Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 16. EZEN NEVET... — Ez maguknál a fogyasztó diéta? Ez a kicsi adag? — Igen, asszonyom. — Akkor hozzon nekem még egy ugyanilyen adagot. Én ugyanis le akarok fogyni. * * * A jósnő elmélyülten nézi a kliens tenyerét és ezt mondja: — Annyit mondhatok magának, hogy a maga szerencsétlen száma a 6-_os, a sze. rencsés száma pedig a 2es... — Ez tényleg így van. Hatkor kell elkezdenem a munkát és kettőkor fejezem be. — Az én háziasságom olyan, mint egy tv-játék. — Miért? — Szintén tele van felesleges jelenetekkel... * * * Éjfél után az utcán egy magányos járókelőhöz két férfi lép oda: — Tudna nekünk adni két szál gyufát? — Persze, akár egy egész dobozzal — mondja ijedten a járókelő. — Elég kettő, mert csak ki akarjuk sorsolni, hogy melyikünk fossza ki magát. * * * — Adj tanácsot: két állást ajánlanak nékem, az egyik, hez intelligencia kell, a másikhoz testi erő; Melyiket válasszam? — Fütyülj mind a kettőre és keress magadnak valami olyan állást, ami meg. felel a képességeidnek! * * * — Papa. a tanár úr azt mondta, azért születtünk, hogy segítsünk a többieknek. Ez igaz? — Igaz... — És közben a többiek mit csinálnak? * * * Elképzelés Már a férőhelyet is készíti magának Autószerelőnek készül Gyerek akarok maradni! A férj a vadászatról egy lenyúzott nyállal tér haza. — Ezt te lőtted? — kérdezi csodálkozva a felesége. ,— Természetesen! — És hogy lehet az, hogy nincs rajta a bőre? — Akkor lőttem le, amikor fürdött... * * * — Hallottad milyen szerencsétlenség érte Novákot? — Nem. Mi történt vele? — Amíg szabadságon voltam, odaköltözött hozzá a feleségem. « « * Az orvosi rendelőbe egy fej nélküli ember lép be. Az orvos szigorú pillantást vet rá, és ezt mondja: — Hát még életemben nem láttam ilyen ravasz szimulánst! A meg nem értett ember icsurák Zsigán nyugtalanító érzés lett úrrá. Határozottan érezte, hogy a vita reá nézve kedvezőtlen formákat kezd ölteni. Erre akkor jött rá, amikor Gedeon, a mázsát környékező óriás vésztjóslóan megállt mellette. Az aggodalom pillanatok alatt jogosnak bizonyult. Micsurák tulajdonképpen csak a földön fogta fel teljes valóságában kidobatásá- nak tényét. Feltápászkodott, leporolta ruháját, és méltatlankodó hangon odaszólt Gedeonnak, aki az ajtóban állva, minden szempontból a hivatali felsőbbséget képviselte: — Azért az egy beköpé- - sért szaladt fel a vérnyomása? Az addig középkori ítélet- végrehajtók némaságával rendelkező kidobólegény azt mondta erre: — Az étterem épületében vagy közvetlen közelében maga nem köpködhet. Ha van szeme, akkor láthassa a táblát: köpködni és kerékpárt a falhoz támasztani tilos! Menjen haza, aztán ott köpködhet kedvire. Ameny- nyi jól esik. — Kidobott az ökör — mormogta maga elé Zsiga — pedig egy új világot csillogtattam meg előtte. Micsurák — FÓRUM. Üj szín a napokban. A fonnyadt csapos- né már benne is volt a műsorban, igaz, kissé ferdén értette a kérdés-feleletet... Hanyag testtartással, unott arccal lépkedett tova, — nem köszönt senkinek, igaz, neki sem köszöntek, így az. tán nem lehetett tudni, vajon visszaköszönni hajlandó lenne-e? — Keresek egy másik vendéglátóipari intézményt — döntötte el, hogy célja legyen életének. Lelt is. Egyenesen a zenekarhoz lépdelt: — .ácsi, more! — bódult egy kiéhezett szarvas büszkeségével, alkalmazkodva a való világhoz. A prímás lenyelte rágógumiját úgy megilletődött. hiszen már a téeszszervezés óta nem hallotta e renyhe kifejezést. Micsurák kihialászott egy százas bankót csikkzsebéből, és megnedvesítve az ' asztal szélére helyezte azt. — Húzd a vonót, míg kettőt nem látsz a pirosból! — rendelte földbirtokosi pózban. A helybéli hangászkar prímása pedig rázendített. Húzta-vonta, mígnem a szomszédos garázsépítők meg nem sokallták hangversenyét, és másfelé kezdték bütykölni a bejáratot. Ekorra már a Nap is nyugovóra tért, és a zenekar is egy ingben, hegedűben vo- naglott. — Kérem, Micsurák úr, már kettőt látok! — kockáztatta meg a szólóprím a vég közeledtét. — No, jó, — egyezett bele meghökkentő méltósággal Zsiga. — Akkor tedd el, amit te látsz! — ez meg az enyém, ami itt van az asztalon. Nem tudni, hogy az épület a kőművesek akut munkája nyomán-é, vagy a felrittye- nő röhejtöl omladozott meg. Tény, hogy azóta is talajvíz van. Micsurák még két, hasonszőrű intézményből tett kirohanást, nem épp jószántából, de ami szégyen, olykor hasznos is. Hazafelé battyogva azt latolgatta, hogy miért nem találja a kor hangját? Elhatározta, hogy tévét se néz, és cigányzenét se hallgat. Csendben issza meg a napi adagot a ház pincéjében. — szűcs — LEHETŐSÉG LAKÓGYŰLÉSSEL Fölöttébb örvendetes volt a levél. Az Általában Észszerű Vállalkozás bélyegzőjével ellátott boríték tartalma a leendő szövet kezieti lakástulajdonosokat lakógyűlésre invitálta. Megtárgyaljuk ott, — így a levél — a kivitelezéssel kapcsolatos problémákéit, egyéni elképzeléseket, és szavazás formájában döntünk a megoldásról. Íme — lelkesedik a címzett — a szövetkezeti demokrácia, valami csodálatos dolog. Néhány nap elteltével újabb borítékot kézbesített a postás, rajta bélyegző megint csak az Általában Észszerű Vállalkozást tüntette fel feladóként. A koperté* ban talált levél is szívderítőén kezdődött. Valahogy így: Értesítem, hogy lakásának csempeburkolatához lehetőség^ van színválasztásra. Hiába, — lelkesedik hősünk még jobban — a nagy lehetőségek városa a mi Ti- sza-parti lakóhelyünk. (Igaz, az ő esetében csak leendő lakóhelye.) A következő sorok megtorpedózták a lelkesedést. A kötöttségek — sorolta a levél — a következők : választható csempeszínek világossárga, világoskék, világoszöld. Nos,’ hát lehetőségnek azért ez is lehetőség, pátyol- gatta a leendő lakástulajdonos takarékra vett lelkesedését, amely a levél következő sorát olvasva végleg lelohadt. Szigorú volt. a szentencia: OLYAN LEHETŐSÉG NINCS, HOGY A W. C. PL SÁRGA? A KONYHA PL. ZÖLD, STB.., így, fehéren, feketével, csupa nagybetűvel és aláhúzva. Az említett lakógyűlés első és utolsó fél órájában (mert, hogy mindössze eddig tartott) a nagy, azaz mint később kiderült a sem. milyen lehetőség volt a téma. Egyesek bátorkodtak kardoskodni, miszerint a fürdőszobába kényszerűségből, látatlanba választott csempe színe egyáltalán nem biztos, hogy harmonikus a konyhába kapható étkezőgarnitúra színével. A lakógyűlés vezetője az Általában Ésszerű Vállalkozástól (az egyszerűség kedvéért a továbiakban nevezzük Szóvivő Kartársnák) kijelentette, hogy ami a levélben nagybetűs, és aláhúzott, az, és csakis az a lehetőség. No de kérem, — próbálkoztak a lakások várományosai többen — majdnem félmilliót fizetünk azért a lakásért... A Szóvivő Kartárs balján ülő, nyilván az Általában Ésszerű Vállalkozás képviselője (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban nevezzük Hozzáértő Kartársnak), felvilágosította a jelenlevőket arról, hogy tulajdonképpen a három szín közül választás maga is nagy lehetőség. Hiszen az eredeti tervben és költség- vetésben csak világoszöld csempét írtak elő! Még egy bátortalan próbálkozás, naiv kérdés az Általában Ésszerű Vállalkozást képviselő kartársakhoz: ha egyszer lehetőség van mind a háromféle csempe beszerzésére, miért nem lehet. a konyhában zöld, a vécében mondjuk kék csempét a szakmunkás kezébe adni? Hozzáértő Kartárs kész volt a válasszal, miszerint, laikus lakók honnan is tudhatnák, hogy a burkolok normában dolgoznak, és nem kapkodhatnak hol ilyen, hol meg olyan csempéhez. Nos, mindezek után Szóvivő Kartárs be is rekesztette a lakógyűlést. Nem volt mit megtárgyalni, nem volt mit szavazás formájában eldönteni. Nem is lesz. Mert az említett levélben is megírták: valameny- nyi kedves lakótárs megjelenésére számítottak, mivél a későbbiek során nem lesz lehetőség az egyéni kívánalmak teljesítésére... Mire js volt jó tulajdonképpen a lakógyűlés? Azt hiszem SEMMIRE, így, fehéren feketével, csupa nagybetűvel, és aláhúzva. T. F. Dino Buzzati: Házkutatás — Nos, uram, ehhez mit szól? — Esküszöm, biztos úr, a -pisztoly még egy órája itt volt, ebben a fiókban. Egy szép, töltött pisztoly, engedély nélkül. — Mind ezt mondják, de ha utánanézünk a nyilvántartásban, kiderül, hogy nagyon is van engedélyük. — Nem, nem, esküszöm. — Akkor hol van? — Hát.... nem tudom... valaki elvette... — Túl kényelmes kifogás. — Szavamat adom, törzsőrmester úr, valaki titokban elvihette... Giu- ditta. Giuditta, nem te nyúltál bele a fiókomba’ — Mi iut eszébe, uram? — Pedig valaki volt, v&; laki tönkre akar tenni... — No, hogy bebizonyítsam a jóindulatomat, mutassa legalább azokat a felforgató iratokat és kiáltványokat. — ó azonnal, főtörzsőrmester úr. Tessék, ide vannak zárva, ebbe a kis faliszekrénybe, látja, van itt egy titkos rekesz, hehe, tudunk ám. szervezni mi, a társadalom ellenségei ! Tessék, itt. tessék... várjon... pedig... itt voltak. .. Istenem, nincsenek, ellopták.. hogy tönkretegyenek a disznók! — Drága uram, azt hiszem túl sOk türelmet tanúsítottam már eddig is. — Ö, én szerencsétlen... felügyelő úr, szánjon meg, valaki tönkre akar tenni, hagyjon még egy lehetőséget a menekvésre. Két hullát tartok a pincében. — Mindjárt kettőt! — Igenis uram. — Kinek a hulláját? — Nőkét. Nagyon fiatalokét. Ezzel a két kezemmel fojtottam meg őket. — És az ok? — Ej, ej főfelügyelő úr, nem fogja elhinni: igazi perverzió... Erre tessék, az a kisajtó jobbra, óvatosan, meredek a lépcső... Tessék, menjenek csak előre. Ott, a sarokban, a ponyva alatt. — Itt? — Igen. — Itt csak egy rakás szén van. — Kegyelem!... Én. nem értem, excellenciás uram, nem több mint két napja. .. Itt üssön meg a guta, ha... Giuditta. Giuditta, nem te vitted el azt a két hullát? — Én? Még tréfából se mondjon ilyet a nagyságos úr, én ebben a házban egy tűhöz sem értem. .. — Most már elég, megelégeltem, hogy az orromnál fogva vezessen... Pisztoly. .. felforgató iratok... hullák... njmd. mese! A törvény nevében letartóztatlak. Ide a kezedet! (És hallatszott a bilincs kattanása.) Csantavcri Júlia fordítása Berki Imre rajzai — ö az egyedüli az osztályunkban, aki nem kozmetikusnak készül Tanácstalanság Az életrevaló
