Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-02 / 52. szám

Cselekvő békepolitika A Központi Bizottság csütörtöki ülése a XII. pártkongresszus előkészületeinek fontos állomása volt. A nemzetközi hely­zetet értékelve az emberiség legfontosabb sorskérdésével, egy új világháború ki­robbantásának megakadályozásával» a bé­kés egymás mellett élés elért eredmé­nyeinek megőrzésével foglalkozott. A vi­lághelyzet gondos mérlegelése alapján megállapította, hogy az utóbbi hónapok­ban feszültebbé vált a nemzetközi hely­zet, erősödtek az enyhülési politika ered- . ményeit veszélyeztető hidegháborús ten­denciák. A Központi Bizottság elemzése feltár­ja azokat az okokat, amelyek a nemzet­közi helyzet rosszabbodását eredményez­ték, s konkrétan megnevezi azokat a fele­lős köröket is, amelyek mesterségesen meg akarják rontani az országok és né­pek között az enyhülési politika eredmé­nyeként kialakult kölcsönösen előnyös kapcsolatokat. A tények világosan bizo­nyítják. hogy a nemzetközi helyzet bo­nyolulttá válása egyenes következmé­nye az amerikai kormány jelenlegi poli­tikájának, amely a béke, az országok bé­kés együttélése ellen irányul, s azt céloz­za, hogy a világban kialakult erőegyen­súly megváltoztatásával fokozza az ame­rikai imperializmus befolyását a világ minden térségében. Az Egyesült Államok lázas ütemben olyan itámaszpanthálózat kiépítésén dolgozik, amely segítségével „bekerítheti” a szocialista országokon túl a nemrég függetlenné vált, el nem köte­lezett, a társadalmi haladás útjára térő államokat is. Az amerikai szélsőséges körök mindez- ideig megakadályozták a világbéke, a fegyverkezési verseny csökkentése szem­pontjából rendkívül fontos SALT—II. megállapodás ratifikálását és ezzel élet­belépését. Különösen erős hangsúlyt, ka­pott a Központi Bizottság helyzetelemzé­sében a földrészünk, Európa biztonságát fenyegető NATO-döntés, amelynek értel­mében középhatósugarú rakétákat telepí­tenek néhány nyugat-európai ország te­rületére. Washington ugyanakkor a fegy­verkezési kiadások fokozására is kény­szeríti a NATO-országokat. Az imperialista körök leplezni igyekez­nek a fegyverkezési verseny új hullámát kiváltó intézkedések tényleges okait, pro­paganda ködfüggönyt vonnak cselekede­teik köré a népek megtévesztésére. A NATO fegyverkezését a „szovjet katonai veszélyről” terjesztett koholmánnyal, az Indiai-óceán és a Közel-Kelet, térségében folyó katonai erőösszevonást és támasz- pontkeresést pedig az afganisztáni ese­ményekkel magyarázzák. Azt hí resztélik, hogy a Szovjetuniónak „rosszindulatú tervei” vannak Iránnal, Pakisztánnal és a közel-keleti olajmezőkkel kapcsolatban. Közismert tény azonban, hogy az Egye­sült Államok már jóval a külső agresszió elhárítására Afganisztánnak nyújtott szov­jet segítség előtt olyan erőket vont össze az Indiai-óceánon és a Közel-Kelet szom­szédságában, amely fenyegeti a térség valamennyi országának a biztonságát. Nem kétséges, hogy a szovjetellenes pro­paganda célja leplezi az Egyesült Álla­mok békét veszélyeztető katonai jelenlé­tének kiszélesítését. A Központi Bizottság határozottan állást foglal a szélsőséges imperialista erők békét és biztonságot fenyegető aknamunkája ellen, szolidari­tást vállal az ország függetlenségét, biz­tonságát az ellenforradálmárokkal szem­ben védelmező Afgán Népi Forradalmi Párt és az afgán kormány küzdelmével. A magyar kommunisták támogatják Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népeinek a nemzeti függetlenségük megszilárdításá­ért, a társadalmi haladásért, az újgyar­matosító törekvések ellen folytatott igaz­ságos harcát. A nemzetközi feszültség fokozódása el­lenére optimizmus1 árad a Központ^ Bi­zottság értékeléséből. Ez az optimizmus a szocialista közösség országainak erejé­ből fakad. Erre támaszkodva határozott erőfeszítéseket