Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

1980. március 23.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

9

Görgey Gábor: A díva bosszúja

————■PJqWJLWjPWBWBWB—■————W| I I HM

1.

Az egypetéjű ikrek — Medve János és Ferenc — tökéletesen egyformák voltak. Ennek ellenére Jánost Nagymedvének. Ferencet Kismedvének hívták pajtásaik. 1928-ban születtek, tehát 1944 elején, mikor leventébe kezdtek járni, alig múltak tizenhat évesek. Apjuk, idősebb Medve János a Láng Gépgyárban volt lakatos. anyjuk született Molnár Gizella a Weil-féle Szőrmegyárban takarítónő. A Göncöl utca egyik soklakásos földszinti házában laktak, egyszoba-konyhás lakásban. Az idősebb Medve mű- helybizalmi volt. a Szociáldemokrata Párt tagja. Barátja és lakószomszédja, Laczkó Bertalan már 1943- ban bekapcsolta a kommunista mozgalomba, de erről még Medvéné se tudott.

Jancsi hároméves korában megbetegedett; kiderült, hogy kanyarós. Feri már hetek óta anyai nagyanyjánál volt Apostagon, de ugyanaznap raita is jelentkeztek a kiütések. Iskolába a Váci útra jártak. Az 1939-es tanév karácsonyi szünetében Nagymedve a felöntött iskolaudvar jegén korcsolyázott a Laczkó bácsitól kapott korcsolyával. Elesett és kificamította a bokáját. Kis- medve nem ment haza vele: fölcsatolta a korcsolyát; öt perc múlva ő is elesett, és ő is kificamította a bokáját.

Legjobb barátjuk Szász Józsi volt. velük egyidős, de náluk fél fejjel nagyobb fiú. Hármasban jártak a Nyugati pályaudvarra szenet lopni. Apjuk nem tudott a hasznos csínyről, anyjuk igen. de elnézte.

Egy nap az Aréna út környékén lógtak: az ikrek és Józsi. Az egvik házba éppen tüzelőfát hordtak. Mint mindig., most is náluk volt a zsák. megtömték. s már indultak. amikor egv rendőr észrevette őket. Megbújtak a Szépművészeti Múzeum kertiében. aztán eldobták a zsákmányt, s a rácsokon kibe ugrálva, háromfelé szaladtak. Jancsi belerohant a rendőr kariaiba, erre Feri odasomfordált. Mindketten egv-egy pofont kaptak. s rájuk parancsoltak: szedjék össze a fát és vigyék be az őrszobára. Ott nekik kellett a fával befúteniök a kályhába. Mielőtt elengedték őket. búcsúzóul Feri még kapott egy pofont.

— Én is kérek — állt. oda Jancsi a rendőr elé. Meg- .kapta.

2.

1942-ben Medve János egy büntetőszázaddal a keleti front felé vonatozott. Felesége a két gyereket Szász bácsi (Józsii apja) lakatos- műhelyébe adta be tanonc- nak. Józsi húga. Étiké gyakran hozta apjának az ebédet. Az ikrek szerelmesek lettek bele. De megtárgyalták: Étikén nem lehet megosztozni. ezért esküt tettek, hogy mindketten lemondanak róla. Egy borotvapengével belevágtak kisujj uk hegyébe, s a kibuggyanó vért egy bádog doboztetőben fogták föl. Ez volt az eskü hitele.

3.

Apjuk századából többen hazajöttek. Medvéről nem érkezett hír. Föltehető, hogy szovjet hadifogságba esett. Laczkó bácsii, akit béna jobblába miatt nem hívtak be. 1944-ben azt tanácsolta az ikreknek: ha mint leventéket. el akarnák vinni őket, szökjenek meg. Ö szerez iratokat; középiskolás diákokat csinál belőlük.

1944. október 15-én. a délutáni foglalkozáson — az Andnássy laktanyában — egyszerre bezárták a kapukat, s közölték a leventékkel: mától kezdve a királyi magyar honvédség tagjai, s föleskették őket Szálasira. Valódi puskára cserélték ki a fapuskát. Senki se mehe- tétt haza, Jancsi és Feri se tudta értesíteni az anyját. Még éjszaka, az újpesti vasúti hídon át, kerülővel, elindították őket Óbudára. A bécsi úti téglagyár Peré- nyi úti szárnyában szállásolták el őket.

4.

