Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-15 / 38. szám
1980. február 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 r# Ok nyolcvannégyen Hol van már a hajnali da- gasztás emléke, amikor csikorgó hidegben is bekecsben, subába bugyolálva, talicskán vitték a kelt kenyértésztát a PÉKHEZ! Így csupa nagybetűvel... * * * A „technológiai folyamat” manapság is végső soron ugyanaz. A kenyérhez kell liszt és kovász, idő, míg megkel. Á sütés módja se változott sokat. Igaz, automaták már a kemencék, folyamatos .üzeműek. A kenyérhez kell még szeretet. Nagyon sok szeretet, a szakma, a kenyér szeretete. A korszerű gépsorok között a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat szolnoki kenyérgyárában Kertes József gyárvezető mondja a nacio- nálét. A lassan hatéves üzemet 1974. április 4-én adták át. Napjában a „sihta” délután 2 órakor kezdődik a kovászolással, este 9 órakor fűtik fel a kemencét, és sütnek ebéd után egy óráig. Napjában 250—280 mázsa egy és fél kilós kenyeret (burgonyásat is), félkilós zsemleveknit és negyedkilós zsemlecipót hordanak szét az üzletekbe. Szolnokon és a környékén 120 ezer ember asztalára adnak kenyeret, ők ott nyolcvannégyen — ennyien dolgoznak ugyanis a gyárban. ♦ * * Épp, hogy hajnalodik. Az élesztőszuszpenzáló, a homo- genizátor már befejezte munkáját. Lassan leürül a rekeszes kovászérlelő is. Itt hat és fél órát van kelesz- teni a massza. Az előkészítő helyiségben már műszakvégi hangulat. Takarítanak. Készülnek a délutáni indulásra ... Nyelvünkben terjedhet a sütőipari szakmunkás kifejezés, míg él, addig ő pék marad. Vállalja a felelősséget is. — Ha szalonnás lenne a kenyér, az jórészt az én hibám — mondja — de hát így volt ez régen is. A pékszakma az ilyen. Más dolog persze, hogy alulról lekopogjam háromszor, mostanában nem volt kifogás a kenyér miatt. — Persze, ehhez jó liszt is kell. — A tavalyi búza kiváló. Esetleges felületes munkánkat védeni annak rossz minőségével nem lehet... * * * A dagasztóagregátbói kikerülő tészta előbb a gömbölyítő gépbe jut. Ott darabokra vagdalva addig forog, míg vekniformát nem vesz fel. Címkét raknak rá. Mert még itt is nagyon „fontos” az adminisztráció! Majd a tészta a köztespihentetőbe jut. Azon hét-nyolc perc alatt „átfut”, hogy 40—45 percre megpihenjen a ke- lesztőben. Onnan a már kelt tészta a folyamatos üzemelésű -kemencéhez ér. A nagy monstrum kezelője, Bakos Szabolcsi. Mosit csak besegít. Valódi munkahelye a tmk- ban van. elektroműszerész. De a technológiai folyamatot épp’ munkája folytán legalább annyira kell ismernie, mint taz állandóan itt dolgozónak. Percenként elugrik egy- egy műszerhez, ellenőriz. Figyeli a kemencéből kikerülő, immár megsült, friss, meleg kenyeret. Nem szeretné, ha a szerdai sütésért, pontosabban a sületlen kenyér miatt Bakos Szabolcs elektroműszerészt szidná a város ... Várkonyi János szakmai tudása, Ielkiismerete a jó kenyér záloga Pintér Jenő napjában 25 mázsa burgonyás tésztát dagaszt — Megesik! De nem a veknik miatt, inkább az öregség — védi a kenyeret. Báli Zoltánná: Cn nem számolom a mázsákat Mikor kilépünk a gyárkapun, eszembe jut Báli Zoltánná egyik mondata. — Ha fáradunk, arra gondolunk, hogy a mi munkánk is kell ahhoz, hogy minden nap friss kenyér kerüljön a szolnokiak asztalára ... Szabó Pál Miklós Fotó: Temesközy Ferenc A nagyteremben a gyártóvonal legfontosabb berendezését, a dagasztóagregátot Várkonyi János kezeli. Nem most tanulta a szakmát, 1947-ben szabadult Sátoraljaújhelyen, majd Miskolcra vitte a sorsa. Szolnokra 1955-ben került, azóta itt dolgozik, öreg „bútordarabnak” tartják a gyárban. Felelős azért, hogy egyenletes legyen a tészta, megfelelő legyen a hőfok, a vastag csőcsonkon ömlő massza se kemény, se lágy nem lehet, mert mindez rontaná a kenyér minőségét. Ügy mondja, automata ide, korszerű gépek oda, a kenyér tisztelete mindig megmarad. Végállomás. Vagy