teszünk az enyhülést ve­szélyeztető tendencia gyengítésére, a vi­lág békéjét fenyegető támadások elhárí­táséira. A Központi Bizottság dokumen­tumában hangsúlyozza, hogy a békés egy­más mellett élésnek továbbra sincs al­ternatívája. E magas pártfórum meggyő­ződése, hogy egy új világháború kirob­bantásának megakadályozása, a békés egymás mellett élés eredményeinek meg­védése reális cél, mert a világpolitika fő tendenciáit meghatározó erőviszonyok a reakciós körök durva próbálkozása elle­nére sem változtak meg. A Központi Bi­zottság tehát a béke alternatíváját állít­ja szembe a békét fenyegető imperialista akciókkal. Ezzel pártunk ismételten hitet tett eddig hirdetett politikája mellett, ne­vezetesen, hogy a világ számára az egye­düli ésszerű út a feszültség csökkentése, a fegyverkezés korlátozása, a kölcsönösen előnyös együttműködés, a problémák köl­csönösen elfogadható, becsületes és igaz­ságos megoldásának keresése. Ennek sikeréhez azonban arra van szükség, hogy minden békeszerető erő az egész világon cselekvőén járuljon hozzá a háborús veszélyek elhárításához, az or­szágok közötti kapcsolatok továbbfejlesz­téséhez. Ez az emberiség egyetemes érde­ke. A Szovjetunió, a szocialista országok már korábban egész sor javaslatot tettek — se javaslatok ma ,is aktuálisak —•, amelyek azt szolgálták, hogy csökkenjen a katonai feszültség, erősödjön a kölcsö­nös biztonság és növekedjék a bizalom valamennyi ország kormánya és népe kö­zött. Az egész emberiség érdeke, hogy életbe lépjen a hadászati támadó fegyve­rek korlátozását célzó SALT—II. megál­lapodás és hogy tovább folytassák min­den fórumon a tárgyalásokat a fegyver­korlátozásokról. Ha a népek és a kormá­nyok közös erőfeszítése nyomán elérhető lenne a középhatósugarú rakéták nyugat­európai elhelyezésének megakadályozása, újabb lendületet vehetne a helsinki ér­tekezlet záróokmányában ajánlott, Európa békéjének megerősítését, a fegyverkezés csökkentését célzó intézkedések megva­lósítása, a különböző társadalmi rendsze­rű országok békés kapcsolatainak min­denki számára gyümölcsöző fejlesztése. A Központi Bizottság nemzetközi hely­zetet értékelő dokumentumában végeze­tül megállapítja: a Magyar Népköztársa­ság a jövőben is mindent megtesz azért, hogy az emberiség tovább haladhasson előre a társadalmi felemelkedés, az egye­temes béke útján. Népünk — mint a sa­ját és az egész emberiség érdekeit szol­gáló törekvéssel — mélységesen egyetért és teljes erejével támogatja ezeket a cé­lokat. Szépen fejlődik a paradicsom A túrkevei Városgazdál­kodási Vál­lalat kertésze­tében a közel 350 négyzet- méter terüle­ten, üveg- házban nevelt primőráru március vé­gén kerül a város élelmi­szerboltjaiba Pártértekezletek tiz megyében Jó start a külföldi piacon A pártértekezletek részt­vevői a Központi Bizottság képviselőinek jelenlétében vitatják meg a pártbizott­ság írásban kiadott és szó­ban kiegészített beszámoló­ját. Saját észrevételeikkel is teljesebbé formálják, majd állásfoglalásukkal is meg­erősítik a Központi Bizott­ság kongresszusi irányelvei­ről korábban lezajlott esz­mecserék sommázatát. Vé­gül a pártbizottság tagjai­nak és a megye, illetve a terület kongresszusi küldött- teinek megválasztásával zárják munkájukat. esztendőre szóló megrende­lés birtokában. A vállalat vásárló partne­rei között a szomszédos Ausztria is szerepel, az oszt­rák megrendelők részére te­hergépkocsira szerelhető bil­lenő puttonyokat szállítanak 1979-ben 200 darab került exportra, az idén további 200 darab készül ugyancsak Ausztriába. A jászberényi Aprítógépgyámak a magyar gépgyártásban betöltött sze­repét a következők is iga­zolják: a KGST-integrációs program keretében felké­szült, illetve további előké­születeket folytat atomerő- művi berendezések gyártásá­ra és szállítására. Az alom- erőművi légtartályok gyár­tási „premierje” jól sikerült, a rendkívüli nagy pontos­ságot és szigorú műszaki kö­vetelményeket igénylő be­rendezések első darabjai megfeleltek a követelmé­nyeknek. 1980-ban sok ke­rül további atomeröművj ter­mékek, javító és karbantartó részegységek gyártására. A világon mindenütt, így Magyarországon is — a kör­nyezetvédelem kapcsán — egyre inkább előtérbe kerül a különböző hulladékok el­égetése, megsemmisítése. Ezt a helyzetet az Aprítógépgyár kollektívája is mérlegelte, a fokozódó világpiaci igénye­ket felmérve megkezdte a különböző hulladékok meg­semmisítését szolgáló égető berendezések gyártását és ér­tékesítését. A vállalat szocialista bri­gádjai szakmailag jól fel­készülve dolgoznak a nép­gazdaság egyensúlyát javító termékek gyártásán. A már­ciusi kommunista műszak­hoz minden szocialista bri­gád egységesen csatlakozott, ezen a napon is — a szoká­sos hétköznapi termelési tempónak megfelelően — gyártják az exportképes ter­mékeket. Megkezdődött a megyei pártértekezletek sorozata. Reggel tíz országrész — Bács-Kiskun, Békés, Csong- rád. Fejér. Hajdú-Bihar, Ko­márom, Nógrád, Pest, Tolna és Veszprém megye, — va­lamint a Belügyminisztérium és a néphadsereg kommu­nistáinak küldöttei ültek össze tanácskozásra. Meg­tisztelő és felelősségteljes megbízatásuknak megfele­lően mindenütt megvonják szűkebb hazájuk, munkate­rületük gyarapodásának, a pártélet fejlődésének mérle­gét. Számot vetnek az ered­ményekkel, a gondokkal, az ezekben gyökerező tenniva­lókkal és összegezik azokat a tapasztalatokat is, ame­lyek értékesítése még ter­mékenyebbé, sikeresebbé ter heti a következő hónapok, esztendők feladatainak meg­oldását. Termékszerkezet-villás Légtartályok atomerőmüvekhez A jászberényi Aprítógép­gyár a korábbiakban szinte kizárólag az egyedi alap­anyag-előkészítő gépek gyár­tásával foglalkozott. Az egye­di gépgyártás azonban mind a műszaki előkészítés, mind a közvetlen gyártási műve­let folyamán indokolatlan el- forgácsolódást jelentett. Az új gazdasági és piaci körül­ményekhez igazodva szüksé­gessé vált az ésszerű ter­mékszerkezet-váltás. Az utóbbi időszakban kialakult az új gyártmánystruktúra, a vállalat berendezkedett, az úgynevezett hordozó profilok gyártására. Mint ismeretes, a világ számos országában az olaj­árak drágulása miatt ismét előtérbe került a szénkészle­tek intenzívebb felhasználá­sa. Az Aprítógépgyár az FVT Stuttgart cég által szol­gáltatott dokumentáció alap­ján, a Transelektro Magyar Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével — soro­zatban — ventillációs szén­őrlő malmokat gyárt görög- országi hőerőműhöz. A szén­őrlő malmok az alacsony ka­lória értékű szenet, lignitet is alkalmassá teszik villa­mos energia előállítására. A görög megrendelések befeje­zése után Törökországnak gyártanak újabb 12 darab , ventillációs szénőrlő malmot. Az energiahordozók árának várható további emelkedésé­ből arra számítanak, hogy a szénőriő malmok gyártásá­nak nagy jövője van. Agyár műszaki kollektívája maga tervezte meg állította elő azt a lemezhengerlő gépet, amely lehetővé teszi a 80— 100 millimeter vastagságú lemezek behengerlését is. Ez a konstrukció a külpiaci ér­tékesítés újabb feltételeit te­remtette meg. Lehetővé vált a vastagfalú tartályok, for­gókemencék és szárítód,obok gyártása. A hazai szellemi tartalékok kiaknázása máris kamatozik, megkezdték a te­herautóra szerelhető beton­keverődobok gyártását. Az új terméket konvertibilis va­lutával fizető partnerek megrendelésére szállítják 2 Ara: 1,60 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXI. évf. 52. szám, 1980. március 2., vasárnop A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA % II TnRTHLOMBÚL: II tűz után sem állt meg az élet Kőtelken: csendesek az esték II környezet védelmében

Next

/
Oldalképek
Tartalom