Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-19 / 66. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 19. SZOLNOK MEGYEI Miürtap 1980. MÁRCIUS 19. SZERDA JÓZSEF NAPJA A Nap kél: 5.49, nyugszik: 17.56 órakor. A Hold kél: 7.34, nyugszik: 21.27 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő csapadék nélkül. Déli, délkeleti, majd északira forduló élénk, időnként megerősödő szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 5—10 fok kötött. Frédéric Joliot- Curie Nyolcvan évvel ezelőtt, 1900. március 19-én született és 1955» augusztusában halt meg Frédéric Joliot-Curie francia atomfizikus, aki a kémiai Nóbel-dí- jat 1935-ben nyerte el, megosztva feleségével, Iréné Joliot- Curie-vel, az általuk felfedezett „új mesterséges radioaktív izotópok kémiája területén végzett munkájukért”. Diákkorában inkább csak a sport, a horgászás és a vadászat érdekelte. Középiskolái után a párizsi Fizikai-Kémiai Tanintézetbe került, ahol egy kiváló fizika professzor, Paul Langevin döntő hatással volt élete további alakulására. Joliot a szakiskola elvégzése után egy ideig kohászati üzemben dolgozott. de kutatólaboratóriumba szeretett volna kerülni. így került a Madame Curie vezette tudományos központba, ahol megismerkedett egy asszisztensnővel, a főnök lányával. Iréné Curie-val. összeházasodtak, s a laboratóriumban is együtt dolgoztak. Gépkocsi sorszámok Trabant Hykomat Lim. 9 197 Trabant Lim. (Bp.) 24 187 Trabant Lim. (Győr) 10 305 Trabant Lim. Special (Bp.) 37 211 Trabant Lim. Special (Győr) 20 143 Trabant Combi *Bp.) 5 434 Trabant Combi (Győr) 1 758 Wartburg Lim. (Bp.) 17 829 Wartburg de Luxe (Bp.) 24 475 Wartburg de Luxe tolót. 6 437 Wartburg Lim. tolótetős 4 082 Wartburg Tourist 8 492 Skoda ' 105 (Győr) 522 Skoda 105 (Bp.) 630 Skoda 105 (Debrecen) 4 544 Skoda 120 (Bp.) 312 Skoda 120 (Győr) 370 Skoda 120 (Debrecen) • 306 Lada 1200 (Bp.) 109 421 Lada 1200 (Debrecen) 62 269 Lada Combi (Bp.) 16 404 Lada 1300 (Bp.) 20 767 Lada 1300 (Debrecen) 12 394 Lada 1500 (Bp.) 33 199 Lada 1600 (Bp.) 5 876 Lada 1600 (Debrecen) 2 220 Moszkvics (Bp.) 9 265 Zaporozsec (Bp) 30 570 Polski Fiat 126 (Bp.) 26 345 Polski Fiat 1500 (Bp.) 517 Dácia (Bp.) 1 059 Dácia (Debrecen) 431 Elhunyt Márki Gábor Márki Gábor elvtárs, a Szovjetunió Haroi Érdemekért Érdemérem és számos magyar kitüntetés tulajdonosa, aki 1919-től vesz részt a munkásmozgalomban, életének 90. évében elhunyt. Temetése 1980. március 21-én, 15 órakor lesz a túr- kevei vasút menti temetőben. Az MSZMP városi bizottsága és a városi tanács Három nemzedék találkozója Csütörtökön délután 5 órakor — a Tanácsköztársaság évfordulójára emlékezve — koszorúzási ünnepség lesz Túrkevén, a városi tanács épületénél lévő emléktáblánál. A résztvevők ezt követően a Vörös Csillag filmszínházba mennek, a fél 6- kor kezdődő Három nemzedék találkozóra, amelyen Tóth Imre mond ünnepi beszédet. Ez alkalommal negyven új KISZ-tag tesz fogadalmat. Az egyórás kultúrműsoron a „Művészet és ifjúság” városi bemutatón első helyezést elért fiatalok lépnek fel. A Műcsarnokban Művészet és társadalom kiállítás Művészet és társadalom, 1945—1980 — ezt a címet viseli a kiállítás, amelyet ma nyitnak meg a Műcsarnokban hazánk felszabadulásának 35. évfordulója, s az MSZMP XII. kongresz- szusa tiszteletére, s amelyet tegnap mutatott be a sajtó munkatársainak Csorba Géza, a Kulturális Minisztérium képzőművészeti osztályának vezetője. A kiállítás célja, hogy megvilágítsa a művészet és társadalom ösz- szefüggését a felszabadulás óta eltelt időszakban. A rendezők úgy sorakoztatták az 1945-től napjainkig eltelt három évtized eseményeinek dokumentumait s az alkotásokat, hogy a közönség a történelmi háttér ismeretében, a