Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 30. TRKRREKOSSflG Takarékosság munkaerővel... és itt távozott egy lógós kollega Ez a műszer mutatja, ,mennyit takaríthatnánk meg, ha nem kéne takarékoskodnunk ... El van boasájtva Felismerés — Tényleg takarékoskodunk... Izsák Jenő rajzai TRÉFÁK — Melyik folyadék fagy meg a leglassabban? — A forró tea, tanár úr kérem. * * * A kezdő író elviszi a szerkesztőségbe néhány művét és izgatottan kérdezi a szerkesztőt: — Gondolja, hogy tudnék írni egy egész gyűjteményt? — Abból, amit eddig elolvastam, azt hiszem, hogy maga mindenre képes! * * * Tapintatlan kérdés az ismert színészhez: — Maga még mindig játszik, mester? * * * — Mit gondolsz, meddig bírnád ki víz nélkül? — Egész életemben, ha lenne söröm! * * * — Beleegyezel a válásba? — Nagyon szívesen! Hiszen tudod, hogy minden kívánságodat teljesítem! * * * — Az a férfi ott már egy fél órája keres egy száz márkás bankjegyet! — Honnan tudod? — Mert én találtam meg! * * * Tanár: Hogyan hívjuk az olyan élőlényeket, amelyek a szárazföldön és a vízen egyaránt tudnak élni? Frici válasza: Matrózoknak! * * * — Tegnap leestem egy tíz méter magas létráról — meséli Bettina a nagynéniének. A nagynéni rémülten: — Gyermekem, és nem esett semmi bajod? — Nem, semmi sem! — Nagy szerencséd volt! Erre Bettina: — De hiszen az első lépcsőfokon álltam! Verbőczy Antal: Fecsegnek a fűszerek — Ez a pirosképű miért olyan paprikás? — Mert az a kis fekete néha még nála is tüzesebb. — Hja — ilyen a bors! « * * — Gyanakszik még a vőlegényed? — Az a szekfű szeget ütött a fejébe. * * * — Milyennek ismered? — Kevés jó belőle, de ha elszaporodik. elég kártékony. * * * — Tetszett ánizsnak major anna? — Ügy láttam igen. Erősen mustárgatta. * * * — Köménytelen sok ma- gocska! Jó ízű? — Ha nem túl kömény. » * * — Mit szólsz vaníliához? — A neve szép, de olyan egyszálbelű. * * * — Mindig veszekszik ez a vén sáfrány! Már nem üröm sokáig! * * * — Fehérben jár és nélkülözhetetlennek tartja magát. — Valahogy más, mint a többi. — Só ami só! Kikristályosodott egyéniség. j. Przybora: Hárman a liftben Történt egyszer, hogy jó barátommal elhatároztuk, meglátogatjuk ismerőseinket, akik egy magas épület 11. emeletén laktak. Amikor odamentünk a lifthez, észrevettük, hagy egy bokszer- fajtájú kutya is fel akar menni — jót megtermett, csupa fog, kissé ijesztő külsejű állat volt. A kutya természetesen nem tudta megmondani, melyik emeletre kell mennie, de nyilván abból a meggondolásból indult ki, hogy bármelyik kényelmesebb számára. mint a földszint. És így magunkkal vittük, illetve, ő vift bennünket magával, hiszen amikor odaértünk ő már a lift előtt várakozott. Vidám kis társaságunkban azonban csak rövid ideig uralkodott derűs hangulat, mivel a lift csakhamar megmakacsolta magát. és két emelet között elakadt. Barátommal együtt sorra nyomogattuk az összes gombot, a lift azonban süket maradt minden igyekezetünkre. A kutya viszont nem maradt süket a helyzettel szemben: egyetlen perc sem telt belé, és máris morogni kezdett., Ott gunnyasztott a lift sarkában, és folyton - folyvást morgott. Orrát csúf táncok borították el, felső ajka pedig felcsúszott, s elővillantak ki- sebb-nagyobb, hosszú, hegyes fogai. Az eb nyilvánvalóan ránk morgott és vicsorgott. Nem a liftet gyártó vállalat nevét feltüntető táblára, hanem éppen miránk — azokra az úgyszólván büntelen kívülálló személyekre, akiket a lift üzemzavara ugyanolyan súlyos problémának vetett alá, mint őt. A kutyának velünk szemben táplált ellenszenve azonban nyilván mélyebben gyökerezett, mint azt barátommal együtt gondoltam. Az eb feltehetőleg arra a megállapításra jutott, hogy ebben a liftben mi ketten vagyunk annak a civilizációnak az egyetlen képviselői, amely a maga tökéletlen találmányaival ilyen kétértelmű és sivár helyzetbe juttatja a kutyákat. És úgy morgott. ránk, mint ennek a civilizációnak a képviselőire. Mivel pedig percről-perc- re egyre több foga villant elő, és az eb egyszerűen kö- télas volt valamit kezdeni ezzel a temérdek éles agyarral — én meg a barátom elhatároztuk, hogy mi is morogni fogunk a civilizációnkra. Felváltva morogtunk, és ez ideig-óráig elcsendesítet- te a bősz kutyát. A maga részéről abbahagyta a morgást, és figyelmesen mustrált bennünket, hol bálra, hol jobbra hajtva a busa fejét. Azután megint felmordult — de már nem mánk, hanem velünk együtt morgott. Azután mindhárman ugatni kezdtünk olykor pedig még vonítottunk is. Kis idő múlva. már szinte mámorosán műveltük ezt. Üigyhogy amikor meghallottak bennünket, és végül kinyitották a lift ajtaját — a mélységes elégedettség érzésével léptünk ki. — Csak egy kutya van magukkal? — csodálkozott a lépcsőházban egy alak, amikor megpillantott bennünket. Nyilván sokáig hallgatta a koncertünket. Barátom azonban csupán vakkantott egyet — és az illető nyomban elszaladt! Fordította: Gellért György Bezzeg a nadrágszíj! — Szóval a világszép Móriért, akit csak később, az ura után neveztek el Szabó Máriának, leánykorában hét falu legényei versengtek és verték be egymás fejét a bálokban — kezdte a történetet Miklós bácsi. — A nők szíve és tettei azonban halandó férfiember számára fölfoghatatlanok. Mári ugyanis a kezét a hozományba kapott hat kataszteri hold földjét Szabó Janinak, a falu talán legcsendesebb, legbékésebb természetű legényének adta. Előbb-utóbb ebbe mindenki belenyugodott, s az ifjú házasok pedig turbékolással könnyítve a keserves paraszti életen, boldogan éltek. Egészen addig, amíg ki nem tört a háború és Janit be nem hívták katonának. Mári ekkor már áldott állapotban volt. s négy hónapon belül meg is szülte gyönyörűszép, szőke, göndör hajú kisfiúkat. Most ő a falunkban a téesz- elnök. Mári szorgalmasan végezte a dolgát, otthon is, a földeken is. Csak akkor esett kétségbe, amikor a postás meghozta férjura elestéről a hivatalos értesítést... Sokáig persze nem gyászolhatta, mert a kis púja enni kért, a földet megmunkálni, az állatokat etetni kellett. Nem akarom sokáig húzni a szót, mert hátha valami csoda folytán a szokásosnál előbb kapunk anyagot, s nem marad időnk. Szó, ami szó. Máriból kemény, megkeseredett özvegyasszony lett. Szépségét és nagy munkabírását azonban megőrzite. így aztán sorra kopogtattak az ajtaján a kérők. Végül egyet, a lőcsös Vargát befogadta. Csak amolyan kisegítőként, mert hogy az oltár elé nem állt vele. De rövidéletű lett ám ez az élettársi viszony! Mári ugyanis mindenben a háborúban veszett urához mérte a lőcsös Vargát. S Mári szemében Szabó Jani már csodalény volt. Szabó Jani lett a legnagyszerűbb férfi, a legokosabb. a legerősebb, a legszebb és így tovább. Napjában többször elmondta, hogy bezzeg a Jani így. bezzeg a Jani úgy. Bezzeg a lőcsös Varga nem bírta sokáig és továbbállt. Mit ad isten, a háború után két vagy három évvel beállított Szabó Jani. Még csak le sem fogyott, s pénzt is hozott magával. Azt mondta, hogy hadifogoly volt és dolgozott. Nagy öröm. majd a dolgos hétköznapok következtek. De sajnos Mári maradt olyan, mint volt. Most meg Janinak bezzegelt. Hogy bezzeg, amikor összeházasodtak, akkor erősebb, ügyesebb, szorgalmasabb volt. Mondta, mondta. annak ellenére, hogy Jani a javára változott a nehéz évek álatt. Megfontoltabb, komolyabb, békésebb természetű lett. Mári meg csak mondta: •— Bezzeg régen, akkor jobb volt. Minden másképpen volt.. Bezzeg nem voltál ilyen málészájú. ilyen tutyi- mutyi... Addig, addig mondta, amíg Jani elhitte. (Vagy úgy tett, mintha elhitte volna). S elhatározta, hogyha már Mári úgy kívánja, akkor nem lesz tutyi-mutyi... — Hát ha neked az hiányzik, akikor majd megmutatom — mondta csendesen, s aztán leoldotta a katonáskodásból és a hadifogságból hazamentett derékszíját. És azzal alaposan elnáspágolta Mórit. Az asszony sápítozott, át- kozódott, majd duzzogott, aztán megbékélt. És megváltozott; az urát többé nem egrecérozó. az új világot elfogadó asszonyember lett belőle. Ha pedig nagynéha mégis ok nélkül elborult a tekintete, s félő volt, hogy bez- zegelésen jár az esze, akkor Jani csak az ajtófélfa mellé akasztott nadrágszíjra nézett, félreérthetetlenül __ S még most is élnek, boldog öregségben, békességben, a takarékosan mért téesz- nyugdíjat kiegészítve a háztájiból származó, jövedelemmel — fejezte be Miklós bácsi. Rövid hallgatás után még hozzátette: — Tudom én, hogy ma már illetlenség az asszonyt elnáspágolni. Nagyot Változott a világ. De változzék bármekkorát, bezzeg akkor is móresre kell tanítani a folytonosan mindenért bezzegelöket... Bakos Lajos, a darus is kivételesen türelmesen végighallgatta Miklós bácsi történetét. De nem biztos, hogy föl is fpgta komoly tanulságát. — Bezzeg magának is csak a nőkön jár az esze... — fűzte hozzá a véleményét. S még akkor is csak értetlenül nézett, amikor Miklós bácsi szólt a brigádvézetőnek. — Te, Péter, utalj ki nekem egy kis pénzt a brigádkasszából. — Mennyit, Miklós bátyám? — kérdezte a briga- déros. — Hát csak annyit, ameny- nyit egy széles bőr nadrág- , szíjért a boltban elkérnek... Szente Pál Lev Malinszkij: Reggel Nyolc harminc. A munkaidő kezdete. Megérkezik Pavel Grigorjevics. a közgazdász. Jó kedve van. Bélyegeket gyűjt, és most rakja be az albumba. Berepül Nyinocska. a titkárnő. Tizennyolc éves. Egy angyal. Az angyalnak új import- szárnyacskái vannak. Jó kedve van. Megmutatja szárnyacskáit. Megérkezik Marfa Kuzmi- nyicsna, a pénztárosnő. Jó kedve van. Megöntözi a kaktuszokat. Bejön Szígyako, egy fiatalember, hősszerelmes, ö a főnökhelyettesünk. Jó kedve van. Felhívja barátnőit. A mai napra négy randevút beszél meg. Szép teljesítmény. Mindenkinek jó kedve van. Mindenkinek van elfoglaltsága. Csak nekem nincs. A falra tudnék mászni! Nincs mit tenni, dolgoznom kell... (Fordította: Juhász László) Komolytalan munkaerő Mai álom
