Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-19 / 91. szám

1980. április 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Zeneiskolák fúvésversenye FnniEGYZET Békeidő Akármilyen nagyra is ér­tékeljük Dárdayék Harcmo­dor című filmjét, a vetítés harmadik órájában már arra gondoltunk, az lenne az „iga­zi”, ha a dakumentalisták tö­mörebb, lényegretörőbb „egy estés” mozifilmen is képesek lennének a mai magyar va­lóság egy-egy feszítő kérdé­sének művészi tükrözését ad­ni. Mert mi tagadás. Dárday kitűnő, ám vége-hossza sincs filmje megviseli a mozinézőt, próbára teszi türelmét. Eposzt sem olvasunk már manapság — ezt nem dicsek­vésként írjuk — hozzászok­tunk a rádió, televízió-szabta negyvenperces műfajokhoz — erre sem lehetünk büsz­kék — még a kalandfilmre Is így mondják olykor: jó volt. csak kicsit hosszú volt. Külön-külön vita tárgya le­hetne az előző megállapítá­sok bármelyike, de a ténye­ket nehéz kikerülni, a mozi­nézők szokásai — szó sze­rint — mértékadóak. Mintha csak a Harcmodor körüli dilemmákra válaszolt volna a magyar filmgyártás — s éppen a „dokumentum­játékfilmesek — Vitézy László Békeidő című nagy­szerű alkotásával. Ügy hisz- szük, ha alkotásnak nevez­zük ezt a filmet, akkor segí­tünk visszaállítani valamics­két a fogalom megkoptatott tekintélyén. Az elnéptelenedő dunántú­li falucskában napjainkban játszódó történet teljesen ter­mészetes gondolati ívvel ve­zet vissza a magyar paraszt­ság legsanyarúbb évtizedeüg. A filmbéli falu mozijában az utolsó vetítésen — a tanítók után még a pap is elment, a mozi is bezár — a Talpalat­nyi földet nézi a közönség. Vagyis Góz Jóska akkori harcát. S néhány nerccel ké­sőbb már Bencsik Béla téesz- elnök mai küzdelme bonta­kozik ki előttünk. A néző számára feladott gondolati asszociáció eredménye nem lehet .más. mint a forgató­könyvíró Szalai Györgyi és a rendező Vitézy László szán­dékának maradéktalan meg­értése és elfogadása: „most azt nézzék meg. hogy mire jutott a hajdani nincstelen paraszt. Góz Jóska; látják, nagytekintélyű téeszelnök. talpig becsületes, az övéiért élő ember, akinek ma is na­ponta — békeidőben — meg kell vívnia a maga csatáit.” Elfogadhatjuk e mondani­valót a film első gondolati ré­tegének. hiszen ez már ön­magában is elég konfliktust hordoz, a kifejlet is jellemző. A Békeidőben mégis többről van szó. az össznépi és cso­portérdek ütközéséről.. Ben­csik Béla téeszelnök — Czink Béla téeszelnök remek meg­formálásában — igaza a nap­nál világosabb. Teljes szink­ronban dolgozik az országos érdekekkel, ám közvetlen fe­letteseinél egyre-másra gyűj­ti a „rossz pontókat”. ugya­nis azok szűk látókörű el­gondolásaival gazdaságfej­lesztő munkája révén ellen­tétbe kerül. Vagyis megsérti a provinciális érdekeket, amelyet a helyi „tekintélyek” képviselnek. Végül is főhő­sünk fegyelmit kap, mert rossz a viszonya a beosztott­jaihoz. — tehát mondvacsi­nált okok miatt igyekeznek gyengíteni pozícióit, de ennél nagyobb vereség számára, hogy a sok mindent megol­dani hivatott bekötőút nem készülhet el. nem lépheti át a megyehatárt. A Békeidő al'kotókész „nehéz embere” tehát vereséget szenved, — a film egésze viszont azt su­gallja: a népben, nemzetben felelősséggel gondolkodók, a gazdaság legjobb lehetősége­it meglátó, s terveiket vég­rehajtani tudó jó szakembe­rek alkotóképes munkájának szabad utat kell biztosítani. S ezzel a Békeidő mondani­valójának újabb rétegét érin­tettük: történései és széni- tenciái nem egy kisközség gondjait jelentik, ami ott igaz. valós lehet egy-egy gyárban, kutatóintézetben stb. egyaránt. Nagyszerű civil színészeket fotografált Pap Ferenc ope­ratőr, a tőle megszokott igé­nyességgel, nagy kifejező erővel. Ám azok az érintke­zési felületek, amelyek a do­kumentum és játékfilm ha­tármezsgyéin vannak, válto­zatlanul zavaróak, óhatatla­nul