história mércéjét is segítségül kapva szemlélhesse a műveket. A rendezők szándéka, hogy több műfaj és művészeti ág egyidejű bemutatásával bizonyítsák: a művészet az egységes közösségi élet szerves része. A művek mint kormeghatározó dokumentumok, tágabb összefüggések felismerésére adhatnak lehetőséget. Ezt a többszólámúság plasztikusan érzékelteti az elmúlt 35 esztendő folyamatába ágyazva. A tárlatot dia- és filmvetítések egészítik ki. A kiállítás naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg, s április 20-ig várja a látogatókat. A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? Az elmúlt héten a hőmérséklet középértéke többnyire 4—5 fok között volt. Szinte minden nap előfordult valahol futó zápor, hózápor, de mennyiségét tekintve nem volt számottevő. A sík területeken a hótakaró elolvadt, már csak a magasabb hegyvidékeken található néhány cm-es összefüggő hóréteg, vagy hófolt. A talaj felső 50 cm-es rétegének nedvesség- tartalma általában 80 százalék körül van. A továbbiakban általában felhős, az évszakhoz képest hűvös időre számíthatunk, számottevő csapadék nélkül. A hőmérséklet hajnalban —5, 0 fok között alakul, a talaj mentén ennél erősebb faFelavatják Ortutay Gyula síremlékét Ortutay Gyula, a magyar politikai és tudományos élet kiemelkedő személyisége születésének 70. évfordulója alkalmából koszorúzás! ünnepséget rendeznek március 21- én 12 órakor a Mező Imre úti temetőben. Ez alkalomból avatják fel a jeles tudós és közéleti személyiség síremlékét is. gyök is előfordulhatnak. A nappali felmelegedés eleinte 5—10 fok között várható, később — lassú melegedés hatására — a nappali maximumok néhány fokkal meghaladják a 10 fokot. Talajnedvesség % Megye 0 —50 cm 50—100 cm Pest 80—85 90—95 Nógrád 80—85 85—95 Heves 80—85 80—85 SzabolcsSzat. 90—95 40—50 Borsod - A.-Z. 90—95 55—60 Szolnok 85—90 30—40 Hajdú-B. 65—70 35—45 Bács-K. 80—85 60—65 Békés 80—85 30—40 Csongrád 75—80 30—40 Kamaszszerelem A járdán elmosódó kré.- tanyomok. Az egyik általános iskolától vezetnek pár száz méteren át. „Te szeretsz engem, mert én imádlak téged!” — írja az ismeretlen srác szíve hölgyének. Megfellebbezhetetlen igazság, hiszen nyilvánvaló: Ha én <nem imádlak, te sem szerethetnél. Ez már csak azért sem lehetséges, mert „A szüleim is szeretnek”, így hát nincs mese, tényként kell elfogadni a kijelentést. Kérdés következik az aszfalton: „Van szánkód? Mert ha van, akkor elmegyünk a Mátrába, vagy ahová akarod!” Világos, nem? Néhány méterrel arrébb még ennél is tovább megy a csábításban az ifjú lovag: íjOtthon lesznek a szüleid, amikor fölmegyünk?” Sőt: „Ugye majd csókolódzunk?” A hiányzó igenlő válasz még merészebb kijelentésre ösztökéli a szerelmest: „Lesz kisbabánk! Én kislányt és kisfiút is akarok!” No persze, nem kell ezt elaprózni, ráér egyenként is, szép sorjában. De nézzük a többi költői kérdést, mert az újdonsült apajelölt kíváncsisága végtelen: „Van lakásod? Be van rendezve? És hány szobás?” Távolabb az iránt érdeklődik, van-e autója, sportol-e a kiválasztott (ha igen, mit), s hogy melyik a kedvenc slágere, mivel foglalkozik (!), és melyik iskolába járt. Nem csodálkoznék, ha ezek után a nevét is megkérdezné ... — cl — Elfogták az OTP-fiók rablóját Március 17-én a reggeli órákban a XI. kerület Irinyi utca 30. szám alatti OTP-fiókban fegyveresrablótámadás történt. Egy ismeretlen személy kényszerítette a pénztárost, hogy a pénztárban levő pénzt rakja ki az asztalra. A -pénztáros <*zt megtagadta, mire az ismeret-: len támadó erőszakkal magához ragadott 372 500 forintot, a pénzt egy táskába tette, majd gépkocsival elmenekült. A budapesti Rendőrfőkapitányság széles körű nyomozást indított az elkövető