve van az in­tenzívebb gazdálkodásnak. A Tiszaörs—Nagyiván közti fé­lig puszta, félig szántóterü­letet járva azt mondja Toldi József tsz elnökhelyettes: — Van 3 ezer 700 hektár rét és legelőterületünk, ezen­kívül ezernégyszáz hektáron szálastakarmányt kell ter­melnünk. Jó intenzív gazdál­kodással. a nemzeti park szabályainak enyhítésével ezt AHOL a kalapok készülje}?

Next

/
Oldalképek
Tartalom