felvetik a „hát ezt most hogyan nézzük” kérdőjeleit. Ügy tűnik ezek a műfajke­resés grádicsai, amelyeken Vitézy László filmje jelen­tős előrelépés. Tiszai Lajos Sok kisdiák és szülő várta izgalomtól dobogó szívvel április 17-én a Szolnok me­gyei zeneiskolák III. fúvós- versenyének kezdetét. Fuvo­láktól, oboáktól, klarinétok­tól, fagottoktól, kürtöktől, trombitáktól, harsonáktól és tubától zengett a mezőtúri zeneiskola, az alapos beme­legítés, behangolás fontos műveletének gyakorlása köz­ben. Az ügyes zeneiskolás tanulók három kategóriában indulhattak kor szerinti cso­portosításban a kétnapos versenyben. Sok szép pro­dukciót élvezhettünk, dicsé­retére a lelkes, jó munkát végző jászberényi, karcagi, kisújszállási, mezőtúri, szol­noki és törökszentmiklósi fú­vós és zongora kísérő taná­roknak. s növendékeknek. A magas színvonalú verseny eredményét 18-án déliben hirdette ki a zsűri, melynek tagjai Kányásj József. Profi­le Henrik, Kökényessy Mik­lós, Kämmerer András, Pa- raczky Miklós zeneművésze­ti főiskolai művésztanárok voltak. Hely híján csak az elsődíjasokat említem meg. Fuvolából első helyezett I. kategóriában Csináth Gab­riella (Karcag), II. kategó­riában Móré Irén (Karcag), III. kategóriában Bóka Er­zsébet (Törökszentmiklósi. Oboából első helyezett. I. kategóriában Rideg István (Karcag) és Hamar Gergely (Szolnok). III. kategóriában Ócsai Tibor (Szólnék). Kla­rinétból első helyezett I. ka­tegóriában Faragó Zsuzsa (Törökszentmiklós). II. kate­góriában Korolovics Lajos (Szolnok) és Győrfy Imre (Karcag), III. kategóriában Kardos János (Szolnok). Fa­gottból első lett III. kategó­riában Balogh András (Me­zőtúr). Trombitából az I. kategória első helyezettje Kelemen Csaba (Szolnok), a III. kategóriában Pál János (Szolnok). Harsonából első helyezett II. kategóriában Balázs Zsolt (Karcag) és III. kategóriában Juhász Lajos (Jászberény). Első helyezett lett még baritonból II. ka­tegóriában Erdős Vilmos (Tö­rökszentmiklós) és az egyet­len tubaversenyző I. kate­góriában Egyed Marcell (Szolnok). A kétnapos ese­mény díszhangversennyel zá­rult, Berényi Bogáta Kevi napok Szolnokon Felvételünkön a túrkevei szövetkezeti néptáncegyüttes (Fotó: T. Z.) Szolnokon, a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ­ban csütörtökön este — a „Kevi” napok rendezvénye­ként — a túrkevei művelő­dési ház művészeti együtte­sei. szólistái mutatkoztak be. A nézők — sajnálatos módon igen kevés szolnoki akadt köztük — tizenegy műsorszámot láthattak. A produkciók mindegyikét ész­revehetően lelkes felkészülés előzte meg. ez azonban nem minden esetben tükröződött — az amatőröktől is joggal várható — művészi színvo­nalban. Az estet a zene. fő­ként a népzene uralta, ami nem is lett volna baj. ha nem keltette volna az egy­oldalúság látszatát. A mű­sorszámok úgyszólván egy­mást ismételgették; hallhat­tunk citeraegyütteseket és citeraszólókat, szólóénekese­ket én népdalkört. Az est MUsorbemutatő köziínség nélkül egyik színfoltja mégis ebből a műfajból került ki, Balogh Márton, az Állami Népi' Együttes — túrkevei születé­sű — szólistája igényesen, magas művészi színvonalon szólaltatta még népdalkin­csünk legjavát, és mint tán­cos emlékezetes perceket szerzett a közönségnek. S ha már a táncnál tartunk, szól­nunk kell a túrkevei Szövet­kezeti néptáncegyüttes mű­soráról is. A fiatal tánco­sok produkciójában benne rejlik a jövő ígérete; szor­galmas tanulással, gyakor­lással. bízvást hisszük hal­latnak még magukról. A színpadon egy új — legalábbis megyénkben még nem honos — táncműfaj is megjelent; a dzsesszbalett, s noha „felkiáltójelként ló­gott ki” a műsor szerkesz­tésének egészéből, fel is ol­dotta annak monotonságát. Sajnálatos módon a prózai műfajokat csupán egy, jól- rosszul elmondott vers kép­viselte a túnkeveiek műso­rában. Ez elsősorban arra