kézrekerítésére. melynek során az esti órákban elfogták Donászi Aladár 26 éves tapolcai lakost, aki a cselekmény elkövetését beismerte a pénzt — 8000 forint kivételével — és a pisztolyt megtalálátk nála. A rendőrség Donászi Aladárt előzetes letartóztatásba helyezte és az ügyben a vizsgálatot tovább folytatja. A megyei művelődési központban Rendezvények idején gyermekmegőrzés Azoknak a felnőtteknek, akiknek kiskorú gyermekeik vannak, bizonyára felkelti a figyelmét a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ új „szolgáltatása”. — Havonta négy-öt alkalommal, a jelentős közönség-érdeklődésre számot tartó rendezvények idején az intézmény gondoskodik a 3—10 éves korú gyermekek felügyeletéről. — Amíg a szülők valamelyik rendezvényen vesznek részt — addig gyermekeik külön erre a célra berendezett heSzómbaton Szolnokon Díjátadás - Klubrandevú „Kiváló” ifjúsági klubok találkozója Szombaton délelőtt kilenc órától nagyszabású ifjúsági rendezvény színhelye lesz a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. A „Klubrandevú” elnevezésű, egésznapos programsorozat keretében a megye legjobb ifjúsági klubjainak tagjai, vezetői találkoznak. Délelőtt előadás, értékelés hangzik el Tavaszi inagytakarítás a Karcag—Kunmadaras közötti útszakaszon. Képünkön <a KPM kunhegyesi Gagarin brigádja tisztítja az árokpartot, levágják és elégetik a Igazt Véradók Tegnap, a szolnoki Ingatlankezelő Vállalat Vöröskereszt szervezete véradónapot szervezett. A vállalatnál minden esztendőben kétszer hívják önkéntes véradásra a dolgozókat. Az idei, első véradás minden várakozást felülmúlt, harminchatan — több mint 17 liter vért adtak önkéntesen az arra rászorulóknak. Legközelebb szeptemberben hívják az önkénteseket a vállalatnál véradásra. Hetvenöt kisgyerek öröme Kisújszálláson a közelmúltban társadalmi munkában átalakították az Országos Vili amos táv vezeték Vállalat volt épületét óvodává. Az összefogás eredményeként a Lenin úti oviban — három csoportban — hetvenöt kisgyerek töltheti gondos felügyelet, mellett a napokat. A közelmúltban új jövevénnyel gyarapodott a Budapesti Allatkcrt vörös óriás kenguru családja. A kis kenguru nemrég volt hét hónapos, de csak a napokban szánta rá magát, hogy kidugja fejét anyja erszényéből. A várt esemény még nem elégítette ki teljesen a szakembereket, mivel amíg nem hagyja el „búvóhelyét”, addig nem tudják megállapítani, hogy fiú-e vagy lány lyiségben, óvónő felügyelete mellett játszhatnak, filmet nézhetnek, mesét, zenét hallgathatnak. a gyermekmegőrzés-foglalkoztatás díja alkalmanként 10 forint, ebben egy üveg hűsítő ára is benne foglaltatik. Március utolsó hetében három eseményen lesz gyermekmegőrzés : 22-én Haumann Péter előadóestje, 24- én a Budapest. Táncegyüttes műsora, és 28-án az Űj Tükör szerkesztőségi ankétja alatt. a klubok legutóbbi — olimpiához, sporthoz kapcsolódó — pályázatáról, majd ünnepélyesen átadják a „Kiváló ifjúsági klub” kitüntetéseket. Délben gyenmekrajz-kiállí- tás nyílik „Olimpia ’80” címmel, majd megkezdődnek s- este 10-ig tartanak a módszertani és szórakoztató programok. Halastó Jászkiséren A jászkiséri Lenin Termelőszövetkezetben elkészült 150 hektárnyi területen egy bélvíztározó tó. A kettős hasznosítású fejlesztéssel a gazdaság kedvező feltételeket teremtett a haltenyésztéshez, egyben a tó „lecsapolja” a sok kárt okozó belvizet a területen. Növényvédelem Gyomirtás a házikertben A tápanyagok jobb hasznosításának, a magasabb termésátlagok elérésének alapvető feltétele a gyommentes talaj. Ma - már a kiskerttulajdonosok is előszeretettel alkalmaznak gyomirtószereket. De vajon tudják-e, hogy ezek szakszerűtlen alkalmazása — több évre kiható — súlyos károkat okozhat? A leggyakoribb