majdnem az. A futószalag ontja a forró kenyeret. Innen kézzel rakják a konténerekbe és a tárolópolcokra. Az el- szedők egyike Báli Zoltánná. Sokáig a raktárban dolgozott, három éve szedi a kenyeret. Napjában 75—80 mázsát. Majd egy vagon ... — Én nem számolom a mázsákat, én csinálom a dolgom, — mondja és fejét sem fordítja, hisz a szalag hozza az újabb és újabb kétkilósokat. — Hogy a karja fáj-e munka végeztével ? Burgonyás kenyér. Amiből nem tudnak annyit gyártani, amennyi elég lenne. A technológia hagyományos. Gépesíteni ennél jobban nem lehet. Kapacitásuk 25 mázsa napjában. Ügy mondták az ott dolgozók, ha megszakadnak, akkor sem képesek többre. A dagasztógépnél Pintér Jenő. Fiatalember. Mestere szakmájának. Büszkén mondja, hogy tavaly is asü- tőiplari vállalatok országos versenyén a szolnoki burgonyás kenyér volt az első. Ha választani kell az automata gépek melletti őrködés és a krumpliskenyér között, ő mindig az utóbbi mellett % dönt. Pedig itt akad még az ínszaggató fizikai munkából bőven. Igényesebb feladat. Nagyon oda kell figyelni, vetni is kézzel vetnek. De vállalja ő is társaival együtt, mert látni, hogy sütés végén megrepedezik a kenyér, az pedig a kidolgozott tésztáról, a becsületes munkáról árulkodik. .. ÉpttÖiPT Feladategyeztető tárgyalás Szolnokon Szolnokon járt tegnap dr. Kádár József, az építési és városfejlesztési miniszterhelyettes. hogy részt vegyen a tárca, a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetőinek feladategyeztető tárgyalásán. Délelőtt az MSZMP Szolnok megyei Bizottságán Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára és Ulveczki Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese fogadta. A tanácskozáson, amelyet Mohácsi Ottó vezetett, egyebek között szó esett a megyei építőipari vállalatok teljesítőképességének fejlesztéséről, új beruházások előkészítéséről, a hatodik ötéves terv lakás- építési programjáról. Délután a miniszterhelyettes a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályára látogatott, ahol az ott dolgozó kollektíva tevékenységéről Jenei László osztályvezető tájékoztatta. Ezután dr. Kádár József konzultációt tartott az idei tervekről és ágazati feladatokról a megyei építő- és építőanyagipari szervezetek, vállalatok vezetőinek. A konzultáción jelen volt Mohácsi Ottó is. Az idén negyvennyolc millió forint értékű faipari cikket — mérőlécet, tapéta állványt, fatalpat, gyümölcsládát, boroshordót — készítenek a Bátaszéki Kádár- és Faipari Szövetkezetben. A hazai alapanyagból gyártott termékek háromnegyed részét exportra szállítják. Bőséges választék vetőmagokból A gazdaságok és a kiskerttulajdonosok tájékoztatására hívta össze tegnap a szakembereket a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat középmagyarországi központja. Amint Garai Lajos igazgatóhelyettes elmondta, a 11 területi központ 25 vetőmagtisztító üzemből, valamint importból fedezik a termelési rendszerek, egyesülések, szövetkezetek igényeit, és ellátják a kiskerttulajdonosokat is. Szervezett, időben végzett munkájuk fontos feltétele a biztonság gos gazdálkodásnak. Az őszi vetőmagellátási akció sikerrel zárult. Őszi búzából 130 ezer hektáron került földbe a mag; a biztonságosabban termelhető, korai érésű fajták aránya 55 százalék. Az intenzív gazdálkodást igénylő két- és háromvonalas hibridkukorica fajtákat is biztosítani tudja a területi központ. A tavalyi 2552 tonna helyett eddig csupán 760 tonnát igényeltek a gazdaságok tavaszi árpából. A zabtermelés is csökkent: indokai között szerepelhet, hogy ez az egyetlen vetőmag, amelynek csirázóké- pessége elmaradt a szabványtól, így árengedménynyel kapható. A szerződéses vetőmagtermelés 20 ezer 514 hektárra terjed ki az idén. Ezek magvait időben kapják meg a termelők; a visszavásárolt termés jórészét a vállalat feldolgozás után exportálja. Indokolatlanul alacsony a jó minőségű