Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-15 / 63. szám

Gyászhír — Köszönetnyilvánítások Fájó szívvel tudatjuk, hogy ■szeretett nőnénk, BLASKO maria nagy türelemmel viselt hosszú szenvedés után életének 93. évében elhunyt. Temetése f. hó 17-én lesz a Munkásőr úti te­mető ravatalozójából 12.30 óra­kor. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, jó barátok­nak, szomszédoknak, a szolnoki PFT főnökség dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édesapám, nagyapám. IFJ. BALOGH LÁSZLÓ temetésén megjelentek. Sírjára koszorút, virágot helyeztek. Részvétnyilvánításukkal mélysé­ges fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Jászberény. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, ÖZV. K. TÓTH ISTVANNÉ szül. Horváth Julianna 86 éves korában elhunyt. Teme­tése március 17-én 15.30 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család. Szolnok, Ka­lász út 3. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, az iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat, a Heté- nyi Géza megyei kórház vér­adó állomás, a Tüdőkórház dol­gozóinak. akik szeretett édes­anyánk, ÖZV. HŐNYI JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek^ mélységes gyászunkban osztoz­tak. A gyászoló család. Szolnok. apróhirdetés INGATLAN ELADOM vagy el­cserélem kétszobás- konyhás zárt ve- randás, kétkamrás családi házam (víz, villany. kút van) 1164 négyszögöl sző­lő-gyümölcsössel. Családi házra meg­egyezéssel. Homok, Bátor I. u. 104. Far­kas. (1187.) JÁSZBERÉNY, Ne- szür 9. dűlőben 20 sor szőlő eladó, megosztva is. Ér­deklődni : Laczkó, Jászberény. Alkot­mány út 22. (1339.) MÁSFÉL szobás szö­vetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Ragó An­tal út 5. I. em. 5. <H. 537.) CSALÁDI ház el­adó. Érdeklődni le­het: szombat, va­sárnap. Jászberény, Bagoly u 10. (1156.) KARCAGON egyes számú völgyes kert­ben 1282 m2 terüle­tű, ősszel trágyá­zott és szántott kertföld. kúttal el­adó. Páínti Lajos. Karcag. Mészáros út 56. (1403.) SÜRGŐSEN eladó Szolnok. Vörös Csil­lag u. .67. 1/5. alatti szövetkezeti lakás -f garázs tehermente­sen. Érdeklődni: Kalmárné, Szigligeti Színház büfé 17—20 óráig. (2001.) MÁSFÉL szobás OTP-s lakás Szol­nokon, a Kun Béla körúton eladó. ..Jö­vő évi beköltözés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 786.) KÉTSZOBÁS, köz­ponti fűtéses csalá­di ház 241 négyszög­öl telekkel, mellék- épülettel azonnal el­adó a Holt-Tisza- parton. Szolnok, Horgony u. 4. (H. 791.) SÜRGŐSEN eladó Törökszentmiklós. Damjanich út 27. alatti ház egy szoba konyha, melléképü­let és 13o négyszög­öl telekkel. (1481.) KARCAG központjá­ban három szobás összkomfortos OTP-s öröklakás eladó. Le­veles válaszokat ár­ajánlattal: , .Meg­egyezés” jeligére kérem a karcagi hirdetőbe. (1431.) HOLT-TISZA-PAR- TON horgászhelytől 50 méterre. 200 négy­szögöl hobbitelek (gyümölcsfás) sür­gősen eladó. Szol­nok, Véső út 2/a. (H. 819.) ÖCSÖDÖN 1440 négyszögöl gyümöl­csös kis épülettel (locsolási horgászá­st lehetőséggel) megosztva is eladó. Akócsi Dánielné. Öcsöd. Petőfi u. 11. (H47.) KIS családi ház el­adó Barack u. 4. Érdeklődni: Szol­nok, Rákóczi u. 51. (H. 802.) ELADŐ háromszo­bás ház. építési te­lek melléképületek­kel. alap közműve- sítve. Szandaszőlős. Eper út 20. (1475.) 100 négyszögöl telek eladó. Holt-Tisza partján. Érdeklődni: Sarkadi. Alcsisziget, Héki Állami Gazda­ság. (1996.) TÖRÖKSZENTMIK- LÖSON. Körösi Cso­rna Sándor út 11. alatt kertes családi ház 200 négyszögöl telekkel eladó. Vas­útállomáshoz 200 méterre. (H. 813.) SZÁND ASZŐLÖSI családi ház eladó, vagy martfűi kertes házra cserélhető. ..Megegyezünk” jel­igére a kiadóba. (1474.) 323 négyszögöl telek eladó Karcag. Tisza utcában (Kisföl­dek). Érdeklődni: Liliom utca 1. (1291.) HAROMSZOBÁS fél- komfortos családi ház. garázs, eladó, beköltözhetően. Szolnok. Fürj u. 11. Érdeklődni 16-tól, szombat. vasárnap egész nap. (H. 847.) ELKÜLÖNÍTETT konyha, kamra + házrész szoba, melléképület és 93 négyszögöles telek eladó. Irányár 80 ezer forint. Karcag, Soós István u. 25/a. (1347.) KÉTSZOBÁS kertes családi ház eladó, vagy másfél szobás belvárosi lakásra cserélném első eme­letig. Szolnok, Ber­zsenyi Dániel u. 42. (H. 815.) 200 000 készpénz + OTP átvállalással lakásmegoldást ke­resek Szolnok bel­városában I. emele­tig. ,/Kassai út előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 816.) NAGY Sándornak Cibakházán, öreg­szőlő 46. ajatti lakó­háza, két család ré­szére alkalmas, 750 négyszögöl szőlővel azonnal beköltözhe­tő, eladó 180 000-ért. Kút. villany van. (1461.) ELADÓ a vízparton, üdülősoron, 300 négyszögöl kert és egy villanymotoros szivattyú. Érdeklőd­ni lehet: Szolnok, Ságvári krt. 1. Szent­irmai. (1467.) VENNÉK Szolnok belvárosban két csa­lád részére házat, emeleteset is. ..Kész­pénz” jeligére a ki­adóba. (1999.) SZOBA. konyhás ház, 569 négyszögöl beépíthető gyümöl­csös telekkel eladó. Érdeklődni: Tiszafü­red. Feszty Árpád u. 60 (2011.) KÉTSZOBÁS szövet­kezeti lakás eladó. Törökszentmiklós, Táncsics lakótelep H ép. II. e. 9. Ér­deklődni lehet 17 órától. (2014.) NAGYKÖRŰBEN 690 négyszögöl. nagy­részt fiatal telepítésű cseresznyés eladó. Érdeklődni: Mezőtúr 12-es telefonszámon. (2025.) KETTŐ, esetleg há­rom család részére alkalmas, négyszo­bás családi ház 340 négyszögöl gyümöl­csössel. ugyanott 230 négyszögöl gyümöl­csös eladó, két cse­rét is beszámítok. Szandaszőlős, Nagy­mező út 19., egész nap. (2026.) GYÜMÖLCSÖS, ház­zal kiadó vagy el­adó. Érdeklődni: Szandaszőlős, Bene­dek Elek u. 17. (2027.) KENDERESEN. Fü­lek! A. út 6. alatti kis ház elfogadható áron eladó. Érdek­lődni: Kenderes, Fü- leki A. út 8. Jenei- ék vagy Szolnok, Fényes A. u. 4. Fa­zekasék. (H. 838.) CSALÁDI ház eladó, nagy alsóépületteL Szolnok, Gurító u. 12. (H. 854.) TISZAKÜRT Öreg­szőlőben a kultúr- ház és bolt mellett lakóház. 800 négy­szögöl szőlővel el­adó. Érdeklődni le­het: Rab Zsigmond, Tiszakürt. Táncsics u. 19. (2035.) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON, Táncsics lakótelepen két szo­ba + étkező azon­nal eladó. 270 ezer kp + 110 ezer OTP. UiDéli** jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (2073.) TISZAPÜSPÖKI- BEN. Kárpát út 8. szám alatti kertes, családi ház eladó. (H. 883.) KÖZMŰVESÍTETT családi ház fürdőhöz közel eladó. Érdek­lődni: cserkeszőlő, Téli fürdő büfében: László Károlynál. (H. 878.) CSALÁDI ház, mel­léképülettel, 420 négyszögöl területtel eladó. Víz. villany van. (Vegyiművek­nél). Érdeklődni: Szolnok. Cserép u. 17. Csényi. (H. 877.) SZANDASZÖLŐ- SÖN 500 négyszögöl nem beépíthető telek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Vörös Csil­lag u. 18. II. em. 1. (H. 874.) SZOLNOKON két és fél szobás szövetke­zeti lakás készpénz -f- OTP átvállalással eladó. „VI. emelet” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 870.) kétszobás, fürdő­szobás ház eladó. Rákóczifalva. Ady -Endre \±. 1. (H. 863.) HAROMSZOBÁS csa­ládi ház, 205 négy­szögöl telekkel be­költözhetően eladó. Szandaszőlős. Rad­nóti u. 9. Érdeklőd­ni: Szolnok, Tőr u. 5 17—19 óra között. (H. 861.) TISZAFÖLDVÁ- RON, az ószőlő, Pe­tőfi út 42/a alatti családi ház 850 négy­szögöl kertészkedés­re is alkalmas terü­lettel eladó. Érdek­lődni: Makula Ká­roly kereskedőnél, Ószőlő, Fő út 16. alatt. (1585.) _________ J ÁSZBERÉNYBEN, Rét u. 26. számú tár­sasházban 1/3. sz. la­kás OTP átvállalás­sal, garázzsal, kert­tel azonnali beköl­tözéssel eladó. Ér­deklődni lehet: min­den nap 17 órától, szombat vasárnap egész nap. (2008.) CSALÁDI ház eladó, Szolnok. József At­tila út 68. (1995.) GÉPJÁRMŰ ZJ 1300-as fehér Lada 1983-ig műsza­ki vizsgázott — el­adó. Szolnok Kos­suth tér 2. Kiss. H. 835.) JÓ állapotban levő M 24-es Volga — 1981-ig műszaki vizs­gázott — áron alul eladó. Szolnok. Mi­kes u. 17. (H. 850.) KÉTKEREKŰ kerti traktor eladó. Szol­nok. Gyöngyvirág u. 51. (1476.) IT-s 412-es Moszk­vics 1982-ig műsza­kizott eladó. Kar­cag, Eötvös 14. Te­lefon: 613. (1429.) VENNÉK négy 155, illetve 165xl4-es gu­mit. Rákóczifalva, Vörös Hadsereg 29. (1408.) ELADÓ 1500-as Pols­ki 81-ig érvényes műszakival. Tószeg, Abonyi út 20. (1447.) ZG rendszámú piros 1500-as Lada eladó. Szolnok. Dobó Ist­ván u. 5. (H. 826.) GARÁZSBAN tar­tott, IH-s 1200-as Zsiguli eladó. Szol­nok, Mátyás kir. u. 5. I. em. 4. Érdek­lődni: 15 órától. (H. 831.) 900-as üzemképes rendszám * nélküli Wartburg olcsón el­adó. Horváthné, Ti- szasüly, Jessedik u. 2 (1998.) KARAMBOLOZOTT Skoda eladó. Jászbe­rény, Deák Ferenc u. 4. (20O9J MOST vizsgázott UM-es Trabant el­adó. Tiszafüred, ör- vényi u. 45/a. (2012.) SKODA 1000 MB és Wartburg lOOO-es al­katrészek eladók. Törökszentmiklós. Mártírok 139. (2016.) TRABANT Combi hároméves. most műszakizott eladó. Érdeklődni: Karcag, Erdei út 18, (2021.) 1000-es nagykerekű Wartburg, új gumik­kal. motor nélkül, alkatrészként, eladó, valamint Homokon 4000 db új kisméretű tégla. Érdeklődni: Szolnok, Lepke u. 1. (H. 871.) SERTESTENYESZTOK! A sertéstenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági kistermelők ebben az évben is előnyös feltételekkel, r r HITELBEN VÁSÁROLHATNÁK nagy tenyészértékű vemhes koca süldőket AZ ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALATOKTÓL A kocasüldök a legjobb nagyüzemi tenyészetekből és a kistermelői tartási körülményeket jól bíró fajtákból származnak. A tenyészállatok vételára 5900 Ft. A vételárat az átvételtől szá­mított másfél éven belül lehet kiegyenlíteni. Kérjük, hogy vásárlási szándékukról értesítsék az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatok járási kirendeltségeit. 090) ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT fl Palotási Állami Gazdaság (Szolnokhoz 10 kilométerre) székhelye: 5072 Besenyszög—Pa­lotás felvételt hirdet központi növényvédő és tápanyag­gazdálkodási munkakörök betöltésére. KÖVETELMÉNY: szak­irányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, nö­vényvédő szaktanfolya­mi képesítés. Fizetés a vonatkozó rendelkezések alapján. Jelentkezés a gazdaság személyzeti vezetőjénél személyesen vagy írás­ban. (H. 763.) 601-es Trabant — Augusztusig műsza­kizott — olcsón el­adó. Szolnok. Gurító u. 12. (H. 855.) CZ frsz. 850-es Fiat eladó. Tiszaföldvár. Túri út 3. Kecskés. (H. 858.) ZL-es Wartburg DL most műszakizott •eladó. Mezőtúr, V. út 45. (2041.) PARANCSNOKI GAZ 69-es gépkocsi eladó. Mezőtúr. Ha­jó út 2. (2042.) 407-es Moszkvics motor eladó. Mező­túr, Haió út 2. Ér­deklődni: vasárnap. (2043.) ÜJSZERÜ állapotban 1500-as Lada eladó. Fegyvernek-Sza- párfalu, Ady 24. (2046.) JÖ állapotban levő 353-as Wartburg el­adó. Törökszentmik­lós. Mártírok út 81. (2048.) UZ .frsz. 1981-ig mű­szaki _ vizsgázott fe­hér 1200-as ,Lada jó állapotban eladó. Ér­deklődni: Nagyrév, Árpád út 102 14 órá­tól. (H. 884.) 40 000 forintért jó állapotban levő Wartburg eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Dr. Szana Antal út 24. III. em. 9. (H. 882.) RENDSZÁM nélküli bontott Zaporozsec olcsón eladó. Szol­nok. Pajzs út 18. (H. 876.) UC-s 1200-as Lada — garázsban tartott. 1982 decemberig mű­szaki vizsgázott — sürgősen eladó. Zagyvarékas. Rákó­czi u. 8. (H. 867.) IC-s Trabant — 1981 októberig műszaki vizsgázott — sürgő­sen eladó. Zagyva­rékas. Erdő u. 6/2. (H. 866.) KÉTKEREKŰ kerti traktor oótkocsival eladó. Törökszent­miklós. Viola u. 23. (H. 862.) ADÁSVÉTEL FÉNYÖCSEMETE el­adó, 4 db felett át­ültetem. Szolnok, Árnyas út 8. Ko­vács. (H. 787.) KÉT sárga sodrott kanca (6 éves). két deres sodrott kanca (3 éves) eladó. Rá- kócziújfalu, Fürst Sándor u. 26. (H. 852.) 12 db 100 kg-on fe­lüli hízó azonnali szállításra eladó. Viski László. Tisza­füred, Horog u. 17. (1287.) GEBRÜDER Stingl Wien zongora áron alul sürgősen eladó. Érdeklődni minden nap 17—21 óráig. Tö­rökszentmiklós. Hu­nyadi tér 7. (1421.) TIZENÖT vemhes anyajuh eladó. Szol­nok. Mester u. 29. Ecseki. (H. 803.) HASZNÁLT búto­rok. kályha és sző­nyegek eladók. Ér­deklődni: Szolnok. Május 1\ út 31. szombaton 8—16-ig, vasárnap 9—12-ig. (2028.) VATTACUKORKÉ- SZÍTÖ gépet ven­nék vagy készíttet­nék. Virágh Piros­ka. Abádszalók. Vö­rös Hadsereg u. 34. (1424.) AUTOSZEXK1NG. Tesán. Mondein és King galambok nagyüzemi termelés­re alkalmas ketrec­sor (100 páros) el­adó. Kovács Antal, Hajdúszoboszló, Kun Béla u. 36. (1067.) FÓLIÁSOK. kister­melők figyelem! Paprika- (Kovácshá­zi, Fehérözön. Kos­szarv stb.). paradi­csom- (Bonset. Tör­pe K—700-as), uborkapalánta és vegyes virágpalánta március 20-tÖl — esetleg szállítással is — eladó. Barta Barna. Abádszalók. (1415.) KÉT HOX—12-es hangfal eladó. Pat­kós István, Szolnok, Sándor Pál út 21. (1436.) 220 V-os 5 fokozatú hegesztő trafó eladó. Érdeklődni: 16 órá­tól. Kovács, Szolnok, Vosztok út 13. I. em. 2. (H. 832.) ÖT tehén eladó. Kettő közel ellős és egy fejőgép. Kovács Sándor. Mezőtúr, Köztársaság út 52. (vasúti klub mel­lett). (1458.) MONDÉN feher ga­lambok eladók. Boj­tos Béla, Jászberény. Szűcs u. 2. (2017.) NIZZAI többször nyíló, évelő szegfű- palánta több szín­ben. tövenként 3,— Ft-ért kapható. 5600 Békéscsaba. Sztraka utca 27. Toronyi. (1489.) GUMISKEREKÜ ké­zi kocsi és' egy rob­banómotorral haj­tott 250 1/perc telje­sítményű vízszivaty- tyú eladó. Szolnok. Perczel Mór út 12. (Téglagyárral szem­ben.) (1992.) NAGYMÉRETŰ gyermekszobabútor eladó. Horváthné. Tiszasüly. Jessedik u. 2. (1997.) EGY hathónapos bi­ka. egy kéthetes üszőborjú eladó. Kisújszállás. Győri út ll/a. (2004.) PIANINO új álla­potban eladó. Szol­nok. Telefon: 15-189, este. (H. 839.) 80 db juh eladó. 17 fias, a többi vemhes. Érdeklődni: Szol­nok, Alcsi, Határ út 27. (H. 859.) TANYÁN is hasz­naiható, villany nél­kül is működő mo­sógép eladó. Mező­túr. Haio ut 2. Ér­deklődni: vasárnap. (2044.) EGY lyolchónapos vemhes üsző eladó. Veres Lajos, Surján mellett. (2«49.i ÚJ 500 Kg-os teher­bírású utánfutó el­adó. Göbiyós, Szász­berek. (H. 886.) BETEGSÉG miatt el­adó hasas es iejós tehén. Szolnok. Ugar 45 (AKÖV mellett.) (H. 881.) AMATI dobfelszere­lés eladó. Szolnok. Vosztok út. buszvég­állomás, órásüzlet: Steiner. (H. 879.) HŰTŐGÉP. 200 Ute­res 2000 Ft-ért, cent­rifuga 1000 Ft-ért el­adó. Szolnok. Beth­len Gábor u. 2. Abo- nvi úti lakótelep, 15 órától. (H. 869.) HOCO fóliás gyer­mek sportkocsi el­adó. Szolnok, Barta István út 3. V/45. (Széchenyi lakóte­lep.) (H. 868.) KING és zsidó ga­lambok eladók. Szol­nok, Kossuth Lajos út 17—23. I. em. 5. (H 865.) __________ E LADÖ olajkályha, gáztűzhely, palack­kal. kétajtós szek­rény, Szolnok. Kos­suth Lajos út 17—23. I. em. 5. (H. 864.) LAKÓKOCSIT, után­futót vennék. „Kész­pénz” jeligére a Néplap ^jászberé­nyi szerkesztőségé­be (2007.) EGYÉB ELVESZTETTEM sodrott nyaklánco­mat. Kérem a be­csületes megtalálót jutalom ellenében a kiadóba adja le. FAREDŐNYÉT cse­réltesse új műanyag redőnyre. Minden méretű műanyag re­dőny készítését kül­ső tokkal is kíván­ságra, belső zárral rövid határidőre vállalom. Bartucz József, redőny készí­tő és iavító kisipa­ros. Abony. Szemere út 40. (1439.) 1980. március 7-er. 14 órakor Szolnok. Do­bó és a Hunyadi út kereszteződesénél el­veszett egy féléves tacskó. Ismertetője!: fekete, szuka, fülén hosszabb szőrzet, farkán hosszabb zászlós szőrzet, lá­bai. szája, szemöl­döke sárga, kismér­tékben hasonlít az írszetterhez. Aki visszaizolgáltatj a. vagy nyomra vezet jutalomban részesí­tem. ..1458” jeligére a kiadóba. (1442.) KÜLÖNBEJÁRATÜ bútorozott szoba ki­adó. Szolnok, Tégla u. 36. (2015.) CSALADIHAZ- ÉPÍTÖK figyelem! Kőműves kisiparos szabad kapacitással rendelkezem. Túrke- ve Ady E. u. 9. (2019.) SZOLNOKON. Kun Béla krt. 5. alatt kü- lönbejáratú bútoro­zott szoba április 1- től — fürdőszoba- és konyha-használattal — kiadó. Érdeklődni: Markotányos u. 9. (H. 840.) EGYEDÜLÁLLÓ fia­tal nő a város köz­pontjában különbe- járatú albérletet ke­res fürdőszoba-hasz­nálattal hosszabb időre. ..Április 15” jeligére a kiadóba. (2072.) GARÁZS kiadó Szolnok. Vécsei út 3. Autóbusz-pá­lyaudvarnál. Tel.: 13-120. (H. 843.) A VÁROS központ­jában teljesen be­rendezett nagy más­félszobás lakás Ide­genforgalmi Hivata­lon keresztül kiadó. Vállalatnak. intéz­ménynek is. Érdek­lődni lehet: Szol­nok. Jubileumi tér 5. 16. em. 2., 16 órá­tól, szombat, vasár­nap egész nap. (H. 845.) IDŐS beteg anyám mellé napközben megbízható nőt ke­resek. ..Széchenyi lakótelepen” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 821.) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM szolnoki kétszobás, összkomfortos szö­vetkezeti lakásom miskolci hasonlóra Érdeklődni: Szol­nok 13-421/354 tele­fonon vagy „Min­den megoldás érde­kel” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 812.) SZÉTKÖLTÖZÖK figyelem! A város központjában levő földszinti egyszobás, gázos és a Széche- nyin III. emeleti kétszobás távfűtéses tanácsi főbérleti la­kásokat cserélnénk kétszobás kertes családi házra. ..Jól járunk” jeligére a kiadóba. (1993.) ELCSERÉLNÉM bé­késcsabai egy szoba gázos, földszinti ta­nácsi lakásomat me­zőtúri vagy karcagi hasonlóra. Papp László. Karcag, Ká- tai G. u. 16. (1346.) ELCSERÉLNÉM há­romszobás 76 m2-es központi fűtéses ta­nácsi lakásom két- és fél szobás, gáz­fűtéses — vagy egy kétszobás és egy garzon tanácsi la­kásra. ..Szolnok ál­lomásnál” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 822.) SZOLNOK belvárosi egyszobás. gázfűté­ses tanácsi lakáso­mat nagyobb taná­csira cserélném. „Olcsó bérű” jeligé­re a szolnoki hir­detőbe. (H. 797.) SZOBA-KONYHÁS, szolnoki, komfort nélküli, tanácsi la­kásomat hasonló vagy másfél szobás szolnoki összkom­fortos lakásra cse­rélném megegyezés­sel. Válaszokat: ..Minőségi csere” jeligére a kiadóba kérem. (1389.) DÉL-BUDAI két szoba hallos, össz­komfortos 54 m2-es tanácsi lakásomat elcserélném szolno­ki kétszobás étke­zős összkomfortos lakásra, esetleg ker­tes házra. ..Kitűnő csere” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 753.) ELCSERÉLNÉM összkomfortos köz­ponti fűtéses ker­tes családi házam két vagv két és fél szobás tanácsi laká­sért. Szolnok. - Sás utca 14. Érdeklődni: 16 órától. (H. 825.) ELCSERÉLNÉM nyíregyházi egv szo­ba összkomfortos, gázfűtéses tanácsi lakásom szolnoki hasonlóra. Liptainé, Nyíregyháza. Besse­nyei tér 7/b. (1470.) BUDAPESTI, kertes, főbérleti, tanácsi la­kásom elcserélném szolnoki hasonló ta­nácsira. Bagi József- né. Budapest, vm. kér.. Stróbl Alajos u. 7/510. (H. 885.) KIS szolnoki családi házam elcserélném tanácsi vágy szövet­kezeti lakásra. Zagy­va-part előnyben. ..Üj ház. OTP köl­csönnel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 875.) ELCSERÉLNÉM kétszobás. ebédlős erkélyes, összkom­fortos tanácsi laká­som vasútállomás környéki rTasonló ta­nácsira. Szolnok, Jászi Ferenc út 8. IX/40. (H. 872.) DEBRECENI tanácsi egy szoba, konyhás lakásom (földszintes házban van) elcse­rélem szolnoki saját tulajdonban levő szoba konyhás, kis kertes házra vagy házrészre. „Sima csere 040835” jeligére a debreceni hirdető­be. (1282.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom