Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-06 / 30. szám
1980. február 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Azt hiszem, alkotói szem- -pontból az egyik legkézen- fekvőhb módszer, ha egy választott témában megszólaltatják az utca emberét; csak oda kell tartani a mikrofont a járókelő szája elé, nosza mondja — aztán a spontán véleményekből egy kis szerkesztői munkával majd csak kikerekedik valami egész. Ha nép szólal meg, az már csak eleve érdekes lehet. Valamilyen erkölcsi kérdés izgat bennünket — mármint a televíziót, szondázzuk csak meg a társadalmat! Rokonszenves törekvés ez — számtalan sikeres riportműsor igazolta már életrevalóságát. . De megvannak a maga veszélyei, buktatói is. Itt van mindjárt a tudatosság kérdése. Mese és valóság Ha például egy ilyen közvéleményt kutató riport műsorból nem érzi meg az ember, hogy végül is mire megy ki a játék, ha a részletek láttán nem domborodik ki a vezérlő eszme — amely korántsem holmi koncepció — akkor az alkalom- szerű társadalomvallatás kérdező módszerét tekintve nevezhetnénk tévészociográfiának is — elveszti súlyát, komolyságát. Ez történt Szilágyi Jánosék Mese és valóság című műsorában, péntek este — szerkesztő Vágó Pál —, amikor a riporter egy klasszikus mesével szembesítette alanyait, többek között egy üzletkötőt, egy manekent, egy volt élsportolót, egy bányászházaspárt. Véleményt kellett mon- daniok arról a lányról, aki a mesében magát is eladja, csakhogy eljuthasson végül imádott kedveséhez. Cél és eszköz viszonya éppúgy a kérdés tárgya volt, miként annak az egyszerű ténynek a megítélése, hogy vajon megbocsátható-e az, amit e leányzó bűnként elkövetett. Szilágyi János pedig kérdezett, s a válaszok: mondta Jci-ki a magáét. Ki szinte középkori szigorúsággal utalta a „szennyes élet” kategóriájába a lány tettét, ki pedig csak azt hibáztatta benne, hogy feleslegesen őszinte volt, amikor kedvesének bevallotta a bankárral megesett dolgot — a tetten korántsem ütköztek meg. Volt, aki cinikusan fogta fel az egészet — tehát, ki mint él, úgy ítél. Csakhogy ennyi bölcsességért aligha érdemes megcsinálni egy negyven perces filmet. Ha mondjuk a műsor készítőinek is lett volna határozott véleményük, a mesében szereplő lány, bankár, révész és a fiú magatartásáról s a riporter sem csak a témában rejlő érdekességek felé kacsingatott volna, nem a mindenáron érdekeset kicsikaró szándéktól vezérelve, hanem szociográfiai alapossággal végezi a munkáját — akkor valóban hasznos, erkölcsi felfogásunkról megbízható képet adó műsorrá válhatott volna a Mese és valóság. Ebben a riportműsorban a különböző vélemények csak egymás mellé sorakoztak, azt a látszatot erősítve, mintha a különböző, akár szélsőséges erkölcsi felfogások — békésen élnének együtt az életben. Persze tudom, hogy az sé jó, ha a tanulságot szájába rágják az embernek — a néző is tud és képes is gondolkodni — de még ez a tudat sem mentheti fpl a televíziós alkotókat sem a következetes és határozott állásfoglalás felelőssége alól. Elsősorban ezt nem éreztem Szilágyi János „társadalomrajzában”, ez kimaradt valahogy belőle — s ettől a műsor erkölcsi tartása vált bizonytalanná. Megkérdezni — bármily kérdésben — bárkit meglehet —: de csak akkor, ha pontosan tudjuk, hogy lényegében általa mit akarunk elérni. Ebből a szempontból jó példa az elmúlt hét egyik másik riportfilmje — dr. Hálák László szerkesztette és Puch Tamás volt a riportere — a január 7-re „jósolt” földrengés, illetve a róla szóló rémhír nyomába szegődve érezhetően azzal a céllal indultak el — bár látszólag véletlenszerű mozzanatokból, igen