burgonyavetőgumó iránti kereslet. A gazdaságok csak a hosszú tenyészidejű fajtákból szerződtek a Zöldérttel, ami a korai fajtáknál piaci hiányhoz, drágasághoz vezet. A lakossági ellátás javult. A megye 169 boltjába már január első hetében megérkeztek a magvak. Hiányra, illetve késedelemre kell számítani bimbós kelből, kecskeméti merevszárú paradicsomból, javított cecei paprikából, görögdinnyéből, borsóból és takarmányrépából. Még a vetések előtt vagyunk és az importé, illetve pótszállítások folyamatosak, így a kevés elmaradás még behozható. A TEHENÉSZ A mi szakmánk is olyan, mint gondolom, annyi más, hogy hivatás nélkül, szeretet nélkül nem lehet csinálni. Máskülönben néhány hét után innen megszökne az ember. Én 1961 óta vagyok szinte állandóan a tehenek mellett. Azért mondom, hogy szinte, mert közel két évig katona voltam, de ez idő alatt is, amikor csak tehettem, kijöttem az istállóba. A szövetkezet Il-es kerületi, homokréti tehenészetében dolgozom. Most éppen az ehetőben. Nehéz munka a mienk? Döntse el maga. Reggel 4-kor kelek, rá tíz percre indulok, hogy ott legyek a fél 5-ös kezdésnél. Első dolgunk mindig az ablak kiosztása. Akkor nyugodt az állat, ha van előtte ennivaló. Aztán leápolunk minden egyes tehenet. Azoknak a szőrét megnézheti, hogy fénylenek! Napjában megmossuk az állat farkát is. Ha nem kellene, akkor is megtennénk, higgye el. Egészen más érzés tiszta jószágok között dolgozni, mintha hasközépig koszosak lennének. Fél 6-kor pontosan fél 6-kor fejünk. Nem is gondolja, milyen jó időérzéke van a tehénnek. Itt az ehetőben az első tíz napon a profilaktóriumban pihenő kisborjú kapja azt, amit az aprójószág anyja adott le. Fél 9, mire újra feltakarítunk, akkor van ugyanis a délelőtti „fájront”. iEzjutján .hazamegyek jEhs.ő dolgom, hogy bekapom a reggelit. Rám fér! Aztán rendbehozom az ólakat, van öt hízóm, négy malacom. Meg leápolom a két gyönyörű, tízhónapos sodrott csikót is. Mire végzek a lovakkal, elmúlik a dél is. Gyors ebéd következik, ha időm engedi, akkor egytől háromnegyed kettőig szieszta. Mert fél háromtól fél hétig újra a tehenészetben vagyok. Mire hazavergődök, fél nyolc is elmúlik. Nézze, ha megunom ezt a hajtást, akkor újra kezdem. A pénzem megtalálom benne bőven. Meg a háztájiban is mindig variálok valamit. Ha most eladom a csikókat, úgy terveztük meg otthon, hogy anyajuhot veszek, egyelőre tízet. Ezret fizet a bárány, ötszázat ad a gyapjú. Ne mondja, tudom mire gondol. Mi az első. a közös vagy a háztáji? Nálam ez becsület dolga. A szövetkezet a „kenyéradó gazdám”, tehát ha ott végeztem a munkámmal rendesen, és marad még erőm, csak az mehet a háztájiba. De helyettem beszéljenek az eredmények. Nálunk a közösben a Holstein friz állomány 6150 liter tejet adott tavaly tehenenként. A magyar tarka is 3900-at. A szövetkezeti átlag 5040 liter volt. Tudja, mi munka kell ahhoz, hogy ezt elérjük? Mert nem elég a jó takarmányozás! Vallom, hogy a Holsteinnél is egy simítás egy liter tejet ér. Itt van például Gyergyó, az egyik legértékesebb állat. Egy lak- tációban, 305 nap alatt 8305 liter tejet adott úgy. hogy abból 309 kiló volt a tejzsír. Tudja mekkora szám ez? Vagy a Dongó, „aki” (írhatja így nyugodtan!) első borjúzás után napjában 40,4 liter tejet adott. Hogy minek tud örülni a tehenész? Ha egy fejésre a húszliteres sajtár tele van. És még mindig nem ürült ki a tehén tőgye. Vagy el- lésnél, amikor a kis magatehetetlen borjú megszületik, majd néhány perc múlva mozdul, éledni kezd, aztán félóra múlva már in- gó-remegő lábakkal feláll, hogy újra térdrehulljorí. Csodálatos érzés lassan húsz év után is tudni; ahhoz, hogy egy-egy kisborjú egészségesen a világra jött. abban a mi gondoskodásunknak, ápolásunknak is szerepe van... (Elmondta: Tóth László, a tiszajöldvári Lenin Termelőszövetkezet tehenésze a zárszámadó részközgyűlés után.) — sz — Hivatástudat nélkül nem megy