károsodás az előírtnál magasabb dózisok alkalmazásából. és abból adódik, hogy a készítményeket a kije- lélttől eltérően más növényeknél használják. vagy az más kultúrákra ..elsodródik”. A házikertben a gyomirtószer csak akkor használható, ha nincs köztes termesztés. A teljesség igénye nélkül röviden néhány kultúra gyomirtási technológiájáról: szőlőben, gyümölcsösben, nem művelt területeken, a házikertekben sok helyen komoly gondot okoz a tarack. Ezt a nehezen irtható gyomot a növény erőteljes fejlődési állapotában (10—30 cm) kiváló hatékonysággal lehet nusztítani a Glialka 0.8—1,2 db/100 négyzetméter dózisával. A permetezésnél nagyon körültekintően járjunk el. mert ha a kilomboso- dott kultúrnövényre jut a gyomirtószer, azt is erőteljesen károsítja ' A petrezselyem, a sárgaréna vetése megkezdődött. A vetés után aktuális a vegyszeres gyomirtás. A sárgarépát 1.3—2.0 dkg'100 négyzetméter, a petrezselymet 1.0—1.3 dkg/100 négyzetméter Merkazin gyomirtószerrel permetezzük le egyenletesen. A paprika-, a paradicsompalánta nevelését, haitatá- sát megkönnyíthetiük. ha a vetés. a ki ültetés előtt vagy után 5.0—8.5 dkei 100 négyzetméter Rideon 80 WP-vel egvenletecen kezelőik a tálait. Ezzel megakadályozható a magról kelő egvnyári gvorrnk kikelése. A készítményeket. minden esetben 5—7 liter/100 négvzntmc- ter vízben permetezzük ki. I HÍREK/ | ŰJ szolgáltatással, az olcsó koncentrátumalap készítésével segíti a setréshiz- lalással és a baromfitenyésztéssel foglalkozó háztáji gazdák és kistenyésztők munkáját a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat jászberényi körzeti üzeme. A koncent- rátumalapot a gazdák tetszés szerint keverhetik szemestakarmánnyal, amely tápláló eleség az állatok számára. ’ © EGYMILLIÓ szőlővesszőt oltanak be a jánoshidai Vörös Hajnal termelőszövetkezetben a hónap végéig a növénytermesztő brigádok. ■ AKTUÁLIS politikai kérdésekről, a kongresszus irányelveiről hallgatnak ma és holnap tájékoztatót és rendeznek vitát a szolnoki Járműjavító művelődési házában az üzem fiataljai. © A KISÚJSZÁLLÁSI Tisza II Termelőszövetkezet az idén 228 millió forintot ad' különféle juttatásként a szövetkezet kétszáznyolcvan nyugdíjasának és járadékosának. .Anyagilag támogatják ezen kívül az idős emberek üdültetését és a számukra rendezett klubfoglal- kozásokait is. ■ HÁROM K—162 típusú autódarut vásárol az idén fejlesztési alapjából a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat. © HATÁRIDŐ ELŐTT — már március 24-re —■ befejezik Jászdózsán, a Tarna- menti Termelőszövetkezet sertéstelepén létesülő 1100 férőhlyes hizlaldát. A négy és fél millió forintos beruházás építésének meggyorsításában jelentős szerepe van a gazdaság építőrészle- gének. ■ NÉPSZERŰ az olvasókör. A martfűi művelődési központ könyvtára védnökségével működő szocialista brigádok olvasóköre egyre népszerűbb. A csoportos foglalkozások résztvevői — gondos tematika szerint — egy- egy író, költő munkásságával, műveivel ismerkednek. A foglalkozások jó hangulatát fokozza a kiselőadások utáni tréfás, vilíámverseny. © A JÁSZKISÉRI takarék- szövetkezet jászszentand- rási kirendeltsége az elmúlt évben mintegy 2, millió 400 ezer forint kölcsön folyósításával támogatta a tagság termelési, építési és áruvásárlási céljainak megvalósulását. A Magyar Szófia list a Munkáspárt •Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok ínegyci Tanáé» lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 q|3 ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pt.: 105. Igazgató: Virágli Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesltő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, vörös Csillag iH28. Felelős vezető: Gombkötő Béla