életszerűen épült fel a film — hogy tudatosan gyűjtve az érveket és a leleplező tényeket, világosságot gyújtsanak az emberi fejekben. Nem egyszerűen rögzítették azt, amit tapasztaltak ez ügyben, hanem finom eszközökkel — például iróniával — értelmezték is őket — a film minden részletében jelen volt a kritika szelleme. Ettől aztán sajátos töltést kapott a több részletben forgatott, végül egységbe fogott riportfilm. Nemcsak megismerhettük belőle a rémhírek természetrajzát — de valahogy a rémhírek elleni harcra is fel fegyverzett bennünket. Nemcsak felvonultatták e tárgyban a véleményeket — hanem meg is akartak győzni — sikerült is — az igazukról — az igazságról. Röviden Aki olvasta, tanúsíthatja: Raszkolnyikov kisregénye, a Pénzt Marijának filmszerű, jól pergő cselekményű, érdekfeszítő olvasmány. Épp ezért — csak sajnáljuk —, hogy ebből az őszinte hangú, lélektanilag is pontos műből csaknem érdektelen játék lett a képernyőn. Az eredeti mű erényeit csupán egy-egy részletében őrizte meg. Az okok között feltétlenül említhető a körülmé- nyeskedő cselekményvezetés, a jellemek ábrázolásában előforduló színtelenség — kivételt képez Vajda László emlékezetes kolhozelnöke — a feszültség megteremtésének hiánya. Raszkolnyikov, friss, eleven szemléletű író, a tévéjátékból „fáradt, öregemberként” nézett ránk. Nem ő tehet róla. Mostanában már törvény- szerű, hogy szombat este szórakozunk., hét végén a képernyőt kibérelte magának a krimi, a könnyűzene és esetleg a humor. Eléggé kiismerhető menü, de legalább a fogások jók volnának. De hát ez a mostani bűnügyi filmsorozat, a San Francisco utcáin nyomába sem léphet klasszikus elődeinek, — mintha csak azt akarná igazolni, hogy ez a műfaj is kimerülőben van — megjelentek rajta az el- korcsosulás jelei. Unalmas történet, semmi fordulatosság: egykedvű nyomozgatás. Másfajta szórakoztatást jelentett — minőségben is jobbat — mint a San Francisco utcáin — magyar—finn közös produkció. Néhány szellemes ötlettel is találkozhattunk benne. Csak azt nem tudom, hogy miért kell mindig egymást méricskélni a „ti úgy, mi így” szellemében és legfőképp meglehetősen sematikusan. Ez a mostani közös műsor északi rokonainkkal egyébként azt is megmutatta, hogy a jópo- fáskodás nemcsak magyarul, finnül sem áll jól a képernyőn — nemzetközileg sem túl rokonszenves. V. M. Zene mindenkinek A törökszentmiklósi Kodály Zoltán' Zeneiskola növendékei üzemi hangversenyeken mutatkoznak be városukban. Február 7-én 16 órakor a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kultúrtermében, 8-án 15 órakor a Baromfifeldolgozó Vállalat ebédlőjében, 9-én 10 órakor a Vasas Művelődési Házban a Finommechanikai Vállalat dolgozóinak, 18-án 17 órakor pedig — szintén a Vasas Művelődési Házban — a Mezőgép Vállalat dolgozóinak. Könnyebben eligazodnak Hasznos ismereteket ígér a bel- és külpolitikai események iránt érdeklődők számára a sajtókor, amelynek megalakítását Jászfelső- szentgyörgyön a művelődési ház tervezi. Az előzetes program szerint a sajtókörben heti egy alkalommal taOperaelőadás a Szigligeti Színházban Hétfőn este a szolnoki Szigligeti Színházban nagy sikerrel játszotta Erkel; Bánk bán című operáját a szegedi Nemzeti Színház operatársulata. Képűnkön Melinda (Halász Éva) és Gertrudis (Farkas Éva) az udvarhölgyek társaságában A Gyökerek „gyökerei” lálkoznak majd azok, akik jobban szeretnének eligazodni a világ dolgaiban. Természettudományos vetélkedő „Ember — természet — környezet — energia” jeligével a fizika, az élővilág és a kémia témaköreiből összeállított feladatokat oldottak meg tegnap délelőtt a