Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-21 / 68. szám

8 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1980. március 21. Meghalt Földes György Mély fájdalommal és meg­rendüléssel tudatjuk, hogy 75 éves korában hosszú, sú­lyos betegség után elhunyt Földes György, Rózsa Fe- renc-díjas újságíró, a Ludas Matyi nyugalmazott főszer­kesztő-helyettese, a Ludas Magazin főszerkesztője. Temetéséről később intéz­kednek. „Fényes” siker II bútorasztalosok versenyén Szép sikerrel szerepeltek az idén a Szakma kiváló ta­nulója országos versenyen a szolnoki 633-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet bútorasztalos tanulói. A Pá­pán megrendezett versenyen Ujj Mihály (szakoktatója Benedek Károly) az első he­lyen, Szabó József (szakok­tatója Pálkovics László) pe­dig a harmadik helyen vég­zett. Mindketten eredménye­sen tették le a szakmunkás- vizsgát is. Üzemi, községi, városi fiókoknak OTP-elismerés Alig pár napja kezdődött meg az Országos Takarék­pénztár megyei hálózatában az előző évi munkaverseny eredményeit, számba vevő ta­nácskozások sorozata. Első­ként a jászapáti fiók kol­lektívája vette át — mint a községi fiókok legjobbja — oklevelét, jutalmát. A vá­rosi fiókok közül tegnap a csoportgyőztes karcagi, ma pedig a martfűi üzemi OTP- fiók dolgozói kapják meg jó munkájuk elismerését. 1980. MÁRCIUS 21. PÉNTEK BENEDEK NAPJA A Nap kél 5.45, nyug­szik 17.58 órakor. A Hold kél 8.49, nyugszik 23.49 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Túlnyomóan borult, párás idő. Sok­felé havazás, havas eső, délnyugaton, délen eső. Időnként élénk, helyen­ként erős keleti, észak, keleti szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hő­mérséklet —4, plusz 1. Legmagasabb nappali hő­mérséklet ma általában 2—7 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁ­SOK szombattól—ked­dig: Eleinte erősen fel­hős. borult idő várható ismétlődő esőkkel, észak­keleten még havas eső, havazás is előfordulhat. Később a felhőzet fel­szakadozik, de futó eső, záporeső továbbra is várható. A hőmérséklet emelkedik. Legalacso­nyabb hajnali -hőmérsék­let eleinte —2, plusz 3, később plusz 1, plusz 6 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet ele­inte plusz 5, plusz 10, később 10—15 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. n gyors építés titka Négy tanteremmel bővül az idén a jászberényi Ber­csényi úti általános iskola. Az építkezést e hét végén megkezdik, és szeptember el­sején már birtokba is vehe­tik a gyerekek az 1 millió 700 ezer forint értékű tan­termeket. Az építési és a szerelési munkákat a helyi városgaz­dálkodási vállalat szakembe­rei végzik, a befejező és egyes szakipari szerelés tár­sadalmi munkában készül. A gyors és olcsó építés titka a Betonyp szerkezet, ezzel a technológiával a megyében még nem készült gyermekin­tézmény. Központi ünnepség április 10-én Emlékezés József Attilára A József Attila születésé­nek 75. évfordulóját méltató, ünneplő eseménysorozatról tartottak sajtótájékoztatót tegnap a Vörösmarty téri kulturális központban. Tóth Dezső kulturális miniszterhe­lyettes, a József Attila em­lékbizottság titkára bejelen­tette, hogy a központi em­lékműsort április 10-én, a József Attila Színházban rendezik „Mert énvelem a hűség van jelen ...” címmel. A műsort Fodor András vá­logatta és szerkesztette, ren­dezője Barlay Gusztáv érde­mes művész. A Mező Imre úti temető­ben április 11-én 11 órakor koszorúzási ünnepséget ren­deznek József Attila sírjánál és emlékművénél. Ugyancsak ünnepélyes koszorúzásokat és megemlékezés-sorozatot ren­dez Szegeden és Makón a Magyar írók Szövetsége és a Csongrád megyei József At­tila emlékbizottság április 14-én és 15-én. A Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és iroda­lomtudományok osztállyá és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság ez év szeptember 29-én és 30-án József Attila- tudományos ülésszakot ren­dez. Szolnok megyében Öcsö­dön, Kunszentmártonban és Szolnokon emlékeznek meg a költőről. J. S. Bach Kétszázkilencvenöt évvel ez­előtt, 1685. március 21-én szüle­tett és 65 éves korában. 1750-ben halt meg Johann Sebastian Bach zeneköltő, az egyetemes zene- történet egyik legnagyobb alko­tó lángelméje. Régi thüringiai zenészcsalád gyermekeként már tízéves ko­rában orgonistaként működött, s tanulmányai után a weimáTi hercegi zenekarban lett hege­dűs. Csakhamar ugyanitt udva­ri orgonista és hangverseny- mester. 1717 után Köthenben volt karmester; ekkor írta ze­nekari és kamaraműveinek jó részét. 1723-tól haláláig a lip­csei Tamás templom karnagya­ként működött. Két házasságá­ból húsz gyermek származott, akik közül több szintén kiváló zeneszerző lett. Művészetében a barokk hangszeres polifónia (az ellenpontos többszólamúság) fejlődésének csúcspontjára ér­kezett. Ennek a stílusnak leg­fontosabb műfaja, a fúga az ő alkotóműhelyében nyerte el leg­tökéletesebb alakját és leg­koncentráltabb kifejező erejét. Munkásságának tekintélyes ré­szét a vallásos tárgyú kompo­zíciók alkotják. Ezeknek alapja javarészt a protestáns korái. Több mint kétszáz kantátát és néhány motettát is írt. Vallá­sos tárgyú művei közül leg je-• lentősebbek: a Máté-passio, a János-passio, a hatalmas mé­retű H-moll mise, a Karácsonyi oratórium, a Magnificat. Művé­szete a barokk kor zenei törek­vésének hatalmas összefoglalá­sa. Szerdán a déli órákban közlekedési baleset történt Tiszaföldváron. Hőgye Lajos 35 éves tiszaföldvári lakos — ittas állapotban — féktá­volságon belül balra kanya­rodott kerékpárjával, s el­ütötte egy szabályosan ha­ladó tehergépkocsi. Hőgye Lajos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szen­vedett. (Képünkön a teher­autó alá került kerékpár.) Havas premier A kistermelők utcájában Az első napon a kisgépek és a növényvédőszerek iránt érdeklődtek sokan (Fotó: Korényi) Kertészkedőknek, állat­tartóknak minden eddiginél nagyobb választékot kínál­nak az Agroker és az Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vál­lalat tegnap megnyílt közös bemutatóján, a megyeszék­helyen már közismert Kis­termelők utcájában. Noha a szeszélyes időjárás hóval kö­szöntötte a premiert, a fólia­sátor alatt elhelyezett kis­gépeknek, szerszámoknak, műtrágyáknak, s egyebeknek jócskán akadtak nézői, vá­sárlói. A nyitást követő első órá­ban 160 ezer forintot hagy­tak a pénztárban a háztáji gazdaságok, kiskertek mű­velői. Jöttek a városkörnyé­ki községekből, sőt távolabb­ról, Mezőtúrról, Kunszent- mártonból is. Gyűltek az előjegyzések a japán hordozható permete­zőgépre, amiből csak minta- példány látható a bemuta­Rádióhallgatók figyelmébe! Ipartelepítés Szolnok megyében Érdekes, a Szolnok megyei rádióhallgatók figyelmére számot tartó műsort sugároz ma délután 16.05 perces kez­dettel a Kossuth adó. A „Ma­gyarország kicsiben” című 55 perces adásban, Rapcsányi László műsorában a Szolnok megyei ipartelepítés helyze­téről kaphatnak átfogó képet a hallgatók. Szajolban szeletelik Csomagolt sajtok—méretre A Szolnok megyei Tejipa­ri Vállalat —r— könnyítve a kereskedők és a vásárlók dolgán — szeletelt, korszerű burkolatú 20 dekás trappista és Körös menti sajtcsomago- kat készít a második negyed­év végétől a szajoli egységé­ben. Az újszerű csomagoláshoz már megérkezett a speciális gépsor az alkatrészekkel együtt. A berendezés nem magyar gyártmányú, ezért csak a gyártócég szakembe­rei állíthatják üzembe. A szerelők a napokban érkez­nek Szajolba. Bányaomlás Komién Két bányász életét vesztette A Mecseki Szénbányák komlói Béta bányaüzemében- csütörtökön hajnalban 4 óra 40 perckor feltárás közben bányaomlás történt, s két bányász — Égető Mátyás és Kincses István — az cwnla- dék alá került. A bányamen­tők már csak holttestüket emelhették ki. A szerencsét­lenség okait szakértők vizs­gálják. tón* de már úton van a szál­lítmány, nem kell rá sokat várakozni. Metszőollók, elektromos fűnyírógépek találtak gazdá­ra a hobbi telek tulajdono­sok között. Többen örömmel nyugtázták; hogy a Wolf- gyártmányú kéziszerszámo­kat ezúttal féláron megvá­sárolhatják. Tavaly még hi­ába keresték a kistermelők az elektromos robbanómoto­ros láncfűrészeket. most azokból is jut