Másnap hajnalban egy árpádsávos fiatal hadnagy (civilben az egyik kerületi elöljáróság hivatalnoka) állt eléjük.

— Fiúk. magyar leventék! A judeo-bolsevista banda tanácsára Horthy, az áruló, ott akarta hagyni nagy szövetségesünket. a német bajtársakat. Egyedül vagyunk, senkiben se bízhatunk. A katonák Horthyra esküdtek föl annak idején. Ti szüzek vagytok, a Nemzetvezető mocsoktalam csapata. Most bebizonyíthatjátok hűségeteket. Ez lesz a tűzkeresztségetek.

Nyilas pártszolgálatosok felügyelete alatt férfiak, nők érkeztek; azonnal a fal mellett sorakoztatták föl őket. Riadtak, bizonytalanok, ér- tetlenek, hunyorgók voltak. Négyes sorokban állították föl velük szemben a leventéket. A vezényszóra a kivégzendőknek csak egy része esett össze. Előre lépett a következő négyes levente csoport; ők is lőttek. Jancsi és Feri a negyedik sorban állt. Mikor ők lőttek, már az is térdre hullott volt. aki még állva fogadta a sortü- zet.

Egy másik udvarra vonultak át a gyerekek. Feri a földre ült. és hányt. Jancsi melléje kuporodott, hogy megvigasztalja, de neki is hánynia kellett. Nem tudták: ők is élőkre lőttek-e vagy már csak halottakra.

5.

Később megjelent közöttük a hadnagy.-t- Fiúk! Most már igazi katonák vagytok, felnőtté váltatok. A Nemzetvezető új feladattal bíz meg benneteket. Ti vagytok a Kárpát— Duna—Nagyhaza jövendő

bősei. Az előbbiek zsidók voltak. De akikre most kerül sor, még rosszabbak: árulók. A Nemzetvezető úgy döntött, hogy megtizedeljük őket. Tudjátok, mi a megtizedelés?

— Igen — felelték a buzgóbbak.

— Halljuk!

— Ha a felsorakoztatott kivégzendők közül minden tizediket kiállítjuk — mondta a legeslegbuzgóbb fiú.

— Helyes. És mit teszünk ezután?

— Ezeket agyonlőjük.

— Kiket?

— Akiket kiállítottunk.

— Barom! Ez így volt régen. Mi megváltoztattuk a szabályt. Mi őket engedjük el. és a többi kilencet lőjük agyon. Föl! — kiáltotta el magát, s a gyerekek fölálltak.

6.

Az új csoport — csupa férfi — a másik udvaron sorakozott föl. Minden tizediket előre léptették, s elvezették. Szemükben rémület ült. a többiek föllélegeztek. Előttük fölállt a leventeosztag. Elhangzott a vezényszó. Jancsi és Feri is elsütötte a fegyverét, de anélkül, hogy megbeszélték volna, körülbelül két méterrel a kivégzendők feje fölé céloztak. A hadnagy észrevette.

— Te meg te kiállítok — s oldalra tereitette őket.

Jancsi és Feri lehajtott fejjel megállt a fal előtt. Fegyverüket leengedték, s megfogták egymás kezét. Foguk vacogott és sírni kezdtek. A hadnagy néhány szót váltott egy géppisztolyos őrmesterrel. Az odament hozzájuk és elvette a fegyverüket. Akkor elébük lépett a hadnagy.

— Ti mért lőttetek a fejek fölé?

A két fiú hallgatott.

— Értem. De nincs semmi baj. Ügy látszik, még nagyon fiatalok vagytok. Nektek még nem megy az éleslövészet. Más dolgunk van, de egy kis gyakorlásra még van idő.

Hátralépett és magához hívta Jancsit. Kezébe adta az egyik fegyvert.

— Az ott, úgy látom, az ikertestvéred. Olyanok vagytok, mint két tojás. Céloztál már a vurstliban táncoló tojásra? Ez könnyebb, mert nem táncol. Tessék! A vezényszóra eltalálod a tojást.

A vezényszóra Jancsi Feri feje fölé lőtt két méterrel.

— Ejnye. Ezt még gyakorolni kell. Na, állj csak most te oda.

Magához intette Ferit, s most az ő kezébe adta a fegyvert. A vezényszóra Feri Jancsi feje fölé lőtt két méterrel.

— Ejnye. Ez úgy látszik, nem megy. Na. sétálj csak te is a testvéred mellé.

Elvette Feritől a fegyvert. Intett az őrmesternek, az fölkapta géppisztolyát, s egy rövid sorozattal lekaszálta Nagymedvét és Kismedvét.

A félelmetes hím színikritikus leütötte a pontot írógépén. A pont mélyen beleverődött a papírba, mint egy koporsószeg. Órájára pillantok Jól dolgozott ma. Két kávéval és öt cigarettával megúszta az egészet. Lendületesen ment a munka, ami nem volt ugyan meglepő, általában lendületesen írt. De saját teljesítményhatárain belül is voltak különösen gyors mozgású cikkei. Ilyenkor nem kereste a szavakat, csak csevegett. Ügy fogalmazott, ahogy társaságban, ha jó és hálás publikumra talált, szabadon elengedve sziporkáit.

Szellemességét gombnyomásra /tudta működtetni. Nem sokra volt szüksége, a legcsekélyebb alapanyag is megfelelt, hogy variációs technikáját begerjessze. Éles eszéhez éles szem járult, nyomban felfedezte mindennek és mindenkinek a leggyengébb pontját. Különösen a testi jellegzetességek boncolgatását alkalmazta hatásosan. Színészelemzéseit is erre alapozta. Egy-egy alakítás jellemzésére előszeretettel helyezte el a csont- talan mozgású, szenvedélyesen ernyedt, férfiasán pipiskédé. potrohos frisseségű izgatottan aluszékony, pocakosán széplelkű, roggyant bájú és hasonló meghatározásokat. A színészek őrjöngtek e jellemzések olvastán. A kritikus oly láttató plasz- ticitással idézte fel fizikai kiszolgáltatottságukat, hogy minden jelző szinte a bőrüket égette, akárcsak egy billogozás.

Ez a cikk is, amit az előző esti bemutatóról írt, tele volt „erőteljesen enervált” és „ásíttatóan vibráló” alakítások ecsetelésével. Elégedetten nézte át a szellemes párosításokat és felállt az íróasztaltól. Nem képzelte maga elé a színészeket, amint a holnapi lapban olvassák a mondatait, nem festette le magának az arcukat, gonosz kéjjel, ahogy sokan gondolták. Nem élvezte a hatalmát. A fogalmazását élvezte. Hogy mindig eszébe jut valami. Sőt, képtelen arra, hogy semmi ne jusson eszébe.

Másnap a színházban úgy bozsogtak színészek a folyosókon, mint a megvadult darazsak. A műszakiak ijedten tértek ki az útból és lapultak a falnak, ahogy egy- egy színész kicsapott az öltözőből, és kezében az újsággal felbődült:

— Olvastátok, mit ír rólam? Brutálisan finomkodó!

— Az semmi! És amit rólam ír? Külsőségekben gazdag lelki szegény!

Dienes Eszter:

Örök

hómezőben

— És ez? — sikoltotta a másodvirágzású színésznő, míg félmeztelenül száguldozott az emeletek között, újságot lobogtatva. — Én egy veterán szépség csillogásával kápráztatom el a nézőtéren szundikáló nyugdíjasokat?

Csupán egy valaki nem lármázott az érintettek közül.. A népszerű színésznő, aki lágyan búgó hangjával, izgalmasan álmatag mozdulataival és romlott őziketekintetével bűvölte a közönséget. Ült az öltözőjében, nyugodt mozdulatokkal

sminkelte arcát, és elhatározta, hogy felhívja a kritikust, beszél vele.

Dél körül, amikor a kritikus éppen befejezte egy folyóiratnak írott tanulmányát a szupernaturalista avantgárdról, megszólalt a telefonja. Felvette a kagylót. Nyomban megismerte a népszerű színésznő hangját. Találkozni? Szívesen! Megbeszélték, hogy egy óra múlva együtt ebédelnek egy eldugott budai kisvendéglőben.

— Tiltakozni fog. és kikéri magának, amit róla írtam — gondolta a kritikus. De nem bánta. Szerette, ha nem szeretik. Ilyenkor független embernek érezte magát, akit nem befolyásolnak holmi emóciók.

A kisvendéglőben a búgó hangú, álmatag tekintetű színésznő meglepő módon pacalpörköltet rendelt, hájas pogácsával. A gyenge gyomrú kritikus enyhe undorral szívta be a pacal intenzív illatát a maga vizében főtt filézett pontyszeletei fölött. És várta a támadást. A nagy színészi kitörést. A frissítő vihar majd kárpótolja a pacalszagért.

•— Imádom a pacalt! — mondta a színésznő. S mikor végzett a hájas tészta morzsáival is, melyekkel a pacal levének utolsó csöppjeit felitatta, rátette kezét a kritikus karjára. Mélyen a szemébe nézett.

— Tudja, azért kellett magával föltétlenül találkoznom, hogy megmondjam: tökéletesen igaza van! Ez igy nem mehet tovább.

A kritikus felkapta a fejét, mint a harci mén, ha váratlanul veszélyt szimatol.

— Változtatnom kell a stílusomon — folytatta a színésznő. — Modoros vagyok. Megcsontosodott eszközökkel dolgozom. Hogyan is írta? „Zimonyi Melinda elvégezte a szokásos évi nagytakarítást kelléktárában, és örömmel jelenthetjük: modorosságai hiánytalanok.” Idefigyeljen, ez isteni! Maga rádöbbentett, hogy mindent újra kell kezdenem. És ha művész újjászületésem sikerül, akkor ezt magának köszönhetem. Hajlandó segíteni?

Este. előadás után, a kritikus már a művészbejárónál várta. Fölmentek a színésznő lakására, hogy elbeszélgessenek azokról a problémákról, melyek akadályozzák művészi kibontakozását. Kimentek a konyhába

együtt készítettek valami ha- rapnivalót. A kritikus kenyérszeletelés közben belevágott az ujjába, a színésznő bekötözte, és ez bensőséges hangulatot teremtett közöttük. Konyakot ittak. A kritikus pedig Pygmalionnak érezte magát. Olyan Pygmalionnak, aki jövendő szobrába szerelmes, amit majd ezután fog kifaragni. Ez a kultúrtörténeti szerep határozottan imponált neki.

A házasságkötő teremben ott volt az egész színház. Még az előtérben is álltak, olyan sokan jöttek el. A színésznő ettől a szakmai sikertől megmámorosodott. és miközben a Magyar NépklVatársaság anyakönyvvezetőjének meghatottan „igen”-t rebegett. elhatározta, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel egyházi esküvőt is tartanak. Mégpedig a Mátyás templomban. Zene? Természetesen koronázási mise. Liszttől vagy Mozarttól? Mindegy, csak koronázási mise legyen.

így is történt. A lapnál a kritikus egyházi esküvője felett még szemet hunytak volna. De túl feltűnő külsőségek között zajlott az egész, csődület volt a Szentháromság téren, mindenki tudott róla. A szerkesztőségben fokozatosan leépítették. A fontos bemutatókról már nem vele írattak kritikát. Majd vidékre kezdték küldözgetni. Később vidéken is csak zenés vígjátékokról és operettekről írt. Szelíd és elnéző jóindulattal. Lelkes szavakkal ecsetelte harmadrendű vidéki tánckomikusok intellektuálisan cizellált humorát.

Az évad végén a színház vezetősége a vándorgyűrűt ünnepélyesen annak a színésznőnek adományozta, aki kimagasló művészi teljesítményével a legnagyobb szolgálatot tett a színháznak. Az emelkedett hangulatú háziünnepélyen a vándorgyűrűt büszkén viselő hitvese mellől nem tágítva, a valamikor félelmetes hírű színikritikus is megjelent. Megroggyant báját fitogtatva koccintga- tott a — segédszínészekkel.

Tebenned bíztak, ha a Hold öntött keréken gurigázott, éjféli csókjaik feslett lepedőn égtek.

Fejük felé négy lovas lépett. Világuk bűzlik, kondul a félhold, koponya-mezőben kinyílott a vérfolt;

csontjuk hó alá loptad. Uram, sokat hajoltak.

Föld a sisakokban, föld feszült a szájba, arcuk a Don-folyó medrébe beásva.

Koponya-erdőben, világ-temetőben, eljátszott hamletek örök hómezőben.

Dómján Gábor:

Könyvekkel babrál

A ház még tűnődő elhagyatottság.

Igazi fénye:

bútorok szemrebbenése.

Könyvekkel babrál, fölesküszik ß legszebb eszmére asszonyod, az éjre ...

NEMES GYÖRGY:

Két

tojás

Az irodalmi oldalpár illusztrációit Szenti Ernő rajzolta