hetedik-nyolcadik osztályos tanulók Tiszapüspöki- ben az általános iskolában. A vetélkedőn részt vevő csapatok vegyelemzést végeztek, növény, és állatrendszertani kérdésekre válaszoltak, hazánk és a Közép-Kelet ásványi kincseivel „gazdálkodtak”. Befejezéséhez közeledik az Alex Haley Gyökerek című, világhírű regényéből készült amerikai filmsorozat vetítése a Magyar Televízióban: az utolsó epizódot február 12-én sugározzák az egyes csatornán. Aznap a 2-es adón, a sorozathoz kapcsolódóan, a Gyökerek „gyökerei” címmel háttérbeszélgetésre kerül sor. A nagysikerű könyvről és a tv-soro- zatról tartandó fórum nem a mű esztétikai értékelésére vállalkozik, hanem a nézők történelmi, néprajzi ismereteinek bővítését célozza. A beszélgetés résztvevői — Alpha Diallo, hazánkban tanuló guineai diák, valamint Urbán Aladár történész, az ELTE újkori történeti tanszékének docense — Ipper Pál műsorvezetésével elemzik, hogy Haley könyve és a film mennyire hitelesen mutatja be egyrészt Afrikát, másrészt az amerikai rabszolgaságot. Alpha Diallo — aki immár hatodik éve orvosi és közgazdasági tanulmányokat folytat Budapesten — anyai ágon mandinka származású. Magyarországi tartózkodását arra is felhasználja, hogy Petőfi Sándor és József Attila verseit lefordítja mandinka nyelvre. Életében csak egyszer csapták be — Mit csinál egy hírneves, öreg kupec a cudar, téli napokban? — Ül a szobájában, hallgatja a rádiót, régi újságokat, színes magazinokat hajtogat, és elmereng azon, olykor milyen Véletlenek irányítják az ember sorsát: mivel az egyik földműves, a másik orvos, a harmadik vasutas lesz. — ön a vásározást választotta. Miért? — Szükségből, kényszerből. Édesapám odaveszett az első világháborúban, és özvegy édesanyám nehezen nevelt bennünket. Alighogy kijártam az iskolát, cselédnek adott. Kisszolga lettem, és egész nyárra a koszton kívül két mázsa búzát fizettek Ez bizony a megélhetéshez kevésnek, az éhenhaláshoz soknak bizonyult, ezért pásztornak álltam el félkezű nagyapámhoz. Anyám hazakönyörgött, mindenáron iparost akart belőlem faragni, de az én fenekem sütötte a suszterszék, ezért nem lett belőlem cipész. A vért se nekem találták ki, így a mészárossággal is felhagytam három hónap teltével és kezdődött a szegény ember körforgása, újra egy gazdához kerültem, ö el- elvitt a vásárokba is, és híre ment, hogy a két szememmel látok is, nemcsak nézek, úgy hogy hamarosan jobban alkudtam, mint a szakember. Bejártunk vagy öt megyét, és mai nyelven szólva a szarvasmarhára és a birkára „szakosodtam”. Mint zsellérgyerek ezeket a jószágokat ismertem a legjobban, és némi tapasztalat után nyakamba véve a lábam, búcsút vetnem gazduramtól. Pénzem eleinte szűkén csörPedig S3 évig volt kupac gött, és ami volt, azért félszemű, törött lábú jószágokat kaptam csak. Megvettem, kikúráltam, felhizlaltam őket, és ezek az olcsó, megunt jószágok sohasem lettek hűtlenek, hozták a forintot. — Az alkunál mire kell ügyelnie? — Arra, hogy a jószágért annyit fizessek, amennyit ér, hiszen a tőgyhibás teheneket rendszerint hasason árulják, ugyanis ilyen állapotban nehezebb észrevenni a bajt. A fog bevallja a kort, az állása, lába, gerince, szeme, színe a fajtisztaságot. Aki körbejárja a jószágot és figyelmesen nézi: annak hangtalanul is mesél az, csak érteni kell a nyelvén. Velem is előfordult azért egyszer, hogy félszemű ökröt vettem, de az is való, én voltam a vak, hogy ez az apróság elkerülte a figyelmem. — Mi volt a „szerelése"? — Görbebot, tarisznya, benne bicska, meg harapnivaló: pár falás szalonna, kenyér, -krumplispogácsa. Nyáron kalap, télen kucsma került az egyik végünkre, és egy messzi vásár kedvéért olykor három napot is gyalogoltunk. — A híres kupecságnak van-e valamilyen titka? — Van. Magamfajta, szegény béresgyerek 50 is nekirugaszkodott a kereskedésnek, de jó ha közülük' egy megtalálta a szerencséjét. Én, Vadon Imre, megleltem, noha mindössze négy elemit jártam. Vigyázni kell a ku- pecbecsületre, mert ha az emberre rákiabálnak, szidják — nem él meg a pályán. Nekem sohasem volt összetűzésem, pedig élelmiszer-gyárakba, üzemekbe szállítottam elsősorban. A titkom: a hátországom, a feleségem volt. Tudja, valamire rájöttem: minden sikeres ember mögött, legyen az államférfi, zeneszerző, tudós, miniszter vagy futballista, kell lenni valakinek, aki leveszi válláról a mindennapok csipcsup gondjait. Mert ha ezek is sarkantyúzzák az illetőt, nehéz az életben boldogulni. Nekem ilyen párom volt, bátran oda lehettem napokig, hetekig, biztonságban éreztem magam, rá a messziben is számíthattam. Harmadéve halálos beteg lett, alkudni kezdtem a halállal. Te, vén kaszás, egyezzünk ki, add vissza az asz- szonyt, tele rakom a tarisznyád. Hiába volt a kérés, könyörgés, átok — becsapott a kaszás, elvitte az életem másik felét. Itt elhallgat, a 70 éves, hajdani híres kupec. Azóta nem kötött sikeres üzletet, eladott mindent, megszűnt a vásározás, elhagyta a lába, menni is alig tud. Egyedül él, lánya, veje kétnaponként látogatja. Napközben bóbiskol, estefelé felteszi az okulárét, begyújt. Hét után bekapcsolja a tévét, az ágyból nézi a műsort, mert ilyentájt már nagyon sajog a térde. Mitagadás, sűrűn elnyomja a buz- góság, és várja a szender- gést, amely néha gyönyörű álammal ajándékozza meg. Színes vásári forgatag kavarog előtte, és ő éppen egy jóállású üszőre alkuszik... D. Szabó Miklós Magyar-lengyel iriszövetségi megállapodás A magyar és lengyel írók közötti sokoldalú együttműködés erősítését szolgálja, a két ország íróinak, műfordítóinak tanulmányútját, tapasztalatcsere-látogatását teszi lehetővé a magyar és lengyel írószövetség közötti megállapodás, amelyet tegnap írtak alá Budapesten, az írószövetség székházában. Az idén összesen hetvenöt napot töltenek magyar írók a baráti országban, s ennek során tanulmányozzák majd a Lengyel Népköztársaság jelenlegi irodalmát, ismerkednek kulturális életével, irodalmi anyagokat gyűjtenek. A megállapodás lehetővé teszi azt is, hogy három magyar műfordító a fordított művek szerzőivel találkozhasson Lengyelországban. A Magyar Írók Szövetsége két lengyel írót lát vendégül az idén az ünnepi könyvhéten. Ugyancsak várják a lengyel kollégákat a József Attila születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett írószövetségi tanácskozásra. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából Lengyelországban magyar szerzők • alkotásaiból több irodalmi estet is rendeznek. Üjdonság, a két írószövetség közötti együttműködésben, hogy kölcsönösen fogadnak ösztöndíjas, kezdő fiatal műfordítókat, írókat és költőket. Mindkét szövetség egyéb segítséget is megad a fiatal írók és műfordítók közötti kapcsolatok bővítéséhez. A szakkönyv munkaeszköz A mezőtúri áfész a háztartási- és vasedénybolt egy- egy kirakatát a mezőgazda- sági könyvhónapra megjelent könyvújdonságokkal népesítette be „A szakköny munkaeszköz” felirattal. A termelőszövetkezet és állami gazdasági dolgozók munkahelyükön neves előadóktól hallhatnak a jobb tájékozódást és szakmai továbbképzést szolgáló előadást. A kertbarátok gyümölcstermesztő szakemberrel találkoznak. A könyvhónap alkalmából a mezőgazdasági pályákkal ismerkedhetnek meg a gyermekkönyvtárban a végzős tanulók.
