Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-17 / 89. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 17. EGYESÜLT ÁLLAMOK Választás és stratégia A hajrához közeleg az elő­választások sora az Egyesült Állaimokiban. A nagy tét, a jelölés kérdése még nem dőlt el, s egyre inkább a két párt jelölő-konvenciójá­ra, s a majdani novemberi választási napra tekintenek az amerikai politikusok. Ez a tény, mármint, hogy az elkövetkezendő négy év po­zícióiért indulnak harcba, nagyban meghatározza a vezető tőkés hatalom politi­kusainak „viselkedését”. Ter­mészetesen nem lenne igaz az az állítás, hogy ma min­den washingtoni lépést ez az egyetlen körülmény ha­tároz meg, s azt is hiba len­ne kijelenteni, hogy a Fehér Ház veszedelmes, sőt provo­katív lépéseit is egyes-egye- dül az elnök újraválasztásá­nak célja irányítja. Az vi­szont nem vitatható, hogy a választási harc légköre nagy­ban elősegíti az amerikai stratégia meggondolatlan ka­landor vonásainak megerő­södését. A Carter-kormányzat lé­pései a közel-keleti katonai szerep növelésére, az új ha­dászati fegyverrendszerek ki- fejlesztésére, a nyugat-euró­pai NATO-országoknak az amerikai hatalmi tervek szol­gálatába állítására nem az elmúlt évben születtek. Vi­szont az elmúlt egy-két év minden korábbinál határo­zottabban jelezte azt a wa­shingtoni szándékot, hogy a fegyverkezés, a katonai je­lenlét eszközét hangsúlyo­zottabban használják fel — nem csak a szovjet—ameri­kai viszony vonatkozásában. Azok a döntések, amelye­ket legutóbb Carter elnök Iránnal szemben bejelentett, önmagukban is a feszültség fokozását jelentik. A túsz- ügy — egyre inkább nyilván­valóvá válik — ürügy a Fehér Ház számára, hogy növelje katonai jelenlétét az Indiai-óceánon, s olyan erő­ket irányítson a térségbe, amelyek a megtorlás eszkö­zéül szolgálhatnak az iráni forradalommal szemben, ve­szélyeztetik az olajban gaz­dag arab ország szuverenitá­sát, s nem utolsósorban nyílt fenyegetést jelentenek a Szovjetunióval szemben. Az Ind iái-óceán térsége azonban nem most lett fon­tos az amerikai katonai ve­zetés számára. Már jó né­hány éye folynak az előké­születek a térség amerikai felvonulási tereppé változta­tására. Elegendő csupán a hírhedt sziget-támaszpontra. Diego Gardára utalni, amely az óceán kellős közepén he­lyezkedik el, s amelyet az Egyesült Államok alkalmassá tett arra, hogy hadászati erői bázisául szolgáljon. A sziget kikötői ugyanis fogadhatják a rakétahordozó atomtenger­alattjárókat, a megnagyobbí­tott repülőtér pedig a B— 52-es óriás bombázókat. Ennek a tervnek a része az amerikai támaszpontrend­szer kiépítése Ománban, Ke­nyában, Szomáliában és Egyiptomban, de ehhez tar­tozik a török—amerikai ka­tonai egyezmény is. A je­lenleg 110 ezer fős „gyors- hadtest” legütőképesébb ala­kulatai máris a közép-kele­ti térség közelében tartóz­kodnak. Washington két re­pülőgép-anyahajét is a Per­zsa-öböl vizeire vezényelt. — Ez azt jelenti, hogy több mint száz harci gép áll en­nek a több tucat hadihajó­ból és tízezernyi tengerész- gyalogosból álló armadának a rendelkezésére. Az afganisztáni események és az iráni forradalom ürü­gyet szalgáltattak az ameri­kai katonai vezetés számá­ra ahhoz is, hogy nyugat­európai szövetségeseiket még szorosabb pórázra fogják. En­nek a jele a közép-hatótá­volságú amerikai rakéták te­lepítéséről hozott NATO-ha- tározat, valamint azok a washingtoni kezdeményezé­sek. amelyek az atlanti kö­zéphatalmat fokozott katonai szerepvállalásra akarják rá­bírni az Európától távol eső térségekben is. A nyugat-európai fővá­rosokban ma mind többen gondolkoznak azon: milyen veszélyekkel járhat, ha az „atlanti szolidaritás” jegyé­ben csatlakoznak a PENTA­GON veszedelmes akcióihoz. Az sem valószínű, hogy az ötven amerikai diplomata kiszabadítása érdekében a nyugat-európai vezetők haj­landók kockáztatni országaik létfontosságú érdekeit és fo­lyamatos kőolajellátását. — Ugyanis, s ez ma mind vi­lágosabbá válik világszerte, nem az afgán földön tartóz­kodó szovjet katonák veszé­lyeztetik a kőolaj-szállítások biztonságát, hanem a Fehér Ház Carter elnök úiraválasz- tásáért minden „áldozatra” kész politikája. Miklós Gábor Az aranykupolás katedrális Az Alekszandar Nevszki székesegyház — belülről Szófiai séta Ki tudná megmondani, hány arca van egy város­nak — különösen egy olyan nagy városnak, mint Szófia! Évente többezer turista tekinti meg történelmi mű­emlékeit, művészeti és ide­genforgalmi látnivalóit. Kedvenc témája ia fotósok­nak és a filmeseknek az Alekszandar Nevszki bizán­ci stílusú székesegyház. So­kan keresik fel Georgi Di­mitrov mauzóleumát is, ahol az ezüstsújtásos dol- mányú, tollas süvegű gár­disták adják éjjel-nappal a bolgár nép egykori nagy fiának kijáró díszőrséget. Neves operatársulatnak ad otthont az Ivan Vazov Nemzeti Színház Spree legrégibb hídját, a 700 éves Mühlendammot mutatja A megszépült Mühlendamm Aki Berlinben járt, min­den bizonnyal megcsodálta a Spreet. Az egykori mocsaras területre épült település fo­lyója, ezernyi kanyarral és ággal szövi át a várost. És ez mindenkor megszabta Berlin életét. A kereskede­lem fejlődésével hamar meg­indult itt a hajózás, a mol­nárok is hasznosították a Spree vizét s Európa keres­kedelmi főútjai szintén erre vezettek. Ennek a hármas követelménynek kellett meg­felelnie Berlin 1298-ban megnyitott első hídjának és zsilipjének, a Mühlendamm- nak (magyarul: malomgát­nak). A híd története katasztró­fák sorozata. A tavaszi ol­vadás és a jég torlódása szin­te évente elárasztotta a fél várost. Máskor tűz pusztított a környéken: fából épült Berlin hétszázéves hídja malmok, raktárak és árusí­tóbódék váltak a lángok martalékává. Az első kőből készült kereskedőház. a Ne­ring 1683-ban épült fel. 1600 és 1800 között Berlin lakossága 6 ezerről 172 ezer­re nőtt. A Mühlendamm kör­nyéke gyorsan beépült, így egyre szűkült a Spree med­re. A rövidlátó építkezők a múlt század közepe táján a jobboldali folyóágban emel­ték az új dómot, ami felére csökkentette a medret. A kö­zelben készült új csatorna sem segített sokat. Berlin el­ső hídja túlterhelné vált. A gyalogosok, járművek, om­nibuszok áradata mellett na­ponta 2200 villamos is átha­ladt 1893-ban a mindössze 8 méter széles Mühlendammon. A húszas évek vége felé megindultak a munkálatok a környék rendezésére. Szük- séghidat építettek és új zsi­lipeket terveztek. A fasizmus hatalomra jutása miatt azon­ban a tervek nem valósultak meg. Az új híd felépítése nap­jainkra várt; 1968-ban adták át a forgalomnak; ma a nyolcsávos, modem Mühlen­dammon áramlanak a gépko­csioszlopok. A környék meg­szépült, tele nyugalmas pi­henőhelyekkel. És a Spreen lassú méltósággal úsznak a hajók. K. i. Kambodzsa nemzeti ünnepén Az olajfák védelmében Az olajfák megmentéséért akció indult Jugoszláviában, a FAO égisze alatt. Elsőnek a Zadar környéki Ugljan-szi- get ötezer öreg olajfájának a védelmét tűzték ki célul, amelyek a megfelelő regene­rálás. metszés, kezelés után százötven tonna olívaolajat adnak majd évente. Az olajtermelés növelését célzó közös FAO-jugoszláv tervek nemcsak az olajfa ál­lomány regenerálását foglal­ják magukba, hanem új olaj­finomító üzemek létesítését és a régiék korszerűsítését is, többek között Murterben. Makarskában. Dubrovnik- ban, Splitben. Porecben és Zágrábban. Az országban jelenleg több mint ötmillió olajfát tarta­nak számon. A terv megva­lósítása azt jelenti, hogy a mostani háromezer tonnáról nyolc és félezer tonnára nö­velhetik az olívaolaj terme­lését. Villanyáramot mindenüvé Jelenleg 1.2 milliárd kilo­wattóra elektromos áramot termelnek a mongol erőmű­vek évente, ami annyit je­lent hogy egy főre 750 kilo­wattóra fogyasztás jut. A villamosítás mértéke hat­szorosa az 1960. évinek. Az ország villamosításá­nak gondját azonban nem csupán a közép-mongóliai energetikai hálózat kiépítése oldja meg. hanem a szibé­riai erőművi rendszerhez történt csatlakozás, valamint a szocialista országok „Bé­ke” villamos távvezetéké­hez kapcsolódó Darhan-Gu- szinoje vonal kiépítése is. Ma van a Lón Nol-rend- szer bukásának ötödik év­fordulója: 1975. április 17- én sokéves, hősi küzdelem után Kambodzsa nemzeti felszabadító erői — a szom­szédos Vietnam hathatós katnonai, anyagi és erkölcsi támogatásával — felszaba­dították Phnom Penh-t, szétverték az amerikabarát bábrezsimet. A nagy esemény akkor il­leszkedett, vagy legalábbis illeszkedni látszott az indo­kínai népek felszabadító harcának történelmi ívébe, amelynek további állomásai Saigon felszabadulása, az egységes szocialista Vietnam megteremtése, s a laoszi forradalmi átalakulás volt. Maga Kambodzsa meggyö­tört népe is abban bízott, hogy vége a szenvedés, a pusztulás éveinek, s hozzá­láthat nagymúltú országának újjáépítéséhez. Kambodzsa elképesztő csődtömeget örö­költ a bukott Lón Nol-re- zsimtől: szétzilált gazdasá­got, káoszt, munkanélkü­lieket, prostituáltak, kábító- szeresek ezreit. Bármily hatalmasak is voltak a gondok, megoldá­suk nem volt lehetetlen, hisz a hatalomra került kambodzsai vezetés, miként a felszabadító háború folya­mán, úgy most is számítha­tott természetes szövetsége­seinek, Vietnamnak. Laosz- nak, s a többi szocialista or­szágnak a támogatására. Sajnos, az események kínai nyomásra tragikus irányt vettek. Pol Pót brutális kor­mányzata, megcsúfolva az indokínai testvérnépek kö­zös harcának ügyét, vissza­élve a szocializmus nevével és eszméjével, példátlan diktatórikus, véres rendszert teremtett. A győzelem sem­mivé foszlott, ismét, káosz és pusztulás lett úrrá a szeren­csétlen indokínai országon. A Kínára támaszkodó mao­ista ihletésű Pol Pot-rezsim nemcsak saját népének üzent hadat, hanem egykori szövetségeseinek. Vietnam és Laosz népének is. Ami­kor tavaly januárban Kam­bodzsa valódi hazafias erői. Vietnam újbóli segítségével másodszor is felszabadítot­ták Phnom Penh-t, a tér­ség s a világ minden béke- és igazságszerető népe fellé­legzett. Ezzel a második felszaba­dulással nyílt meg az út azoknak a céloknak a való­ra váltása előtti, amelyeket Kambodzsa népe 1975 ápri­lisában, a nagy áldozatok árán kivívott győzelem után fogalmazott meg. Az ország ma ismét célul tűzheti ki az újjáépítést, a civilizált, ha­ladó társadalmi-gazdasági rend megteremtését. Az élet normalizálásának feltételei nem könnyűek: Pol Pót szétvert bandái még mindig szervezkednek, a kambod­zsai konszolidálódással szem­benálló külső és belső erők változatlanul tevékenyked­nek. Kambodzsa baráti népe azonban nincs egyedül. Harcában Vietnamon túl mellette áll a Szovjetunió, a szocialista országok közös­sége és a világ más haladó politikai erői, amelyek ké­szek hozzájárulni a sebek begyógyításához. a szebb kambodzsai jövő kialakítá­sához. Ehhez a nehéz, törté­nelmi küzdelemhez kíván a magyar nép is sok sikert Kambodzsa népének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom