Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-13 / 61. szám
A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. moreiul 13. TÚSZOK z utóbbi időben ismét megszaporodtak a fegyveres túsz- szedő terrorakcióik. Mindig megrázó az ilyen hír. bár nem új a jelenség. Évek óta érkeznek beszámolók gerilla cselekményekről, egyidőben sűrűn követték egymást a repülőgépeltérítések. majd az emberrablások, a gyilkos merényletek. Mostanában követségeket foglalnak el. Tisztázzuk mindjárt elöljáróban: a terrorizmus önmagában nem politikai irányzat, hanem módszer. Gondoljunk csak az újsághírekre. Alkalmazták szélsőbalos csoportok például Uruguayban és az NSZK-ban, de hasonló módon léptek fel az olasz újfasiszták, a palesztin áramlatok az észak-írek és a spanyolországi baszk nemzetiség szélsőséges csoportjai. Akcióiknak két kö'zös vonásuk van: valamennyien politikai célokért küzdenek és eszközeik azonosak, legalábbis hasonlóak. Politikai jelenséggel állunk tehát szemben. bár tetteik helyenként és időnként erősen hasonlítanak a bűnözőkéhez — bankrablás, zsarolás, gyilkosság. Ahhoz, hogy megítélhessünk egy-egy akciót, tudni kell, kik követték el és miért. Nem közömbös. mi volt az indítók, hiszen nemes és nemtelen célokért egyaránt lehet rossz eszközökkel harcolni. Néhány esztendővel ezelőtt a magyar tévé bemutatott egy Uruguayban játszódó filmet: baloldali városi gerillák elrabolnak egy Washingtonból jött tanácsadót, miután követeléseiket nem teljesítik, megölik. Elítéljük a módszert? Igein. Rokonszenvezünk e fiatalokkal, akik életük kockáztatásával, a kíméletlen katonai diktatúra ellen küzdenek, népük felszabadulásáért ? Rokonszenvezünk velük. E szemlélet fényéiben vizsgáljuk meg az utóbbi idők két nagy, illetve igen nagy feltűnést keltő akcióját, a bogotai és a teheráni túszszedést. Kolumbia fővárosá- dan szélsőbalos gerillák elfoglalták a Dominikai Köztársaság nagykövetségét, több mint háromszáz bebörtönzött társuk szabadonbocsátását követelték és pénzt a további működésük finanszírozására. Teheránban más a helyzet. Amerika megszégyenült, az ENSZ közvetítő működésbe lépett, megkezdték a volt uralkodó bűneinek kivizsgálását. Csakhogy ez esetben nem egyszerűen kis fegyveres csoport akciójáról van szó az állam ellen — a túszszedők mögé állt az ország, az új Irán, ezért tudták megfélemlíteni még a hatalmas Egyesült Államokat is. Bármi legyen is azonban az indíték, a munkásmozgalom hívei, a marxista- leninista pártok és az államok, amelyeket ezeknek az eszméknek az alapján kormányoznak — elvetik a módszert. Elsősorban azért foglalnak így állást, mert távol áll tőlük ártatlan emberek föláldozása. Nézzük közelebbről a szélsőbalos irányzatok ideológiáját. Azt mondják, hogy merényletekkel föl kell rázni a népet, megmutatni, hogy az elnyomó polgári állam gyenge, legyőzhető, s az általános fölkelés majd elsöpri a polgári rendet. múlt évtizedek bizonyítják, hogy még a bizonytalan szociális helyzetű Dél- Amerikában sem válik te ez a recept, nemhogy Nyugat-Európában. Ellenkezőleg, a terror visszatetszést szül, arra készteti az államot, sőt ürügyet szolgáltat a hatalomnak, hogy erősítse az elnyomó apparátust, a rendőrséget — még pedig arra a közvéleményre hivatkozva, amely megriadt és haragra gerjedt a merényletek láttán. A terroristák éppen ellenkező hatást érnek el. mint amire számítanak. Nem könnyítik, hanem nehezítik a valódi baloldal politikai harcát. T. I. KOREA B párbeszéd folytatódik Majd’ huszonhét éve hallgattak el a fegyverek a Koreai-félszigeten. Azóta a koreai nemzet két külön államban él: a 38. szélességi fok. mint demarkációs vonal osztja ketté az országot. A félsziget mind a mai napig a világ egyik potenciális feszültségforrása. Amerikai fiatalok Újra lázadnak? Ohioi diákok a hadkötelezettség bevezetése ellen tüntetnek A népi Korea és az ország amerikaiak ellenőrizte déli fele 1953 júliusa óta egymástól hermetikus elszigeteltségben él. Tízmillióra becsülik azoknak a számát, akiknek hozzátartozói a másik államban maradtak, s akiknek mindeddig jottányi reményük sem volt arra, hogy valaha is viszontlátják rokonaikat. Amint az Észak - és Dél-Korea között újból megindult párbeszéd is tanúsítja, ez az állapot korántsem szükségszerű. Javaslatok és gesztusok Phenjan a fegyvernyugvás létrejötte óta „bombázza” a kapcsolatok új rafelvételére vonatkozó javaslataival a déli rendszert. Már 1954 októberében felvetette egy közös tanácskozás gondolatát, amelyen az északi és a déli országrész politikai pártjai, társadalmi szervezetei vettek volna részt. Kereken két esztendővel később, a Koreai Munkáspárt III. kongresszusán felhívást fogadtak el: vonják ki az összes külföldi csapatot Korea földjéről és a két kormány, a politikai pártok képviselőiből alakítsanak állandó bizottságot az újraegyesülés út- jának-módjának kimunkálására. Észak-Korea indítványozta azt is, hogy átmeneti megoldásként hozzanak létre egy észak—déli konföderációt, 1964-ben pedig a közeledés folyamatának meggyorsítására felajánlotta, hogy 100 000 tonna acélt, nagymennyiségű cementet, műtrágyát, elektromos áramot küld a nyersanyagszegény déli országrész megsegítésére. Javaslatoknak és gesztusoknak ez a hosszú sora a hetvenes évek kezdetéig süket fülekre talált Szöulban. Az enyhülés első jelei 1971 őszén, a két főváros közti érintkezés újrafelvételekor mutatkoztak. A párbeszéd létrejötte elválaszthatatlanul kötődött a keleti-nyugati kapcsolatok lassú normalizálódásának folyamatához, Nixon akkor amerikai elnök moszkvai és pekingi látogatásához. Az enyhülőiéiben levő világpolitikai légkör ol- dottabbá tette a koreai dialógus légkörét is, s ennek eredményeként 1972 júliusában megszületett Északés Dél-Korea közös nyilatkozata az ország békés egyesítésének alapelveiről. Egyesítés alapelvei A felek megállapodtak abban, hogy 1. az egyesítést külső beavatkozás. külső erőkre való támaszkodás nélkül, önállóan kell megoldani; 2. az újraegyesítést békés úton kell elérni, a fegyveres erők alkalmazásának kizárásával; 3. az ideológiai, az eszmei és a rendszerbeli különbségektől függetlenül arra van szükség, hogy egységes nemzetként törekedjenek a konszolidáció megteremtésére. Az egyesülési remények azonban hamarabb szertefoszlottak, mintsem bárki gondolta volna: 1973-ban megszakadt a párbeszéd* s a 38. szélességi foktól délre törvénysértésnek minősült, ha valaki szót emelt a ketté- osztottság megszüntetéséért. Ekkor ütközött ki a legélesebben, hogy mennyire másként ítélik meg Phenjan- ban és Szöulban az egység kérdését. Észak célja mindenkor az volt, hogy a lehető legszélesebb fórumon, a legdinamikusabban tárgyaljanak, s oldják meg az ország újraegyesítését. Phenjanban természetesnek tartották és tartják, hogy a nemzeti párbeszéd folyamatában részt kell vennie minden lényeges társadalmi-politikai erőnek, ideértve Dél-Korea ellenzéki pártjait. Szöul kormányzata erről hallani sem akart, s gyakorlatilag az Északkal való párbeszédet megkísérelte „monopolista” jogaként kezelni. Maga az egyesítés ténye sem volt sürgető a déli rezsim diktátorának, Pák Csöng Hinek, aminek hátterében mindenekelőtt az országrész ekkortájt rendkívül súlyos belpolitikai feszültsége állt. Panmindzson: zöld asztal Így aztán újabb fél évtizeden át ismét Panmindzson, a fegyverszüneti vonalon fekvő határfalu maradt az egyetlen pont, amely — a maga szerény, nagyon korlátozott módján — lehetőséget adott a két fél képviselői neki találkozóira. Fordulatra első ízben akkor lehetett gondolni, amikor tavaly októberében eldördültek a lövések a dél-koreai hadsereg főhadiszállásán. Minden megfigyelő úgy vélte: a húsz esztendőn át uralkodó Pák Csöng Hi. a konok, megszállottan antikom- munista diktátor halála egy korszak végét és egy újnak a kezdetét jelenti a 38. szélességi foktól délre, s éppígy a Korea-közi kapcsolatokban is. Eleinte mégis úgy tűnt, a Pák Csöng Hit követő garnitúra sem tartja elsőrendű fontosságúnak a huszonhét év óta fennálló kettéosztott- ság békés úton való felszámolását. Múlt decemberben Phenjan javasolta: indítsanak közös csapatot a moszkvai olimpián. Szöul elutasította, mondván: nincs elég idő az alapos szervezésre. Phenjan egyidejűleg felvetette a párbeszéd felújítását. Februárban Panmind- zsonban zöld, asztalhoz ültek Észak- és Dél-Korea megbízottai, hogy újkori történelmükben először tárgyaljanak a két kormányfő esetleges találkozójáról. A KNDK képviselője hétpontos javaslatot terjesztett déli partnere elé, amely a miniszterelnöki találkozó színhelyéül Phenjant vagy Szöult indítványozta. A KNDK javaslata a felekre bízza, hogy a tárgyalás nyílt vagy zárt legyen. Az első két panmindzsoni előkészítő tárgyaláson nem sikerült egyetértésre jutni sem a kormányfői értekezlet helyében, sem a menetrendjében. Szöul Genfet tartja lehetséges helyszínnek, továbbá azt igényli, hogy jóelőre dolgozzák ki részletesen, miről tanácskoznak majd a mi- n i szterel nökök. Az enyhülés ösvénye Hiba lenne azonban zsákutcáról beszélni. Az évtizedeken át fagyos légkör nem engedhet fel egyik napról a másikra. Minden azon múlik, a dél-koreai vezetés rá mex'-e lépni a Korea-közi enyhülés ösvényére. Kedvező, habár ez sem túlbecsülendő előjel: a második tárgyalási forduló során megállapodtak a Phenjan és Szöul között 1976 óta létező telefonösszeköttetés, a koreai „forró drót” helyreállításában, s a párbeszéd „folytatásában. Győri Sándor Tizenhét évesek. Amerikai fiatalok: a Los Angcles-i Roosevelt Főiskola érettségire készülő tanulói. 11 évesek voltak, amikor a vietnami háború végétért, 12 esztendősök a Water- gatc-botrány idején. Nevelőjükkel, Howard Shorr-ral arról beszélgetnek, mi a véleményük Carternak a kato- nakötelesck összeírását célzó javaslatáról. Ha a javaslatot törvénybe iktatnák, ők lennének az első bevonulok. ' Arjra a kérdésre, helyeslik-e a vietnami háborút követően megszüntetett, és most újra bevezetni kívánt kötelező katonai szolgálatot, a tanulók „ncm”_mel feleltek. Tanítójuk így kesereg: „Mélységesen megdöbbent az amerikai politikával szemben tanúsított cinizmusuk, egykedvűségük és bizalmatlanságuk. Látni kellene, milyen pofákat vágnak, amikor a „nemzeti biztonságot” „élet fontosságú érdekeket” említi az ember". Arra a kérdésre, miért nem akarnak katonáskodni, szinte egyhangú volt a felelet. „Nem akarunk meghalni”. „És a nemzeti becsület, a hazafiság, a hagyomány, a büszkeség?” A kérdésre az egyik lány így válaszol: „Ugyan kérem, itt pénzről és olajról van szó. Az olaj fontosabb, mint az ember. A nemzeti becsület emlegetése csupán a leplezésre szolgál.” Egy ifjú hozzáteszi: „Az amerikai becsület nem más, mint kapzsiság”. Az iskolai újság szerkesztője megerősíti: „Vietnam (felnyitotta a szemünket. Hittünk a hazánkban és mégis azt kellett tapasztalnunk. hogy itthon milyen visszaélések történtek, Indokínában pedig a kormány megtagadta eszményeinket, — felismertük a valóságot.” Nem kevésbé elutasító a tanulók véleménye az Afganisztánnal kapcsolatos amerikai lépésekről. Egyikük így vélekedik: „Amikor mi Vietnamot megtámadtuk, senki sem avatkozott be, miért kellene nekünk beavatkoznunk? Arról nem is beszélve, hogy Vietnam sokezer kilométerre fekszik az Egyesült Államok határaitól”. Minderről a nagy példány- számú „Los Angeles Times” számol be „Cinikus diákok támadják a kötelező katonai szolgálatot” című cikkében. A fiatalok többsége nem tudja megmagyarázni Carter pálfordulását. Azért a Carterét, aki a béke, a társadalmi haladás és az enyhülés programjával lett elnök, s aki most hirtelen a hideg-, sőt az esetleges melegháború hirdetőjévé vált. Nemcsak a fiatalok, de a liberális politikusak és újságírók sem hiszik, hogy Afganisztán valóban — Carter szavaival — „a béke elleni legnagyobb fenyegetés lenne a második világháború óta” és ez indokolná a 180 fokos fordulatot a kül- és részben a belpolitikában is. Még olyan közismert „héjják”, mint Jackson és Moynikan szenátorok is óvnak a túlzásoktól a hírhedt kardcsörtető John Con- nally pedig azzal vádolja Cartert, hogy háborús kampányát azért indította el, hogy ezzel leplezze belpolitikájának hiányosságait. Persze, a fiatalok elutasító véleménye még nem tekinthető általánosnak. Az egykor a diáklázadások központjaként ismert kaliforniai Berkeley egyetem tanulóinak csupán egynegyede jelentette ugyan ki. hogy helyesli békeidőben a kötelező katonai szolgálat bevezetését, de a megkérdezettek 51 százaléka közölte, hogy ha hívnák, bevonulna. A tanulók kisebbsége, egyharmada volt csupán azon az állásponton, hogy megtagadná a behívást és szükség esetén — Kanadába menekülne. A jelek azonban azt mutatják, hogy nő a vietnami háború idejéből ismeri engedetlenségi mozgalom híveinek száma. A támadások zöme most az energia-politikát célozza meg. „Autóz- gassunk inkább kevesebbet, semminthogy az olajért háborúba menjünk!” „Húzd szorosabbra a nadrágszíjat és ne a töltényövet!” Ilyen és hasonló, valamint az olajtársaságok csillagászati profitját támadó jelszavak a leggyakoribbak. A háborúellenes kampány az egyetemek, főiskolák területéről kiterjed a nagyvárosok utcáira. Több mint ISO társadalmi és vallási szervezet „Koalíció az összeírás és a kötelező katonai szolgálat bevezetése ellen” néven szövetkezett, hogy alkotmányos eszközökkel akadályozzák meg a carteri katonai tervek megvalósítását. Megszólaltak a vietnami veteránok is. Ron Kovic tengerész-tiszt, aki megbénult a vietnami háborúban, egy tv-interjúban óva intett a háborús hisztériától: „Fiataljaink válasza hatalmas elutasító mozgalom kell hogy legyen! Hány amerikait kel.1 még távoli földrészekről koporsóban vagy tolókocsiban hazaszállítani, hogy megtanuljuk a történelem leckéjét?” Az új tiltakozó mozgalom még csak most van kibontakozóban, de máris jelentős eredményeket ért el. A leg- frisebb egyetemi közvéleménykutatások szerint a két hónappal korábbi 51 százalékkal szemben a fiataloknak ma már csupán 31 százaléka jelentette ki, hogy hajlandó bevonulni, ha háború törne ki a Perzsa-öbölben. A diákok fele kereken úgy döntött, hogy megtagadná a katonai szolgálatot. Néhány hónapja úgy látszott, hogy a teheráni túszügy hazafias egységbe egyesíti az amerikai nép többségét. A- világpolitikai feszültség növekedésének hatására ez az egység töredezőben van, — az ifjúság körében mindenesetre. Hogy az ellenállás országos méretű mozgalommá válik-e. az az elkövetkező idők eseményeitől függ. Gáti István Az északi és a déli fegyverszüneti vonal találkozási pontja Panmindzsonnál. Az előtérben illő két' ház a nemzetközi ellenőrző bizottság épülete, hátul az amerikai megfigyelő poszt a dél-koreai sáv első méterein