mindenkinek, akár a szaktanácsokból, amiket a hétfőn záruló kiállí­táson bárki kérhet az Agro­ker szakembereitől. A zimankós időben a gé­pek, műtrágyák, növényvé­dőszerek, vetőmagvak között a rákóczifalvi Rákóczi Tsz pavilonjában árult virágok és földhagymába ágyazott dísznövények. gyümölcsfák idézték csupán a tavaszt. — rónai — Ma a Tallinn moziban Film — tanácskozással A „Politikai filmnapok” rendezvénysorozat keretében ma délelőtt 9 órától a szol­noki Tallinn fihnszmházban pedagógusok, népművelők, filmforgalmazási szakembe­rek részvételével tanácsko­zást rendeznek. Az eszmecse­re bevezetőjeképp Nemes- kürty István, a Budapest Filmstúdió vezetője — törté­nész, filmtörténész, esszéíró — tart előadást „A film sze­repe a politikai nevelés szol­gálatában” címmel. A témá­hoz kapcsolódva: levetítik a ..Békeidő” című új magyar filmet, amelynek rendezője. Vitézy László is részt vesz a tanácskozáson. Néprajzi kincseink Világhódító körúton Osztatlan sikert arattak á Nyugat-Európa nagyvárosai­ban tavaly bemutatott ma­gyar néprajzi kincsek — ál­lapították meg a Néprajzi Múzeum külföldi kiállítási eredményeinek összegezése­kor. A látogatók nagy száma azt mutatja, hogy a műértő közönség a határokon túl is élénk érdeklődést tanúsít néprajzi gyűjteményeink, folklór-kultúránk iránt, s a jövőben is igényli hasonló kiállítások megrendezését. Bizonyítéka ennek „A ma­gyar nép kenyere” című kol­lekció is. amelyet Cardiffban, Readingben és Bristolban te­kinthetett meg az angol kö­zönség. A Hungexpo Münchenben rendezett, s hazánk gazdasá­gi eredményeit érzékeltető, áruminta-bemutatóval egy­bekapcsolt kiállításához kap­csolódóan is nagy sikerrel mutatták be néprajzi kincse­ink jellegzetes darabjait. Együttműködés A kétszeresen kiváló me­zőtúri Móricz Zsigmond könyvtár jelentős segítséget nyújt a periférikus városré­szeken lévő fiókkönyvtárak és a kétpói klubkönyvtár munkájához. Megkeresik az üzemeket és a termelő egy- / ségeket — ahol a könyvtári ellátás nem megoldott —, s együttműködés révén letéti kölcsönzőhelyeket hoznak létre. ■ ANYA- ÉS CSECSEMŐ- VÉDELEM. A Martfűi Ti­sza Cipőgyárban a Vörös- kereszt szervezet védnöksé­gével rendszeresen felkere­sik a főfoglalkozású védőnők munkahelyükön a terhes anyákat, ellenőrzik foglal­koztatásukat, érdeklődnek közérzetükről. Amennyiben egészségükre ártalmasnak ítélik meg a várandós anyák munkáját, a védőnők java­solhatják, hogy új, állapo­tuknak megfelelő elfoglalt­ságot biztosítsanak nekik. © MA DÉLELŐTT 9-től a kisdobosok, délután 2 órától az úttörők gálaműsorát ren­dezik meg Törökszentmik- lóson, a városi művelődési központ pódiumtermében. ■ TÖBB MINT 700 ezer fo­rint tiszta haszna szárma­zott a Tiszamenti Vegyimű­veknek tavaly a dolgozók és a szocialista brigádok újí­tásaiból, ez két és félszer több, mint anennyj az elő­ző évben volt. Jelentős azok­nak az ötleteknek, javasla­toknak a száma, amelyek értéke forintban nem mér­hető, ezek a munka- és egészségvédelmi újítások. © REKVIEM Tiszavárkony- ban és Szolnokon. A szolno­ki Híd irodalmi színpad a Tanácsköztársaság megala­kulása emlékére szerdán a Rekviem című műsorát mu­tatta be nagy sikerrel a ti- szavárkonyi fiatalok belterü­leti klubjában. Ma este 7 órakor a szolnoki Mini klub­ban szerepel ugyanezzel a műsorával az együttes. ■ A TANÁCSKÖZTÁRSA­SÁG kikiáltásának évfordu­lója alkalmából egésznapos sportrendezvényt tartanak ma a DATE mezőtúri karán az évforduló tiszteletére. © BARANGOLÁS Európá­ban címmel földrajzi vetél­kedőt rendez Kunmadarason az ifjú könyvbarátok klub­ja hétfőn, március 24-én. fél négykor a művelődési ház­ban. I/OUNM MGTII A Magyar Szóéi a lista Műnk ás pú r t Szolnok megyei liizollsága és a Szolnok megyei Tnnáo lopja Főszerkesztő: Fábián Péter Fősze rkész tő-11 e I y e f l es: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-0G9. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 OGü HU ISSN 0133—075G Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. Igazgató: Virágli Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Baleset

Next

/
Oldalképek
Tartalom