figyelmeztet, hogy a város művelődési házának nagyobb gondot kell fordítani a vers- és prózamondók — nyilván T űrije vén is akadnak ilyen érdeklődésű emberek — fél- karolására. irodalmi szín­pad. színjátszócsoport létre­hozására. Ugyancsak a „Kevi” na­pok rendezvényeként nyílt meg tegnap a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Köz­pontban a „Túrkevei népi iparművészet” című kiállí­tás. T. E. II miniszter serlege — avagy a Furkó-terápia után Beszállás a helikopterbe Földközelben A Tisza árterületének zsenge pázsitjára egymás után érkeznek az ejtőernyő­sök. Az őket szállító helikop­terek úgy közlekednek, mint a városi buszok, — az egyik megy. a másik jön. Szabó Ferenc őrnagy öröm­mel újságolja: — Az április 4-i díszszem­lén elnyertük a honvédelmi miniszter serlegét. Egysé­günk megkapta a kiváló cí­met. A személyi állomány nyolcvanhat százaléka elérte a kiváló szintet. Szép eredmény, tagadha­tatlanul, főleg akkor, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a díszszemlére való felkészülés során arra is időt szakítot­tak, hogy a csapatzászlót adományozó Kelenföldi Tex- tiknűvékben kommunista szombaton vegyenek részt. A díszszemle után jófor­mán meg sem pihentek kato­náink. máris elkezdődött az ejtőernyős ugrás — jegyzi meg Szabó őrnagy. Ütban a cél felé Zuhanás tíz másodpercig Ezt teszi Végh László fő­törzsőrmester két kislánya, a tízéves Andrea és a hétéves Renáta is. Hat méter magas­ból szivacsba leugrik mind a kettő. — Sportcsaiád a mienk — büszkélkedik a főtörzsőrmes­ter. — A feleségemnek is van harminchat ejtőernyős •ugrása. Beszélgetésünket mindun­talan félbeszakítja a helikop­terek zaja. A sorkatonák, meg a tartalékosak most már nyugodtabban várják indu­lásukat. Túl vannak az első ugrásokon, és ilyenkor a nap is derűsebben süt. Simon Béla Fotó: T. Katona László Az ezredik ugrás után Az utolsó ellenőrzés megelőzi a háromezer mé­teres síkfutás, majd egy har­minc perces gimnasztikái gyakorlat, melyet a testneve­lőről Furkó-terápiának ne­veztek el. Mindemellett min­dennap összehajtják az ejtő­ernyőt. Nem véletlen, hogy azt mondják: bármennyire is félnek az ugrástól, megváltás lesz az számúikra. Később már örömet is ta­lálnak benne. Ügy. mint Ne­mes László főtörzsőrmester vagy Kovács Sándor főhad­nagy. — Persze, mindez hosszú évek eredménye — magya­rázza Fritz alezredes —, hi­szen itt nem sportteljesítmé­nyekről, hanem a katonai szolgálat egyik mozzanatáról van szó. A gyepen ponyvából kira­kott ezres számra mutat: — Kohajda Imre főtörzs­őrmesternek raktuk ki ezre­dik ugrása alkalmából, hogy már földetérése előtt lássa; örülünk rekordjának, hiszen nem mindennapi eset ez sem. Tízegynéhány évig kellett rá várnia. Kapott is szép ajándékot alakulatától, társaitól pedig egy szarnárikóró csokrot. — Azt jelképezi, hogy tö­vises volt az ide vezető út. Bizonyára mindenféle ér­telemben így van ez. hiszen Kohajda Imre csendesen megjegyzi: — Mindig van egy kis szo­rongás az emberben. Feltehetően akkor is. ha már gyermekkorában ismer­kedik „a bátrak sportjával”. der fékezi, úgy gyakorolják a földetérést. — Jó idegjáték ez... — És ráadásul mindezt Az egység néhány ezer ug­rást könyvelhet el — egyet­len személyi sérülés nélkül. Most kamatozik a jó előké­szítő munka, melynek mű­helytitkairól Kovács Sándor főhadnagy árul el néhány mozzanatot: — Többórás elméleti, spe­ciális földi előkészítő torna és ejtőernyőhajtogatás előzi meg az első ugrást. Az újon­cok például a hármas ugró- asztalról fokozatosan egy- kettő-három méterről ugra­nak le, majd egy ejtőszerke­zettel felhúzzuk őket öt mé­ter magasra, a „bitóra” és vezényszóra „leejtik” őket Ezután következik a trenázs. egy kombinált szerkezet, amelyből a nyolc-tíz méter magasságból ugrókat heve­Búcsú a géptől

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom