Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-19 / 91. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 19. Irán szembeszáll a fokozódó nyomással Carter katonai lépéseket helyezett kilátásba Portugália elsőként csatlakozott az amerikai felszólításhoz Huzavona a cankayáért Jóval túl a huszonva- lahanyadik fordulón. Törökországban lassan már nem is jelent eseményt az elnökválasztás. Koru- türk utódját a jelek szerint nehezen találják meg. Eddig 1923 óta — az ankarai Cankaya palotában hat államfő lakott. Közülük öt a hadseregben viselt magas rangját cserélte föl a köztársasági elnök még magasabb közjogi méltóságával. (Az egyetlen polgári politikust: Calal Bayart húsz évvel ezelőtt katonai államcsíny távolította el az ország éléről.) A török nagy nemzet- gyűlésben helyet foglaló pártok számarányát tekintve. a választási fordulók továbbra sem kecsegtetnek sok jóval. De- rnirel igazság pártja nehezen egyensúlyoz, hogy megőrizze kormánytöbbségét. s Ecevit ellenzékben lévő köztársasági néppárjta sem képes olyan hathatós támogatásra szert tenni, amely- lyel ielöltjének legalább a 318 voksot előteremthetné. Hajszálon múlik ugyan egy-egy fordulóban a siker, de a szükséges többség várat magára. Demirelék legföljebb 311. Eceviték 306 szavazatot tudnak fölsorakoztatni. Ez pedig édeskevés. Marad végső megoldásként a hadsereg. Csakhogy abban mindkét párt egyetért — s alighanem ez az egyetlen közös nevezőjük —. hogy semmiképpen ne kövesse ismét katona a katonát. Lenne jelölt is: Evren generális, a vezérkar főnöke, akiről rebesgetik. hogv alkalmas lenne a tisztségre, ő viszont cáfolta a találgatásokat. Egyébként a most távozott elnök is a hadseregben szolgált korábban. a török haditengerészet főparancsnoka volt.) Egyelőre tehát tartós huzavona várható, anélkül. hogy a hadsereg közbelépne. Különben is. a katonáknak jóval nagyobb gondot jelent a terror megfékezése, a rend fenntartása. Tekintettel a továbbra is gyakran ismétlődő terrorcselekményekre. változatlanul rendkívüli állapot marad érvényben az ország 67 tartománya közül húszban. Ugyanakkor egy nyilvánosságra hozott adat arról tanúskodik. hogv a terrorhullám öt év alatt a becslések szerint háromezer áldozatot követelt. Miután a török nemzetbiztonsági tanács vezetője az államfő, bizonyos. hogy az erőszak elleni határozottabb föllépés is azt kívánja: mielőbb sikerüljön lakót találni a Cankaya palotába. A parlamenti matematika azonban se- hogysem kedvez ennek a törekvésnek. Gyapay Dénes Magyar—osztrák tárgyalások Tegnap befejeződtek Bécs- ben a magyar—osztrák gazdasági és ipari együttműködési tárgyalások. Az elmúlt év szeptemberében aláírt — 10 éves magyar—osztrák kormányközi gazdasági-ipari és műszaki együttműködésről szóló — megállapodás értelmében április 16. és 18. között tartották az első vegyesbizottsági ülést, amelyen a magyar küldöttséget Veres Péter külkereskedelmi, az osztrák delegációt pedig dr. Josef Staribacher kereskedelem- és iparügyi miniszter vezette. A tárgyalásokon áttekintették a két ország gazdasági helyzetének alakulását és megállapították, hogy kedvezőek a lehetőségek a gazdasági kapcsolatok további erőteljes fejlesztésére. Carter amerikai elnök csütörtökön újabb gazdasági rendszabályokat jelentett be Irán ellen és közölte: ameny- nyiben a teheráni túszokat a viszonylag közeli jövőben nem engedik szabadon, katonai lépésekhez folyamodhat. Az elnök ismét nyomatékosan sürgette Washington szövetségeseit, hogy csatlakozzanak az Irán elleni kampányhoz, ment végül is mindenképpen le kell mondaniok az iráni olajról. Carter közép-európai idő szerint csütörtökön éjjel tartott sajtóértekezletén bejelentette : megtiltják mindenfajta iráni áru bevitelét az Egyesült Államokba. (Az olajimportot már decemberben megszüntették.) Ugyancsak tilos lesz mindenfajta pénzügyi kapcsolat, és amerikai állampolgárok — újságírók kivételével — nem utazhatnak Iránba. A már korábban amerikai bankokban lefoglalt nyolcmilliárd dollár értékű iráni követelésből kártalanítják az amerikai államot, vállalatokat és a túszokat. Az elnök szerint a következő lépés az lehet, hogy (más amerikai árük után) megtiltják az élelmiszerek, s a gyógyszerek kivitelét is Iránba és léoéseket tesznek, hogy megszüntessék Irán műholdas hírközlési kapcsolatait a külfölddel. Csütörtökön éjfélkor Salisbury stadionjában levonták a brit lobogót, s helyére a felszabadító harcok egyik veterán katonája a negyvenezres tömeg újjongása és éljenzése közepette felhúzta az új állam, Zimbabwe zászlaját. A függetlenségi ünnep tiszteletére 21 ágyúlövés dördült el. A stadion fölött elhúzott a légierő egyik gépe, amely nem is olyan régen még a szabadságharcosok állásait bombázta. Ezután a főváros utcáit ellepte az ünneplő, táncoló tömeg. Zimbabweban tegnap is folytatódott a függetlenségi ünnep: munkaszüneti napot tartottak. Ian Smith volt miniszterelnök nem jelent meg a stadionban — távolléte a többségi kormányzással való makacs szembenállásának jelképes megnyilvánulása. Muzorewa püspök. Smith „belső rendezésének” balsikerű miniszterelnöke szintén A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége azt szorgalmazza, hogy hozzanak intézkedéseket azokkal a nemzeti bizottságokkal szemben, amelyek bojkottál- ni fogják a moszkvai olimpiát. Mario Vazquez Rama, a 144 Nemzeti Olimpiai Bizottságot tömörítő szövetség mexikói elnöke Mexikóvárosban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: „a NOB nem engedheti meg, hogy Amennyibenl e rendszabályok után sem szabadulnak a túszok, „az egyetlen további lehetőség valamilyen fajta katonai akció” — jelentette ki Carter. A legutóbbi Irán által említett lehetőség, hogy az új parlament júliusban dönt a túszok sorsáról, Amerika számára túl késő — mondotta. Khomeini ajatollah, Bani- szadr elnök és Ghotbzadeh külügyminiszter csütörtökön keményhangú nyilatkozatban foglalt állást Carter amerikai elnök Irán-ellenes megtorló intézkedéseivel kapcsolatban. A szankciók kibővítésére — mint a három iráni vezető hangoztatta — Teherán felkészült, s képes szembeszállni a fokozódó amerikai nyomással. Mint megfigyelők rámutatnak: bár az iráni vezetők nyilatkozatai még a legújabb szankciókat bejelentő Car- ter-sajtóértekezlet előtt hangzottak el, gyakorlatilag válasznak tékinthetők az Egyesült Államok már korábban kiszivárogtatott intézkedéseire. A nemzeti mozgósítási központban elhangzott húszperces beszédében — amelyet a teheráni televízió is közvetített ■— Khomeini leszögezte: „az irániakat nem lehet megfélemlíteni gazdasági vagy katonai nyomással.” Bármit is tesz Carter, csak televízión nézte az ünnepet. A függetlenségi ünneppel egyidőben egy sor állam bejelentette, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Zimbabwével. Üdvözlő táviratot küldött Mugabe miniszterelnöknek Thorbjörn Fälldin svéd kormányfő, bejelentve, hogy már Salisbu- ryben tartózkodó megbízottját nagykövetnek nevezi ki. Az athéni külügyminisztérium szintén közölte, hogy elismeri Zimbabwét, és szintén nagykövetet küld. Bejelentették. hogy Kína és Zimbabwe nagykövetet cserél, és a Koreai Népi Detpokratikus Köztársaság is felveszi a diplomáciai kapcsolatot az új afrikai állammal. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár táviratban üdvözölte Mugabe miniszterelnököt. „Szeretném mielőbb köszönteni Zimbabwét az ENSZ-ben” — hangoztatta táviratában a világszervezet vezetője. büntetlenül végződjék az amerikaiak által indított boj- kottmozgalom”. Vazquez Rama szerint az egyik lehetséges büntető intézkedés az lenne, hogy az az ország, amely bojkottálja a mostani olimpiát, a jövőben nem lehetne olimpiai játékok házigazdája. Ilyen döntés súlyosan érintené az Egyesült Államokat is, hiszen Los Angeles vállalta az 1984. évi játékok megrendezését. nem az Egyesült Államok érdekeit szolgálja. Csak arra törekszik, hogy újabb négy évre megválasszák... Baniszadr elnök tegnap megjelent interjújában szintén úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok „semmit sem nyerhet a megtorlással, különösen egy katonai akcióval”. Kifejtette, hogy az amerikai nyomás fokozódása miatt az iráni parlament valószínűleg „szigorú döntést lesz kénytelen hozni” az amerikai túszokkal szemben. Nem adtak ki közleményt a kilenc közös piaci ország külügyminisztériumi politikai főigazgatóinak csütörtökön Rómában tartott rendkívüli értekezletéről, amelyen azt vitatták meg, milyen álláspontra helyezkedjék a nyugat-európai közösség Carter Irán-ellenes bojkott felhívásával kapcsolatban. A portugál kormány csütörtökön este közleményben jelentette be: mindaddig megszakítja kereskedelmi kapcsolatait Iránnal, amíg a Teheránban fogva tartott amerikai túszokat szabadon nem engedik. Ezzel Washington nyugati szövetségesei közül Portugália az első, amely ' csatlakozott Carter amerikai elnök Irán elleni gazdasági megtorló intézkedéseihez. Szaljut—6 Űrfényképezés előtt A fényképező berendezések, köztük a különleges, több csatornás MKF berendezés üzembe helyezése szerepelt Leonyid Popov és Va- lerij Rjumip tegnapi programjában a Szaljut—6 űrállomáson. Az űrhajósok rövidesen megkezdik a népgazdasági és tudományos szempontból egyaránt nagy jelentőségű felvételek elkészítését. -Az űrállomásról az eddigi expedíciók már rendkívül nagyszámú, a föld és a világóceánok különböző körzeteit bemutató és az erőforráskutatást segítő felvételt juttattak vissza a Földre, ezek feldolgozását csaknem 400 tudományos intézet és laboratórium végzi, s a nép- gazdasági hasznot máris százmillió rubelekkel mérik. Ezt a munkát is folytatja maid a jelenlegi tartós expe-- díció. Popov és Rjumin megkezdi a Föld és a világóceánok vizuális megfigyelését is. Az űrhajósok „szabad szemmel” végzett megfigyelései eddig igen sok érdekes, a Földön ab» ismert jelenségre hívták fel a figyelmet. Az új szovjet űrexpedíció két tagja jól érzi magát és az orvosi vizsgálatok adatai szerint teliesen egészséges. MOSZKVA Jegyzőkönyv aláírásával ért véget tegnap Moszkvában a Magyar Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a Szovjetunió Tudományos és Műszaki Állami Bizottsága vezetőinek konzultatív tanácskozása. Tegnap háromnapos nemzetközi tanácskozás kezdődött Moszkvában „A Le- ninizmus és az ifjúság” címmel. A konferencián, 53 ország ifjúsági szervezeteinek képviselői vesznek részt, köztük a magyar delegáció is, Köpf Lászlónénak, a KISZ KB titkárának vezetésével. PHNOM PENH A Kambodzsai Népköz- társaság nemzeti ünnepe alkalmából nagygyűlést tartottak Phnom Penhben. Ezen az ország vezetőin kívül részt vettek a diplomáciai testületek képviselői és más külföldi vendégek. A nemzeti ünnep alkalmából a kambodzsai fővárosban koszorúzás! ünnepséget tartottak. BRÜSSZEL Baudouin belga király csüZimbabwe ünnepe Csütörtök éjfél óta Zimbabwe független ország. A képen ünnepélyesen levonják a volt gyarmattartó, Nagy-Britan- nia zászlaját Salisburyben Intézkedések szorgalmazása az olimpiát bojkottálók ellen Látogatásra hívták az izraeli ellenzék vezetőjét Menahem Begin izraeli miniszterelnök csütörtökön közép-európai idő szerint este hazautazott Washingtonból. Előzőleg izraeli újságírókkal közölte, hogy az „autonómia-tárgyalásokkal” és Izrael „biztonságával” kapcsolatos Tel-Aviv-i politika lényegét körvonalazó négypontos dokumentumot adott át Carter elnöknek. Begin csütörtökön a fő amerikai zsidó szervezetek vezetői előtt ismét hangoztatta, hogy Jeruzsálem a jövőben is „a zsidó nép szíve marad”, és Izraelnek „joga van a bibliai területekhez”. Hozzáfűzte, hogy a palesztinoknak szánt önkormányzatban a „külső és belső biztonsági ügyeknek” egyaránt Tel-Aviv kezében kell maradniuk. Megismételte azt a Tei-Aviv-i álláspontot, hogy az „önkormányzat” nem vezethet a palesztinok önrendelkezéséhez. Cyrus Vance amerikai külügyminiszter csütörtökön hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „továbbra is szilárdan és teljes mértékben elkötelezett Izrael biztonsága mellett”. Az izraeli televízió közben csütörtökön este bejelentette, hogy Carter amerikai elnök jövő csütörtökre washingtoni látogatásra hívta meg Simon Pereszt, az ellenzékben lévő Izraeli Munkapárt vezérét. Politikai megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy Izrael fennállása óta ez lesz az első találkozó egy amerikai elnök és az izraeli ellenzék vezetője között. A legutóbbi fölmérések szerint Peresz a következő választások esélyese. Visszatérés a csendörködéshez? Francis Pym brit hadügyminiszter az alsóház hadügyi bizottságának meghallgatásán kifejtette, hogy Nagy-Britannia kész a NATO illetékességi területén kívül katonai akciókra vállalkozni az amerikai gyorshadtest kisegítőiéként, a NATO kötelékében vagy önállóan. A bizottság munkáspárti tagjai ezt annak aggasztó jeleként értékelték, hogy London visszatér a Szueztől keletre való katonai szerepvállaláshoz, és ezzel a világesendőr- ködéshez. Pym azt hangoztatta, hogy Anglia anyagilag nem engedheti meg magának egy gyors- hadtest felállítását, de egy ejtőernyős zászlóaljat azért állandó készenlétbe helyeznek. Arról is gondoskodnak, hogy a megfelelő szaktudású katonák átvezénylésével a brit hadsereg mindig készen álljon a távoli feszültséggócokon való beavatkozásra. Az afganisztáni fejlemények szerinte azt mutatták, hogy a NATO területén kívüli válságok is érintik Nyugat- Európa sorsát. Az új amerikai szárnyasrakéták telepítési helyét nyáron közük — mondta Pym. Moro-ügv Homályban maradt az „agytröszt” Az olasz sajtó ismét tele van a két évvel ezelőtti Moro-gyilkosság körülményeivel, hátterével kapcsolatos írásókkal. A téma fel- frissítésére két ok adott alkalmat: a „Vörös Brigádok” egyik letartóztatott vezetőjének, bizonyos Patrizio Perinek a vallomása, valamint az olasz Szocialista Párt hivatalos jegyzőkönyve, amely Craxi főtitkár és Moro utolsó megbeszéléséről készült. A lapok másrészt beszámoltak arról, hogy Peritől kihallgatói megtudták: Ald.o Marót Róma mellett tartották fogva elrablói 55 napon át. Elmondta nekik, hogy terrorszervezetük végrehajtó tanácsa az egyik középolaszországi városban (úgy tudják, Firenzében) ülésezett és irányította az ügy menetét. Nevekkel szolgált, arról, hogy kik működtek közre Moro elrablásában és kivégzésében. Közlése nyomán a rendőrség elfogatási parancsot adott ki néhány személy ellen, akinek nevét elővigyázatosságból nem közölték a nyilvánossággal. A Pescairai börtönben kihallgatott Peri — jegyzi meg a L’Unita — ugyanakkor édeskevés információval szolgált az „agytrösztről”: azokról, akik az egész akciót kiötlöt- ték és irányították a háttérből. Peri nagyon részletesnek tűnő vallomással szolgált Guido Rossa kommunista szakszervezeti funkcionáris meggyilkolásáról is. Állítólag felsorolta valamennyi merénylő nevét, aki részt vett az akcióban. érkezett törtökön este ismét Wilfried Martenst, a korábbi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. Martens elfogadta a megbízást és hamarosan megkezdi a hat párt vezetőivel a tárgyalásokat a tervezett koalíciós kormány programjáról. RABAT Marokkó megszakította diplomáciai kapcsolatait Líbiával — jelentették betegnap hivatalosan Rabatban. Líbia rabati nagykövetét a külügyminisztériumba kérették és közölték vele a kormány döntését. BEJRUT Egy izraeli kommandó tegnap hajnalban támadást, indított egy, a Földközi-tenger partján levő palesztin menekülttábor ellen. Az izraeli határtól 45 kilométerre, Sa- rafand körzetében levő tábor elleni támadás hosszú idő óta a legsúlyosabb izraeli agressziós cselekedet. BERLIN Günter Mittag, az NSZEP PB tagja, a KB titkára, az ND(K 1 Államtanácsának tagja, tegnap délután a Német Szövetségi Köztársaságban tett látogatásáról visszaérkezett Berlinbe. GENF A genfi leszerelési bizottság ülésein az elmúlt napokban a nukleáris fegyverkezés megszüntetése, a nukleáris leszerelés kérdései szerepeltek a napirenden. A szocialista és az el nem kötelezett országok küldöttei hasznosnak minősítették a tárgyalásokat, és sürgették a gyakorlati intézkedéseket mindenfajta nukleáris fegyver gyártásának megszüntetése, a készletek fokozatos csökkentése, majd végleges felszámolása érdekében. BÉCS Az Osztrák Kommunista Párt képviselteti magát a párizsi találkozón — jelentette be tegnapi sajtóértekezletén Franz Muhri. az Osztrák KP elnöke.